Kedves Márta!
Te segítséget kérsz tőlem. Segítség helyett tanácscsal állani elő, ezt
megtehetik az egyházfejedelmek, a nagyurak és azok, a kiknek a tekintete
mindig az égen csügg, de az olyan valaki, mint én, a kinek meg kellett
kóstolnia minden szégyent és minden nyomorúságot, tanácscsal csak akkor
áll elő, ha segítséget is nyujthat.
Tehát, ha tanácscsal kezdem, ez azt jelenti, hogy egyebekben is
szolgálatodra állok.
A tanácsom pedig az, hogy ha a mai naptól fogva elfogadod az én segítő
kezemet, azért még ne függeszd fel az elveidet. Elveid fentartásával is
rá bizhatod magad a testvéredre, nem kell hozzá idomulnod.
Akármit mond Alvingné: az erény a legszebb fényűzés a világon. Persze
ezt a fényűzést nem minden szegény engedheti meg magának.
Nekem le kellett mondanom róla, pedig szebb fényűzésnek tartom, mint az
illatszeres fürdőt. De ha lemondtam róla, még ma is valami nosztalgiát
érzek utána.
Aztán az én példám ne ejtsen tévedésbe. Az anyagi boldogulás nem mindig
attól függ, hogy az erkölcs kérdésében milyen álláspontra helyezkedünk.
Az anyagi boldogulás a legtöbbször attól függ, hogy élére tudjuk-e rakni
a garast?
Én hamar átláttam, hogy élére kell rakni a garast; a férjed,
akármennyire értett a reuma gyógyításához, nem látta át. Ámbár talán nem
volt mit meggazdálkodnia szegénynek. Elég az hozzá, az anyagi boldogulás
kérdése olyas valami, a mit soha se kell összezavarni az erkölcs
kérdéseivel.
A gyermekeid nyugodtan elfogadhatják a testvéred segítségét, akárki is
ez a testvér.
Már csak azért is, mert az én vagyonomat azok az önzők hordták össze, a
kik hogy minél több örömük legyen, a családalapítás gondját nem akarták
magukra vállalni. Illő, hogy ennek a vagyonnak egy kis hasznát vegyék
azoknak a könnyelműeknek a gyermekei, a kik sok örömről mondottak le
azért, hogy családot alapíthassanak.
Szerető testvéred, a ki vár:
_Lidia_.