A népek háborújának két csatatere van. Az egyik csatatéren azok
küzdenek, akik fegyverrel a kezükben verik vissza az ellenség
támadását. A másik harctér a háborútól sújtott országok területe,
amelyen az otthonmaradottak küzdik végig a háború szenvedéseinek
és nélkülözéseinek napjait. A mezőgazdasági és ipari munka
ugyanis a hadviselésben éppen ugy résztvesz, mint akár a
lövészárkokban küzdő hadsereg. És amint a harctéren a
hadviselésnek mindegyre újabb eszközét találják fel, úgy az
itthoni munka területén is a tudománynak mindegyre újabb
vívmányai lepik meg a világot.
A középeurópai hatalmakat--Magyarországot, Ausztriát és
Németországot--ellenfelei úgy fogták körül, hogy a világtól
elzárják, beviteli kereskedelmében megakadályozzák és így
kényszerítsék a feltétlen megadásra. Ez a világtól való elzárás
azonban a legteljesebb mértékben kudarcot vallott és akár
árúkról, akár élelmiszerekről volt szó, megtanultuk annak a
módját, hogyan kell némelyik árút nélkülöznünk, némelyiket pedig
újabb anyagokkal pótolnunk.
A lövőszerek és a műtrágya gyártásához szükséges délamerikai
salétromot a levegőből gyártjuk. Gyapotot nem hozhatunk be idegen
világrészekből, a robbantószerek gyártásához szükséges lőgyapotot
tehát mesterségesen állítjuk elő a farostok anyagából, a
cellulózából. A kaucsukbehozatal szünetel:--két német vegyésztudós
feltalálta a mesterséges gumi gyártásának módját. A tudósok
kutatása megtanított arra, hogy a háborúban olyan anyagokat is
értékesítsünk, amiket régebben kevésre becsültünk, vagy éppen
semmibe sem vettünk. Igy például a papírhulladékból tartós
zsineget gyártanak, a vadon termő csalánból pedig szövetek
készülnek.
Legújabban az élesztő értékesítése a tudománynak különösen
meglepő sikere. A tudomány megtalálta annak a módját, hogy az
élesztőt hogyan lehet olcsón óriási mennyiségben előállítani,
poralakúvá tenni és ezt a poralakú anyagot meleg prés alatt
alakítva, kőkeménységűre préselni. Ebből a kemény élesztőből
(amit a feltalálók »ernolit«-nak neveztek el) gombok, késnyelek,
ajtókilincsek, villamos kapcsolók, szerszámfogók és egyéb olyan
tárgyak készülnek, amelyeket eddig csak kaucsukból, csontból,
vagy fémből gyártottak. Az ernolitból készült tárgyakat amellett
jól lehet vésni, köszörülni és csiszolni. Legfontosabb azonban az
élesztő szerepe az emberi és az állati táplálkozásban.
A mindennapi életben eddigelé kétféle célra használták az
élesztőt: mint erjesztő anyagot és mint kelesztő anyagot. Az
alkohol és a sör gyártásánál az élesztőt mint erjesztő anyagot
alkalmazták. Ennek az az alapja, hogy bizonyos cukortartalmú
folyadékokban a cukoranyag úgy bomlik szét, hogy alkohol és
szénsav fejlődik belőle. A szénsav legnagyobb része elszáll a
levegőbe és csak kis része marad a folyadékban lekötve. Az
alkohol azonban egészen visszamarad és a folyadékból könnyen ki
lehet, választani. A sörgyárak és a szeszgyárak a cukortartalmú
anyagok erjedését az élesztővel idézik elő.
[Illustration: Az olasz harctérről A század konyhája a tiroli
hegyekben.]
Az élesztő--vagy teljes nevén: élesztőgomba--a növények országába
tartozik és egyes sejtekből áll A sejtek kettéválással
szaporodnak. Azért is hívják ezeket a gombákat »hasadógombáknak«.
Ha a cukortartalmú folyadékba élesztőgombát tesznek, akkor
nemcsak szénsav és alkohol fejlődik, hanem abban a folyadékban az
élesztőgombák is rendkívül gyorsan elszaporodnak. Néhány óra
alatt egyetlen sejtből ezer milliónyi fejlődik, föltéve, hogy a
gombák szaporodására alkalmas körülmények megvannak. Fontos, hogy
a folyadéknak bizonyos hőmérséklete (37 és fél fok) legyen.
Az élesztősejtecskék hihetetlenül gyors szaporodása alkalmával
rengeteg sok élesztő is fejlődik, amelynek nagyrésze eddig a
sörgyárakban és szeszgyárakban az erjesztés alkalmával veszendőbe
ment. Ezek a gyárak ugyanis csak az alkohol kiválasztása kedvéért
végezték az erjesztést, nem pedig azért, hogy sok élesztőre
tegyenek szert. Mindössze az élesztőnek egy részét hozták
forgalomba mint préselt élesztőt. Ez az, amit kenyér és tészta
sütésénél használnak. A kenyér kelesztése tehát szintén az
élesztőgombák szaporodásán alapszik.
[Illustration: Az Olasz harctérről Gyalogsági fedezék az Isonzó
mellett.]
A háborúban ellenségeink elzártak bennünket sok állati takarmány
behozatalától is. Mivel pedig állataink élelmezése a háború
idején kétszeresen fontos, azért a tudósok arra gondoltak, hogy
az élesztőt mint takarmánypótlékot is alkalmazzák. Ez az
úgynevezett »takarmány-élesztő«, amelynek fehérjetartalma az
állati szervezetre rendkívül hasznos táplálék. A vegyészek éppen
ezért már régóta foglalkoztak azzal, hogyan lehetne ezt a
fehérjeanyagot táplálkozási célokra használni. A kutatások közben
felfedezték, hogy az élesztőnek a fehérjetartalma egy újfajta
eljárással nagyon megszaporítható. Ha ugyanis az élesztőt nagyon
híg cukortartalmú folyadékba teszik, amiben kénsavas ammóniák is
van, akkor az élesztő alkoholt nem termel, hanem nagymennyiségű
fehérjét gyárt. Ez a mesterségesen gyártott fehérje arra
alkalmas, hogy a háborús időben pótolja az idegen országokból
behozott állati takarmányt. Egyúttal pedig arra is jó, hogy a
jövőben itthon tudjuk előállítani azt az állati táplálékot,
amelyért eddigelé sok milliót adtunk a külföldnek.
Ennek az újfajta takarmánynak a gyártása rendkívül gyors: öt óra
alatt elvégezhető, amellett nagyon kiadós. Az eddig használt
sütőélesztő gyártásánál száz deka cukoranyagból és 37 deka
sóból lett 160 deka élesztő. Az újfajta élesztőtakarmány
gyártásánál 100 deka cukoranyagból és 52 deka sóból 270 deka
élesztő fejlődik. 100 kilogram ilyen »szárított élesztő«
gyártása most, a háború idején 60 koronába kerül, béke idején
körülbelül 35 koronába fog kerülni, tehát az új takarmány
métermázsája rendkívül olcsó lesz. A gyártásnál használt
cukoranyag nem az a finomított cukor, amelyet mi fogyasztunk,
hanem úgynevezett »melassz«, vagy pedig finomítatlan »nyerscukor«.
[Illustration: Az olasz harctérről Telefonállomás a harcvonal
mögött.]
A háború idején azonban kénsavas ammóniák (amivel a cukoranyagot
keverni kell) nem állhat a gyárak rendelkezésére, mert a
délamerikai salétromtól el vagyunk zárva, a levegőből gyártott
mesterséges salétromot pedig a lőszergyárak teljesen lefoglalták.
A tudósok már megtalálták annak a módját is, hogy az, ammóniákot
más alkalmas anyaggal pótolják. Ez az anyag az istállók trágyája,
amelyet eddig csak a szántóföldek trágyázására használtak. A híg
trágyalében az élesztő kitünően tenyészik. A nagyobb gazdaságok
marha- vagy lóistállói közelében helyezik el az egyszerű
gépszerkezetet, amely a trágyalében levő ammóniák-anyagot
kiválasztja és ezt a folyékony cukoranyaggal vegyítve, az élesztő
segélyével naponkint nagymennyiségű mesterséges takarmányt
készít.
Mivel pedig ez a gyártási eljárás csak néhány óra hosszáig tart,
a takarmányélesztő gyártása minden nap könnyen elvégezhető. A
szántóföldre kivitt trágya hatása csak egy esztendő mulva
mutatkozik a nagyobb termésben, itt azonban a trágyát minden nap
újra értékesíthetik.
A tudomány új vívmányának köszönhetjük, hogy azt az állati
táplálékot, amelyet korpa, olajpogácsa és takarmányárpa alakjában
eddig nagy mennyiségben hoztunk be a külföldről, ezentúl
»takarmány-élesztő« alakjában magunk is olcsón és óriási
mennyiségben itthon állíthatjuk elő.
[Illustration: Az olasz harctérről Foglyok, útban a vasút felé.]