Azonnal munkához láttak. Egy pad alatt tompa késeikkel felturták a
kavicsos talajt és négyszögalakú nyílást vágtak ki belőle. Tíz percig
dolgoztak így.
Hirtelen a tábornok kiáltást vél hallani háta mögött. Egyidejüleg mintha
súlyos kéz nehezedett volna nyakára s határozatlanul olyan érzése is
volt, akárcsak valaki cugos cipővel háromszor teljes erejéből a fenekébe
rúgna.
– Mi ez? – villant keresztül agyán. – Elárultak volna bennünket?
Iránytűjéhez kapott és gyorsan számításokba akart merülni. De már nem
volt ideje.
Ellenállhatatlan erő markolt bele gallérjába és magnetikus tengelye
körül 3″ alatt megfordította a tábornokot. Annyi ideje sem volt, hogy e
forgássebességet kiszámítsa. Egy duzzadt, rémes arc meredt rá, kerek
föveggel, melyen kitépett lófark himbálódzott.
– Mi lesz itt, nyavalyás csibészek? – ordított nemzeti nyelvén az arc. –
Ásni? Lyukat ásni? Mars a kapitányságra.
E borzasztó, idegenszerű szavak értelmét a tábornok ép oly kevéssé fogta
fel, mint olvasóink. De tisztában volt jelentőségükkel.
– Váltságdíjat követelnek tőlünk – súgta oda Pussnak. – E nép
cserekereskedésből él és mindenféle csecsebecsének nagy értéket
tulajdonít. Főistenük Nimolé, akit köpködéssel és füst-áldozattal
tisztelnek, mely utóbbi szertartást szájukba vett tompa rudakból végzik.
Szerencsére elláttam magam ilyennel: meg fogjuk kísérteni a szertartást,
s erre tán azt hiszik majd, hogy törzsükhöz tartozunk.
S ezzel oldalzsebéből kivette egyikét ezeknek a barna
levél-tekercseknek. De a hatás borzasztó volt.