Hogy az éj sötétjében a tengeri hajók tájékozódhassanak, már
messziről láthassák a kikötőket, vagy elkerülhessék a tengerpart
veszélyes pontjait, szirtjeit, azért világítólámpákra, éjjel is
messzire ellátszó tűzjelekre van szükségük. Már a legrégibb
időkben a tenger partján lakó egyes népek éjszakának idején magas
sziklákon rakott tűzzel tájékoztatták a hajókat, néha nem is
jóravaló szándékkal, hanem csak azért, hogy a sötétben, a viharos
tengeren bolygó hajósokat a tűz fényével kikötésre csábítsák és
azután kirabolják.
A hajózás fejlődésével forgalmasabb kikötőkben a jeladó tüzek
számára kiemelkedő tornyokat építettek, hogy éjszakának idején a
lámpáknak vagy fényszóróknak messzire világító fénye irányítsa a
hajókat.
[Illustration: Világítótorony az odesszai kikötőben, a
Fekete-tenger partján]
Az első világítótorony, amelyről tudomásunk van, 283-ban épült
Krisztus előtt, Alekszandria kikötőváros (északi Afrika)
közelében lévő Fárosz szigetén. Ez a fároszi világítótorony az
ókor egyik csodás remeke volt, amely állítólag 60 kilométernyi
távolságból is látható tűzjeleket adott. Körülbelül 1600 évig
állott, amikor aztán áldozatul esett az arabok pusztításának. A
ma is működő világítótornyok között legrégibb, amelyet Neuwerk
szigetén (az Északi-tengerben Hamburg mellett) 1228-ban
építettek. Az idők folyamán sok átalakításon ment keresztül, de
új világítókészülékével ma is kalauza az Elba folyó bejáratánál a
hajóknak.
A világítótornyok száma már a 15 ezret meghaladja. Ebből 600
Anglia és Franciaország között a Manche-csatorna partjain épült,
de igen sok van az Északi-tenger és Keleti-tenger partjain is,
ahol nagyon gyakoriak a viharok és a sűrű köd nehezíti a
hajózást. A gyakori ködök miatt néhol nem elegendő a
világítótornyokat világítókészülékkel felszerelni, hanem ellátják
messzire hangzó harangokkal és kürtökkel is. Ezeknek szava
figyelmezteti a ködben haladó hajókat.
A partok mentén épült világítótornyok néhol állandóan ki vannak
téve a tenger hullámcsapásainak. Az ilyen tornyok anyaga vas,
vagy kőtömb, amelyet különös szerkezetű vaskeretbe illesztenek
Ahol a víz nem éri a torony falazatát, nem szükséges ennyire
szilárdul építkezni. Vannak világítótornyok, amelyeket a tengerbe
építenek. Az első ilyen az Északi-tengerben (Bremerhaven és
Helgoland-sziget között) a rotersandi világítótorony volt. Az
ilyen építés gyakran nagy nehézségekbe ütközik. Igy volt ez a
rotersandi világítótorony építése alkalmával is. Hét hónapon
keresztül tartott az alapozás munkája, de már ekkor észrevették,
hogy az építkezés nem elég szilárd és biztos, a munkakamra (más
néven kesszen, az az alul nyitott, oldalt és felül zárt
vasszekrény, amiben a víz fenekén a munkások dolgoznak) nem
sülyed eléggé. A baj nem is maradt el. Váratlanul nagy vihar
támadt, ami elől a munkások a kikötőbe menekültek. Napokig
zajgott, hullámzott a tenger és a vihar rommá zúzta az egész
építkezést. Csak a második kísérlet után sikerült a tornyot
felépíteni.
Még nehezebben építették meg a Hatteras-foki (Észak-Amerika)
világítótornyot, amely körül a hajózásra fölöttébb veszélyes
zátonyok nehezítették a közlekedést. Ezért tehát a szárazföldön
építettek egy 34 méter széles és 25 méter magas kettősfalú
kesszont, ennek belsejét gépekkel, gőzszivattyúkkal, kazánnal
szerelték fel. Gőzhajókkal vontatták ki az óriás alkotást a
tengerre és amikor építeni kezdtek rá, az lejebb és lejebb
sülyedt és lassankint 16 méternyire fúródott bele saját súlyánál
fogva a tengerfenékbe. Ez aztán szilárd alapot biztosított,
amelyre rá lehetett építeni az 50 méter magas tornyot melynek
felépítése több mint 8 millió koronába került.
[Illustration: Ujabb világítótorony fényszórója]
A régebbi tornyok világítására fagygyút és viaszgyertyákat,
zsíros olajat és kőolajat használtak, de az újabb tornyokon gáz,
magneziafény vagy villamosfény van használatban. A lámpákban
tükröket vagy lencsét alkalmaznak és ezekből sugárzik ki a fény
messze a tengerre. Ha a fénysugarak a fényt a látóhatárnak
állandóan egy iránya felé lövelik, akkor az ilyen fényt »szilárd
fénynek« nevezik. A »forgó fényt« úgy alkalmazzák, hogy a
tükröket egy óramű állandóan egyenletes forgásban tartja, úgy,
hogy a fénysugarak egymásután, a látóhatár minden pontja felé
vetődnek. A »szakadozott fény« (a világítólámpának hirtelen való
felvillanása és elsötétülése) pedig úgy származik, hogy a lámpát
önműködő készülék segélyével lecsapódó, majd szétnyíló ernyő
időközönként eltakarja.
Hogy az egymáshoz közel levő világítótornyok egymástól
megkülönböztethetők legyenek, a közeli világítótornyok más és
más világítórendszert alkalmaznak. Ahol pedig sok torony van
egymáshoz közel, színes lencséket, vagy színes üveghengereket
szerelnek fel a világítókészülékre.
Régente csodaszámba ment, ha egyik vagy másik világítótorony
lámpája 5--6 ezer gyertyaláng fényét árasztotta (a Budapest utcáit
világító ívlámpák fényereje körülbelül 2000 gyertyafényű),
ma azonban a new-yorki kikötő híres világítótornya már 240 millió
gyertya erejének megfelelő fényt ad. Ugyancsak nagyon erős fénye
van a francia Havre kikötő tornyának is, amelynek fénye
Franciaország partjáról csaknem Angolország déli partjáig hat.
[Illustration: Világító őrhajó az Északi-tengeren A hajon
gázfényű világítókészülék és önműködő jelzőharang van.]
Zátonyok közelében, vagy tengerszorosok és folyambejáratok előtt,
ahol világítótornyokat felépíteni nem tudnak, hajókat horgonyoznak
le és arra szerelnek fel világítókészüléket. Az ilyen hajók
ugyanazt a célt szolgálják, mint a világítótornyok: ezeket
»világítóhajóknak« nevezik.
A világítótornyokban egy-egy toronyőr lakik és ennek feladata a
készülékek gondozása. Ezeknek az elhagyatott, magánosan élő
embereknek élelmezése hajók útján történik, amelyek havonta
egyszer-kétszer keresik fel őket. A háborúban, amikor a hadihajók
egyik fontos feladata az ellenséges államok hajózásának
megnehezítése, gyakori eset a világítótornyok elpusztítása.
Ilyenkor a toronyőr is elpusztul a toronnyal együtt.