viztartónál és mecsetnél fogva, melyet magába foglal, közhelynek
tekinteték, mindig tele volt az mindakét nembeli látogatókkal. Az özbeg
fején kúp alaku prémes süveget, lábain idomtalan nagy bagaria csizmát
hord, s nyáron egyedül hosszu ingéből áll többi öltözéke. Később magam
is ezen ruházatot használtam, mert a mig az üng tiszta, egy ingben még a
bazárban megjelenni sem tartják illetlennek. Az asszonyok teke-szerü
turbánjaikkal, melyek 15–20 orosz zsebkendőből vannak összetekergetve, a
legtikkasztóbb hőségben is sűrü ruházatukba burkolózva s lábaikon nagy
idomtalan csizmákat viselve kénytelenek nagy vizes korsóikat haza
czipelni. Egyszer-másszor megállt ajtómnál egy-egy asszony, s egy kis
khaki-sifát (egészség-port)[27] és nefeszt (szent leheletet) kért,
elpanaszolván valóságos, vagy csak képzelt baját. Nem tagadhatám meg
ezen szegény teremtések kérését, kik között többnél meglepő hasonlatot
vettem észre Germania lyányaihoz; lekuporodtak ajtóm előtt, én pedig
ajkaimat oly formán mozgatva, mintha imádkoznám, megtapogattam a testük
fájdalmas részét, s erősen oda leheltem háromszor; erre azután rendesen
mély sohajt hallatott a szenvedő, s többen álliták, hogy azon
pillanatban enyhült a fájdalmuk. A mik Európában a dologkerülőkre nézve
a kávéházak, ugyanazok Khivában a mecsetek udvarai, melyekben rendesen
nagy viztartó van s gyönyörü platán és jegenyefák árnyalják. Noha még
csak junius elején valánk, a hőség már is tikkasztó volt, s nekem még is
ablaktalan szobámban kelle folyvást kuttognom, mert alig mentem le a
kellemes árnyu fák alá, azonnal körülfogott egy csoport nép, s a
legbohóbb kérdésekkel ostromolt. Az egyiknek vallásbeli oktatás kellett,
a másik azt kérdé: van-e a világon még több olyan szép hely mint Khiva?
a harmadik meg egyszer mindenkorra hiteles tudomást akart szerezni
arról, vajjon csakugyan Mekkából kapja-e a nagy szultán mindennap
ebédjét vacsoráját, még pedig ugy, hogy az a Kaabatól egy percz alatt
érkezik el egészen be a konstantinápolyi császári palotába? Ha tudnák a
jó özbegek mennyi Chateau-Lafitte és Margot diszité Abdul Medsid korában
a császári asztalt!
A platánok alatt tett ismeretségeim között érdekes volt az, melyet
hadzsi Iszmaellel kötöttem, a ki mint konstantinápolyi mutattatott be
nekem, s a ki özbeg származásu létére a nyelvben, ruházatában s
taglejtésében valóban annyira hasonlitott a sztambulihoz, hogy meg kelle
őt mint földimet ölelnem. Hadzsi Iszmael ugyanis 25 évet töltött a török
fővárosban, sok előkelő házban ismerős volt, s állitá, hogy N. N.
házában látott engem egyszer másszor, sőt az atyám házára is emlékezett
a ki, szerinte, molla lett volna Topkhaneben.[28] Én a világért se
hazudtoltam volna meg, sőt biztositám őt, hogy nagyon jó hirben maradt a
neve, s alig várják visszaérkezését. Hadzsi Iszmael, saját elbeszélése
szerint, nevelő, fürdős, szijjgyártó, szépiró s vegyész és ez utóbbik
minősége következtében varázsló mesterségeket üzött a Bosporus mellett.
Szülő városában nagy embernek tartották, főkép varázsló mestersége
folytán. Házában többrendbeli apró, vegyészi lepároló készlete volt, s
minthogy növény-levelekből, gyümölcsből s más egyébből olajat tudott
késziteni, elképzelhetni, miszerint földiei száz meg százféle elixirt
kértek tőle. A tehetetlenség ellen Törökországban is nagyon keresett
ma’dzsun-ok (decoctumok) itt nagy becsben tartattak. Hadzsi Iszmael sok
ideig allott mesterségével a khán szolgálatában; hanem ő felsége nem
tartotta meg a kiszabott életrendet, azon egyszerü oknál fogva, hogy nem
birt Cupido nyilainak ellenállani; s ennek természetes következményei, a
pettyhüdés és csúz nemsokára beköszöntvén, a khán megharagudott udvari
orvosára, elcsapta, s helyébe egy matrónát fogadott, a kinek nagy hirben
valának csodaszerű orvoslatai.
Ez a jó asszonyság arra a szerencsés gondolatra jött, hogy a beteg
királynak 500 adagot rendelt abból a szerből, melyről azt mondják, hogy
az ó testamentombeli hires zsoltárköltő királyra jó hatással lett volna.
Az ilyen orvosi rendelet elkészitése Europában kissé nehezen menne,
hanem a khivai alkotmány mellett könnyen ment az, s a szegény beteg –
mint mondják, – már bevett vagy 50–60 lapdacsot, midőn tapasztalni
kezdé, hogy a gyógyszernek egészen ellenkező hatása van, a miért aztán
fejével lakolt a rosz tanácsadó. Ez nem sokkal a mi megérkezésünk előtt
történt, s a legutóbbik orvosi rendelet a már emlitett bivaly-tej volt.
Épen azon idő alatt midőn Khivában mulattam, ismét szolgálatába akarta a
khán hadzsi Iszmaelt fogadni, mint bűvészt, orvost és lőporgyártót; de
ez nem fogadta el, mely vakmerősége bizonyára a fejébe került volna, ha
a babonás uralkodó mert volna a csodatevő emberrel kikötni.
Khivában egyébiránt magam is, hadzsi collegáim is, fényes sikerét láttuk
az áldás és szent lehelet osztás üzletének. Én ezen isteni árukért
mintegy 15 aranyat szereztem. A khivai özbeg, nyilt őszinteségü, de
bárdolatlan; mindamellett a legszebb jellem Közép-Ázsiában, s én
elmondhatnám, hogy itt töltém legkellemesebb időmet, ha a mehter és
Sükrullah közötti vetélykedés nem lett volna reám nézve kissé
veszedelmes. A mehter ugyanis pártfogóm iránti gyülöleténél fogva
mindenben ártalmamra törekedett, s minthogy törökségemet nem vonhatta
többé kétségbe, a khánnal azt kezdte elhitetni, hogy én csak színleg
vagyok dervis, s nagyon valószinü, miszerint a szultánnak valami titkos
küldetésében utazom Bokharába. Az ármánykodásról értesülve lévén,
legkevésbbé sem csodálkozám el rajta, midőn audientiám után rövid idő
mulva másodszor meghivatott a khán magához. Nagy volt a hőség, s nekem
valóban nehezemre esett, hogy csendes nyugalmamból kibolygattak, s
kiváltképen kellemetlen volt az, hogy a palota azon terén kelle
keresztül mennem, a hol a csaudorok elleni hadjáratból küldött foglyok
kivégeztetésének kelle végrehajtatni. A khán, ki nagy társaságban volt,
azzal fogadott, hogy azt hallotta felőlem, miszerint a világi
tudományokban is gyakorlott vagyok, s virágos insa-val (stilus) birok;
irjak tehát neki néhány sort sztambuli modorban; nagyon szeretné azt
látni. Jól tudtam, hogy ez a mehter mesterkedése folytán történik, a ki
ügyes szépiró hirében állott, s hadzsi társaimat kikérdezgette felőlem.
Elővettem tehát az iróeszközt, s a következő sorokat irtam: „Felséges,
hatalmas, rettenetes király és ur! A Te királyi kegyedbe mártott
legszegényebb és legalacsonyabb szolga szemei előtt tartván hogy: „Külli
khattatun dsahilun“ – minden szépiró bolond – (arab közmondás), e mai
napig nem sokat foglalkozott szépirási tanulmányokkal és csak arra
gondolva hogy: „Her ajib ki padisah mipe szended hüner eszt“ – minden
hiba erény, mely a király tetszését megnyeri (persa közmondás),
bátorkodott ezen sorokat legalázatosabban benyujtani.
A czimzések szédelgős magassága, mely egyébiránt szokásban van
Konstantinápolyban, nagy mértékben megnyerte a khán tetszését, a mehter
pedig sokkal ostobább volt, hogysem megértette volna czélzásomat.
Leültettek, s miután kenyérrel és theával megvendégeltettem, a khan
felszólitott, hogy menjek hozzá beszélgetni, s társalgásunk tárgya
ezuttal kizárólag a politikára terjeszkedett ki. Dervis jellememhez
hiven maradva, minden szót ugy kellett belőlem kicsikarni. A mehter
minden kifejezésemet mohón leste, hogy gyanitásait megerősitve láthassa,
de miután minden törekvése sikeretlen volt; ismét kegyteljesen bocsátott
el a khán s felszólitott, hogy vegyem fel napidijamat kincstárnokától.
Én azt mondám, hogy nem tudom a lakását; erre egy jaszault rendeltek
mellém, a kinek más parancsokat is végeznie kellett, s örökké borzasztó
marad a visszaemlékezés azon jelenetekre, melyeknek az ő jelenlétében
valék tanuja. A legvégső előudvarban mintegy 300 csaudor hadifoglyot
találtam, kiknek teste rongyokkal vala fedve, s a haláltól való félelem
és éhség által néhány nap óta kinoztatva már is olyanok valának, mintha
a sirból kikelt halottak volnának. Már el voltak különözve két
osztályra, t. i. olyanokra, a kik még nem valának negyven évesek, s
rabszolgákul lehete őket eladni vagy elajándékozni; és olyanokra, a kik
állásuknál vagy koruknál fogva akszakal-oknak (őszszakálloknak, avagy
vezérszereplőknek) tekintettek, s a khán által reájok mért büntetés alá
estek. Az elsőbb osztálybeliek tiz- tizenötével, vas nyakló-karikákkal
egymáshoz lánczolva kisértettek el, a másik osztálybeliek pedig türelmes
megadással várták iszonyu sorsukat, s mint valami összekötözött bárányok
jelentek meg hóhéraik kezei között. Mig többet az akasztófához, vagy a
vérpadra vezettek, egészen közel hozzám láttam, hogy nyolcz öregember a
hóhér intésére hanyatt elterült a földön. Ezen helyzetben összekötözték
kezeiket és lábaikat, s a hóhér sorban kiszurkálta szemeiket,
mindegyiknek a mellére térdelvén, s a mint irtóztató munkáját
végrehajtá, késéről a megvakitott áldozat ősz szakálába törülgeté le a
vért. Irtóztató jelenet volt az, midőn e hóhérmunkának befejeztével a
szegény vének kezeiről lábairól leszedettek a kötelek, s ők kezeikkel
tapogatózva iparkodtak felállani. Némelyek összeütötték fejeiket, mások
erővesztetten a földre rogytak s izonyu tompa nyögéssel kinlódtak. A mig
élek, mindig iszonynyal fogok ezen jelenetre emlékezni.
Ezen sorok bizonyára borzadással töltik el az olvasó lelkét;
mindazonáltal meg kell jegyeznünk, hogy ezen kegyetlenség csak
visszatorlása volt egy nem kevésbbé iszonyu barbarságnak, melyet a
csaudorok a mult télen elkövettek, egy özbeg karavánon. Ugyanis egy 2000
tevés gazdag karaván, Orenburgból Khivába jövet, utközben megtámadtatott
s tökéletesen kifosztatott. A zsákmányban telhetetlen turkmanok,
mindamellett hogy ezen rablás által sok orosz áru birtokába jutottak, az
utazóktól, (kik többnyire khivai özbegek valának), még eleségöket is
elszedték s ruházatuktól is megfosztották őket; minek következtében
többen éhen haltak, mások megfagytak a sivatagban, annyira elpusztitván
őket a sanyaruság, hogy 60 emberből csak 8 került haza életben.
A hadifoglyok ezen hajmeresztő büntetése egyébiránt épen nem tekinthető
kivételesnek Khivában, mint átalában egész Közép-Ázsiában nem tudják, mi
a kegyetlenség; ezen eljárást ott egészen természetesnek tartják, mivel
azt a bevett szokások, törvények és vallás egyhangulag helyben hagyják.
A mostani khán, a vallás oltalmazójának hirére ohajtott szert tenni, a
mit ugy vélt elérhetni, ha a vallás ellen elkövetett minden legkisebb
kihágást a legnagyobb szigorral megbüntet. Egy sürüen elfátyolozott nőre
egy mellék pillantást vetni elég volt arra, hogy a bünös a redzsm által
kivégeztessék, mint a vallás rendeli. A férfit felakasztják, az asszonyt
az akasztófa közelében melléig beássák a földbe s megkövezik. Minthogy
Khivában nincsen kő, tehát a végrehajtáshoz keszek-et (kemény hantokat,
rögöket) használnak. Ezen eljárás által a szegény szerencsétlen áldozat
már a harmadik negyedik dobásra egészen beporoztatik, s vértől csorgó
teste iszonyuan eltorzittatik, mignem utolsó leheletével vége szakad
kinszenvedéseinek. A khán nemcsak a házasságtörést, hanem a vallás
szabályai ellen elkövetett egyéb bünöket is halállal büntette, ugy, hogy
uralkodása első éveiben az ulemáknak csillapitaniok kellett nagy
vallásos buzgalmát, s még sincs oly nap, midőn valaki a khán kihallgató
tereméből ezen végzetteljes szavakkal: „Alib barin“ (vigyétek) ne
vezettetnék el.
Szinte feledém megemliteni, hogy a jaszaul elvezetett a kincstárnokhoz,
napidijamat kifizettetni vele. Azonnal ki lettem elégitve; hanem ezen
urat olyan különös foglalatosságban találtam, melyet el kell beszélnem.
Épen a khilat-ot (tisztelet-ruhákat) rendezte, azon ruhákat t. i.,
melyek a hősök jutalmazására a táborba küldetnek. Négy féle selyem
öltözetek voltak azok, mind rikító szinüek s nagy arany himzetü
virágokkal, s hallám, mint osztályoztatnak négyfejü-, tizenkétfejü-,
huszfejü- és negyvenfejüekre. Minthogy a ruhadarabokon sehol se tudtam
festett vagy himzett fejeket fölfedezni, kérdést tettem, hogy miért
nevezik igy? s azt kaptam feleletül, hogy az egyszerü öltözetet olyan
vitézek kapják jutalmul, a kik négy ellenség fejét vágták le, s a
legszebb negyven levágott ellenség fejnek a jutalma. – „Egyébiránt,
mondák, – ha ez Rumban nem szokás, jöjj el holnap a nagytérre, ott majd
láthatod ezen ruhák kiosztását…“ – Másnap valóban láttam mintegy 100
lovast egészen porlepetten a táborból megérkezni, mindegyik vezetett
néhány foglyot, köztük nőket s gyermekeket is, vagy a ló farkához, vagy
a nyeregkápához kötve, ezenkivül még egy nagy zsák volt mögötte a
nyeregre felkötve, melyben vitézségének bizonyitékai, a levágott
ellenségfejek valának. A nagytérre megérkezvén, mindegyik átadta a
khánnak vagy valamelyik országnagynak ajándékul hozott foglyoait, azután
leoldván a zsákot, megfogta a két csücskét, s ugy rázta ki tartalmát
mint valami burgonyát; a szakálas, vagy még anélküli fők oda gurultak a
jegyzőkönyv kezelőjéhez, kinek szolgája egy halomra rugdosta össze, mig
néhány száz össze nem gyült. Mindegyik hős nyugtát kapott az általa
beadott fejekről, s néhány nap mulva kikapta értök a jutalmat.
Mindazáltal az erkölcsök és szokások nyersesége mellett is, s noha ilyen
borzasztó jelenetek fordulnak elő, még is Khivában és tartományaiban
töltém a legszebb, legkellemesebb napokat, a dervis álruhában tett egész
utazásom alatt. Ha már egyátalában a hadzsik iránt mindenfelé igen
szivesek voltak, én irántam megkülönböztető szivességet s megelőzést
tanusitottak, s akárhol mutattam magamat nyilvánosan, a mellettem
elmenők, a nélkül hogy koldulnom kellett volna, pénzt, ruhanemüeket s
egyéb ajándékokat szórtak számomra. Nagyobb összegek elfogadásától
gondosan ovakodtam, a mi ruhaféléket kaptam, sokat elajándékoztam
belőlök kevésbbé szerencsés utitársaim között, még pedig ugy, hogy a
legszebb, legjobb darabokat mindig az ő számukra válogattam ki, a
legszerényebb legszegényesebbeket pedig magamnak tartottam, mint egy
jámbor dervishez illett. Mindamellett nagy változás történt
állapotomban, s megvallom, nem kis örömemre szolgált, hogy most már
derék izmos erős szamárral, pénzzel, ruhával és eleséggel jól ellátva
fogom innen folytathatni utamat.
[Illustration: AZ EMBER-FEJEK ÁRÁNAK KIFIZETÉSE – KHIVÁBAN.]
Kalandjaim könyvének jókora két fejezettel nagyobbitásához bőséges
anyagot szolgáltathatnának, a miken átestem, a miket tapasztaltam, az
ország belsejébe, egész Kungrat-ig terjedő kirándulásaim alatt; de nem
akarom olvasóimat untatni olyan részletezésekkel, melyekben a már
előadott szokások, jellemzetek és gondolkozásmódok ismétléséből lenne az
uj kép összeállitva. A vizen felfelé Kungrattól Khiváig 18 napi út van.
Ötödfél nap alatt mentem Kungratba az Oxuson lefelé, Sükrullah ipával.
Visszautazásunkhoz szárazon két annyi idő kellett. Az Oxusnak mind a két
partja lapályos és átalában véve jó mivelt s eléggé népes, kivéve a
balpart azon részét, a hol, Kanli átellenében az Ovejsz Karajne hegység
emelkedik. Kanli és Kungrat között egy három napi járó puszta terül el;
ellenben a tulsó oldalt, főkép a hol a karakalpakok laknak, őserdők
rengetege fedi. Midőn visszaérkeztem Khivába, barátaim már beleuntak a
várakozásba, s unszoltak, hogy induljunk másnap, mivel az egyre növekvő
hőség méltán aggodalommal tölté őket el Bokharába utazásunk iránt.
Elmenék tehát Sükrullah-hoz, a kinek Khivában annyi hálával tartoztam,
elbucsúzni, s valóban megindultam, midőn a nemes aggastyán mindenkép le
iparkodott beszélni szándékomról, a legborzasztóbb képét tárván ki
előttem Bokhara Serifnek (a nemes Bokharának.) Elmondta, hogy milyen
gyanakodó s áruló politikát követ az emir, hogy nem csak az angolokkal,
de minden idegennel ellenségesen bánik. Nagy titokkép még azt is
elbeszélte, hogy néhány év előtt még egy oszmanlit is, kit a meghalt
Resid pasa katonai tanitóul külde Bokharába, orgyilkosul megöletett az
emir, midőn két évet Bokharában töltvén, vissza akart menni Sztambulba.
Ezen aggodalmas lebeszélést Sükrullah részéről, a ki elejénte tökéletes
hitet tanusitott dervisségem iránt, most nagyon feltünőnek találtam s
azon gondolat villant meg agyamban, hogy ez az ember, ha nem ismert is
reám, még is többszöri érintkezésünk folytán észrevette alakoskodásomat
s most hihetőleg egészen mást gyanit személyemben. Ezen nemeslelkü agg
férfiu, ifjabb korában egyszer Heratba Todd őrnagyhoz küldetett (1839),
több izben pedig Sz. Pétervárra s Konstantinápolyba is, s nekem
elbeszélte, hogy gyakran és örömmel érintkezett ő a frengi-kkel. Meg
lehet hogy akkor fogalmat szerzett magának a mi gondolkozásunkról s
tudományos törekvéseinkről, s engem azért fogadott kiváló barátságába és
oltalma alá. Midőn kezét csókra nyujtá, szemeiben könyek csillogtak; ki
tudja milyen érzelemből fakadhattak azok!
A khánra is ráadtam bucsuáldásomat, ki felszólitott, hogy visszafelé
Khivának vegyem utamat, mivel egy követet akar velem Konstantinápolyba
küldeni, hogy az uj szultántól átvegye a szokásos megerősittetést. Én
erre azt feleltem, hogy a jövendőről vétek gondolkozni, majd meglássuk
mit fog a sors (kiszmet) rendelni. Minden barátomtól s ismerősömtől
elbucsuztam, mielőtt távoztam volna Khivából, a hol csaknem egy egész
hónapot töltöttem.
IX. FEJEZET.
ELUTAZÁS KHIVÁBÓL BOKHARÁBA. – HÁROM UT. – GODZSE. – KHANKA – AZ OXUS ÉS
RÉVE. – NAGY HŐSÉG. – SURAKHAN. – VÁSÁR. – JAPKENARI. – AKKAMIS. –
TÖJEBOJUN. – SAJÁTSÁGOS BESZÉLGETÉS EGY KIRGHISZ ASSZONYNYAL A NOMÁD
ÉLETRŐL. – TÜNÜKLÜ. – A TEKKÉKNEK ALAMANJA. – A KARAVAN, VESZÉLY ÁLTAL
FENYEGETVE, VISSZAFORDUL TÜNÜKLÜBE. – KÉNYTELEN A SIVATAGBA KICSAPNI. –
SZOMJUSÁG. – ELHULLÓ TEVÉK. – SORKUTUK. – MEDEMIN BULAG. – EGY HADZSI
HALÁLA – VIHAR. – SZERZŐ VESZEDELME. – VENDÉGSZERET FOGADTATÁS A PERSA
RABSZOLGÁK KÖZÖTT. – A NEMES BOKHARA“ ELSŐ BENYOMÁSA.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
_Et nous marchions à l’heure de midi traversant les souffles brûlants et
empestés qui mettent en fusion les fibres du cerveau…_
_Je m’enfonce dans une plaine poussièreuse dont le sable agité ressemble
à un vêtement rayé._ – Victor Hugo, _Omaïah ben Aiëdz_.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Midőn utra készen lassankint összegyülekeztünk a Tösebaz árnyas
udvarában, csak akkor láttam igazán, mily áldott befolyással volt Khiva
vallásossága a mi koldus karavánunkra. A rongyos öltözetek nyoma csak a
legszükmarkuabbaknál vala még észrevehető; a rongyos prémes süvegek
helyét, melyeket a turkmanok között fogadtunk magunkévá, hófehér
turbánok foglalták el, minden tarisznya tömöttebb lett s öröm volt
látni, hogy még a legszegényebbnek is volt szamarkája. Velem is nagy
változások történtek, mert egy egész szamárral és egy fél tevével
rendelkeztem; s mig az egyik magamat vitt, a másik málha zsákomat
szállitá, mely ruhanemükkel, kéziratokkal, a miket összevásárolgattam, s
eleséggel volt tömve; mert most már nem fekete lisztet vittem utra, mint
a sivatagban, hanem fehér pogácsával (juhzsirban kisütött apró
tésztanemü), rizszsel, vajjal s még czukorral is elláttam magamat. Csak
öltözetemet nem akartam megváltoztatni. Kaptam ugyan egy inget, de nem
vettem azt magamra, mivel ezen fényüzési czikk elpuhithatott volna, s ez
még most korán lett volna.
Khivából Bokharába három ut között válogathattunk: _a)_ Hezareszp és
Fitnek felé; ezen vonalon Kükürtlü mellett történnék az átkelés az
Oxuson, _b)_ Khanka és Surakhan-on keresztül, a folyam jobb partján, két
napi járó sivataggal, Karaköl-ig, _c)_ a folyamon fölfelé, mely vonalon
Ücsudsak mellett történik a szárazra kiszállás. Minthogy a szárazon
utazásban állapodtunk meg, a két ut közötti választást Ajmed nevü
kervanbasinkra biztuk, a ki Bokharából való tadzsik volt, a kitől
tevéinket bérlettük egy velünk jött khivai ruhakereskedővel együtt, s a
ki ezen évszakra a Khankán keresztül vivő vonal mellett nyilatkozott,
melyet legbiztosabbnak és legkényelmesebbnek tartott.
Junius 27-én már jó késő délután volt, midőn a végtelen áldás
osztogatástól s ölelésektől szabadulva, Khivát az Ürgendzsi kapun át
elhagytuk. A tulbuzgók közől sokan egy félórányira utánunk loholtak,
nagy buzgóságuk forró könyeket sajtolt ki szemeikből s kétségbeesett
hangon kiabálták utánunk: „Ki tudja mikor lesz Khiva ismét oly nagy
szerencse részese, annyi kegyes férfiut láthatni vendégül falai között!“
Társaimat, kik magasan ültek tevéiken, ez nem zavarta, de nekem
ugyancsak nagy alkalmatlanságomra volt, alacsony szamaramon a barátság
számtalan bizonyitéka, mig végre ezen jámbor állat is megsokallván a mi
sok, türelmetlen lett, s nagy örömemre elvágtatott velem. Csak mikor már
jól előre jártam, akkor állapodtam meg, de sokáig kelle a kantárszárat
ránczigálnom, mig rábirhattam füles hippogryph-emet, hogy vágtatását
sebes koczogásra változtassa. Midőn pedig még ebben is akadályozni
akarám, megboszankodott, s ekkor hallatá első izben harsogó szavát,
melynek terjedelmét, hajlékonyságát s erőteljét jobb szerettem volna
távolból megitélni.
A Khivától két mérföldnyire eső Godzseben háltunk meg, melynek
mindamellett hogy jelentéktelen városka, még is van kalenterkhane-je
(szálló dervisek számára) a minthogy Khiva és Khokand legkisebb
helységeiben is vannak ilyen beszállók. Innen Khankáig szakadatlanul
mivelt földön keresztül vitt utunk, az egész uton bőven volt kitünő
szeder, s minthogy az én csacsim folyvást pajkos kedvében volt, s egyre
jóval a karaván előtt járt velem, elég érkezésem volt a hüvelykujnyi
nagyságu gyümölcscsel lakozni. Khankába is, a hol épen heti vásár volt,
előbb érkeztem meg mint a többi karaván, s beszállottam a
kalenterkhanéba, mely a kis város legszélén, a patak partján, jegenye és
nyárfák árnyékában volt. Két félig meztelen dervist találtam ott, a kik
épen mákonyuk déli adagjainak élvezéséhez akartak látni, engem is
megkináltak jókora adaggal, s nagyon elbámultak felette, hogy nem
fogadtam el. A helyett tehát theát készitettek számomra, s mig én azt
ittam, az alatt ők a mák-mérget nyelték. Félóra mulva mindaketten a
boldogok országában voltak, s mig az egyik alvónak arczvonásain a benső
örömálmok nyomait vettem észre, a másikon a halálos rettegés vonaglásait
láttam.
Szerettem volna bevárni felébredésöket, hogy meghallhassam a szép álmok
leirását, hanem karavánunk épen keresztül ment a városon, s nekem hozzá
kelle csatlakoznom; mivel innen kis óra járásnyira az Oxus partjához
kell vala elérnünk, s ha az idő engedi, még ma átkelnünk. Hanem ez a kis
darab ut nagyon rosz volt, egyre az iszapot és mocsárokat kelle
kerülgetnünk, s csak estére érkezhettünk el a folyó partjához, a hol
elhatároztuk, hogy ott hálunk meg a szabad ég alatt.
Az Oxus, melyet itt, valószinüleg a tavaszi esővizek áradatai
következtében rendkivül szélesnek találtam, érdekes látványul szolgált,
sárga hullámaival s meglehetős sebes folyásával. Az innenső part, a
mennyire csak a szem látott, fákkal s szanaszét elszórt havlikkal
(udvarok) volt befűzérezve. A tulsó oldalon is födözött fel beljebb a
szem a mivelésre mutató jeleket, s északi irányban ugy tünt fel az
Ovejsz Karajne hegység, mint valami függőlegesen lógó nagy felhő. Az
Oxus vize a medrében nem oly jó izü iható, mint a belőle származó
csatornákban és árkokban, hol a lassubb folyásnál fogva kissé már
megülepedett a homok. Itt ugy ropogott a viz a fogak alatt, mintha
valami homok-kalácsba harapott volna az ember, de néhány percznyi
ülepedés után élvezhető volt. A mi az Oxus vize édességét és jóságát
illeti, erről a turkesztaniak azt tartják, hogy nincs hozzá fogható az
egész földön, még a Nil Mubarek (áldott Nilus) vize sem ér fel vele.
Elejénte azt hittem, hogy a jó iz azon örömnek tulajdonitandó, melyet
éreztünk, midőn a vizetlen sivatagból partjához értünk. Azonban el kell
ismernem, hogy a mennyire tapasztalataim terjednek, a vizre
vonatkozólag, magam sem ittam sem Europában sem Ázsiában akár folyam-
akár forrás vizet oly felségeset, mint az Oxus vize.
Másnap jókor reggel az átkeléshez készültünk. Itt is, valamint Görlen és
Hezareszp mellett is, s mindenütt, az államéi a révek, ez magánosaknak
adja azokat haszonbérbe, kiknek az idegen utazók közől csak olyanokat
szabad átszállitaniok a tulsó oldalra, a kik el vannak látva a khantól
petek-kel[29] (átkelési jegy), a mit csekély pénzért szolgáltatnak ki. A
hadzsiknak közös utlevelök volt, de én külön adattam magamnak, a mely
igy szólott: „A határőröknek és vámosoknak tudtokra adatik, miszerint
hadzsi Molla Abdur-Resid efendinek engedély adatott. Senki által se
legyen háborgatva.“