Györgynek elég volt egy hónap Rodostóban arra, hogy egész kedélye
lelankadjon. Az az örökös egyformaság. A túlságos ájtatoskodás. A
fejedelem vagy ír, vagy farag, vagy esztergályoz. Nyul- és
fogolyvadászat minden negyednap, még ha «varrótű esik is», a hogy Mikes
mondja. A borzasztó fűszeres ételek. Az ismeretlen nyelven folytatott
disputák, a mik tolmácsolva még érthetetlenebbek. Aztán sehol egy női
arcz. Bárha cseléd volna is, bárha vén asszony volna is! Akár csak egy
fegyenczházban. Csupa férfi!
– Beteg az én fiam, mondá a fejedelem a kamarásnak.
– Nem beteg biz az, hanem únja magát.
– El kellene őt vinni a savanyúvizforrásra.
– Azt hiszem, hogy jobban szomjuhozza az a meleg, édes forrást. (Ezek a
saját szavai Mikesnek.)
Pelargus elmondta már, hogy György minő paradicsomi boldogságnak volt
részese Siciliában. Mikor egyszer-egyszer olyan nagyot sóhajt,
bizonyosan a szép Io jut eszébe. A nagy szerelemből egyszerre ideesett
megint, mint Klimius Miklós, egy idegen planétára, a hol az asszonyok
élőfából vannak, gyökeret vertek a földbe, s a fára mászót pofonütik az
ágaikkal.
Egy szép kánikulai napon (épen szent István király napján) aztán hírül
hozá Mikes a herczegnek, hogy a fejedelem el fogja őt vinni magával az
Ali-kői fürdőbe, a hol a férfiak, vegyest a nőkkel, a legszebb
leányokkal mind egy közös tóban fürdenek, még pedig egész Istenadta
minémüségükben.
György el sem mosolyodott már erre az érzékizgató biztatásra. Előre
sejté, hogy ebből is az lesz, a mi a vadászatból. Oroszlánt igér, nyulat
ád.
Lóháton jó öt órajárás a hirhedett Ali-kői fürdő Rodostóhoz.
Mikor a fejedelem, fiával és a kiséretéhez tartozó urakkal megérkezett,
épen javában volt az évad.
Egy völgyteknő mélyében van a gyógyító erejű víz, Allah szabad ege
alatt, bekerítetlenül, csak az alsó részén, a hol a víznek lefolyása
van, fedi a partját egy hatalmas calamusnádbozót, összeboruló
legyező-alakú lombleveleivel, alatta pedig a sárga virágú nympheák
terjengetik széles áterezett sötétzöld leveleiket a víz szinén. Ez a
hölgyek számára való bejárat a fürdőbe. A férfiaknak nincs szükségük
védő árnyékra.
A völgy két oldalát ellepik a sátorok, egyszerűek és pompásak. Némelyik
csak egy lepedőből áll, a másik keleti szőnyegekkel van feldíszítve s
kamrákra felosztva. Azonkivül száz meg száz szekér van a völgyben,
melyeken a távol országból idecsődült népség tanyázik ernyők alatt.
Valami száz lépésnyire a fürdőtótól van aztán egy ponyvával kerített
cserény forma, a hölgyek számára, kik a fürdés után oda szaladnak,
lemosakodni. Akkor mindenki legeltetheti rajtuk a szemeit.
A fejedelem és kisérői is küldöttek előre sátorokat, a mik már készen
vártak rájuk. De mire ők a fürdéshez elkészülének, már akkor a tó
csaknem tele volt emberekkel, a kik állig lemerülvén, csak a fejeikkel
valának a szabadban.
Györgynek nagyon jó előérzete volt, hogy ez a fürdői gyönyörűség is
hasonlítani fog a vadászat örömeihez. Az Ali-kői tó sárfürdővel szolgál.
Az egész egy iszap-medencze, fekete, meleg és büdös.
A sártükör felett sok női fejet is látni. Azok között a török hölgyek
arcza arról különböztethető meg, hogy egy vékony fátyol van a homlokán
átkötve. A görög és örmény hölgyek arcza ellenben fedetlen, ezek,
minthogy ólom és higany tartalmu arczfestéket használnak, a mint ebbe a
kénpárás degetbe belépnek, egyszerre olyan feketék lesznek, mint a
szerecsenek.
Mikor aztán a hölgyek megelégelték a fürdést, akkor kiszállnak a tóból,
s futnak a cserény felé. Szabad őket megbámulni. Az egész testük be van
zománczozva vastag sárréteggel. A cserény mögött lemosakodnak, s ott
azután kapnak gyapot lepedőt, a mibe tetőtül-talpig beburkolva kerülnek
ismét elő s ballagnak a sátoraikhoz.
Ilyen patinával aztán maga Anadyomene se lehet kellemes.
A herczegnek is meg kellett fürödni, Mikes Kelemennel együtt.
«Azt tudom, hogy úgy jöttünk ki, mint az olyan állatok, a kik makkot
esznek,» írá Mikes. «Ott a sok asszony, leány, kik felkendőzik sárral
magukat és a kik olyanok, mint az ijesztők, sárosan, de nem másként.»
«Abból a fekete apothécából a savanyuvízre kell menni, abból harmad
napig kell inynya, a mennyit lehet, hogyha azt akarja valaki, hogy úgy
megtisztuljon, mint a kristály.»
«De minthogy a görög papok semmi alkalmatosságot sem mulasztanak el, a
hol egynehány polturát nyerhetnek, azért ezt a vizet is meg kelleték
szentelni, mert a nélkül nem volna hasznos.»
«Ez a víz épen hozzáillik a sárfürdőhöz, mert ha az egyik utálatos, a
másik fertelmes».
«Ez a víz nem savanyú, hanem sós, az is rossz ízű, zavaros.»
«Egészségesnek nem használ, a ki beteg, még betegebb lesz tőle.»
Így ismerteti meg azt a drága italt egy hét évvel előbb írt levelében
Mikes. (1720. aug. 23.)
Ugyan hogy vitte rá a lelke, hogy hét évvel később azt írja: «mi is ott
voltunk s jól megitattuk (a keserűsós vízzel) a herczegünket. De azt nem
poharankint kell inni, hanem serlegenkint. A ki harmadnapig vagy negyven
ejtel vizet a gyomrába tölthet, annak már nincsen szüksége a Hypocrates
orvosságára. A való, hogy a mi herczegünk annyit nem ivott, de az olyan
orvosságra nincsen szüksége, és a nyavalyáját baráttánczczal[109] kell
orvosolni. Nincsen is jobb orvosság annál, mert mind a testnek, mind a
léleknek használ, se szebb táncz annál nincsen. Némely historicusok
ugyan azt mondják, hogy a «menyasszonytáncz» vigabb…
György herczeg nem kivánkozott a Mohamed paradicsomát még közelebbről
megismerni.
Mikor a fürdőről visszatértek, a fejedelmet egy sürgöny várta
Konstantinápolyból.
A franczia nagykövet tudatá vele az örvendetes eseményt, mely a franczia
királyi családot érte. A királyné, a kinek eddig gyermeke nem volt,
egyszerre ikreket szült, két leányt.
Azt mondja erre Mikes: «a kezdet elég bőséges. De inkább akarták volna,
ha fiun kezdette volna. De az a jó ájtatos királyné a fiura is kiszerzi
az engedelmet».
Szóba került, hogy ez örvendetes esemény fölötti gratulatióját a
fejedelemnek is illendő lesz átadatni a franczia királynál, még pedig
külön megbizott által.
De ki legyen ez a megbizott? A ki egyúttal egyéb dolgairól is beszélhet
az internált fejedelemnek a franczia király előtt. Az most bizonyosan
királyi jó kedvében van, s kegyelmes elhatározásokra hajlandó.
A vállalkozó és erre alkalmas urak már elmentek Francziaországba,
Bercsényi és Esterházy ifju grófok.
A fejedelem azt kérdezé a tanácsosától, hogy nem jó lenne-e György
herczeget küldeni Versaillesba a gratulátióval?
Többen helyeselték a szándékot, de mások ellenmondtak. Különösen Mikes
Kelemen. Az ifju herczegnek nem jó iskola a franczia udvar. Bécsben csak
hidegen élvezte a poklot; de Párisban melegen fogja megkapni. Aztán nagy
szüksége van rá, hogy anyanyelvén, a magyaron beszélni megtanuljon. Azt
pedig sehol másutt meg nem tanulhatja, mint itt, a magyar száműzöttek
telepén. Azonkívül is legfőbb ideje, hogy valami vallásos neveltetésben
részesüljön, mivelhogy még csak imádkozni sem tud, s sem az Ó-, sem az
Új-Testamentomot nem ismeri. Az elmulasztott oktatást megadhatja az
ifjunak a fejedelem udvari papja, a ki jeles pedagogus. Ennyi
argumentumok mellett aztán rábirta Mikes a fejedelmet, hogy ne Györgyöt
küldje Versaillesba az üdvözlő irattal, hanem Pelargust.