Az éjbemeredő, komor póznák között méltóságteljesen terült el a
messzeségbe a városligeti rengeteg. A vadállatok már pihenni tértek,
csak néhány kivert baka kóválygott még az elfeketülő réten. Sanssou
tábornok és hű inasa egy lehajló tölgyfa törzsöke mögött foglaltak
helyet, készenlétben tartva a kanoét.
– Odanézz – súgta hirtelen a tábornok.
Alig pár lépésnyire tőlük rettenetes látvány derengett a félhomályban.
Lobogó, vörös lepedők között, őrült forgatagban keringett egy csomó
tropikus vadállat: – struccok, lovak, pingvinek, elefántok – és rajtuk
ülve ez állatokon, vad hujrázás mellett…
– A bennszülöttek – susogta a tábornok. – Vigyázz! Feküdj hasra;
lehetőleg hangtalanul oda fogunk csúszni a fű között.
Visszafojtott lélegzettel csúsztak előre. Tíz lépésnyire megállapodtak
és néhány percig borzadva nézték a rémes jelenetet.
– Absteigen, ode’ zahlen! – kiáltotta közvetlen közelükben egy
vészteljes hang.
E percben megállott a forgatag: a bennszülöttek leugráltak és a fény
kialudt.
– Meg vagyunk mentve! – sóhajtott megkönnyebbülve a tábornok. – Túl
vagyunk a veszélyen. Most csak tovább!