Körülbelül huszonöt esztendeje olvastam el az első regényét és az utolsó
négy esztendő alatt öt könyvét forditottam le magyarra. Az első könyve
egy fantasztikus regény volt, amely két idegen égitest, a Mars és Föld
lakóinak háboruját irja meg. A könyvekben, amelyeket leforditottam, már
alig van tere a fantázia csapongásának. A társadalmi élet legmélyebb,
mindnyájunkat égető problémái, regények formájában.
A fejlődésnek ezen a skáláján ment körülbelül végig Wellsnek az
olvasóközönsége is. A magyar közönség mintegy husz éve kezdte őt
megismerni rövid, fantasztikus regényei révén, melyek bizonyos
Verne-szerü népszerüséget szereztek neki a felnőttek körében is. Azután
megjelent egy könyve magyar forditásban, _Uj világ a régi helyén_, amely
mint mélyen gondolkodó szociológust mutatja be, utána pedig 1905-től
kezdve következtek társadalmi regényei, amelyek valósággal
keresztmetszetben mutatják be az angol világot, sőt az angol világon
keresztül az egész emberi társadalmat is.
Wells nemcsak regényiró és szociológus, hanem publicista is. Napi érdekü
irásai természetszerüleg részben kiesnek az idegen olvasók
érdeklődésének köréből. Ezek azonban müködésének csak kisebb részét
teszik. A nagyobb rész, még ha lokalizálva van is a szinhely
szempontjából, általános emberi érdekü és értékü. Legszélesebb olvasó
köre természetesen regényeinek van, bár regényeinek népszerüsége nagy
közönséget biztositott társadalmi és bölcseleti jellegü munkáinak és a
jövő fejlődés lehetőségeit tudományos alapon tárgyaló utópiáinak is.
Terjedelem dolgában összes munkái között az első helyet 1920-ban
megjelent, teljesen egyéni felfogásu és mindvégig lebilincselően érdekes
világtörténelme foglalja el.
Ez a rendkivül sokoldalu és rendkivül termékeny iró, akit ma már
világszerte épenugy ismernek, mint a saját hazájában, nem tartozik azok
közé, akik sokat beszéltetnek magukról. Amint a fényképeiből meg lehet
itélni, megjelenésében nincs semmi rendkivüli. Hiányzanak belőle
Ibsennek vagy Anatole Francenak markánsan jellegzetes vonásai, melyeket
elfelejteni nem lehet. Pályájában nincs semmi egy d’Annunzionak a
pózából és keresett reklámhajhászásból. A lapok ritkán irnak róla.
Olvasóinak nagy része bizonyára még azt sem tudja, hogy milyen koru
lehet az az ismeretlen ember, aki a könyvek lapjairól hozzájuk beszél.
Valószinüleg csak azt érzik, hogy a különböző nevek, melyek nála
szerepelnek, őt magát takarják. Pedig ez az ismeretlen, saját
honfitársainak a megitélésében, akik pedig sokáig nem akarták őt
elismerni, a mai Angliának egyik legnagyobb intellektuális ereje.
Hozzátehetjük bizvást, korunknak egyik legnagyobb gondolkodója.
Az a Wells, akit mi ismerünk, a könyveiben él. A pályafutását addig az
időpontig, mig a neve fogalommá vált, ő maga irta meg rövid, alig néhány
sorra terjedő életrajzban egy angol ujság számára.
„Abban a furcsán meg nem határozható osztályban születtem, melyet
Angliában középosztálynak neveznek. Egy szemernyit sem vagyok
arisztokrata: egy ősömről sincs tudomásom a nagyszüleimen kivül s
ezekről is csak keveset tudok, mert a legfiatalabb gyermeke vagyok
apámnak és anyámnak s az ő szüleik már meghaltak mielőtt én születtem.
Anyám Midhurst községben egy korcsmárosnak volt a leánya, aki
postalovakat állitott a kocsikhoz, mielőtt a vasutak ideje
bekövetkezett; atyám de Lisle lord főkertészének volt a fia, Penshurst
Castleben, Kentben. Vagyoni állapotunk és helyzetünk többszörösen
változott; élete nagyobb részében atyámnak kis boltja volt London egyik
külvárosában s jövedelmét a kriket nevü játéknak a játszásával
egészitette ki, amely nem csupán időtöltés, hanem látványosság is,
melynek látásáért fizetnek s ilyenformán megélhetést biztosit a
hivatásos játékosoknak. Mint boltos, nem volt szerencsés és anyám, aki
azelőtt egy főrangu hölgynek volt a komornája, mikor tizenkétéves
voltam, házvezetőnő lett egy nagy vidéki kastélyban.
Engemet szintén boltosnak szántak. Ehhez képest tizenhárom esztendős
koromban otthagytam az iskolát. Először egy droguistához adtak
inaskodásra, azután, mikor ez a pálya meg nem felelőnek bizonyult, egy
posztókereskedőhöz. Körülbelül egy esztendő elteltével azonban rájöttem,
hogy a magasabb oktatásnak a lehetőségei, melyek már akkor megvoltak és
azóta állandóan szaporodnak Angolországban, különb kilátásokat nyujtanak
az életre, mint a bolt és a viszonylagos analfabétaság; igy nekiláttam a
küzdésnek és különböző ösztöndijakat nyertem, melyek lehetővé tették,
hogy tanuljak és fokozatot nyerjek a természettudományban az uj és ma
nagy és fejlődő londoni egyetemen.
Miután oklevelet szereztem, két-három esztendeig állattant tanitottam,
azután pedig ujságirásnak adtam magamat, részben, mert ez Angliában
jövedelmezőbb foglalkozás a tanitásnál, de részben azért is, mert erős
vágyat éreztem, hogy angol iró legyek. Valami lelki hajlamosság a
prózairás iránt mindig érdeklődéssel töltött el.
Először irodalmi cikkeket, birálatokat kezdtem irni, azután rövid
fantasztikus történeteket, melyekben a modern tudomány méhében rejlő
lehetőségeket használtam fel. Az ilyenfajta szépirodalom után nagy
kereslet nyilvánul meg Nagybritanniában és Amerikában s első könyvem,
_Az időgép_, mely 1895-ben jelent meg, meglehetős érdeklődést váltott ki
s a két utána következővel, _Világok harca_ és _A láthatatlan ember_,
egyetemben elég népszerüséget biztositott nekem ahhoz, hogy
kizárólagosan, a biztonságnak némi érzetével, a tisztán irodalmi
munkásságnak szenteljem magamat.“
Ez a rövid életrajz nagyon sokban megadja a kulcsot Wellsnek az irói
müködéséhez. Az önvallomás, hogy egy szemernyire sem arisztokrata,
kiérzik minden irásából. Társadalmi regényeinek a tárgyát majdnem mindig
abból a körből meriti, melyből maga is származott s ha az évek során a
többi osztályoknak és az egész társadalmi rendszert összefüző gazdasági
kapcsolatoknak az ismerete nála folytonosan növekszik és szélesbedik,
nem szünik meg egy pillanatra sem a középosztálynak a szemén keresztül
nézni a világot. Még a helyek tekintetében is minduntalan visszatér
ifjukorának emlékeihez és regényeinek szinteréül legszivesebben
választja a Londontól délre fekvő Kent és Surrey grófságokat, London
déli külvárosait és magát a nyüzsgő, lüktető világvárost, Londont. Néha
ezek az ismétlések fárasztók, de néha viszont a nagyváros rajzában a
prózában irott legszebb költemények magaslatáig emelkedik. A nagyváros
poézisét nála jobban eddig talán senki sem tudta megrögziteni.
Regényeinek a hősei majdnem mindig a középosztályból kerülnek ki s
problémáik mindannyiunknak a problémái. Wells népszerüségének titka nem
kis mértékben abban rejlik, hogy főként azokra a kérdésekre mutat rá,
amelyek az intelligens, gondolkodó és könyvet fogyasztó középosztálynak
a lelke mélyében lappanganak. Mindannyiunkban van valami Proteus-szerü
vonás; az egyéniségünk, mely az öntudatban egység formájában
jelentkezik, megnyilatkozásaiban a hangulatokhoz, benyomásokhoz,
életkorhoz és tapasztalatokhoz képest szüntelenül változik. Wellsnél is
ki lehet érezni, hogy különböző hőseiben, akik változó meg változó
formákban jelennek meg, mindig önmagát rajzolja és a saját
mikrokozmoszának egy bizonyos szemszögletből vetitett képét nyujtja.
Ugyanakkor érezteti azonban, hogy akiket megrajzolt, tulajdonképen mi
vagyunk, az érző, gondolkodó, küzködő, szüntelenül vágyódó és soha ki
nem elégülő örök ember.
Az _Uj Machiavelli_ első könyve egy gyermeknek a fejlődését rajzolja.
Egyes lapjai kétségtelenül a világirodalomnak legszebb lapjai közé
tartoznak. Kis képek, jelentéktelennek látszó apróságok váltakoznak
benne, melyek azonban hihetetlen mélységekbe világitanak be.
Kétségtelen, hogy nála mindez visszaemlékezés, átélt dolgok megirása, de
valamennyiünk lelkéből van benne egy darab, a multnak, a gyermekkor
ártatlan örömeinek a visszasirása. A _Tono_ _Bungay_ hőse George
Ponderevo, egy főuri kastély kulcsárnőjének a fia, akit számüznek a
kastély tájékáról, mert el mert páholni egy főméltóságu csemetét.
Pékinas lesz belőle, majd egy drogeriába kerül, azután nagy buzgalommal
nekilát a természettudományok tanulásának. _A szerelem és Lewisham ur_
főalakja egy rosszul fizetett, de nagy és társadalmat megváltó
ábrándokat szövögető fiatal tanárjelölt. A _Házasság_-ban a hős
Trafford, a szimpatikus fiatal professzor, akinél összeütközésbe kerül
az elvont tudománynak a szeretete a család, a feleség, az élő asszony
iránti kötelezettséggel. Valamennyi alakból Wellset érezzük ki, de
közülünk, akik nem születtünk bele milliókba és az életben egyéb célt is
keresünk a kincsek felhalmozásánál, vajjon ki nem élte végig egy vagy
más formában a Traffordok lelki dilemmáját. Mennyi igazság van abban az
egyszerü kis megjegyzésben, hogy minden házasságban be kell következni
annak a napnak, mikor a szerelmesek illuzióikat elvesztve, a hajdani
mámor minden emléke nélkül állanak szemtől-szembe egymással és megérzik,
hogy uj alapokon kell berendezni az életüket.
Ezeket a példákat tetszés szerinti mennyiségben lehetne szaporitani. Az
igazán nagy irók és gondolkodók módjára Wells abból, amit saját
egyéniségében megérzett és átgondolt, ki tudja választani azt, ami az
egész kort illetőleg közös és jellegzetes és amiben ő ezer és százezer
embertársával találkozik. A lényeges csak az, hogy ő felfedezi és
rámutat arra, ami a többiekben csak bizonytalan sejtések módjára él.
Egyik utolsó regénye, _Mr. Britling_ kétségtelenül a gyengébb irásai
közé tartozik. Sok benne a pamflet-szerü és érezni lehet rajta, hogy
lázas sietséggel, a pillanatok behatása alatt iródott. Főalakja Mr.
Britling, a regényeket és társadalmi tanulmányokat iró szociológus,
kétségtelenül maga a Wells. A könyvnek meséje nincs, de visszatükrözi az
átlagos angol gondolatait a háboruról. Ez magyarázza meg Angliában és
Amerikában elért példátlan sikerét és ezért lesz valamikor mindennél
becsesebb forrás a háboru lélektani történetéhez. _A püspök lelke_
szintén a háboruban született meg; részben annak a reakciónak az
elemzése, melyet a rettenetes kataklizma kiváltott az emberi lelkekből.
A kétkedő pap, aki elmegy keresni az igaz Istent, csak a megirás
szempontjából pap; de a talár megint Wellset takarja s a töprengések a
lelki válságban élő angol társadalmat tükrözik vissza. Ez a regénye
szokatlanul erős vitát támasztott Angliában. Voltak, akik a legnagyobb
elismeréssel adóztak igazmondásáért; voltak, akik támadták, mert ki
merte kezdeni a vallásnak megszentelt hagyományait. De körülbelül
harminc év irodalmi és társadalmi müködése egyik oldalról és másik
oldalról is megszerezte azt az elismerést Wellsnek, hogy jóhiszemüségét
senki sem vonta kétségbe. Már pedig Tennyson szerint több hit van a
becsületes kételyben, mint az őszinteség nélküli hitvallásban.
Az angol irodalmi kritikusok szerint _Polly ur története_ Wellsnek a
legjobb regénye. Egy kis boltosnak a pályafutása, aki szerencsétlen
üzleti életében és a házasságában egyaránt. Tizenöt esztendei keserves
küzködés után elhatározza, hogy végez mindennel. Elhatározza, hogy
felgyujtja a házát, hogy a biztositási összeg megmaradjon a feleségének
s azután öngyilkos lesz. A tüz azonban tovább terjed s Polly ur saját
müvétől megrettenve, megment egy öreg asszonyt a tüzhaláltól. A komikus
kis boltosból hős lesz ismerőseinek a szemében és egész életpályája uj
irányba lendül. Amit Wells többi társadalmi regényeinél leginkább
szoktak hibául felróni, az oktató és prédikáló hangu kitéréseket, ebből
teljesen hiányzik. Igaz, hiányzik belőle az ugynevezett költői
igazságszolgáltatás és talán a befejezettség is. Épen ugy, mint a
_Házasság_-ban, mikor Trafford és felesége elmennek Labradorba, hogy
egyedül legyenek önmagukkal és Istennel, nem oldja meg a problemát. De
hát magának az életnek a nagy problemái, a társadalmi kapcsolatok s a
férfi és nő egymáshoz való viszonya is, örökké megoldatlanok.
Ifjukori fejlődése és képzésének természettudományi megalapozottsága
teszi érthetővé Wells irásainak erős társadalmi és természettudományos
jellegét. Tárgyainak a skálája, melyre már utaltunk, a lehető
legszélesebb: Verne-szerü fantasztikus regények, tanulmányok napi
társadalmi kérdésekről, a fejlődési lehetőségek alapján megrajzolt
utópiák, lelki problémák regények és tanulmányok formájában és az
emberiség egyetemes történelme. Szinte azt lehetne mondani róla, hogy a
leghumánabb dolgokat tárgyalja a természettudomány összes eredményeinek,
sőt mi több, a saját fantáziájának igénybevételével. Igy tud a
legegyszerübb és egészen természetes magyarázattal belevilágitani olyan
zugokba, melyek az egyoldalu és fantázia nélküli tudás előtt sötéten
maradnak. Néha az ilyen meglátások regényeinek egyik sürün visszatérő
alakja, a fiatal és kutató természetbuvár előtt villannak fel és maga az
iró a háttérben marad, de gyakran ő maga az, aki a legcsodálatosabb
gondolattársitásokra készteti az olvasót. Még fantasztikus regényeiben
is a megoldásai egészen természetesek. Mikor a holdba viszi az olvasót,
a szerves élet egyetlen lehetősége gyanánt a hold üregeiben való életet
jelöli meg. Mikor a Mars-lakók félelmetes fegyverzetükkel és a pusztitó
zöld sugárral, amely ellen nincs védekezés, eljönnek a földre, a föld
lakóinak szövetségeseik támadnak a láthatatlan baktériumokban, melyeknek
befogadására az idegen égitest hóditóinak szervezete nincsen berendezve.
Teljesen meglepő e tekintetben a világtörténelme. A tárgyhoz képest nem
nagy terjedelmü; különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nem a megszokott
egyiptomi, vagy babiloni városkirályokkal, hanem a természettudományok
szerinti genezissel és az élet első megjelenésével vezeti be az embernek
a történetét. Sok kötetes történelmi munkákban nem lehet azonban találni
annyi eredeti és érdekes szempontot bizonyos dolgoknak a
megvilágitására, mint nála. Látjuk az őskor óriási hüllőinek a
rekonstruált képét és feltünik, hogy rengeteg testükhöz képest mily
aránytalanul kicsiny a lábuk, viszont mily hosszu és vékony a nyakuk.
Wellsnek természettudományos fantáziája magyarázattal szolgál: ezek az
állatok valószinüleg vizben és mocsarakban éltek s a vizben könnyebben
hordozták testüknek a sulyát, hosszu nyakuk pedig a táplálék elérésére
szolgált. Aligha ugráltak oly vigan, mint egyes geologiai müvekben
megrajzolva látjuk. Egy másik ilyen példa a következtetés
éleselméjüségére, a szvasztika. Ezt a furcsa kis jelvényt ugyanabban a
formában kétszer aligha találták fel. Őskori előfordulása ellenben
végighuzódik a Földközi tengertől Elő-Ázsián, Indián, Kinán és a Csendes
tengeri szigeteken át Peruig és Mexikóig. Wells szerint a szvasztika
nyomán ezen a vonalon kell keresni egy ősi fajnak a szétterjedését,
amelyből Babilon, Egyiptom, Kina és Peru civilizációja kisarjadzott.
Másutt a geologiai tényezők és a klima megváltozásával magyarázza meg a
történelmet uj irányba lenditő nagy eseményeket. Amit a nyugati irók
nagy része nem tud, ő tudja, hogy egy egyszerü szerszám, a kengyel a
legfőbb okozója a hunok katonai felsőbbségének. Lovas ember meg tudja
itélni a kengyel jelentőségét s ennek az aprólékos megfigyelésnek a
fontosságát a világtörténelem alakulására. Épen ily természetes nála a
nomadizmus magyarázata. Mindezen magyarázatok mellett pedig nála az
emberiség története a gondolatok története s a história legfőbb célja,
hogy gondolatokat tudjon ébreszteni.
Talán a legelső regényeit leszámitva, melyekkel irói nevét megalapozta,
összes irásaiból, legyenek azok ujságcikkek, szépirodalmi vagy
tudományos természetüek, mindig kiérezhető valami távolabbi célra való
törekvés, melyhez szinte prédikátori makacssággal ragaszkodik. Ez a cél,
jobbá, szebbé és derüsebbé tenni a világot a következő nemzedékek
számára. Szigoru következetességgel hirdeti regényeiben és
világtörténelmében egyaránt, hogy az egyénnek a célja nem önmagában,
hanem fajában, a vele együtt élőkben és mindnyájunk utódaiban rejlik. Ez
a felfogása egyes helyeken szinte vallásos szinezetet ölt. Gyakori nála
az istenségnek, a mindenség okának keresése is, hogy megállapitsa az
embernek a viszonyát a transcendentális hatalomhoz.
Aki az igehirdetésnek ilyen állhatatosságával ragaszkodik egy eszméhez,
annál az irás, különösen a prózában való irás, nem lehet öncél. Ebben a
vonatkozásban Wells meglepő nyiltsággal és őszinteséggel beszél
önmagáról. A saját müvészetét nem a festő, hanem az épitész munkájával
hasonlitja össze, amely mindig valamely célnak a szolgálatában áll.
Valahol azt irja, hogy csak azért választotta sok tárgyának a
megirásához a regénynek a formáját, mert igy nagyobb auditoriumra
számithatott. Szinte lekicsinyelve a tulajdon értékét, nem szépirónak,
hanem publicistának nevezi magát. Pedig ha irásai érték szempontjából
nagyon egyenetlenek is, ha vannak nála gyakran fárasztó kitérések és
ismétlések, ami érthető annál, aki gyakran a pillanatok hatása alatt
dolgozik és a meseszövést, a kidolgozást más szempontoknak rendeli alá,
vannak fejezetei, lapjai, képei, melyekben az irásnak a legnagyobb
müvészeivel vetekszik. Ilyen az _Uj Machiavelli_ első részében a
gyermekkor megirása, a _Házasság_ befejező részében a brilliáns módon
megirt labradori ut, a világtörténelem első nyolcvan-száz oldala s a
lüktető világvárosnak vissza meg visszatérő rajza több könyvében. Ha
egyébért nem, ezért a néhány fejezetért a modern angol irodalomnak
legnagyobb stilisztái közé kell sorozni.
Irói szempontból föltétlen értékei közé kell számitani humorát,
megrajzoló képességének élességét és az irásban való feltétlen
becsületességét. Humora egészen sajátságos, teljesen más, mint Dickensé
s a leggyakrabban a helyzetekből fakad. A láthatatlan ember, akit
megszimatolnak a kutyák. Az érzelmes apa, aki elmélázik, hogy a felesége
halála után hogy fogják őt dédelgetni a gyermekei. A nagy kapitalista,
aki körülbelül olyan mértékben csiszolódott le a társadalmi
együttmüködés számára, mint egy belsőafrikai szerecsen. A filozófusok és
filológusok, akik üres szavakat vagdosnak egymás fejéhez s a tudományuk
olyan, mint a pókháló a csillogó reggeli nap fényében az ágyu torka
fölött. A félvér indián szőrmevadász, aki elejti az ezüst rókát, ami a
legnagyobb esemény a labradori trapper életében. Tuláradó örömmel rohan
a fehér asszonyhoz és arcáról lerí, hogy valami nagy dologra határozta
magát. Száz iró közül kilencvenkilenc azt irná, hogy felajánlja a
vagyont érő prémet az idegen asszonynak. A Wells szőrmevadásza nagy
tusakodás után – pálinkát kér, mert azt nagyon megdrágitották a
misszionáriusok. Vagy mennyi humorral tudja megrajzolni Wells a
társadalmi reform apostolait, a fabiánusokat, akik szervező őrületükben
a fákat legszivesebben zöld ernyőkkel helyettesitenék, a liberálisokat,
akik csak azt tudják, hogy mit nem akarnak és a szocialistákat, akik
szabadalomnak tekintik a szocializmust, minden becsületes ember
társadalmi törekvéseinek, vágyainak eredőjét, melyhez másnak nem szabad
hozzányulni.
Meglátja és megirja a ferdeségeiket és félszegségeiket, pedig ő maga is
szocialistának vallja magát. Ebben Anatole France módjára jár el, aki
szintén nem kiméli a saját párthiveit. De mégis mekkora a különbség
kettejük között. France cinikus, aki hiunak és hiábavalónak tart minden
emberi erőfeszitést. Wells soha; ő mindig optimista és azt vallja, hogy
a kicsinyes érdekek, önzések mögött müködik az emberiség közös nagy
lelke, amelynek törvényei még ismeretlenek, de kétségtelenül folyton
előre halad. Világtörténelme is a nagy kataklizma után ezért zárul be a
jobb jövő hitének bizakodó akkordjával.
A cinizmus teljes hiánya és meggyőződéséhez való fanatikus rajongás
kölcsönzi Wellsnek a konvencióktól nagyon erősen megkötött angol
világban szokatlan őszinteséget is. Szemébe mondja tulajdon nemzetének,
hogy álszenteskedő, hazug a morálja, konvenció a vallása és nagy néphez
méltatlan a közoktatási és közigazgatási rendszere. Az angol az a nép,
mely akarata elenére, kalandorok jóvoltából lett ura a világnak.
Indiával ugy tesz, mint az az ember, aki egy fáról rápottyant az elefánt
nyakára és nem tud leszállni róla. Épenugy beszél a világháboruról is.
Legfőbb okozójának a német imperializmust tartja ugyan, de elismeri,
hogy volt angol, francia és orosz imperializmus is. Németország csak
abban különbözik tőlük, hogy legnagyobbat zuhant és most, akik vele
együtt bünöztek, őt akarják egyedüli bünösnek megtenni. A világháboru a
civilizációt alapjában renditette meg s a civilizációt megmenteni csak
ugy lehet, ha egyforma becsületes akarattal, a győző és legyőzött
fogalmát félretéve, fogunk össze a megmentésére. Ezt a meggyőződést
hirdette Wells, mikor a washingtoni leszerelési konferencián képviselte
Northcliffe lord lapjait, a _Timest_ és _Daily Mailt_. Rámutatott, hogy
ami a győzők részéről történik, nem leszerelés, hanem a leszerelésnek
paródiája. Mikor Northcliffe lord más hangu tudósitásokat követelt tőle,
szakitott az angol sajtókirállyal és röpiratokban irta meg a
tapasztalatait.
A meggyőződéshez való ragaszkodásból folyik az a paradox jelenség is,
hogy nincs is talán iró, aki Wellsnél nagyobb őszinteséggel mondaná meg,
hogy amit régebben irt, abban tévedett. Nála nemcsak a tárgyak
megválasztásában, hanem azok benső felfogásában is állandó a változás és
a fejlődés. A szociális gondolat mindig alapvető nála, de mennyire mások
a régebbi és ujabb irásokban levont következtetések. Első fantasztikus
regényeiben a fejlődés kegyetlen törvénye két osztályra, az élősdiek és
dolgozók ellenséges osztályára bontja szét az emberek társadalmát.
Legkirivóbb példa erre az _Időgép_ morlokjai. Másutt kegyetlen és
akaraterős szervezők rabigájukba hajtják embertársaikat. Ezektől a
végletektől a kollektiv célok szerint való organizálás mentheti meg az
emberiséget. Később rájön, hogy ugy a nagy szervezők képességeibe, mint
az organizáció mindenhatóságába vetett hitében tévedett. Megmondja
nyiltan, hogy fiatal volt, mikor ezeket irta és sem a kapitalizmus nagy
képviselőit, sem a szervezés lehetőségeit közvetlen tapasztalatból nem
ismerte. Azóta rájött, hogy a nagy iparbárók, bankvezérek sem nem
kegyetlenebbek, sem nem ügyesebbek a nagy átlagnál, csak egy más irányu,
még pedig sok esetben alsóbbrendü tehetség jut bennük erősebben
kifejezésre. De rájött arra is, hogy a társadalom felszine alatt olyan
nagy és örökké változó erők müködnek, melyek hatalmasabbak minden
megszervezési törekvésnél. Nem mechanikus uton, hanem csakis a szellemi
felszabadulás és a növekvő lelki megértés révén lehet megteremteni a
társadalom összhangját.
Ez a mai Wells, akiben azonban még az irói termelésnek a lehetőségei
nincsenek lezárva. Ma ötvenhét éves és mint a jelek mutatják, egyáltalán
nem érkezett el irodalmi müködésének a határához. Befejező méltatást,
végső értékelést adni róla még nem lehet. Lehetséges, hogy az a prófétai
vonás, amely utóbbi időben erősen megnyilatkozik egyes irásaiban, angol
viszonyok között élő ujabb Tolsztojjá alakitja át, de épen nagy
fejlődésképessége azt igéri, hogy még nagy társadalmi és irodalmi
értékeket lehet várni tőle mindannyiunk számára.