Misch. Nagyon okos vagyok. Hányszor mondta?
Lujza. Kétszer.
Misch. Na… Háromszor!
Lujza. Várjál. Igen. Négyszer.
Misch. Ha én ezt az embert megölhetném!
Lujza. Bezárnának.
Misch. Jogilag megint igaza volna.
Lujza. Érdekes, hogy ennyire kihoz ez a sodrodból. Eddig úgy vetetted le
a nőket, mint a kabátodat.
Misch. Az más volt. Téged szeretlek. Fájdalom, jobban, mint te engem.
Nagyon szégyellem magamat. Öregszem, ezért van az egész. Amíg fiatal
voltam, nem tudtam így beleesni egy nőbe. Te vagy az első. Nem is tudod,
mennyit kínlódom miattad. De ez nem a te érdemed, hanem az én öregedésem
első jele. Feleségül foglak venni.
Lujza. Nem kell. Én nem azért szeretlek. És egyáltalában, amint
valakivel öt szót beszélek, rögtön el akarsz venni. Várj legalább, amíg
tényleg beleszeretek valakibe.
Misch. Most komolyan elveszlek.
Lujza. Most nem kell.
Misch. Látod?
Lujza. Mit látok?
Misch. Hogy most nem kell. Hát most mi kell?
Lujza. Nem tudom.
Misch. Elmenni.
Lujza. Nem hiszem.
Misch. Ne is hidd. Egyelőre még nem is hívott. De ha hívna is, ne
gondold, hogy az olyan könnyen fog menni. Azért én még Misch vagyok!
Tőlem olyat kap az az úr, amilyet még senkitől se kapott.
Lujza _büszkélkedve sétál a babák közt_. Egyszerre milyen fontos
személyiség lettem ezen a világon. _Megáll a Casella-baba előtt._ Nem
rossz ez a fej. Most látom, hogy nagyon hasonlít.
Misch _felcsavarja a szekrény világítását_. Nesze. Lásd jobban.
Lujza. Az ott a Jeritza. Az a Woronzieff hercegnő. Ez itt kicsoda?
Misch. Ezt elneveztük fiatal Rockefellernek.
Lujza. És annak milyen nevet adtatok?
Misch. Ford. Most ez divatos. Nézd meg őket jól. Ma már érdekelnek,
úgy-e? Egy új világ! Ezek is utaznak a Riviérára. Holnap már ott
lesznek. Gyere fel reggel, már láthatod. Itt esik a havas eső, ott süt a
nap a citromvirágra. Itt hideg van, ott meleg van. Itt szegény van, ott
gazdag van. Megint nem szólnak egy szót se. Itt állnak a nyomorom
mellett, évek óta, öltöznek, vetkőznek, finoman mosolyognak, élveznek,
hallgatnak, sohse betegek, nem halnak meg. Engem ismernek, nézd, hogy
mosolyognak rám.
Lujza. Mit törődöl velük?
Misch. Ma engem is kezdenek érdekelni. Mert most már téged várnak és
énrám már gúnyosan mosolyognak. Nézd, hogy nevetnek, már kiröhögnek,
kiröhögnek és ma este óta ez röhög a legjobban, ez a rabló, ez a… _öklét
felemeli, úgy fenyegeti a Casella-babát_.
_Elvira jobbról belép._
_Elvira elárusító-kisasszony az áruházban. Csinos, szomorú leány,
közelebb a harminchoz, mint a húszhoz._
Misch. Mi tetszik?
Elvira. Szervusz Lujza. _Sóhajt_.
Lujza. Szervusz.
Elvira. Balla osztályvezető úr mindjárt itt lesz a ruhákkal.
Misch. Mi az? Balla úr hírnököt küld? Mióta jár ön Balla úr előtt, mint
herold, trombitával?
Elvira. Misch úr megint oly kegyetlen hozzám.
Lujza. Mert te szerelmes vagy belé és elég liba vagy, hogy ezt folyton
mutatod és a férfiakat az ilyen bosszantja.
Elvira. Én ehhez nem értek olyan jól, mint te. Én egy nagy darab szív
vagyok. Így rákiabálni az emberre!
Misch. Bocsásson meg, de nagyon ideges vagyok.
Elvira. Azért a Casella-dologért?
Misch _dühösen_. Milyen Casella-dologért?
Elvira. Hogy a Casella beleszeretett a Lujzába.
Misch. Beleszeretett! Már bele is szeretett! Már el is veszi! És
Casella-dolog! Már van Casella-dolog! Szét fogok osztani negyven pofont
két-három kolléga közt, aztán mindjárt nem lesz Casella-dolog! Ordítva:
És ha mégis lesz Casella-dolog, jegyezze meg magának, nagysád: önnek
ebből nem lesz haszna, mert ha mi szét is megyünk, önnek nem lesz
Misch-dolog és nekem nem lesz Elvira-dolog. Ez az egy ki van zárva.
Elvira _szörnyűködve_. De Misch úr! Micsoda hangon tetszik velem
beszélni!
Lujza. Kíméletlen vagy! Tíz perc óta olyan vagy, mintha megbolondultál
volna.
Elvira. Én bejövök ártatlanul, szívességet tenni neki, előre bejelentem
az osztályvezetőt…
Misch. Maga ne tegyen nekem szívességet. Egyáltalán mit keres itt zárás
után?
Elvira. Gondoltam, talán segíthetek önnek. Így kiabálni az emberrel!
Lujza. Hagyd, ő ma bolond.
Misch. Még nem, de úgy érzem, hogy ma még csinálok bolondot. Egyszer
csinálok az életben bolondot, de akkor nagyot! _Kifuladtan sétál, aztán
fáradtan leül a kirakatba a babák közé. Maga elé mormolja:_
Casella-dolog!…
Lujza _belép a kirakatba_. _Halkan:_ Borzasztó, milyen ideges vagy…
_Kérő mozdulatot csinál._
Elvira _félénken, belép a kirakatba:_ Ne haragudjon, kérem… _kérő
mozdulattal leül a babák közé._
_Most csönd van. A három élő ember mozdulatlan a viaszfigurák közt. Nagy
szünet. Most beleolvadnak a kirakatba: mindenki viaszfigura._
_Márton jobbról belép._
Márton _nézi a merev társaságot, aztán halkan megszólal:_ Balla főnök úr
jön.
_A három elő ember, mintha álomból ébredne, megmozdul. Lejönnek a
kirakatemelvényről. Bejön a menet. Elől Balla osztályvezető, túlzottan
elegáns idősebb úr, iratokkal. Egy idősebb, pápaszemes hölgy. Cibulka,
élénk, tizenöt-tizenhat éves tanonckisasszony. Márton, öregebb szolga.
Két másik szolga egy-egy tolókocsival jön. Olyanforma kis kocsik ezek,_
_mint a pályaudvari hordárok háromkerekű targoncái. Elől és hátul van
faluk, oldalt nyitva vannak. Az egyik kocsin ládák, kartonok,
díszletdarabok, kosárbútor. A másikon hasonló dolgok és két
felöltöztetett gyerekbaba. Az első munkás pálmákat hoz. A második munkás
a kirakatszekrénybe illő díszletdarabokat. Köztük jön még Grill úr is,
igen zord kinézésű, vad, feketeszakállú nagy darab ember, hivatalnok._
Balla _igen elegánsan és igen édesen_. Örömteli üdvözlet és hódolat
Misch Ferdinándnak! Van szerencsém jó estét kívánni. Kézcsók, Lujza
kisasszony.
Misch. Jó estét, főnök úr.
_A szolgák és munkások lerakják a kocsikról a holmit. Márton dobozokat
nyit. Öreg hölgy ruhákat rak ki._
Elvira. Így rákiabálni az emberre.
Lujza. Jó estét, Balla úr.
Balla. Lujza kisasszony mindig szép, de ma este direkt La France-rózsák
nyílnak az orcáin.
Misch. Balla úr nézetem szerint mindig azt szokta mondani: «arc». –
«Orca», ezt először van szerencsém hallani.
Balla. «Orca» ünnepélyesebb.
Misch. És miért ünnepélyesebb ön ma, mint máskor?
Balla. Mindennek megvan a maga oka.
Misch _Elvirára néz_. Casella-dolog!
Elvira. Miért néz reám?
Misch. Nem örül, hogy ránézek?
Elvira. De örülök.
Misch. Akkor miért kérdi? _Ballához_. Parancsoljon velem, főnök úr.
Balla. Én nem parancsolok. Én kérek. Én kérem önt, foglaljon helyet.
Misch. Én nem foglalok helyet. Én leülök. Ősszel még állnom kellett,
mikor áttértünk a téli divatra. És télen is álltam, mikor a gazembereket
– _a kirakatra mutat_ – téli sportruhába öltöztettük Sankt
Moritz-díszlettel. Most helyet kínál. Mi ez, Balla úr?
Balla. Ez tisztelet a mi büszkeségünk iránt.
Misch. Én az ön büszkesége vagyok?
Lujza. Hagyd ezt a harapós hangot.
Balla. Hagyja nagysád, tőle ez is jól esik.