A mint aztán egy tágas utczába kijutott, egyszerre csak egy szörnyalak
állta el az útját. Óriás volt: legalább is másfél öles. A dereka kigyó,
a fején vas sisak, a két kezében pőröly és vas patkó.
Ez a meseszörny volt a «Radelsäule». Még akkor Bécs utczáin, a hol egy
kovácsműhely volt, azt a gyalogjáró közepére kiállított tölgyfaoszlop
jelezte, ellátva a mesterség jelvényeivel.
György dühbe jött e szörnyeteg látására s a mámor bátorságával neki
rohant és átnyalábolta. Földhöz akarta vágni. Az lett belőle, hogy maga
esett össze a kovácsoszlop előtt s ott elnyomta az álom. Álmodott
rémségeseket, a kövön fekve.
Arra ébredt fel, hogy a föld rázkódott alatta s pokoli zsivaj hangzott a
fülébe.
A mint felnyitá a szemeit, a rémálom folytatását látta maga előtt.
Egy nehéz vasas szekér jött feléje az utczán: ökrök vontatták. Attól
rázkódott a kövezet.
Az a szekér tetézve volt megrakva csontokkal. Kéz és lábszárak, vázak,
legfeljül a koponyák.
S ezen a csonthalmazon ült egy csoport ember, a mennyi csak ráfért,
őrületes öltözetekben: férfiak, fejükön tarajos főkötőkkel, palást
helyett felöltött selyem szoknyákban, némelyiken olyan ing volt, a
melyik nagyon hasonlított holmi szemfödélhez: csakhogy csupa rongy volt.
Többen pedig a kocsi mellett kullogtak, szurokfáklyával a kezükben. Ha
egy-egy koponya leesett a szekérről, azt elfogták gurultában: «Hohó,
Bruder Beinmann! ne szökj el!» s visszadobták a szekérre.
Egy nagy csobolyó volt velük: az kézről kézre járt; az akonájárul ittak.
És aztán dalolták hozzá, rikácsoló chorusban a népszerű bécsi nótát:
«Egy napi jó kedv:
Végy fürdőt
Egy heti jó kedv:
Bortömlőt
Egy havi jó kedv:
Disznót ölj.
Egy évi jó kedv:
Megnősülj![67]
Ez pedig nem volt káprázat, hanem egy nagyon egyszerű intézmény. A Szent
István templom katakombáiból, minthogy már nagyon megteltek,
takarították ki a legrégibb lakókat, hogy az újaknak helyet szorítsanak.
Ezeket a depossedáltakat aztán a városon kívül elsirolták egy nagy közös
sírgödörbe. Azok az éneklő legények a sirásók voltak. Bizonyára nem
tartoztak a társadalom felsőbb osztályaihoz, sőt fel lehet tenni, hogy
nagyon elzüllött ficzkók voltak.
Ezt a szállítmányt csak éjjel lehetett a városon keresztül vinni, a
mikor rendes polgárember nem járt az utczán.
A mi a halotti köntösökből, szemfödelekből még épen megmaradt, ez a
sirásók osztályául jutott. Némelyik jól járt, a kinek aranycsipkés
főkötő maradt a markában. A koponyának nincs már arra szüksége.
Egyik legény észrevette a földön fekvő alakot.
– Nené. Itt is van még egy! No gyere pajtás: téged is elviszünk a
temetőbe.
György kábultan bámult a világba.
– Temetőbe? hebegé. – Valami ösztönszerű sugallat támadt az agyában. Az
bizony nagyon jó lesz. Vigyetek a temetőbe.
Annyit sejtett, hogy a temető kívül van a városon, s hogy ő neki nagyon
jó lesz az valamire, ha a városból kijuthat.
A legények kaptak a tréfán s feltették az ifjut a szekérre.
Furcsa maskara volt. A bibliai József tarka jelmezében. Valami
részvényesnek nézték a mult esteli proczessióból, a kinek nagyon meg
talált használni a mulatság.
A vén kocsis, a ki az ökröket vezette, megszánta, hogy olyan nagyon
didereg s megkinálta a butykosából.
Régi gyógymód mámor ellen az alkohol.
Attól a korty pálinkától félig-meddig eszére tért.
– Hová megy ez a szekér? kérdezé az ökörhajtótól.
– Ki a temetőbe.
– Hisz a bástyakapu be van zárva.
– Kinyitják ennek a szekérnek.
– Akkor én is megyek.
– Hol lakol úrfi?
– Ha én azt tudnám?
– Hát hova akarsz menni?
– Megállj csak! A Bärenhaushoz. – Nem. Nem. – A karámhoz.
– Mi az a karám?
– A hol a vad lovak vannak.
Ezen aztán az egész társaság röhögött.