Gál. Na látod.
Turai. Én se bánom, ha a meglepetést reggelre halasztjuk. Majd a
valcerrel ébresztjük fel.
Ádám. Csak addig meg ne tudja, hogy megjöttünk.
Turai. Te csak mindig bízzál bennem. Szigorúan meghagytam lent az öreg
portásnak, hogy holnap reggelig a világon senkinek ne mondja meg, hogy
megérkeztünk. _Ádámhoz_. A portás itt majdnem olyan nagy úr, mint a
házigazda.
Ádám _feláll_. Akkor én megyek fürödni.
Turai. Nagyon szép logikus összefüggés. Mi köze a portásnak a fürdéshez?
Ádám. Gyülölöm a logikát.
Gál. Most akarsz fürödni?
Ádám. Igen.
Gál. A tengerben?
Ádám. Nem, kádban. Így álmosan, fáradtan, reményteljesen, boldogan ülni
a langyos vízben, lehunyt szemmel… nagyszerű! Megyek is.
Turai. Erigy fiam. Csak, ami jól esik. A művészt, mikor alkot, ápolni
kell. _Gálhoz_. Ismerted a nagymamáját?
Gál. Nem.
Turai. Ilyen kicsi volt. _Mutatja_. A legkisebb öregasszony, akit valaha
életemben láttam. Ő az oka, hogy ez a fiú ilyen gyámoltalan gyerek
maradt. Sohasem felejtem el, mikor először hozta fel hozzám, hogy
bemutassa. Valósággal rámkiáltott! «Ez a gyerek egy genie, azonnal
hallgassa meg a szerzeményeit!»
Ádám. Hogy reszkettem én akkor!
Turai. Hát még én! Bizony, bizony. _Elgondolkozva:_ Az anyja… szép
csendes asszony volt.
Ádám _meghatottan_. Én nem is igen emlékszem rá.
Turai. Oh, én szinte magam előtt látom! – Bizony, az ilyen fiatal
művésznek néha nagyon sokat kell küzdenie, amíg beérkezik. De veled ez
nem fog megtörténni. Terád két okos ember vigyáz. Nahát eredj fiam,
fürödj, aludj, szeress, örülj a menyasszonyodnak, örülj ennek a szép
életnek itt!
Gál. Te neveled álmodozóvá. Meg kell neki ismerni az élet keserűségeit
is.
Turai. Ez neked sürgős?
Gál. Nekem nem.
Turai. Hát neki még kevésbbé. Menj fiam, pihend ki magad, holnap aztán
légy friss és jókedvű.
Ádám _körülnéz_. Szóval ez itt az én szobám?
Turai. Hogyne angyalkám. _Jelentősen_. És e mögött a fal mögött lakik ő,
a boldog menyasszony. Tulajdonképpen klasszikus helyzet. Ugyanaz, mint
Pyramus és Thisbe helyzete a Szentivánéji álomban. Szerelmesek egymásba…
és egy fal választja el őket. Hogy mondja Pyramus? «Te fal, oh fal, oh
fal, drága kedves válasz, Mely az ő telekjük, s a miénk közt állasz».
Gál. Jó, jó. Megint színház, megint színház!
Ádám. És ti ketten?
Gál. Nyugodt lehetsz. Mi az ellenkező oldalon lakunk. A mi szobánk
arrafelé van. _Mutatja_.
Ádám. Egy szobában laktok ketten?
Turai. Mindig. Igazi társszerzők egy pillanatra se hagyják el egymást.
Egyetlen kis ötletnek se szabad elveszni. Azonkívül, én álmomban
beszélni szoktam. Állítólag olyankor mondom a legjobb vicceket. Ő meg
ébren alszik és mindig mindent feljegyez.
Ádám _a bejáratajtónál_. Atyáim! Egy kijelentést óhajtok tenni.
Szeretlek benneteket, az élet szép és én boldog vagyok!
_Meghajtja magát és kimegy._
Turai _szünet után_. Erre a határozott kijelentésre hajlandó vagyok
meginni egy pohár jó cognacot.
Gál. Kettőt.
Turai _csenget_. Örül a lelkem, hogy ezt a gyereket ilyen boldognak
látom. Nekem sohasem volt gyerekem és így ötven év körül az ember úgy
tele van atyai szeretettel, hogy szinte kell hozzá valami gyerek. Erre,
szegénykére bizony ráfér az apai gondoskodás. _Ismét csenget._ Remélem,
a személyzet még nem ment aludni. _Elgondolkozva_. Bizony… az anyja
kedves, szép, csendes asszony volt. _Kinéz az ablakon_. A hotel előtt a
parton még táncolnak. Reflektorokkal világítják a táncoló párokat… Jó
színpadi kép volna ez egy operettben, a fináléban… tudod, ezzel a szép
kék csillagos éggel a háttérben… a tenger, csupa kis színes
fénypontokkal… gyönyörű díszlet! _Eljön az ablaktól._ Azt kell hinnem,
igaza van a fiúnak: az élet szép! _Leül. Boldog._
Gál. Te. Nem akartam az előbb mondani. De tulajdonképpen még ez is a
péntekhez tartozik.
Turai. Mi az?
Gál. Nem kellemes. Van egy hírem számodra. Nem kellemes.
Turai. Különös állat vagy te. Amint az ember öt percig jól érzi magát,
mindjárt van valamid.
Gál. Várj, mindjárt lesz neked is valamid.
Turai. Na gyere öregem. Rontsd el a kedvemet. Mi van?
Gál. Láttam egy nevet lent a portásnál. Megnéztem a nagy vendégkönyvet,
hogy ki mindenki van itt. Cseppet sem kellemes.
Turai. Mit ijesztgetsz? Ki az?
Gál. Almády.
Turai. A színész?
Gál. Igen.
Turai. Itt a kastélyban?
Gál. Igen.
Turai. Ez tényleg kellemetlen.
Gál. Na látod.
Turai. Most örülsz?
Gál. Dehogy örülök. Én pesszimista vagyok, de fájdalom, tisztességes
ember. Ez azt jelenti, hogy sohasem örülök, ha igazam van. Tény az, hogy
Almády úr itt van.
Turai. De hát hogy kerül ez ide? Már van vagy tíz éve, hogy nem szokták
meghívni. Úgy tudom, a feleségével meg a gyerekeivel nyaral a
Balatonnál. Saját villájában.
Gál. Hát most megint meghivatta magát. Bizonyára volt rá oka.
Turai. Tudja ezt a fiú?
Gál. A fiú semmit se tud. Sejtelme sincs arról, még most sem, hogy mit
jelent Almády úr a menyasszonya életében.
Turai. Ugyan erigy. Olyan sokat nem jelent… Istenem… Hát leckéket adott
neki, tanította a színiiskolában… lélegzetvételre tanította, meg mint
mondani szokták: előre hozta a hangját… Ugyan kérlek! A híres
hősszerelmes és a kis színinövendék! Megszokott história. Magától
értetődik. Eltart pár hónapig. Ugyan! Ennek már rég vége. És Annie
sokkal okosabb. És menyasszony. Van neked arról fogalmad, milyen
szenvedélyesen tud egy színésznő menyasszony lenni, ha valaki tényleg el
akarja venni? Én ugyan nem vagyok elragadtatva ettől a gondolattól, de
engem csak az érdekel, hogy a fiú boldog-e vagy nem. Ugyan kérlek! Majd
bolond lesz avval a komédiással… még ha itt is van… ugyan erigy! Egy
négygyerekes családapával. Annál már igazán több esze van.
Gál. Én nem mondtam semmit. Én csak azt mondtam, hogy láttam a nevét egy
könyvben a portásnál, tehát itt lakik. Kellemes ez? Nem. Ez kellemetlen.
Ezt mondtam. De most mondok még valamit: telegrafálni kellett volna,
hogy jövünk.
Turai. Ezt már mondtad reggel. Jó. Megint igazad volt.
Gál. Megint nem örülök. Kérlek szépen, nőt sohase szabad meglepni.
Mindig telegrafálni kell jó előre. Ahányszor én még az életben ilyen
kedves meglepetést csináltam egy hölgynek, végül mindig én lepődtem meg.
_Kopogtatás_. Szabad!
_Lakáj belép._
Turai. Mi az? Ja vagy úgy. Cognacot kérünk.
Lakáj. Szabad kérdeznem, melyik a kedvenc márkája a nagyságos doktor
úrnak?
Turai _Gálhoz_. Kérlek, menj be egy kicsit a fiúhoz, tartsd benn egy pár
percig… én szeretnék itt ezzel… _fejével a lakáj felé int…_ pár szót
szeretnék vele beszélni.
_Gál kimegy._
Turai _a lakájhoz_. Hogy hívják?
Lakáj. Engem?
Turai. Igen. Magát.
Lakáj. Dvornicsek János.
Turai. Hány éves?
Lakáj. Ötvenkettő.
Turai. Hol született?
Lakáj. Podmokli. Csehország.
Turai. Nős, nőtlen?
Lakáj. Nős vagyok. Két gyermekem van.
Turai. Maga tavaly még nem volt itt.
Lakáj. Nem kérem.
Turai. Az idén jött?
Lakáj. Most nyáron.
Turai. Köszönöm.
Lakáj _nagyon szerényen, kis szünet után_. Bocsánatot kérek nagyságos
uram. Miért tetszett felvenni az adatokat?
Turai. Ne féljen, nem vagyok detektív. Majd megmondom a végén. Tehát
Dvornicsek János: feleljen a kérdéseimre. Ebben a szomszéd szobában
lakik Balogh Annie őnagysága?
Lakáj. Igenis.
Turai. Még nincs itthon?
Lakáj. Nem láttam hazajönni.
Turai. Elmenni látta?
Lakáj. Délután mentek el hat órakor.
Turai. Mentek? Kik mentek?
Lakáj. Az egész társaság. A kegyelmes gróf úrral együtt. Kirándulásra
mentek, azt hiszem San Pietroba.
Turai. Messze van az?
Lakáj. Másfél óra motoroson. A nagy motoros hajón mentek, huszonhat
személy. Hideg vacsora van a hajón. Csudás büffé.
Turai. És mikor jönnek vissza?
Lakáj. Rengeteg ital van a hajón.
Turai. Nem azt kérdeztem. Azt kérdeztem, mikor jönnek vissza.
Lakáj. Hát arra feleltem, nagyságos uram. Rengeteg ital: ötven üveg
pezsgő, tizennyolc üveg cognac, különböző likőrök és hatvan üveg sör.
Reggel jönnek haza.
Turai. Miért?
Lakáj. Mert ezt előbb mind megisszák.
Turai. Ja úgy. És ki mindenki van abban a társaságban?
Lakáj. A zöme, nagyságos uram, hogy úgy mondjam, a zöme egy amerikai
család. A kegyelmes gróf úrnak távoli rokonai. Azok követelik a
kirándulást minden ünnepnapon.
Turai. Ma milyen ünnep van?
Lakáj. Én nem tudom nagyságos uram. Nekik minden héten kétszer ünnepjük
van. Nem ismerem ezt a vallást. Elmennek éjjel lumpolni a tengerre. A
művésznő őnagyságát imádják. Énekel nekik a hajón. Cigánnyal.
Turai. Cigány is van?
Lakáj. Négy szál. Különben itt játszanak a hotelben, a Corona
d’Italia-ban. De nem jók. A cigány nem ér semmit a vizen. A cigánynak
talaj kell.
Turai. Talaj. Igen. Hogyne. Na gyerünk tovább. Almády urat ismeri?
Lakáj. Almády?
Turai. Színművész. A Nemzeti Színháztól.
Lakáj _felkiáltva_. Hogyne kérem! Hogyne! Almády művész urat ne
ismerném? Itt van nálunk három nap óta.
Turai. Itt a kastélyban?
Lakáj. Igen, a régi traktusban. A kertre nyílik az ablaka.
Turai. Ezen az emeleten?
Lakáj. Igenis nagyságos uram.
Turai _akit ez bosszant_. És… ő is a társasággal van?
Lakáj. Hogyne kérem. Együtt mentek őnagyságával.
Turai. Hogyhogy: együtt mentek?
Lakáj. Hát… ő kísérte a hajóra. Együtt szoktak.
Turai. Mit szoktak együtt?
Lakáj. Hát… csak úgy, mint kollégák. Almády úr szaval a hajón.
Turai. Honnan tudja?
Lakáj. Kedden én voltam velük.
Turai. Kedden. Persze kedden.
Lakáj. Igenis. Kedden.
Turai. Tudom, tudom. Hát… köszönöm.
_Szünet._
Lakáj. Vége?
Turai. Vége.