_Davide cholla fromba e io choll’ arco,_
_Michelagniolo_.[48]
A casentinói Capresében született 1475 március 6.-án. „Finom
levegőjű“,[49] kietlen táj, amely szikláival és bükkerdőivel a csontos
Appeninek gerincén felülemelkedik. Nem messze innen, a Monte Alvernián,
látta Assisi Ferenc a Keresztrefeszítettnek megjelenését.
Michelangelo atyja[50] Caprese és Chiusi podestája volt. Heves,
nyugtalan, „istenfélő“ ember. Anyja[51] halálakor Michelangelo hat éves
volt.[52] Öten voltak testvérek: Lionardo, Michelagniolo, Buonarroto,
Giovan Simone és Sigismondo.[53]
Egy settignanói kőfaragó feleségéhez adták dajkaságba. Később,
tréfálkozva, ennek a tejnek tulajdonította szobrászi hivatását. Iskolába
küldték; ott azonban csak rajzolással foglalkozott. „Ezért atyja és
atyjának testvérei rossz szemmel nézték és gyakran kegyetlenül
megverték, mert gyülölték a művészi mesterséget és szégyennek tartották,
hogy házukban művész legyen.“[54] Így már kora gyermekkorában
megismerkedett az élet durvaságával és a szellem elhagyatottságával.
Csökönyössége legyőzte atyjáét. Tizenhárom éves korában mint tanuló
belépett Domenico Ghirlandajo, a legnagyobb és legegészségesebb firenzei
festő műhelyébe. Első munkáival annyi sikert aratott, hogy, a hagyomány
szerint, a mester féltékeny lett a tanítványra.[55] Egy év letelte után
megváltak egymástól.
Megutálta a festészetet. Heroikusabb művészetre törekedett. Abba a
szobrásziskolába ment át, amelyet Lorenzo de’ Medici tartott fenn a San
Marco kertjeiben.[56] A nagyúr érdeklődött iránta: palotájában adott
neki szállást és fiai asztalánál helyet. A gyermek az olasz renaissance
szivébe került be, ókori emlékek gyűjteményébe, a nagy platonikusok,
Marsilio Ficino, Benivieni, Angelo Poliziano költői és tudós légkörébe.
Megittasúlt szellemüktől; hogy az ókor világában éljen, lelkét
klasszikussá tette: görög szobrász lett. Poliziano „nagyon szerette“, az
ő vezetése alatt faragta a _Kentaurok és lapithák küzdelmét_.[57]
Ez a büszke dombormű, melyben a szenvtelen erő és szépség uralkodik,
visszatükrözteti az ifju atlétai lelkét és nyers társaival űzött vad
játékait.
Eljárt a Carmine-templomba, hogy Masaccio festményeit lerajzolja,
Lorenzo di Credivel, Bugiardinival, Granaccival és Torrigiano dei
Torrigianival együtt. Csufolódásával nem kimélte társait, akik kevésbbé
voltak ügyesek mint ő. Egyszer azután a hiú Torrigianival akadt össze.
Torrigiani ökölcsapással törte be ábrázatát. Utóbb még dicsekedett is
vele: „Összeszorítottam öklömet“ – beszélte Benvenuto Cellininek – „és
oly erővel sujtottam orrára, hogy éreztem, mint zúzódnak össze a csontok
és porcok, akár valami tészta. Így egész életére megbélyegeztem.“[58]
* * *
A pogányság nem oltotta ki Michelangelo keresztény hitét. A két
ellenséges világ vetélkedett lelkéért.
1490-ben Savonarola, a szerzetes megkezdte a Jelenésekről szóló lángoló
szónoklatait. Harminchét éves volt. Michelangelo tizenöt. Látta a kis
termetű, vézna prédikátort, akit Isten szelleme emésztett. Megdermedt a
rémülettől a rettenetes hang hallatára, mely a Duomo szószékéről
villámmal sujtott a pápa felé és Itália fölé Isten véres pallosát
függesztette. Firenze reszketett. Az emberek az utcán futkostak, sírva
és kiáltozva, mint a bolondok. A leggazdagabb polgárok, a Ruccellai,
Salviati, Albizzi, Strozzi családokból, szerzetes rendekbe kivántak
belépni. Még a tudósok, a filozófusok is, Pico della Mirandola,
Poliziano leszálltak értelmük magaslatáról.[59] Michelangelo legidősb
bátyja, Lionardo, dominikánus barát lett.[60]
Michelangelo nem maradt ment a rettegés ragályától. Midőn közelgetett
az, akinek jövetelét a próféta hirdette: az új Kyros, Isten kardja, az
idomtalan kis szörnyeteg: – VIII. Károly francia király, – rémület fogta
el. Egy álom megzavarta.
Egyik barátja, Cardiere, költő és zenész, egy éjjel Lorenzo de’
Medicit[61] látta megjelenni álmában, rongyokba burkolva, gyászban,
félig meztelenül; a halott megparancsolta neki, figyelmeztesse fiát
Pierót, hogy el fogják űzni és soha sem fog visszatérni hazájába.
Michelangelo, akivel Cardiere közölte látomását, rábeszélte, hogy
mondjon el mindent a fejedelemnek, de Cardiere, aki félt Pierótól, nem
merte megtenni. Valamelyik következő reggel ismét felkereste
Michelangelót és rémülettől eltelve elmondta neki, hogy a halott ujból
megjelent előtte, ugyanabban a ruhában és midőn a fekvő Cardiere
csendesen reánézett, az álomkép pofonütötte, büntetésül amiért nem
engedelmeskedett neki. Michelangelo heves szemrehányásokkal illette
Cardieret és reávette, hogy tüstént gyalogoljon ki a Mediciek
nyaralójába, Careggibe, Firenze mellett. Feleútban Cardiere találkozik
Pieróval, megállítja és elmondja neki mondókáját. Piero nevetésben tört
ki és lovászaival megverette. Bibbiena, a herceg kancellárja, így szólt
hozzá: „Bolond vagy. Mit gondolsz, kit szeret Lorenzo jobban, fiát vagy
téged? Ha mutatkoznia kellett volna, előtte jelent volna meg, nem te
előtted!“ A megtépázott és kigúnyolt Cardiere visszatért Firenzébe,
elmondta Michelangelónak küldetése sikertelenségét és annyira meggyőzte
a Firenzét fenyegető szerencsétlenségekről, hogy Michelangelo két nap
mulva megszökött.[62]
Ez volt az első ama babonás rettegések rohamai közül, amelyek utóbb nem
egyszer ismétlődtek életében és amelyek levették lábáról, bármint
szégyelte is.
* * *
Egész Velencéig menekült.
Alig hagyta el Firenze földjét, amely égett talpa alatt, midőn
felhevültsége lelohadt. – Visszatért Bolognába és ott töltötte a
telet,[63] tökéletesen megfeledkezve a prófétáról és jövendöléseiről. A
világ szépsége ujból hatalmába keríti. Az 1495. év tavaszán, a farsang
vallási ünnepei és a pártok elkeseredett küzdelmei közben visszatér
Firenzébe, most már azonban annyira távol áll azoktól a szenvedélyektől,
amelyek körülötte marcangolják egymást, hogy – mintegy kihívásképen
Savonarola követőivel szemben – kifaragja híres _Alvó Cupidó_-ját,
amelyet kortársai ókori műnek néztek. Egyébiránt csak néhány hónapig
marad Firenzében; Rómába megy és Savonarola haláláig ő a legpogányabb a
művészek között. Kifaragja a _részeg Bacchus_-t, a _haldokló Adonis_-t
és a nagy _Cupidó_-t, ugyanabban az évben, midőn Savonarola elégetteti
„a Hiúságokat és Anathemákat“: könyveket, ékszereket, műtárgyakat.[64]
Bátyját, Lionardo szerzetest, a prófétában való hitéért üldözik. A
veszedelmek tornyosulnak Savonarola feje fölött: Michelangelo nem tér
vissza Firenzébe, hogy védelmére keljen. Savonarolát elégetik:[65]
Michelangelo hallgat. Leveleiben nyoma sincs ennek az eseménynek.