Ettingenné. De elég volt. Holnapután ilyenkor Velencében vagyunk.
Lina. Az még szebb.
Albert. Itt is szép.
Ettingenné. Itt jó volt. Csak sok az ember. Polgárság. Én nem bírom a
keveredést. Velencében idegenek közt vagyok. Inkognitó. De ez itt a mi
népünk. Mindenféle iparosok és bankárok. Sőt főszerkesztők is vannak
itt. Ugyanabban a vízben, amiben én. Ez a borzasztó a gyógyforrásoknál.
Hegyeket, tengert, erdőt el lehet keríteni, hogy az ember egymás közt
legyen. De a gyógyforrást nem. Ha ezt úgy csöveken el lehetne vezetni
valahogy innen… a nép közül…
Albert. Ugyan eredj, a nép oly kedves volt a mai estélyen!
Ettingenné. Igen, azt lehet mondani. Boldog vagyok, hogy a császár ilyen
népszerű. Szép volt utolsó napnak. Reggel hétkor jön az uram a bécsi
gyorsvonattal. Albert, menj, hozd ide a lányomat, ő is fáradt.
Lina. A lányod gyönyörű volt ma délután a páholyban.
Ettingenné. Gondolod? _Az induló_ _Alberthez_. Albert, akarsz egy órát
bridgezni?
Albert. Nem bánom.
Ettingenné. Most éjfél múlt. Este kilenc óra óta próbálok egy bridget
összehozni és képtelen vagyok.
Albert. Hányan vagyunk eddig?
Ettingenné. Ketten.
Lina. És én?
Ettingenné. Miért kérdezed, mikor tudod, hogy veled nem játszom.
Lina. Persze, a kapitány úr kell.
Ettingenné. Úgy van. Te nem tudsz játszani. A kapitány pedig egy
bridge-művész. Úgy kártyázik, mint egy angyal. Albert, kerítsd elő nekem
Kovács kapitányt. Majd hárman együtt kinevezzük a negyediket.
Lina. Ennyire szereted?
Ettingenné. Én nem szeretem. Én imádom.
Lina. Mert mindig veszít.
Ettingenné. Azért is. De mert egy… Prachtkerl. Én politikailag nem
szeretem a magyarokat… de egy ilyen példányt csak ők tudnak produkálni.
Kemény és mégis hajlékony. Úgyszólván mint az acél. És ez a kedves,
szerény lépés az úritársaságban! Akcent nélkül beszél németül.
Franciául, mint egy párizsi. És angolul!
Lina. Megtanulta.
Ettingenné. Ezt nem lehet tanulni. Ez speciális tehetség. És ez a
lovaglás! Hozd, hozd, Albert, siess!
Albert. Hol keressem?
Lina. Valahol Olympia közelében.
_Albert, rosszalólag csóválva fejét, kimegy._
Ettingenné. Mit mondtál megint? Te gúnyolsz bennünket, ha jól veszem
észre.
Lina. Most egyenesen a téma közepébe fogok ugrani, kedves Jenny. Figyelj
ide. A lányod túlzásba megy. Ezt meg kell mondanom, még ha megölsz is. A
lányod túloz.
Ettingenné. És te túlzod azt, hogy ő túloz. Te ezt aláhúzod.
Lina. Erre nincs szükség. Feltűnik ez nélkülem is. Mikor ma délután a
kapitány olyan vadul a páholy elé vágtatott, vállán a ti színeitekkel,
valóságos moraj volt a publikum közt.
Ettingenné. Talán te morajlottál.
Lina. Én voltam az egyetlen, aki nem morajlott. A főszerkesztők
noteszkönyvekbe jegyeztek. És ők ketten elvörösödtek. És azt hallom, ő
is Velencébe készül. Most kérlek, add ezt mind össze.
Ettingenné. Nem adom össze. Az egészhez semmi közöd, Lina. _Idegesen_.
Mit mondtál? Mit csináltak a főszerkesztők?
Lina. Noteszekbe jegyeztek kis maradék irónokkal.
Ettingenné. Honnan tudod te, hogy a sok polgár közt melyikek a
főszerkesztők, és melyikek nem azok?
Lina. Akik kis noteszkönyvbe maradék irónnal jegyeznek, azok gyanusak
arra, hogy főszerkesztők. Gondolj az uradra! És ő felségére!
Ettingenné. Intézkedni fogok a direkciónál. Ezt nem. Látod, ezt
köszönöm, hogy mondtad. Csak ezt nem. Egyszer nyomtatták bele a nevünket
az ujságba, tíz év előtt, én miattam, egy örökségi ügyben… Akkor mérget
akartam venni.
Lina. Na látod.
Ettingenné. A császár nem nézett rám két hétig. És az uram két hónapig.
Jobb erre nem gondolni. Akkor az uram állása komolyan megingott.
_Szívére tett kézzel._ Még most is szívdobogást kapok, ha erre gondolok.
Lina. Látod, hogy vigyázni kell!
Ettingenné. Erre a figyelmeztetésre nem volt szükség. Olympia még az
apjánál is gőgösebb és rezerváltabb. Olympia mindig tudta és mindig
tudni fogja a határokat.
Lina. Te se tudtad, mikor fiatal voltál.
Ettingenné. Te szerelmes voltál az uramba. És ma mégis én vagyok a
felesége.
Lina. Mert én nem léptem át a határaimat.
Ettingenné. Vagy mert az uram nem lépte át a határaidat.
Lina. Jenny, ez már nem csípés, ez szúrás.
Ettingenné. Legalább fáj, édesem?
Lina. Nem annyira, mint ahogy te szeretnéd.
_Olympia és Albert belép._
Albert. Az egyik parancs teljesítve van. A görög istennőt elhoztam.
Ettingenné. És a másik?
Albert. Nem volt a közelben.
Lina. Csodálom.
Olympia. Megbíztuk azt a… francia nagykövetet, hogy keresse meg és
küldje ide. Már érte ment a barba.
Ettingenné _Alberthez_. Rendeltél asztalt?
Albert. Igen, az olvasószobában fogunk játszani. Ott egyedül leszünk.
_Linához, aki szólni akar hozzá._ Hagyj engem, kérlek, én félek lóra
ülni, jó, már hallottam.
_Leülnek. Csend._
Ettingenné. Úgye, jó itt ez a kis csend, ez a kis nyugalom, lányom?
Olympia. Fellélegzem. Most megy el a polgári elem nagy része. Végre!
Lina. Szép volt az estély. Nem?
Olympia _hidegen_. Igen.
_Szünet._
Lina. Ő felsége olyan népszerű. Úgye te is tapasztaltad?
Olympia _hidegen_. Igen.
_Szünet._
Lina. Fáradt vagy?
Olympia _hidegen_. Igen.
Lina. Kissé hideg vagy hozzám. Te is gyűlölsz?
Olympia. Ideges vagyok.
Ettingenné. A keveredés. Ő aztán igazán nem bírja a népet.
Olympia. Nem bírom. Nézni se bírom.
Ettingenné. Ha ezt a gyógyvizet innen csöveken el lehetne vezetni! Vagy
ha legalább nekem nem volna rá szükségem! Mi van a kapitánnyal? Jön vagy
nem jön?
Albert. Biztosan ünneplik valahol. Ő a nap hőse. Ez aztán az elszánt
lovas! Ma délután az életével játszott. De nem csuda. _Olympiához_. Te
félelmesen szép voltál. Látni lehetett, hogy azért oly vakmerő, mert te
oly szép voltál. Nem gondolod?
Olympia. Nem. Lovas. Lovagolt.
_Kis szünet._
_Kovács belép._
Kovács _feszes állásban_. Hercegnő, a francia nagykövet ő excellenciája
közvetítette a parancsát, hogy jelentkezzem főméltóságtoknál.
Ettingenné. Végre, hogy megtalálták.
Kovács. Óh, kérem. Rögtön megtalált.
Ettingenné. És mégis csak most jön? Csak nem kérette magát?
Kovács. Óh!
Ettingenné. Úgy kell nekem, mert kényeztetem.
Albert. Mindenki kényezteti.
Lina. Mindenki. Mindenki. Mindenki.
Ettingenné. Sejti, miért hívattam.
Kovács _mosolyogva_. Bridge?
Ettingenné. Úgyvan. Albert egy nagyszerű magányos asztalt szerzett az
olvasószobában. De csak egy órát játszunk, mert fáradt vagyok. _Feláll_.
Gyerünk, jöjjön tisztelt kártyaművész, ez az utolsó nap, ne vesztegessük
a drága időt.
Lina. Milyen szenvedéllyel mondod ezt!
Ettingenné. Ha bridgeről van szó? Nálam ez az, amit a regények «nagy
szenvedélynek» neveznek. Ajánlom negyediknek a francia nagykövetet.
Albert, megint neked kell kimenni, küldd hozzánk az olvasóba a grófot.
Kovács _oldalt állva, Olympiához_. Beszélni akarok önnel.
Olympia _nem felel_.