menyasszony Réthfalván. Hová tűnt el? Tán a halál birodalmába? Ez sem
lehetetlen, csak az bizonyos, hogy nem vihetik, élve, Nagygáthy gróf
kastélyába.
Ha az én Gábor grófom olvassa e levelemet, legyen megnyugodva. Éljen
kellemesen, mint szokta és semmit se változtasson napirendjén. Járjon
mulatozó társaságokba; csak nevesse, ha mások, bal csillagzata miatt,
sajnálkoznak rajta. A legbölcsebb politika lesz, ha úgy mutatja, mintha
lemondott volna rólam. Hagyja rá, ha Cecilie néni más jobb szerencsével
vigasztalja. De bízzék a jövőben, bízzék bennem.
Eddig tart, a mit egy leánytól követelni lehet. A természet szabta ránk
a törvényt, hogy csak szenvedőleges cselekményekre legyünk képesek.
Szerepem ott végződik, hogy ne legyek másé. Hogy azé legyek, a kit én
szeretek, kizárólag attól függ, a ki engem is szeret.
_Lenke_.»
Ez volt a levél tartalma.
A fiatal ember ismételve olvasta végig s mentől inkább behatolt a betűk
titkos értelmébe, annál inkább megerősödék hite és bizalma.
Nem voltak ez iratban nagy szavak, elkoptatott kifejezések használva.
Csak az volt világosan, mit akar a kis leány, mit nem akar? Mit tehet és
mi mulja felül erejét? Kellett-e ennél több, ha minden el volt mondva, a
mi szükséges?
Ha e levélben csak egy gyermek szivének ömlengését olvassa, még
maradhatott kétely a szivében. Mert az érzelem változó és a hűtlen lélek
oly hamar talál mentséget és indokolást az ellenkező út választására.
De a levélben a hű szerelem mellett a tiszta felfogás és a gondolkodni
tudónak értelmi tehetsége is kiviláglott. Ha tehát a szív igérete
legfölebb biztatás lehetett: a meggyőződés nyilatkozata már a teljes
biztosíték érvényével birt.
Sőt a kis leány levelének némely helyéből a kedélyen kívül még az
önérzet urakodása is feltűnt. Némely sorból még a gúnynak és a humornak
szikrái is felvillámlának.
Mindez balzsamot öntött a fiatal ember szivének sebére. Most már tudta,
miben keressen megnyugvást, hol találja meg jövőjének boldogságát?
Bátran lehet ott építeni, a hova a szív vonz, az értelem pedig vezet.
A leányka vállalta magára, hogy nem lesz másé: a férfi kötelessége
marad, kivívni, hogy csak az övé lehessen.
Nem lehetett e munkafelosztás bölcsesége ellen kifogást tenni. A férfi
végkép száműzve volt a báróné kastélyából. Nem élünk a lovagkorban, hogy
a szomszéd várat megostromoljuk. Elég, ha a leány magára vállalta a
teendők könnyebb részét: a nehezebbet majd elvégzi a férfi.
Estig ott maradt a pályaőr házában; az éj beálltával visszagyalogolt a
legközelebbi állomásra, a hol kocsijára ülvén, haza hajtatott.
XXI. (A válság kezdete.)
Október első napjáig még egy pár hétnek kellett lefolyni. Ki
követelhette egy szerelmes ifjútól, a kire a megpróbáltatás órái vártak,
hogy nyugton, tétlen maradjon s mindent az örök végzet vak határozatára
hagyjon?
És mégsem tehetett mást. Hogy vállalja magára a rettentő felelősséget,
hogy túlbuzgalmában imádottjának kész terveit megzavarja, vagy épen
legjobb szándéka mellett is, úgy vegyüljön közbe, hogy az eredményt is
meghiúsítsa?
Mást nem tehetett, mint levélben írta meg lelkének nyugtalanságát,
szerelmének végtelenségét. A postai közlekedés utja nyitva állott
előtte. Levelét csak a vasút 77-ik számú pályaőréhez kellett czímeznie.
A többit Örzse ifjasszonyom ügyességére, hűségére és a jó szerencsére
bízta.
A válasz, nem hamar ugyan, de mégis megjött. A kis lány minden betűje
menny és üdvösség. Mindig a régi, állhatatos, változatlan és
elhatározott. Csak a jövő boldogságáról beszél, ama másik sötét esély, a
halál még csak czélzáskép sincs említve.
Rögtön, még ez éjjel, egész ívre terjedő feleletben köszönte meg a nyert
vígasztalást és oly boldog volt a gondolatban, hogy sorai másnap délre
már ott lesznek a réthfalvi kastély kertjének közelében s a pályaőr
felesége lesni fogja az alkalmas pillanatot, melyben a tiltott árút a
czímzettnek kezébe csempészhesse.
De mikor reggel lovas legénye meghozá az éjjel érkezett postát s az ifjú
minden érdeklődés nélkül nyúl a hírlapok csomagához, egyszerre egy
levelet is pillant meg, a mely a Réthfalvához legközelebb eső vasúti
állomás jegyét hordta homlokán.
A legrosszabbat sejtve töré fel a borítékot: de mindjárt vígasztalást és
felbátorítást igérő jel mutatkozott. Oh jól ismert vonások az ő
angyalkájának kezétől!
És mégis retteg. Mit fog hallani? Remélhet, vagy kétségbe kell esnie?
Mert ha a kis lány tegnap írt és alig tizenkét órának lefolyta után újra
tollhoz nyult: akkor oly valaminek kellett közbe jőni, a mit veszély
nélkül el nem hallgathatott.
Különben pedig fődolog volt, hogy írt. A ki ír, a kinek közlendői
vannak, annak szerelme el nem hamvadhatott.
Ime a levél:
«Kedves Gábor!
Ma szept. 28-ik napját írjuk s hírt vettünk Hevesből, hogy Nagygáthy
gróf még ma estére megérkezik. Másnap megy Cecilie néni látogatására. Az
utolsó napot Vékonyi bárónál tölti és okt. első napján kocsin és vasúton
érkezve, itt lesz az egész násznép. Minden vendég csak Gedeon bátyám
részéről hivatott meg. A mi rokonaink és ismerőseink közül mamám senkit
sem vár.
Jelen van a veszedelem, de engem e siettetés nem lep meg készületlenül.
A minek a jövő hónap utolsó éjjelén meg kell történnie, el nem maradhat.
Szerelmem és a vész jelenléte lelkemnek oly csodálatos erőt kölcsönöz,
minőt még eddig magamban nem érzettem.
El fogok tűnni. Könnyen, kényelmesen, fáradság és veszély nélkül és
odamegyek, a hol senkinek eszébe sem juthat engem keresni.
Egyedül csak öntől, az én szeretett Gáboromtól félek. Oh, ha nem bíznék
egy leányka akaratának szilárdságában és segítségemre sietvén, egész
építményemet lerombolná!
Azért elkerülhetetlenül szükséges, hogy az én Gáborom ezen napokat a
világ szeme előtt töltse. Ne maradjon otthon, menjen inkább látogatóba
Cecilie nénihez nehány napra. Legyen vidám, jókedvű, mulasson gond
nélkül és élvezze az ottani társaság örömeit.
Nem fog elidegenedni a leánytól, a kinek bátorsága volt a végső veszély
elől ily szörnyű zajt ütő kalandokba bocsátkozni? A legközelebbi hír
rólam nem hamar, de a legbiztosabb helyről fog érkezni. Örökre híve
_Lenke_.»
A fiatal ember egymásután háromszor-négyszer átolvasá e sorokat. Még a
betűk alakjából is valamely elrejtett titkot akart kimagyarázni.
Egy félénk gyermek el fogja szülői házát titkon hagyni! És ő, a férfi,
tétlenül vesztegeljen!
Van még napjainkban leányi szív, mely ily áldozatra kész legyen?
– Engem mulatni küld. Szükségesnek tartja, hogy a világ szeme előtt
éljek. Tehát tudja, hogy a segédkéz nyujtásában a gyanu legelső sorban
is rám háramlik. Él az isten! az én kis Lenkém a legvilágosabb alibit
akarja számomra megszerezni.
És ha csakugyan azt hinné is a világ, hogy a réthfalvi menyasszonyt
Gábor gróf szöktette meg: mi következik belőle? Mert ez a Nagygáthy
olyan fajta gróf, hogy feléje sem tekintene Gelenczének. Amolyan okos
vőlegény, a ki az előle megszökött menyasszonyt nem fogja üldözőbe
venni. Szépen ott hagyja, a hova ment. Az anyja előtt pedig vállát
vonogatva, udvariasan bocsánatot kér, beszél holmi sajnos
félreértésekről s aztán odébb állít egy házzal.
Sőt ismerve a társadalmat, a művelt körök fogalmait, senkinek eszébe sem
juthat az eltünt kisasszonyt épen a vetélytársnak házában keresni.
Az már megtörtént, hogy a leányka a rá erőszakolt vőlegény elől
megszökött. Rendesen jelen volt a megszöktető is. De hogy a magas, vagy
csak a művelt középrendből származó leány egy fiatal, nőtlen ember
oltalma alá kerüljön és ott maradjon, míg szülőinek beleegyezését
megnyerheti vagy nagykorúságát eléri: ilyet még senki sem hallott: mert
ez erkölcsi és társadalmi lehetetlenség. És a ki mégis megtenné, nem
érdemes arra, hogy beszéljünk róla, vagy épen megírjuk szomorú
történetét.
Tehát úgy tekintsük e megszökést, mint bevégzett tényt, mely ellen nincs
gyógyszer, nincs felebbezés?
Valóban a világ nagyon hajlandó lesz így itélni. A megszökött leánynak
jó hírét csak az adhatja vissza, a kiért megszökött. Más bármely helyről
érkezett amnesztia érvénytelen.
Lenke kisasszonynak ezt tudnia kellett. Tudja minden leány, ha nem is
tanítják arra. Ám de azt is tudta, kiben bízhatik föltétlenül!
Igen! de az édes anyja? Oh, az anyai szívvel nem lehet megalkudni. Az
megkeményedhetik, elvakultságában önző, kegyetlen, igazságtalan is
lehet, de meg nem hal soha. Az anya a rettentő hír hallatára fölébredve,
legelőször is veszedelmekre fog gondolni. A Bodrog folyó nincs messze,
aztán rablók és gyilkosok is vannak a világon. Tehát nyomokat és
vérfoltokat fog keresni mindenütt.
De ne verjük félre a harangot, míg semmi sem történt. A réthfalvi
kastélyban nagyban és aggodalom nélkül folynak a készületek a
lakodalomra. A leányka megnyugodtnak látszik, tehát elfogadta már édes
anyjának bölcs tanácsait.
Eddigelé csak egy kis leány leveléből olvastuk, hogy végzetes lépés fog
bekövetkezni és az egész világon csak egy ember van, a ki ezen igéretnek
teljesedését reszkető szívvel várja.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A déli órák multával Gábor gróf híven követve imádott úrnője titkos
utasítását befogatott és áthajtatott Cseklész grófné kastélyába.
A grófnénak mindent megfigyelő rendőrsége volt otthon. Mikor jelentést
vett, hogy Szabolcsy gróf a kastélyba érkezett, már azt is megtudta,
hogy vendégének kocsiján egy utazó bőröndöt is láttak.
Rögtön parancsot adott, hogy szobát nyissanak az első emeleten. Maga
lement a földszinti elfogadó terembe és szokott hangzatos modorával
üdvözlé az érkezőt.
– Ah, végre megértem a napot, melyben az én legközelebbi szomszédommal
is meg lehetek elégedve. Köszönöm, hogy olyan podgyászszal jött, mint az
angol lord, feleséggel, öt leánynyal, három gouvernante-tal, hat
komornával és egy egész ezred cselédséggel. Tessék ezt a szép svájczi
hotelt elfoglalni az egész saison tartamára. Mindjárt meg is kapja
jutalmát. Megengedem, hogy karját ajánlja a gyönyörű fiatal
vendéglősnének s vezesse le a kertbe a társaság közé.
A kert nem messze volt, csak ki kellett lépni a verandára s onnan nehány
lépcsővel alább a virágszőnyegek s poronddal behintett puha utak.
Hanem a fiatal ember nagyon szószerinti értelemben vette a grófné
parancsát. Megbocsáthatlan ügyetlenséggel a legrövidebb utat választá a
társaság felkeresésére.
– Oh, nem így alkudtunk, – szólt a grófné, a midőn a park kanyargóin a
legelső válasz-útra értek. – Térjünk balra; ez a legnagyobb kerülő egész
kertemben. Mert sok beszélni valóm van. Anyai oktatásokat akarok adni és
föltétlen engedelmességet követelek. Mi van ma?
– Hétfő.
– Azt tudom, a szakács menujéből. Hányadik napja a hónapnak?
– Szeptember 29-ke.
– Helyes. Tudja-e, hogy szerdán, október 1-én országos menyegző lesz
Réthfalván?
– Az egész vidék beszéli.
– És ön mit mond rá? Remélem, férfias lemondással tűri sorsát?
– Férfias megnyugvással, grófné.
– Nem értem az ilyen túlfinom megkülönböztetést. Rendesen rejtélyes
kétértelműség lappang alatta. De nem feszegetem tovább, mert azzal, hogy
idejött ön, már megkaptam a kielégítő választ. A ki mulatni akar,
bebizonyította, hogy képes feledni. Roppant bölcsen teszi, mert a hűtlen
leány megbüntetése, a mióta a világ áll, csak egyetlen egy igazi, valódi
és gyakorlati boszú létezik.
– És az volna?
– Először: kinevetni a szív bohó tévedéseit. Másodszor: rögtön, még
melegében szétnézni, keresni és megtalálni a teljes kárpótlást.
– Megkisérlem.
– Éljent kiáltok e határozatra. Mert higyje el nekem, a híres lélektani
tudós, a ki a szerelmet feltalálta, megmagyarázta s minden titkát
bonczkés alá vette, épen a leglényegesebb föltétel meghatározásában
követte el a legoktalanabb hibát.
– A legoktalanabb hibát?
– Abban bukott meg, okoskodásában, hogy ráfogta a férfira, mintha nem
lehetne rögtön vagy később egy más nőt ép oly forróan szeretnie, mint
azt a legelsőt, a kit véletlenül kiszemelt magának! Ime az én uram és
férjem, Cseklész gróf, már praktikusabb világbölcs. Ő azt szokta
mondani: Minden nő ceteris paribus, egyenértékű. A mit az egyik megad, a
másik meg nem tagadja. Ergo: (még mindig Cseklész úr velős mondatait
idézem) micsoda eszeveszettség, a világon hatszáz millió nő közül egyre
ráfogni, hogy többet ér, mint a többi összesen? és ha ezt az egyet
elvesztettük, a többire sem szemünk, sem szívünk, sem vágyunk?
– Valóban grófné, ez épen nekünk, csalódott férfiaknak való vígasztaló
filozófia.
– A tudomány alapos és megczáfolhatlan: csak a tanítványok gyöngék
hozzá. Azonban én egészen másról akartam beszélni. Hallotta már
valakitől, hogy ma ebédre Nagygáthy grófot is várom?
– Ah? itt van már a vidéken az én legújabb barátom?
– Tegnap érkezett Kis-Gáthra egész csapat czimborával. Megtartották, az
este, az ifjúság és szabadság elvesztésének halotti torát. Roppant
dáridót csaptak, én pedig büszke vagyok rá, hogy segítségem nélkül még
pezsgőt sem ihattak volna.
– Elfeledtek hozatni?
– Azt már nem tették. Ilyen hibába nem szoktak esni. Hanem mikor a
palaczkokat be akarták hűteni s a jégvermet felnyitották, mit találtak?
Csupa poshadt vizet, fürdőt vagy lóúsztatót. Akkor aztán hozzám küldtek
s én adtam is nekik egy fél szekér jeget kölcsön, azon kikötéssel, hogy
jövő évi deczember vagy január havában kamatostul visszatérítsék.
– Súlyos föltétel! Mi lesz a világból, ha már a grófnék is
uzsoráskodnak!
– A tanulság ebből az, hogy az én Gábor grófom mai napon igen correct
módra viseli magát és nem keres ürügyet összezörrenésre.
– Ebben bizonyos lehet, grófné.
– Nem félhetek, hogy házamnál párbajra hivás keletkezhetik?
– Részemről nem adok rá okot.
– Akkor nyugton vagyok, mert az én vitézlő Gida öcsém nem krakéler.
Olyan piczi, hogy Tom Pouce tábornokkal sem mérkőzhetik. Egyszer már
közel volt hozzá, hogy verekedjék, de ellenfele azt mondá; gróf! ön oly
subtilis czéltábla, hogy golyó helyett serétlövést választok.
– Ez a grófné élcze.
– A mi pedig az én kedves Lenke húgocskámat illeti: a minő hű képet
csinált hozzá, a midőn bizonyos levélkét a kezébe csempésztem, nem
hittem volna, hogy szív dolgában ily változandó lehessen. De mit akar
ön? 70,000 hold Heves feketeségében, borzasztó hatalom! Ki állhat ellen
vértezetlen kebellel az armstrong-ágyúnak? Egyébaránt régi tapasztalás,
hogy a nő, a ki szerelmében a holdak ezreit veszi számításba, maholnap a
férjét sem tekinti másnak, mint a birtokra betáblázott adósságnak.
Nehéz volt itt a fiatal embernek valamit közbeszólni. Szerencséjére a
grófné ezt soha sem várta. Elég boldog volt, ha bátran és szabadon
beszélhetett a levegőbe.
– Majd megválik, – folytatá, – minő próféta voltam. Úgyis az igazi
boldog házasság oly ritka e világban. Valóságos kivétel. Hála Istennek,
én e kivételek közé tartozom. Hallott ön engem Cseklész gróffal
összepörölni?
– Soha! grófné. Még mindig Kassán mulat ő méltósága?
– Isten őrizz. Ilyenkor szeptember végén Monaco bájait szokta élvezni.
És hogy bebizonyítsa hozzám való határtalan szerelmét, azt írta nekem:
kedvesem! a hányszor felteszek a carreau dámára ötszáz frankot, mindig
rád gondolok és vesztek!
– Ez a bizonyíték?
– Természetesen. Mert írva van, hogy a ki szerencsétlen a kártyában,
boldog a szerelemben!
– Valóban igaz.
Ily csevegések között találták meg a társaságot, mely a kertnek egyik
gyepes tisztásán oly szenvedélylyel dobálá az abroncsot, mintha e
gyermekjáték mulattatná őket. Pedig csak alkalom ez, melyben az urak és
hölgyek mintegy mellékes észrevétel gyanánt, a legszabadabb modorban
mindent elmondhatnak, a mi szívükön fekszik. A szó az abroncsra
vonatkozik, a gondolat a keletkező titkokra. A ki ezt nem tudja,
bámulja, mint mulattatja az ily haszontalanság még a legjobb társaságot
is.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Az ebéd idejének közelegtekor megjött szerencsésen Nagygáthy gróf is.
Máskor nagy esemény, nagy megtiszteltetés volt ez; ma a bizonyos
menyegzőt megelőző napokban igen közönyös jelenség. Egygyel több a
társaságban, más semmi: mert mi hasznát vehetnék itt annak a férfinak, a
ki mindenkitől elpártolt s már kimondá, kit választott?
Gedeon gróf udvariasan üdvözlé a ház úrnőjét és az egész társaságot,
aztán feltünő hévvel ragadá meg Gábor gróf kezét. Majdnem úgy ütött ki e
tüntetés, mintha ezen embernek köszönné boldogságát. A mennyiben 9000
hold megszerzése e nevet megérdemli.
Mindjárt melléje állott és oly hangon, mint a kinek titka nincs, mondá:
– Barátom, készülj. Holnapután reggel tíz órakor viszlek Réthfalvára.
– Engem?
– Téged; két okból.
– Értem: primo, secundo.
– Úgy van. Primo: mert barátom vagy és boldogságomat szemlélned kell. A
báróné egészen rám bízta, kiket hívjak meg.
– Bocsáss meg, barátom…
– Egy szót sem, míg mindent nem hallottál. Secundo: Réthfalva souverain
hatalma előtt előterjesztettem a meghívottak névsorát. Mikor neved
előfordult, mennyből alászállott menyasszonyom, irántami szívességből
pártolta indítványomat. A báróné nyájas igent billentett; a meghivót
pedig aláírta. Itt van, olvasd.
– Csakugyan?
– Holnap Réthfalván ebédelek, de az éjt Kis-Gáthon töltöm. Szerdán
tejbevajba fürösztött öt lovammal, épen mikor tizet ver az óra, rohanok
Réthfalvára a rám váró kész üdvösségre. Magam hajtok; te mellettem ülsz.
Tizenkét órától kettőig gyűl a vendégsereg. Násznagyok, vőfélyek,
nyoszolyó lányok és (ezt már halkabban mondá) a dolognak ostoba
részletei, a kik csak arra valók, hogy egyék meg az ebédet s vigye őket
az ördög mentől előbb a pokolba! Rendeld oda saját fogatodat is; mert
ebéd után olyan goromba ficzkó leszek, hogy feleségemen kívül, senki
számára nincs szemem. Adieu? Vágtat az öt sárga csikó s meg sem áll
Beregszászig, a hol vasútra ülünk.
Most már egyszerűen csak a fülébe súgott valamit barátjának, oly ragyogó
arczczal, mintha mondaná: a többit pedig bizd rám.
Ez volt a programm a Réthfalván készülő menyegzőre.
Gábor gróf hallgatott és gondolá:
– Dicsőségesen csinálódik az én alibi-m! A primást, az esztergomit úgy,
mint a melyik a Hungáriában muzsikál, előbb vehetik gyanuba, mint
engemet!
XXII. (Hallatlan botrány az úri világban.)
Másnap Nagygáthy gróf Réthfalván éldelegte boldog perczeit. Kissé
különösnek találta s nem könnyen szokott a gondolathoz, hogy házasodni
fog és ennyire el van szédítve egy leány szépsége által, melyhez csak
9000 hold járt hozományképen. Ilyen kedvtelést, néhány év óta, bármikor
megszerezhetett volna magának.
De kezdte észrevenni, hogy szerelmes is, a mennyiben a szép Lenkét
lehetetlen volt nem szeretni. Hogy a leányka hallgatag, tartózkodó és
bátortalan, ez csak előnyére szolgált. A víg és könnyelmű menyasszony
inkább elidegeníti a férfit, mint magához vonja. A jó kedv és
megelégedés házasság utánra való időtöltés. Kapja csak egyszer kezébe
kis feleségét, majd mulatságosabb nótákra is megtanítja.
A háznál minden készen volt; az építő, festő és diszítő iparosok
eltakarodtak. A báróné a perczeket számította, hogy ki legyen mondva az
oltár előtt a végzetes igen s ha leánya Nagygáthy grófné lett, kész a
földön a mennyei Jeruzsálem; megérkezett a halandók számára a hivőknek
igért örök paradicsom.
Ketten sétálgattak a kastély alsó kertjében. Egy beszédes ifjú s az
elzárkozott leány, a kit az elháríthatlan kényszerűség, mint műkedvelőt,
a szinésznők művészetére tanított meg. Gedeon gróf őszinte lélekkel
játszotta a jövendőbeli férjet. Szokása volt semmit nem tenni félig, ha
valamire rászánta fejét. A leánykát szórakoztatta az ifjúnak köznapi
szószaporítása. Ezalatt legalább nem gondolkodott a holnapról, melyben a
vidék fölött felharsan az utolsó itélet trombitája. És lesz üvöltés és
kiabálás.
Mert nagyon világosan tudta, mit szándékozik cselekedni? tisztán
megfontolta lépésének minden következményét. Csak lassan és fokonként
szokta meg lelke e határozatot, mely őt azon válaszútra ragadja, honnan
nincs visszatérés!
De nem volt más menedéke. Otthon, anyja irányában semmi erővel sem birt.
Hiába kért, hiába sirt. Csak azt hallotta feleletül: nem érted saját
boldogságod föltételeit; rövid időn pedig áldani fogod anyád bölcs
előrelátását és gondoskodását gyermekének jövője iránt.
Mit tegyen? Halaszszon mindent a végső perczre s a templomban, sírás és
ájuldozás között tagadja meg az igen szó kimondását?
És ha rászánná is magát e végletre, mit nyerne vele? Anyja újra
folytatná az ostromot, Gedeon gróf pedig annyira telve van saját
értékének ellenállhatlan erejével, hogy még az ily templomi jelenetet is
csak az éretlen gyermek természetes gyöngeségének tulajdonítá.
Ki tudja, mi történik? A násznép még együtt van; egész sereg néni, bácsi
rohanja meg, újra visszaviszik az oltár elé s lehetetlen, hogy másodszor
is ereje legyen, a botrányt ismételni.
És akkor Nagygáthy grófné lesz. A kit pedig oly forrón szeretett, azt
nem csak megcsalta, hanem álnok hitegetéseivel még kegyetlen játékot is
űzött vele.
Ezerszer inkább a halál.
És ha így meg is szabadulhatna Gedeon gróftól, érzette, hogy ezzel csak
a lehetőség útját nyerte meg, a kitüzött boldog czél felé.
Ellenben, ha eltünik a háztól, sorsát azonnal összeköti szívének
szerelmével. Egyedül csak ez az ifjú lesz képes megitélni, mily
rendíthetlen szerelem volt az, mely ez áldozatot meghozhatta.
E gondolat adott neki erőt. Ez tette a félénk, szelid, engedelmes
gyermeket bátorlelkű s mindent koczkáztató hősnővé.
És mégis, a midőn így ketten a kertben sétáltak, megkisérlé a kis leány
a még legutoljára föntartott szelidebb eszköznek felhasználását.
– Kedves bátyám, a multkor nem értettem egy szavadat. Hogy beszélhettél
te előttem és a mama előtt, hat-hét levélről, mikor én hozzád soha
életemben egy sort sem írtam.
– Ah, ah – felelt hangosan nevetve a gróf. – Nem írtál? Te tán azt
hitted, hogy én az ily drága leveleket, amint elolvastam, mindjárt
felhasználom fidibusznak? Isten őrizz ily szentségtelenítéstől! Ide
nézz, mint megbecsültem. Itt van mind a hét darab, tárczámnak legbensőbb
részében, egybekeverve ezer forintos bankjegyeimmel.
Elészedte tárczájából a leveleket, egyet, kettőt fel is nyitott és
győzelmes tekintettel mutatta elé azokat, mint az uzsorás a lejárt
váltót.
– Ez nem az én írásom.
– Nem a tied? hát ki írta?
– Würzheim báróné.
– Micsoda kedves kis enyelgés ez, egy nappal az esküvő előtt!
– Ha nem hiszesz nekem, menjünk fel a szobába. Leírok nehány sort, s
meglátod a végtelen különbséget a két írás között.
A gróf egy pillanatig hüledezve nézett; de miután a legkomolyabb dolgot
is a legkönnyebb oldaláról szokta felvenni és megitélni, mondá:
– Ne beszéljünk hiábavalóságokról; a betűk alakjáról, a vonások
összekuszált szálkáiról. Elég nekem, ha mással irattad is, ha a tartalom
saját szíved sugallatát foglalta magában.
– Tudtom és akaratom nélkül írtak hozzád.
– Már hogy tették volna! Különben ez se baj. Elmondod most élő szóval,
hogy szeretsz s ezzel minden félreértés jóvá lesz téve. Különben pedig e
dolog annál mulatságosabb, mert most már én is megvallhatom, hogy az én
leveleimet sem magam írtam. Azaz: én legalább mégis lemásoltam s ezzel a
tartalmat sajátommá fogadtam.
– Szép kis eredeti levelezés.
– Még szebb, hogy semmit sem vethetünk egymás szemére. Azért legokosabb,
ha mindent őszintén elbeszélünk. Volt ott Trouville-ben két igen pompás
bon-vivant pajtásom. Mindkettő divatos regényírója a franczia
arisztokratikus köröknek. Egyik mr. le Passepoil, a másik mr. le marquis
de la Draperie. Ezek komponálták leveleimet, darabját száz franc
honorariumért. Úgyé bámultad, hogy a te kedves Gida bácsikád minő
hatalmas stylusra tett szert? De mindez csak arra való, hogy majd télen
a hosszú unalmas estéken, ha egyszer-másszor otthon maradunk, legyen a
mi fölött nagyokat nevethessünk.
Ez aztán javíthatlan és tántoríthatlan szerelmes volt; a mi jó Nagygáthy
grófunk! Őt ugyan holmi aprólékos félreértések és csekélyszerű
felfedezések ki nem verheték sodrából.
Pedig Gedeon gróf nem volt ostoba legény; jól és folyékonyan beszélt és
társalgó modorában néha még a só vagy a bors sem hiányzott. A világ
többet tett fel róla, mint a mennyit talált benne.