Lodoiszka herczegnő azonnal magáévá tette az indítványt. Ő vállalkozott
az egész terv rendezésére. Ez egy hétre való mozgalmas életet idézett
elő a magasabb sphærákban.
Meg kellett osztozni a szerepeken; ki minő jelmezre vállalkozik?
Az a kérdés, hogy kinek mi illik inkább az arczához, a termetéhez? Ez
beható tanácskozás tárgya lehetett.
Mert ennek a kipuhatolása végett szükségképen meg kellett mindenkinek
ismertetnie a maga istenadta arczát és alakját: a hölgyeknek felbontatni
a divatos frizuráikat, a hajakból kifésültetni a fehérítő pudert, s
aztán nemzeti jellegű hajfonatokká és tekercsekké idomíttatni, minden
«Schminkét», hamis zománczot, szépségflastromot eltávolítani az
arczokról, hogy megitélhető legyen, melyikhez fog illeni a tyroli,
melyikhez a savoyard costume? (Akadt czigánylánynak való is.)
Azután a férfiakat osztályozták: ki legyen mazúr, ki oláh, ki talián?
Lodoiszka grófnő egy csodaszép népviseletet szemelt ki magának.
Valamikor Nógrádvármegyében viselték azt a palóczmenyecskék. Dajkája
volt palócz nő: annál ismerte meg ezt a gyönyörű öltözetet.
De hát ehhez a kisérő társnak is hasonló nemzetiségűnek kell lenni.