Az elkisérte őket az erdő széleig, szalagjánál fogva nyakába akasztott
guitarreját a hátára csapva. A forrásnál aztán búcsút vett a
kisasszonytól, a kezét is megcsókolta, s a mint az nagyon messze elment
már, akkor rákezdé a szép dalt: «Mindegy a válás nékem oh leányka,
Búcsúzva vagy búcsútlanul: Én sírni nem fogok, de érezek –
Mondhatlanul…»
A guitarreról lepattant egy húr; aztán a másik, végre kapta a lévita a
nyakánál fogva, hozzácsapta a bükkfához, hogy darabokra törött.