[Note 220: Benedetto Varchi: _Due lezzioni_, 1549.]
[Note 221: Tommaso dei Cavalieri levele Michelangelóhoz (1523 január
1).]
[Note 222: Lásd különösen Michelangelo válaszát Cavalieri első levelére,
ugyanaz nap, midőn megkapta (1533 január 1.). E levél három kusza
fogalmazványa maradt fenn, amelyek egyikéhez Michelangelo ezt az
utóiratot fűzte: „Szabad lenne ugyan, ha ajándékot adunk valakinek, azt
neki megnevezni, de ez alkalommal illendőségből nem teszem.“ – Világos,
hogy ez esetben a szerelem szó az.]
[Note 223: Michelangelo levele Cavalierihez (1533 január 1).]
[Note 224: Michelangelo levele Cavalierihez, fogalmazvány (1533 július
28.)]
[Note 225: Michelangelo levele Cavalierihez (1533 július 28).]
[Note 226: Michelangelo levele Bartolommeo Angiolinihoz.]
[Note 227: Michelangelo levele Sebastiano del Piombóhoz.]
[Note 228: Vasari.]
[Note 229: Kettőt közülök Varchi nyilvánosan magyarázott és a _Due
Lezzioni_-ban kiadott. – Michelangelo nem titkolta szerelmét. Beszélt
róla Bartolommeo Angiolinak, Sebastiano del Piombónak. Az ilyen
barátságok nem leptek meg senkit. Midőn Cecchino dei Bracci meghalt,
Riccio az egész világnak kikiáltotta szerelmét és kétségbeesését: „Ó,
Donato barátom! Cecchinónk meghalt. Egész Róma meghalt, Michelangelo
készíti számomra síremléke tervét. Írjon kérem számomra egy sírfeliratot
és vigasztaljon meg levelével: bánatom elvette eszemet. Csak türelem!
Minden órában ezer és ezer halált élek át. Ó Istenem! Mennyire
megváltozott a szerencse képe!“ (Levél Donato Giannottihoz, 1544
január). –
„… Ezernyi szeretőnek
Lelkét hordám szivemben“
– mondatja Michelangelo Cecchinóval sírfeliratai egyikében.
(_Költemények_, Frey kiad. LXXIII, 12.).]
[Note 230: Scheffler.]
[Note 231: _Költemények_, CIX, 19.]
[Note 232: _Költemények_, XLIV.]
[Note 233: _Költemények_, LII. – Lásd még LXXVI. A szonett végén
szójáték Cavalieri nevével:
_Resto prigion d’un Cavalier armato._
(Rabúl ejtett egy fegyveres lovag).]
[Note 234:
_Onde al mio viver lieto, che m’ha tolto…_
_Költemények_, (IX, 18).]
[Note 235: _Il desiato mie dolce signiore_… (U. o., L),]
[Note 236: _Un freddo aspetto_… (U. o., CIX, 18.)]
[Note 237: _Költemények_, XLV.]
[Note 238:
_Il foco onesto, che m’arde_… (_Költemények_, L).
_La casta voglia, che’l cor dentro intiamma._
(U. o., XLIII.)]
[Note 239: Michelangelo egyik szonettjében azt szeretné, ha bőre a
szeretett lény ruhájául szolgálna. A cipő szeretne lenni, mely hólábát
hordja:
Ó lenne bár bőrömből köntösöd,
Gyengéden, mely borítja tagjaid
És boldogan takarja kebledet:
Érezném így, belém hogy költözött
Lényednek része. – Vagy hólábaid
Topánja, büszkén hordva terhedet.
(_Költemények_, LXVI).]
[Note 240: Leginkább 1533 június és október között, midőn Michelangelo,
aki visszatért Firenzébe, Cavalieritől távol volt.]
[Note 241: Azok a szép arcképek, amelyekben Vittoriát vélték felismerni,
épen nem hitelesek. Ilyen a firenzei Uffizi-gyüjteményben levő rajz,
amely sisakos fiatal nőt ábrázol. Legfeljebb az lehetséges, hogy midőn
rajzolta, öntudatlanul Vittoria emlékének hatása alatt állott,
idealizálva és fiatalítva azt, mert a rajzon levő arc Vittoria szabályos
vonásaira és szigorú kifejezésére emlékeztet. Nagy szeme nyugtalan,
kemény tekintetű. Nyaka meztelen, keble födetlen. Kifejezése erőteljes
és koncentrált, de hideg.]
[Note 242: Ilyennek ábrázolja egy ismeretlen mestertől való emlékérem,
melyet a _Carteggio di Vittoria Colonna_ (kiad. Ermanno Ferrero és
Giuseppe Müller) közöl. Ilyen lehetett, midőn Michelangelo látta. Haját
nagy, csíkos fejkötő rejti el, ruhája szigorúan zárt, csak nyakánál van
kissé kivágva.
Egy másik névtelen emlékérem fiatalon, idealizálva mutatja be (Lásd
Müntz, _Histoire de l’Art pendant la Renaissance_, III. 248 _l’Oeuvre et
la Vie de Michel-Ange_, kiad. _Gazette des Beaux-Arts_). Felfelé fésült
haját szalag tartja össze a homlok fölött, egy hajfürt az arcra hull,
finom fürtöcskék a nyakra. Homloka magas és egyenes, szeme kissé súlyos
figyelemmel néz, orra hosszú és szabályos, cimpája vastag, arca telt,
füle széles és formás, álla egyenes és erős, meztelen nyakát könnyű
fátyol veszi körül, keble födetlen. Kifejezése közömbös, inkább
rosszkedvű.
E két emlékérem, amelyek különböző életkorokban keletkeztek, a következő
közös vonásokat tünteti fel: az orrcimpa és a felső ajk duzzadtsága, ami
kissé mogorva kifejezést ad, – a hallgatag, megvető kis száj. Az alak
nyugodtságra vall, de illuziók, öröm nélkül.
Frey, kissé merészen, Vittoria képmását látja Michelangelo egy
sajátságos rajzában, amely egy szonett kéziratának hátlapján található.
Michelangelo ez esetben alig engedte volna, hogy a szép, szomorú rajzot
más is lássa. – Az ábrázolt nő öreg, derékig mezitelen, üres emlői
lelógnak, arca, melyet nem érintett az öregség, egyenes, gondolatokba
merült és büszke. Hosszú, karcsú nyakát gyöngysor veszi körül, fölfelé
fésült haját sapkába rejti el, amely az áll alatt sisak módjára van
megkötve és a füleket eltakarja. Vele szemben egy öreg ember feje, mely
Michelangelóhoz hasonlít, nézi őt, – utoljára. – Kevéssel Vittoria
halála után készitette Michelangelo ezt a rajzot. A másik oldalon levő
szonett a Vittoria halálára írt szép költemény: _Quand’ el ministro de
sospir mie tanti_… A rajzot közzétette Frey, Michelangelo költeményeinek
kiadásában, 385. l.]
[Note 243: Lelki tanácsadója akkor Matteo Giberti veronai püspök volt,
az elsők egyike, akik a katholikus egyház reformálását megkísérlették.
Giberti titkára Francesco Berni, a költő volt.]
[Note 244: Juan de Valdes, V. Károly császár egyik titkos tanácsosának
fia, 1534-ben Nápolyban telepedett le és ott a reformmozgalom feje lett.
Előkelő, nemes hölgyek csoportosultak körülötte. Sokat írt; főmunkái:
_Cento e dieci divine considerazioni_ (Basel, 1550) és _Aviso sobre los
interpretes de la Sagrada Escritura_. Csak a hit által való igazulást
ismerte el és a Szentírás által való okulást alárendelte a Szentháromság
ihletének. 1541-ben halt meg. Nápolyban állitólag több mint háromezren
csatlakoztak hozzá.]
[Note 245: Bernardino Ochino, a nagy hitszónok, a kapucinusok
generálisa, 1539-ben barátja lett Valdesnak, aki az ő befolyása alá
került; a besúgások ellenére is folytatta vakmerő szónoklatait
Nápolyban, Rómában, Velencében. A nép az egyházi tilalom ellenére
melléje állott, 1542-ig, midőn mint lutheránust majdnem elitélték és ő
Firenzéből Ferrarába, innen Genuába menekült, ahol a protestantizmusra
tért át. Meghitt barátja volt Vittoria Colonnának és mielőtt Itáliát
elhagyta, elhatározását bizalmas levélben közölte vele.]
[Note 246: A firenzei Pietro Carnesecchit, VII. Kelemen protonotariusát,
Valdes barátját és tanítványát első ízben 1546-ban idézték az inkvizició
elé, 1567-ben pedig Rómában megégették. Vittoria Colonna haláláig
összeköttetésben maradt vele.]
[Note 247: Gasparo Contarini főrangú velencei családból származott és
először Velence követe volt V. Károlynál Németalföldön, Németországban
és Spanyolországban, majd – 1528-tól 1530-ig – VII. Kelemennél. III. Pál
1535-ben biborossá nevezte ki és 1541-ben a regensburgi birodalmi
gyűlésre küldte ki. De nem sikerült a protestánsokkal megegyezésre
jutnia, a katholikusok előtt pedig gyanússá vált. Elcsüggedve tért
vissza és Bolognában halt meg 1542 augusztus havában. Sokat írt, művei:
_De immortalitate animae. – Compendium primae philosophiae_ és értekezés
az _Igazulásról_, amelyben igen közel állott a kegyelemről való
protestáns eszmékhez.]
[Note 248: Thode idézete szerint.]
[Note 249: Giampietro Caraffa, chiesi püspök, 1524-ben alapította a
theatinusok rendjét és 1528-tól kezdve Velencében megkezdte az
ellenreformáció munkáját, amelyet mint biboros, majd miután 1555-ben IV.
Pál néven pápa lett, kérlelhetetlen szigorúsággal folytatott. A
jezsuiták rendje 1540-ben nyert megerősítést, 1542 júliusában pedig
Itáliában felállították az inkvizició törvényszékét, teljes hatalommal
az eretnekek ellen. 1545-ben nyílt meg a trienti zsinat. Ez volt a vége
a szabad katholicizmusnak, amelyről a Contariniak, Gibertiek és Pole-ok
álmodoztak.]
[Note 250: Carnesecchi vallomása az inkvizició előtt 1566-ban.]
[Note 251: Reginald Pole, a York-ház sarjadéka, Angliába volt kénytelen
menekülni, ahol VIII. Henrikkel viszályba keveredett; 1532-ben Velencébe
ment és itt Contarini lelkes barátja lett. III. Pál pápa biborossá és
Szt. Péter patrimoniumának legatusává nevezte ki. Az egyénileg igen
vonzó és békülékeny szellemű férfiú alávetette magát az
ellenreformációnak és engedelmességre bírt sok szabadgondolkodót
Contarini csoportjából, akik készek voltak arra, hogy a
protestantizmusra térjenek át. Viterbóban, 1541-től 1544-ig Vittoria
Colonna teljesen az ő vezetésére bízta magát. – 1554-ben Pole mint
legátus Angliába tért vissza, Canterbury érseke lett és 1558-ban halt
meg.]
[Note 252: Vittoria Colonna levele Morone biboroshoz (1543 december
22.-én). – Vittoria Colonnára nézve lásd Alfred von Reumont művét és
Thode _Michelangelo_jának második kötetét.]
[Note 253: A négy beszélgetést, amelyeket Francisco d’Ollanda 1548-ban
írt, német fordítással kiadta Joaquim de Vasconcellos (Bécs, 1899). –
Francia fordítása A. Raczynski: _Les Arts en Portugal_ (Páris, 1846) c.
művében.]
[Note 254: A _Beszélgetések_ első része.]
[Note 255: _Ugyanott_, harmadik rész. – E beszélgetés napján vette el
Ottavio Farnese, III. Pál unokaöccse, Margheritát, Alessandro de’ Medici
özvegyét. Ez alkalomból tizenkét, klasszikus alkatú szekérből álló
diadalmenet vonult a Piazza Navonára, ahol nagy tömeg tolongott.
Michelangelo barátaival a San Silvestro magányába, a város fölé
menekült.]
[Note 256: Condivi. – A Vittoriától reánk maradt levelek voltaképen nem
ilyenek; kétségkívül nemesek, de kissé hidegek. – Meggondolandó azonban,
hogy ebből az egész levelezésből csak öt levél maradt meg, öt Orvietóból
és Viterbóból és három Rómából, 1539 és 1541 között.]
[Note 257: A. Grenier kimutatta, hogy ez a rajz volt alapja a különböző
_Pietàk_-nak, amelyeket Michelangelo később faragott: a firenzeinek
(1550–1555), a Rondanini-féle _Pietà_-nak (1563) és annak, amelyet
legújabban fedeztek fel Palestrinában (1555 és 1560 között). – Ehhez a
kompozicióhoz csatlakoznak még az oxfordi könyvtárban levő vázlatok és a
londoni National-Gallery-ben levő _Sirbatétel_. – Lásd A. Grenier: _Une
Pietà inconnue de Michel-Ange à Palestrina_, Gazette des Beaux-Arts,
1907 március, a különböző _Pietà_-k képeivel. (V. Wallerstein szerint is
– Die Pietà des Michelangelo zu Palestrina, Zeitschrift für bildende
Kunst 1914, 325. köv. II. – a palestrinai csoport a firenzei Pietà után
és a Rondanini-féle Pietà előtt keletkezett. – A fordító).]
[Note 258: Ekkor gondolt Michelangelo összegyüjtött költeményeinek
kiadására, amire barátai, Luigi del Riccio és Donato Giannotti beszélték
reá. Addig nem nagy jelentőséget tulajdonított annak, amit írt.
Giannotti foglalkozott e kiadványnyal, 1545 táján. A Michelangelo által
kiválasztott költeményeket barátai lemásolták. De Riccio halála,
1546-ban és Vittoriáé, 1547-ben eltérítette e szándékától, amely immár
hiúságnak tünt fel előtte. Költeményeit nem is adták ki az ő életében,
nehányat kivéve, amelyek Varchi, Giannotti, Vasari munkáiban jelentek
meg, de másolatokban kézről-kézre jártak. A legnagyobb zeneszerzők,
Archadelt, Tromboncino, Consilium, Costanzo Festa zenésítették meg őket.
A szonettek egyikét Varchi olvasta fel és magyarázta 1546-ban a firenzei
akadémia előtt. „Dante klasszikus tisztaságát és gondolatainak
gazdagságát“ találta meg benne.
Dante teljesen áthatotta Michelangelót. „Senki sem ismerte jobban“ –
mondja Giannotti – „és senki sem sajátította el tökéletesebben az ő
művét.“ Senki sem hódolt neki nagyszerübben, mint Michelangelo a „_Dal
ciel discese_…“ (_Költemények_, CIX, 37) kezdetű szép szonettel. – Nem
kevésbbé ismerte Petrarcát, Cavalcantit, Cino da Pistoját és az olasz
költészet klasszikusait. Azokon edződött stilusa, de a mindent
megelevenítő érzés izzó platói idealizmusa volt.]
[Note 259: _Rime con giunta di XVI Sonetti spirituali_, 1539.
_Rime con giunta di XXIV Sonetti spirituali e Trionfo della Croce_,
1544. Velence.]
[Note 260: „Van egy pergamen könyvecském, amelyet a marchesa di Pescara
ajándékozott nekem körülbelül tíz évvel ezelőtt“ – írja Michelangelo
1551 március 7.-én unokaöccsének Lionardónak – „Százhárom szonett van
benne, azokon kívül, amelyeket utóbb Viterbóból küldött nekem. Ezt a
negyven költeményt, amelyek rongypapirra vannak írva, ugyanabba a
könyvecskébe köttettem be… Van azonkívül sok levelem, amelyeket
Orvietóból és Viterbóból írt nekem.“]
[Note 261: _Költemények_, LXXXVIII.]
[Note 262: Vasari. – Egy időre meghasonlott legkedvesebb barátainak
egyikével, Luigi del Riccióval, mert ez, akarata ellenére,
megajándékozta: „Rendkívüli jóságod jobban bánt“ – írja neki – „mintha
meglopnál. Barátok között egyenlőségre van szükség: ha az egyik győz, a
másik nem bocsájtja meg.“]
[Note 263: Condivi.]
[Note 264: _Költemények_, CI. – Michelangelo ezt a magyarázatot fűzi
hozzá: „Ő (a kalapács: Vittoria) a földön egymaga emelte föl az
erényeket az ő nagy erényével; nem volt senkije, aki a tüzet szította
volna. Most az égben sok társa lesz, mert ott csak olyanok vannak, akik
szerették az erényt. Ezért azt reménylem, hogy az én kalapácsom oda föl
fog kerülni. – Most majd az égben lesz, aki neki szítsa a tüzet, míg
idelenn nem volt segítő társa műhelyében, ahol az erényeket fölemelik.“]
[Note 265: _Költemények_, C. – E szonett kézíratának hátlapján van az a
tollrajz, amelyben – a fonnyadt keblű női alakban – Vittoriát vélték
felismerni.]
[Note 266: Michelangelo barátsága Vittoria Colonna iránt nem zárt ki
egyéb érzéseket. Nem töltötte be egészen lelkét. Óvakodtak ezt
kimondani, mert azt hitték, hogy Michelangelót „idealizálni“ kell.
Mintha Michelangelónak szüksége lett volna reá, hogy „idealizálják!“ –
Vittoriával való barátsága idején, 1535 és 1546 között. Michelangelo
szeretett egy „szép és kegyetlen“ nőt, _donna aspra e bella_ (Költ.,
CIX, 89), – _lucente e fera stella, iniqua e fella, dolce pieta con
dispietato core_ (CIX. 9). – _cruda e fera stella_ (CIX. 14). – _belezza
e gratia equalmente infinita_ (CIX. 3), – „ellenséges hölgyem“ _la donna
mia nemica_ (CIX, 54), ahogy nevezi. – Szenvedélyesen szerette,
megalázkodott előtte, majdnem feláldozta volna neki örök üdvösségét:
_Godo gl’inganni d’una donna bella_… (CIX, 90)
_Porgo umilmente al’aspro giogo il colla_… (CIX, 54)
_Dolce mi saria l’inferno teco_… (CIX, 55)
Ez a szerelem gyötörte őt. Hölgye mulatott rajta:
Oly csintalan s merész a kedvesem,
Meggyilkol engem s hozzá még kacsint,
Sok jót igérve, ád is valamit,
Holott tőrétől vérzik még sebem. (CIX, 15).
Féltékenységet keltett benne és másokkal kacérkodott. Michelangelo végül
is meggyülölte. Kérte a sorsot, bár lenne kedvese csunya és szeresse őt,
– míg ő már nem szeretné és igy megtorolná a szenvedéseket, amelyeket
neki okozott:
Ámor, miért is engeded,
Hogy a te legnagyobb kegyed
Kegyetlen szépség elragadja
Attól, aki méltó lehet
S jutalmul a bambáknak adja?
Bár volna Ámor akaratja,
Hogy lenne rút s szerelmes ő belém
S nem kéne nékem, – mint most néki én.
(_Költemények_, CIX, 63.)]
[Note 267: Vasari.]
[Note 268: Condivi.]
[Note 269: Ennek az óriási, a Sixtus-kápolna bejárati falát a pápa
oltára fölött teljesen elborító freskónak eszméje még VII. Kelemen pápa
idejébe, 1533-ra vezethető vissza.]
[Note 270: Vasari.]
[Note 271: Vasari.]
[Note 272: Ugyanott.]
[Note 273: 1573 július havában. – Paolo Veronese nem mulasztotta el,
hogy az _Utolsó itélet_ példájára ne hivatkozzék:
„Elismerem, hogy helytelen, de most is azt mondom, amit már mondtam,
hogy kötelességem azokat a példákat követnem, amelyeket mestereim adtak
nekem.
– Hát mit csináltak azok a mesterek? Talán valami hasonló dolgokat?
– Michelangelo Rómában, a pápa kápolnájában Krisztus Urunkat, a
Szűzanyát, Szent Jánost, Pétert és a szenteket ábrázolta, valamennyit
meztelenül, még Szűz Máriát is és olyan helyzetekben, amelyeket nem
sugallt a legszigorúbb vallásosság.“ – (A. Baschet: _Paul Véronèse
devant le Saint-Office_, 1880).]
[Note 274: Ez bosszú műve volt. Aretino – szokása szerint –
műalkotásokat akart tőle kicsikarni, sőt oly orcátlan volt, hogy
programmot készített az Utolsó itélethez. Michelangelo udvariasan
elhárította magától e különös közreműködési ajánlatot és nem vett
tudomást kéregetéséről. Aretino meg akarta mutatni Michelangelónak, hogy
milyen ára van vele szemben az előzékenység hiányának.]
[Note 275: Aretino egyik vígjátéka, a _Hipocrito_, volt a _Tartuffe_
forrása (P. Gauthier: _l’Arétin_, 1895).]
[Note 276: Gyalázatos célzást tett „Gherardi és Tomai“-ra (Gherardo
Perini és Tommaso dei Cavalieri).]
[Note 277: Ez a zsaroló szemtelenül pöffeszkedik. E fenyegető levélhez,
miután Michelangelo eszébe juttatta, hogy mit vár tőle, – vagyis
ajándékokat – Aretino még ezt az utóiratot fűzi: „Most, hogy kissé
kiadtam mérgemet és megmutattam kegyelmednek, hogy ha kegyelmed
_isteni_, én sem vagyok kutya (szójáték: _divino – di vino – acqua_),
tépje össze ezt a levelet, mint én és határozza el magát…“]
[Note 278: Egy firenzei, 1549-ben (Gaye, _Carteggio_, II. 500)]
[Note 279: 1596-ban VIII. Kelemen pápa is meg akarta semmisíttetni.]
[Note 280: 1559-ben. – E művelet miatt Daniele da Volterrára reáragadt a
„nadrágszabó“ (_braghettone_) név. Daniele Michelangelo barátja volt.
Egy másik barátja, Ammanati szobrász, botrányosoknak ítélte meztelen
ábrázolásait. Ez alkalomból tehát még tanítványai sem álltak
Michelangelo mellé.]
[Note 281: Az _Utolsó itélet_-et rá 1541 december 25.-én avatták fel, az
egész Itáliából, sőt Franciaországból, Angliából és Flandriából is
egybesereglettek jelenlétében. – Lásd a mű leírását a _Maitres de l’art_
sorozat kötetében, 90–93. ll.]
[Note 282: Ezeken a freskókon (_Szent Pál megtérése, Szent Péter
vértanúsága_) Michelangelo 1542 óta dolgozott, de két betegsége miatt
1544-ben és 1546-ban félbe kellett szakítania munkáját, amelyet csak
nagynehezen fejezhetett be 154-ben. Ezek voltak „az utolsó festmények,
amelyeket alkotott“ – írja Vasari – „még pedig nagy erőfeszítéssel, mert
a festészet, főleg a freskófestés, nem öregeknek való művészet.“]
[Note 283: A _Mózesen_ kívül készen volt a két _Rabszolga_, de
Michelangelo úgy vélte, hogy a _Rabszolgák_ már nem illenének az
összezsugorodott emlékre, miért is két más szobrot faragott helyettük: a
_Tevékeny életet_ és a _Szemlélődő életet (Lea és Ráchel)_.]
[Note 284: Levél egy ismeretlen _Monsignore_-hoz (1542 október;
_Levelek_, Milanesi kiad., CDXXXV).]
[Note 285: _Költemények_, CXXIII.]
[Note 286: Michelangelo levele Vasarihoz (1554 szeptember 19).]
[Note 287: Michelangelo levele unokaöccséhez, Lionardóhoz (1557 julius
1).]
[Note 288: Antonio da Sangallóról van itt szó, aki a Szent Péter-templom
vezérépítésze volt 1537-től 1546 októberében bekövetkezett haláláig.
Mindig ellensége volt Michelangelónak, aki nem kimélte őt. Mint
ellenfelek állottak egymással szemben a borgói (vatikáni városrész)
erődítési munkák alkalmából, 1545-ben, midőn Michelangelo mellőztette
Sangallo terveit és a Farnese palota építésekor, amelyet a második
emeletig Sangallo vezetett, de amelyet Michelangelo fejezett be.
1549-ben a főpárkányhoz készített saját tervét vette alapul és
vetélytársának tervét kiküszöbölte. – (Lásd Thode: _Michelangelo_.)]
[Note 289: Később II. Marcellus pápa.]
[Note 290: Vasari.]
[Note 291: Bottari.]
[Note 292: Az 1551. évi vizsgálat végén Michelangelo az elnöklő III.
Julius pápához fordulva így szólt: „Szent atyám, látja, mi az én
nyereségem! Ha fáradalmaim nem szolgálnak lelkem javára, elvesztem
időmet és fáradságomat.“ A pápa, aki szerette őt, két vállára tette
kezeit és így válaszolt neki: „Te mindkettőnek dolgozol, testednek is,
lelkednek is. Ne félj!“ (Vasari).]
[Note 293: III. Pál pápa 1549 november 10.-én halt meg. III. Julius,
aki, mint elődje, szerette Michelangelót, 1550 február 8.-tól 1555
március 23.-ig uralkodott. Cervini biborost 1555 április 9.-én
választották meg pápának III. Marcellus néven, de csak nehány napig
uralkodott és már 1555 május 23.-án IV. Pál pápa (Caraffa) követte őt.]
[Note 294: Michelangelo levele Vasarihoz (1555 május 11.-én) –
Barátainak bírálatai mégis oly hatást gyakoroltak reá, hogy 1560-ban
kérte, „mentenék fel ez alól a teher alól, amelyet tizenkét év óta
ingyen, a pápák parancsára hordott.“ De nem fogadták el lemondását és
IV. Pius brevével megújította megbízását. – Akkor határozta el végre
Cavalieri sürgetéseire, hogy elkészítteti a kupola famintáját, míg addig
fejében őrízte meg minden tervét és senkinek sem akart semmit elárulni.]
[Note 295: Nanni mégis, a Michelangelo halálát követő napon, arra kérte
Cosimo herceget, hogy juttassa neki Michelangelo helyét a Szent
Péter-templomnál.]
[Note 296: Michelangelo csak a lépcsők és tér építését élte meg. A
Capitolium épületeit csak a tizenhetedik században fejezték be.]
[Note 297: Michelangelo templomából semmi sem maradt. A tizennyolcadik
században teljesen újjáépítették.]
[Note 298: A mintát kőből készítették, nem fából, mint Michelangelo
akarta.]
[Note 299: 1559–1560-ban.]
[Note 300: Vasari.]
[Note 301: Ugyanott. – 1553-ban kezdte meg ezt a művet, amely a
legmegkapóbb valamennyi műve közül, mert a legbensőbb: érezzük, hogy
csak saját magához szól benne, szenved és átengedi magát szenvedésének.
Úgy látszik egyébiránt, hogy saját magát ábrázolta a fájdalmas arcú
aggastyánban, aki Krisztus holttestét támogatja.]
[Note 302: 1555-ben.]
[Note 303: Tiberio Calcagni visszavásárolta Antoniótól és engedélyt kért
Michelangelótól, hogy kijavíthassa. Michelangelo beleegyezett, Calcagni
helyrehozta a csoportot, de meghalt és a mű befejezetlen maradt.]
[Note 304: _Költemények_, LXXXI. (1550 körül). – Nehány költeménye
azonban, amelyek nyilván élete legvégéről valók, elárulja, hogy a láng
nem aludt ki annyira, mint ahogy hitte és hogy „a régi üszök“ – mint
mondá – akkor még tüzet fogott.
Mi lesz velem? Feléleszted-e újra
Az üszkös fát és bánatos szívet?
Hadd Ámor! Vajj’ minek?
(_Költemények_, CX.)
Ámor. . . . . . . . . .
Fáradt öregben nem lesz örömed:
Már-már a túlsó partra szálla lelkem
És hév sugáridnak pajzsot szegez;
A fa kiégett, – nem fog több tüzet.
(_Költemények_, CXIX.)]
[Note 305: 1538-ban Michele di Niccoló Guicciardinihoz ment férjhez.]
[Note 306: Pozzolaticóban.]
[Note 307: Ez a levelezés 1540-ben kezdődik.]
[Note 308: … _Stare a spasimare intorno alle tue lettere_. (_Levelek_,
1536–1548).]
[Note 309: Levél, 1544 julius 11.-ről.]
[Note 310: Betegsége alatt, 1549-ben, Michelangelo siet unokaöccsét
értesíteni, hogy örökölni fog utána. „A végrendelet szerint neked és
Gismondónak hagyom, olyképen, hogy öcsém, Gismondo ugyanannyit kapjon,
mint te, unokaöcsém, és hogy vagyonomból egyikőtök se vehessen el semmit
a másiknak beleegyezése nélkül.“]
[Note 311: _L’amore del tarlo!_]
[Note 312: 1546 február 16.-án. – Végül még: „Igaz, hogy mult évben
addig beszéltem a fejeddel, míg csak elszégyelted magad és egy akó
trebbianóit küldtél nekem, – bár ne küldted volna!“]
[Note 313: 1547-től 1553-ig.]
[Note 314: És máshol: „Ne nézz a pénzre, csak a jóságra és jó hírnévre…
Olyan asszony kell neked, aki veled él és akinek parancsolhatsz, aki nem
fújja fel magát és nem akar minden nap lakomákra, lakodalmakra menni,
mert ha udvarolnak neki, könnyen rossz útra térhet _(diventar puttana)_,
kivált ha nincsenek szülei.“ (_Levelek_, 1549 február 1).]
[Note 315: … _storpiata o schifa_ (_Levelek_, 1547–1552).]
[Note 316: _Ugyanott_,1551 december 19.]
[Note 317: Mégis megjegyzi: „… de ha úgy éreznéd, hogy nem vagy elég
egészséges a házasélethez, inkább élj magadban, semhogy kinlódva
másoknak adj létet“ (_Levelek_, 1552 junius 24).]
[Note 318: 1553 május 16.-án.]
[Note 319: _Levelek_, 1553 május 20.-án.]
[Note 320: _Levelek_, 1553 augusztus 5.-én.]
[Note 321: 1554-ben.]
[Note 322: 1555-ben.]
[Note 323: Különbséget kell azonban tenni életének egyes korszakai
között. Hosszú pályafutásában vannak szakaszok, amelyeket sivár
egyedüllét, de olyanok is, amelyeket barátságok jellemeznek. 1515 körül
Rómában a firenzeieknek kis köre él, – mindannyian szabadok, az életet
élvezők: – Domenico Buoninsegni, Lionardo sellajo, Giovanni Spetiale,
Bartolommeo Verazzano, Giovanni Gellesi, Canigiani. – Valamivel utóbb,
VII. Kelemen pápasága alatt, Francesco Berni és Fra Sebastiano del
Piombo szellemes társasága. Az utóbbi odaadó, de veszedelmes barátja
volt Michelangelónak, akinek besúgta mindazokat a pletykákat, amelyek az
ő rovására forgalomban voltak és még szította ellenséges érzését Ráfael
pártja iránt. – Különösen kiemelendő azonban, Vittoria Colonna idejében,
Luigi del Riccio köre. Riccio firenzei kereskedő és Michelangelónak
ügyeiben tanácsadója, utóbb legbizalmasabb barátja volt, akinél Donato
Giannottival, Archadelt zenészszel és a szép Cecchinóval találkozott.
Mindannyian egyformán szerették a költészetet, a zenét és a jó
falatokat. A Cecchino halála miatt kétségbeesett Riccio számára írta
Michelangelo negyvennyolc halotti epigrammját és Riccio mindegyik
epigrammot pisztrángokkal, gombákkal, dinnyékkel, galambokkal stb.
viszonozza. (l. Michelangelo _költeményei_, Frey kiad. LXXIII). –
Ricciónak 1546-ban bekövetkezett halála után Michelangelónak alig voltak
már barátai, inkább tanítványai: Vasari, Condivi, Daniele da Volterra,
Bronzino, Leone Leoni, Benvenuto Cellini, akik rajongón tisztelték őt,
míg Michelangelo megható jóindulatot tanusított irántuk.]
[Note 324: A Vatikánban kifejtett tevékenysége és nem kevésbbé vallásos
szellemének emelkedettsége révén Michelangelo különösen az egyházi
főméltóságokkal érintkezett.]
[Note 325: Talán érdemes az említésre, hogy Michelangelo ismerte
Machiavellit. Biagio Buonaccorsi 1508 szeptember 6.-án kelt levelében
értesíti Machiavellit, hogy Michelangelo útján pénzt küldött neki egy nő
részéről, akit nem nevez meg.]
[Note 326: Kétségtelen, hogy legkevesebb barátja a művészek közt akadt,
kivéve élete végén, midőn tanítványok vették körül, akik bálványozták
őt. – A legtöbbet közülök nem kedvelte és ezt nem is titkolta előttük.
Igen rossz viszonyban volt Leonardo da Vincivel, Franciával,
Peruginóval, Signorellivel, Ráfaellel, Bramantéval, Sangallóval. „Legyen
átkozott a nap, midőn jót mondott valakiről!“ – írta neki Jacopo
Sansovino 1517 junius 30.-án. Ez azonban nem akadályozta meg
Michelangelót abban, hogy utóbb (1524-ben) Sansovinónak szivességet ne
tegyen, amint sok másnak is. De szelleme sokkal szenvedélyesebb volt,
semhogy a magáén kívül más ideált szerethessen és sokkal őszintébb volt,
semhogy szeretetet színlelt volna, midőn nem szeretett. Tiziano iránt
különben igen udvarias volt, midőn az 1545-ben Rómában járt. – Általában
jobban szerette az írók és a tett embereinek társaságát, mint a
művészekét, akiknek műveltsége gyakran fogyatékos volt.]
[Note 327: Baráti és tréfás hangú verses leveleket váltottak
(_Költemények_, LVII. és CLXXII). _Capitolo a fra Sebastiano del
Piombó_-jában Berni ékes szavakkal magasztalja Michelangelót: „Ő magában
a szobrászat és építészet Eszméje volt, mint Astraea az igazságé, csupa
jóság és értelem.“ Második Platónak nevezi és e szellemes, gyakran
idézett szavakkal fordul a többi költőhöz: „Hallgassatok, zengzetes
hangszerek! Ti szókat mondtok, csak ő mond lényeget… _Ei dice cose, et
voi dite parole_.“]
[Note 328: Dona Argentina Malaspina, 1516-ban.]
[Note 329: Kivált 1546 április 26.-án I. Ferenchez intézett levele.]
[Note 330: Condivi így kezdi meg Michelangelo életrajzát. „Attól az
órától kezdve, midőn az Úristen különös kegyéből nemcsak arra méltatott,
hogy lássam Michelangelo Buonarrotit, a páratlan festőt és szobrászt,
noha alig remélhettem volna, hogy azt is elérjem, – hanem hogy
szeretetében és beszélgetéseiben, meghítt bizalmában is részesüljek,
hálából e kegyért és az ő jósága iránt való szeretetből teljes
figyelemmel és igyekezettel arra vállalkoztam, hogy megfigyelem és
egybegyűjtöm nemcsak azokat az utasításokat, amelyeket a művészetre
nézve nekem adott, hanem mondásait, tetteit és szokásait is, mindazzal,
ami csodálatra, utánzásra vagy dicséretre méltónak tünt fel előttem az ő
életében…“]
[Note 331: I. Ferenc 1546-ban; Caterina de’Medici 1559-ben, Bloisból írt
neki „tudván, mint az egész világ, mennyire fölötte áll ő e században
mindenkinek“ és kérte, készítse el II. Henrik lovasszobrát vagy legalább
is annak rajzát (1559 november 14).]
[Note 332: 1552-ben. Michelangelo nem válaszolt és ez bántotta a
herceget. – Midőn Benvenuto Cellini említést tett a dologról,
Michelangelo gúnyosan válaszolt.]
[Note 333: 1560 novemberében.]
[Note 334: 1561 októberében.]
[Note 335: Vasari (abból az alkalomból, hogy Cosimo fogadta
Michelangelót.)]
[Note 336: Francisco d’Ollanda: _Beszélgetések a festészetről_.]
[Note 337: Ugyanott.]
[Note 338: Levél Piero Gondihoz, 1524 január 26.]
[Note 339: Vasari igy írja le Michelangelo segédeit: „A pistojai Pietro
Urbano értelmes ember volt, de sohasem akarta megerőltetni magát.
Antonio Miniben lett volna akarat, de nem volt képesség. Ascanio della
Ripa Transone igyekezett, de soha sem ment semmire.“]
[Note 340: Michelangelót legjelentéktelenebb bajai is nyugtalanították,
így midőn egyszer Urbano megvágta újját. Őrködik afölött, hogy eleget
tegyen vallási kötelességeinek: „Gyónj meg, dolgozzál és ügyelj a házra“
(_Levelek_, 1518 március 29).]
[Note 341: Már előbb, 1529-ben, Firenzéből való menekülése után,
Michelangelo Antonio Minivel akart Franciaországba utazni.]
[Note 342: A festményt az ostrom alatt a ferrarai herceg számára
készítette, de azután vonakodott neki odaadni, mert a ferrarai herceg
nem tanusított iránta kellő tiszteletet.]
[Note 343: 1531-ben.]
[Note 344: Vasari.]
[Note 345: 1555 december 3.-án, nehány nappal Gismondo, Michelangelo
utolsó testvérének halála után.]
[Note 346: 1556 február 23-án.
Michelangelo így fejezi be levelét: „Kegyeibe ajánlom magam és kérem,
legyen szíves Benvenuto (Cellini) úrnál kimenteni, amiért nem
válaszoltam levelére, de az ilyen gondolatok annyi szenvedést okoznak
nekem, hogy nem vagyok képes írni.“
Lásd még a CLXII. költeményt:
_Et piango et parlo del mio morto Urbino_…]
[Note 347: Szeretetteljes leveleket írt Corneliának, Urbino özvegyének
és megigérte neki, hogy magához veszi a kis Michelangelót, „nagyobb
szeretettel lesz hozzá, mint unokaöccsének, Lionardónak gyermekeihez és
megtanítja arra, amire – mint tudja – atyjának vágya volt taníttatni
őt.“ (1557 március 28.-án). – Nem bocsájtotta meg Corneliának, hogy
1559-ben újból férjhezment.]
[Note 348: Bohóságainak elbeszélését lásd Vasarinál.]
[Note 349: _Ugyanott_.]
[Note 350: _Ugyanott_.]
[Note 351: _Ugyanott_.]
[Note 352: Mint majdnem minden komor léleknek, Michelangelónak is olykor
hajlama volt a bohóságok iránt; tréfás költeményeket írt Berni
modorában. De tréfás kedve mindig érdes, szinte tragikus. Ilyen az
öregkor bajairól írt siralmas torzképe (_Költemények_, LXXXI). Lásd egy
szerelmi költemény parodiáját is. (_Ugyanott_, XXXVII).]
[Note 353: _Költemények_, CX.]
[Note 354: „A tyukok és kakas koma diadalmaskodnak“ – írja Angiolini
Michelangelo egyik távolléte alkalmából, – „de a macskák szomorkodnak,
hogy nem látják, noha nincsenek eleség híjával.“]
[Note 355: Riccio levele Roberto di Filippo Strozzihoz 1544 julius
21-én.]
[Note 356: Michelangelo levele unokaöccséhez, Lionardóhoz, 1547-ben.]
[Note 357: _Költemények_, CIX, 64. – Michelangelo itt a költőnek egy
firenzei számüzöttel folytatott képzelt párbeszédét adja. – Lehetséges,
hogy ez a költemény akkor keletkezett, miután Lorenzino meggyilkolta
Alessandro de’ Medicit. – 1543-ban jelent meg először Giacomo Archadelt
zenéjével.]
[Note 358: Egyik szolgája francia volt: _Riccardo franzese_ (1552 junius
18.-án. – _Ricordi_, 606. lap).]
[Note 359: „Jó lenne“ – írja unokaöccsének, Lionardónak, – „ha egy jó és
rendes szolgálót találnál számomra, ugyan nehéz, mert valamennyi
rosszéletű és szutykos _(son tutte puttane e porche)_… Tíz forintot
fizetek havonkint; szegényesen élek, de jól fizetek.“ (_Levelek_, 1550
augusztus 16.-án).]
[Note 360: _La mia scura tomba_… (_Költemények_, LXXXI).]
[Note 361:
_Dov’è Aragn’e mill’opre et lavoranti_
_Et fan di lor filando fusaiuolo._ (_Ugyanott_).]
[Note 362: A koporsón ez a felírat volt:
Halljátok ti, világnak kik adátok
Testestül, lelkestül szellemteket:
Biz e sötét koporsó lesz hazátok.
(_Költemények_, CXXXVII).]
[Note 363: „Életmódja igen józan volt. Fiatal korában beérte egy kis
kenyérrel és borral, hogy teljesen a munkának szentelhesse magát.
Öregségében, azóta, hogy az _Utolsó_ _itélet_-en dolgozott,
hozzászokott, hogy egy keveset igyék, de csak este, midőn napi munkája
be volt fejezve és akkor is a legnagyobb mérséklettel. Noha gazdag volt,
szegényül élt. Soha vagy csak nagy ritkán látott vendéget asztalánál és
nem is akart senkitől ajándékot elfogadni, mert így örökre az ajándékozó
lekötelezettjének tekintette magát. Józansága következtében mindig
nagyon éber volt és csak igen kevés alvásra volt szüksége.“ (Vasari).]
[Note 364: Vasari, észrevevén, hogy nem használt viaszból, hanem
kecskefaggyúból készült gyertyákat, negyven font viaszgyertyát küldött
neki. Michelangelo szolgája vitte el őket, de Michelangelo nem akarta
elfogadni. A szolga így szólt: „Uram, karjaim egészen oda vannak a
cipeléstől és nincs kedvem visszavinni őket. Ha nem kellenek, úgy
beletűzködöm őket a ház előtt levő száraz sárkupacba és valamennyit
meggyujtom.“ Erre Michelangelo így válaszolt: „Rakd hát le őket, mert
nem akarom, hogy bolondokat csinálj ajtóm előtt.“ (Vasari).]
[Note 365: _Költemények_, LXXVIII. – Ezt a költeményt Frey az 1546. év
tájára, az _Utolsó itélet_ és a Cappella Paolina idejére teszi, Grimm
valamivel későbbre, az 1554. év tájára.
Az éjről szóló másik szonett (_Költemények_, LXXVII) rendkivüli költői
szépségű, de inkább irodalmi jellegű és kissé mesterkélt.]
[Note 366: „_Non nasce in me pensiero che non vi sia dentro sculpita la
morte_“ (_Levelek_, 1555 junius 22).]
[Note 367: _Költemények_, CIX. 32.]
[Note 368: _Költemények_, CIX. 34.]
[Note 369: Levél Vasarihoz, kelt „1554 április havának nem tudom
hányadikán“ (_A di non so quanti d’aprile_ 1554).]
[Note 370: Mindig elég kevés figyelemben részesítette a természetet,
amaz évek ellenére, amelyeket a várostól távol Carrarában vagy
Seravezzában töltött. A tájkép elenyésző szerepet játszik művészetében;
nehány összevont, majdnem schematikus jelzésre szorítkozik a
Sixtus-kápolna freskóiban. Ebben Michelangelo távol áll kortársaitól:
Ráfaeltől, Tizianótól, Peruginótól, Franciától, Leonardo da Vincitől.
Megvetette a flamand művészek tájképeit, amelyek akkor igen divatosak
voltak: „rongyok – mondá –, falak, fáktól árnyékolt élénk zöld mezők,
folyók és hidak, – ezeket nevezik tájképeknek és bennük sok elszórt
alak.“ (Francisco d’Ollanda. _Beszélgetések_).]
[Note 371: _Levelek_, 1556 december 28.]
[Note 372: Azt az igen hosszu, 115 versből álló, befejezetlen költeményt
értem, amely így kezdődik:
Uj élvezet, valóban nagy öröm
A kecskéket szirten legelni látni,
Mint ugrálnak, hol egy, hol más kövön…
(_Költemények_, CLXIII, Frey kiad. 249–253. l.)
Freyhez csatlakozom, aki a költemény keletkezését az 1556. év
október-december hónapjaira teszi. Thodenak más a véleménye és
Michelangelo ifjúkorára vezeti vissza, de ezt – nézetem szerint – nem
okolja meg kellőképen.]
[Note 373: 1548-ban lebeszéli unokaöccsét, Lionardót, a loretói
zarándoklásról és azt tanácsolja neki, hogy a pénzt költse inkább
alamizsnákra. „Mert ha pénzt adunk a papoknak; Isten tudja mit csinálnak
vele!“ (1548 április 7.-én).
Sebastiano del Piombónak egy szerzetest kellett a San Pietro in
Montorióba festenie, – Michelangelo úgy véli, hogy ez a szerzetes
mindent el fog rontani: „A szerzetesek tették tönkre a világot, amely
oly nagy, nem lenne tehát meglepő, ha egy ily kis kápolnát
tönkretennének.“
Abban az időben, mikor Michelangelo unokaöccsét megházasítani
igyekezett, egy igen ájtatos asszony fordult hozzá, kioktatta,
jámborságra buzditotta és Lionardo számára egy jámbor, helyes érzületű
leányt ajánlott. Michelangelo azt mondta, hogy „sokkal jobban tenné, ha
fonással vagy szövéssel foglalkoznék, mintsem szent dolgokkal
kufárkodjék.“ (_Levelek_, 1549 julius 19).
A római szentségtörések és simoniák ellen dacos, savonarolai érzéstől
áthatott költeményeket írt. Ilyen a szonett, amelynek kezdete:
Kelyhekből kard készül itt és sisak,
Iccével mérik Krisztus drága vérét…
(_Költemények_, X; 1512 körül).]
[Note 374: Levél Buonarrotóhoz, atyja betegsége alkalmából (1516
november 23). – Levél Lionardóhoz, Giovan Simone halála alkalmából (1548
január): „Szeretném részletesen megtudni, hogyan halt meg, vajjon
meggyónt és áldozott-e az Egyház által előírt módon, mert ha tudom, hogy
igen, kevesebbet fogok szenvedni.“]
[Note 375: „_Piu credo agli orazioni che alle medicine_“. (Levél
Lionardóhoz, 1549 április 25).]
[Note 376: „… Az Úr 1513. évében, X. Leo pápaságának első esztendejében
Michelangelo, aki akkor Rómában tartózkodott, – ha nem csalódom, ősszel
volt – egy éjjel szabad ég alatt, házának kertjében imádkozott és
szemeit az ég felé emelte. Hirtelen csodálatos meteort látott, három
sugárral: – az egyik, amely kelet felé nyúlt ki, fényes és tündöklő
volt, mint valami csíszolt kardpenge és végén kampósan begörbült; a
második rubin színü volt, vöröseskék és Róma fölé nyúlt ki; a harmadik
tűzszínű, elágazó és oly hosszú, hogy Firenzéig ért… Midőn Michelangelo
meglátta ezt az isteni jelet, házába ment papirért, tollért és
festékért, lerajzolta a tüneményt, amely a rajz befejeztével eltünt…“
(Fra Benedetto: _Vulnera diligentis_, harmadik rész. Kézírat
Riccardianus 2985. – Idézi Thode, Villari nyomán).]
[Note 377: Henry Thode.]
[Note 378: Midőn Leone Leoni 1560-ban emlékérmet készített Michelangelo
képmásával, ez az érem hátlapjára sast tétetett, amelyet kutya vezet,
ezzel a felírattal: _Docebo iniquos vias tuas et impii ad te
convertentur_ (Vasari).]
[Note 379: _Krisztus a kereszten, Krisztus sírbatétele, Krisztus
levétele a keresztről, Krisztus siratása._]
[Note 380: _Költemények_, CXLVII.
Ez a szonett, amelyet Frey nem ok nélkül a legszebbnek mond Michelangelo
valamennyi költeménye közül, 1555–1556-ból való.
Más költeményeinek nagy száma ugyan csekélyebb formai szépséggel, de nem
kevesebb bensőséggel és hittel azonos érzést fejez ki.
Ilyenek például:
Súlyos tehertől szabadúlva végre
S világtól válva, Hozzád, ó Uram!
Törékeny sajkaként vezet utam
Szörnyü viharból már a csöndes révbe…
Nap-nap után, már gyermekéveimtől
Vezérem s védőm Te valál, Uram!…
Világ meséi elrabolták tőlem
Időmet, hogy szemléljem Istenem.
– – – – – – – – – –
Hosszú az út, mely Hozzád felvezet,
Ó jó Uram, rövidítsd meg nekem.
– – – – – – – – – –
Öröm mi volt, legyen már gyűlölet,
Világ csudált szépsége förtelem,
Örökös éltet adjon a halál.
(_Költemények_, CL).