Újabb, váratlan akadályok gördültek azonban a rettenthetetlen férfiak
elé.
Kitűnt, hogy vakon és tudtukon kívül egyenesen belerohantak a
Csőjavításba; – a Rákóczi-fennsíkot beláthatatlan, égbemeredő bércek és
sziklatömbök borították, váltakozva szédítő szakadékokkal. Úttalan utak
kanyarodtak a bércek között. Puss és a tábornok napokig, minden segítség
nélkül kapaszkodtak a kietlen, vigasztalan sziklarengetegben – és sehol,
sehol nem mutatkozott kijárás, menekülés! Már-már úgy látszott, itt
pusztulnak el, nyomorban, tehetetlenül.
Egy este utolsó élelmük is elfogyott: – sápadtan, réveteg szemekkel
meredtek egymásra.
Egyszerre, mikor át akartak hatolni egy nehéz gránitrakáson – kifogyott
lábaik alól a talaj – érezték, amint zuhannak… sötétség borította be a
szemeiket… és elvesztették eszméletüket…