Igen, úgy látszott, elkövetkezett a vég!
Az irokézek, fennen lobogtatott Kéz-I-Ratokkal egyre közelebb nyomultak:
az egyik, akit a többiek Ní-mandnak neveztek, már megragadta a tábornok
köpenyét és felemelte karját, hogy beledöfje a Kéz-I-Ratot – amikor
rémült kiabálás és zavar támadt a támadók között.
– Jönnek a men-Teők! – ordított valaki.
Egyszerre szétrebbent az embergomolyag: – százfelé rohantak, menekültek
a rémült vadak, szétterülve a szélrózsa minden irányában: – csak a
jajongó »Pumpa, Pumpa« harci kiáltást lehetett hallani még egy ideig.
És a wigwam túlsó felén robogó porfelhőben megjelentek az első, daliás
men-Teők: – villogó szemekkel, kezükben messze kinyujtva maguk előtt a
Per-Sely-eket, elszántan száguldottak a menekülők után.
Ekkor Puss megragadta a tábornok karját.
– Meneküljünk! – súgta fülébe.
A wigwam kijárata felé rohantak: – revolvert szegeztek az ellenszegülő
pinc-nök mellének, mire az »Még egy álhirlapíró?« legyintéssel átengedte
őket. Félóra mulva kint voltak a Rákóczi-fennsíkon.
Meg voltak mentve!