(Képek a római császárok korából)
Krisztus születése után 112-ben Kis-Ázsia helytartója felhívta
Trajánusz császár figyelmét a keresztényekre. A helytartó azt
írja a császárnak, hogy sok férfira és nőre akadt, akik
bevallották neki, hogy keresztények. Alkonyatkor szoktak
összegyűlni és énekelnek a Krisztusnak, akit ők istennek
tartanak, továbbá ünnepélyes ígéretet tesznek, hogy minden
tisztátalanságot és becstelenséget kerülni fognak. Ez--mondja a
helytartó--nem egyéb »gyarló babonánál«. Trajánusz elrendelte,
hogy mivel ezek a keresztények mégsem olyan veszedelmesek, nem
kell üldözni őket, csak ha a hatóságok kezébe kerülnek, akkor
büntessék meg a »babonáshitűeket«. Hadriánusz császár és utódai
alatt sem voltak véresek a keresztényüldözések, de annál többet
szenvedtek a keresztények a következő időkben.
Azok az idők azonban nemcsak a kereszténységre, hanem magára a
római birodalomra is igen szomorúak voltak. A katonai önkényuralom
évei következtek. A katonacsászárok közül a hazánk területén levő
pannóniai légiók kiáltották ki uralkodónak Szeptimiusz Szeveruszt,
akinek utóda fia, Aureliusz Antoninusz lett, őt azonban gallus
köpenyegéről Karakalla gúnynévvel illették. A történelem is így
nevezi ezt a zsarnokot, aki éppen olyan kegyetlenül uralkodott,
mint Neró, vagy Kaligula. Végre a 217-ik évben katonái gyilkolták
meg. A katonaság volt már úgyszólván az egyetlen hatalom Rómában.
Ez nevezett ki és csapott el uralkodókat.
Időközben a birodalom ellenségei a határokon mindenütt erősödtek.
A Rajna és a Duna mentén állandóan nyugtalanították becsapásaikkal
a birodalmat a különféle germán törzsek és a gallok, akik a mai
franciák elődei voltak, azonkívül a gótok, Keleten is hatalmas
ellensége támadt a birodalomnak a perzsákban, akiket
Artakszerkszész nevű királyuk felszabadított évszázados
szolgaságukból és hatalmas, nagy birodalmat alkotott velük.
268-ban már egészen zavaros lett a birodalom helyzete.
Görögországban és Kis-Ázsiában ellenség foglalt, Pannónia felső
részében a markomannok voltak az urak A megrémült tartományok
katonái egyszerre több császárt is választottak. A több császár
uralmának Aureliánusz vetett véget. Erélyes ember volt, de nem
tudta megakadályozni, hogy a birodalom el ne veszítse végképen
Dáciát. 270-ben a Dunáig vonult vissza a római hadsereg és
azontúl eddig tartott a római birodalom határa. Aureliánusz
ötéves uralkodása alatt (270-től 275-ig uralkodott) eléggé
helyreállította a bomlásnak indult birodalmat. Utódai közül
Probusz császár azért nevezetes, mert az ő idejében ültetik be
hazánkban a szerémi hegyeket szőlővel. Őt is a hadsereg ölte meg,
még pedig hazánk területén.
[Illustration: Római katakomba részlete
Az első keresztények földalatti katakombákban gyűltek össze
istentiszteletre és ott is temetkeztek el. A halottakat a
folyosók falába vágott fülkékbe helyezték.]
Diokleciánusz (latinosan igy írják Diocletianus) császár szülei
állítólag római rabszolgák voltak és nagy tehetségének köszönhette,
hogy fokról-fokra emelkedett a legmaga sabb méltóságig. Az ő
idejében--a 290-ik év körül--a keresztények már szép számmal
éltek a birodalomban a számuk közel járt a 8 millióhoz. Egy
alkalommal, amikor a császár papjaival állatok beleiből jósoltatott,
azok elhitették vele, hogy nem tudnak kedvező jóslatot mondani,
mert hitetlenek, tudniillik keresztények vannak a jelenlevő katonák
között. Ekkor elhatározta, hogy a kisázsiai Nikomédiában--ahova
a birodalom székhelyét át helyezte--megkezdi a keresztények
üldözését. Azonnal katonákat küldött ki, hogy csákányokkal és
fejszékkel rombolják szét a nikomédiai keresztény nagytemplomot.
A következő napon pedig rendeletet ragasztott ki a városban,
hogy valamennyi keresztény templomot romboljanak le, minden
keresztény egyházi könyvet dobjanak a tűzbe, végül kihirdette,
hogy az összes keresztények elveszítik római polgárjogukat. Ezt
a rendeletet egy keresztény letépte, másnap pedig, nem tudni mi
okból, kigyulladt a császár palotája. Mint egykor Neró idején,
most is a keresztényekre fogták a gyujtogatást. Diokleciánusz
erre elrendelte, hogy az elöljárók valamennyi keresztényt
kötözzenek össze és kényszerítsék őket arra, hogy áldozzanak a
pogány isteneknek. Amikor erre a keresztények nem voltak
hajlandók, gyilkoltatni kezdte őket. Az üldözés kiterjedt az
egész birodalomra, és folyt mindenfelé igen nagy kegyetlenséggel.
Diokleciánusz 304-ben lemondott hatalmáról, de utódai összevesztek
az uralmon. Polgárháború keletkezett, amelynek csak Konstantinusz
császár tudta végét vetni Diadalához a keresztények segítették,
kik szívesen szolgáltak seregében, mert jól bánt velük és
türelmes volt vallásuk iránt. A monda szerint a Róma ellen induló
Konstantinusz fényes délben keresztet látott feltűnni az égen, a
nap mellett, a kereszt körül ezzel a felirattal: »Ebben a jelben
fogsz győzni!« (Latinul: »In hoc signo vinces!«) Megfogadta az
égi jel intését, levétette a légiók jelvényéről a sast és
keresztet tétetett a helyére. Róma meghódolt a győztes
Konstantinusznak, aki 313-ban a keresztényeknek biztosította a
birodalom területén vallásuk szabad gyakorlatát és elrendelte,
hogy vasárnap a törvénykezés szüneteljen. Ő maga csak halálos
ágyán, 337-ben vette fel a keresztségét, de anyjának, aki már
régen keresztény volt, jóval előbb megengedte, hogy Jeruzsálemben
templomot állítson azon a helyen, ahol Krisztus keresztjét
megtalálták.
[Illustration: Diokleciánusz római császár]
[Illustration: Karakalla császár fürdőjének egyik terme
A pazar pompával épült fürdőház körül kertek, tornahelyiségek,
olvasóssobák voltak melyeket nagyértékű szoborművek ékesítettek.]
A birodalomnak új fővárost is épített, melyet a saját nevéről
Konstantinopolisnak (Konstantinusz városának) nevezett; ez a
város a mai Konstantinápoly. (Folytatjuk)
[Illustration: Nagy Konstantinusz császár diadalkapuja a mai
Rómában A domborművű faragások a császár életének nevezetesebb
eseményeit ábrázolják.]
Szerkeszti: ÁRKAY KÁLMÁN, az Országos Közművelődési Tanács
alelnöke Kiadóhivatal: BUDAPEST, IV. FERENCIEK-TERE 3. :: Telefon
108-84 Budapest, az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai részvénytársulat
nyomása