A gyerekek fel voltak öltöztetve. A nagyobbik a karjára vette a hófehér
kosárkendőbe kötött batyut, amelyben egy szál kolbász s más husféle
volt; Erzsi becsomagolta nagy kendőjébe a gyereket, aki ebben a percben
rugdosódni s erősen nyafogni kezdett. Muszáj volt kibontani s száraz
ruhába tenni a kis lucskost.
Dani türelmesen várt. A guba már a vállán volt, a kalap a fején s
szórakozottan nézte a családját. Nem volt semmi határozott gondolata,
bizonytalan hangulat kóválygott benne. Szomoru volt és lehangolt; félt a
szülei otthontól, félt a nyomoruságtól, amit ott látni fog, a
szemrehányástól; félt önmagától, félt az egész élettől. Csak állt és
várt, amig a felesége jól bepakolja ujra a kicsit, megszidogatja, amért
„ilyen nagy legény“ léttére „nem tud szólani még most se“ s ölbe veszi
nagy kendője alá, félkarra, a másik kezében meg egy nagy csupor tejet
cipel, amit kasornyában emel.
Behuzták maguk után a ház ajtaját. Dani odakiáltott a kis kocsisnak,
hogy vigyázzon mindenre s tünődő léptekkel ment az asszonya s a gyereke
után, akik előtte haladtak ki az utcára. Lesütötte a fejét s erőseket
lépett, mintha minden egyes lépésnél külön kellene előre lóditania
magát.
Gondolt erre is, arra is, de már belefáradt, beleunt a feje a gazdasági
terveibe, elhessegette magától a gondolatot. De hát akkor mire
gondoljon. Belecsömörlött a pénzcsinálás munkájába; a családja csak
fárasztó, lehangoló érzésekkel tölti el; a nyár óta alig volt együtt
emberekkel, nem iszik, nem kártyázik, nem dohányoz, nem szerelmeskedik.
Danin olyan általános megutáltság vett erőt, hogy legjobban szerette
volna felkötni magát.
Erzsi hasonló lelki állapotban volt, de őt mégis ébren tartották a
gyerekei. Félszeme folyvást ott volt a kis fián, akit sokat
megszólitott, hogy vigyázzon, fel ne bukjon, láb alá nézzen, meg hogy
nehéz-e a pakk, nem huzza a karját, ne cserélje meg neki? A gyerek
csillogó, barna szemével nevetően nézett fel az anyjára, hogy ez minden
gondját elfelejtette tőle. Hirtelen meglátta Takács Gyurit, aki az utca
közepén valakivel beszélt s erről eszébe jutott, hogy a nyár óta nem
ment végig ezen az utcán, s egyszerre fölémelyedett benne az az egész
halálkeserüség, ami akkor eltöltötte.
Rápillantott az urára, mintegy kérdve, lesz-e hát valaha máskép?… és
megütődve élesedett meg bágyadt tekintete. A férje arcán gyorsan
felgyult indulatot, szemében kemény szikrázást, arca élén vörös folt
kigyuladását látta. A férfi öntudatlanul előbbre lépett s elhagyta az
asszonyt valamivel; az asszony jobban oda nézett s látta, hogy Takács
Gyuri egy lánynyal, a Kis Pál, a Güzü Kis Pál lányával beszél.
Asszonyi szivébe rögtön belenyilalt, amit a férje érzéséből megsejtett.
És ő is szinte remegni kezdett valami kipattant haragtól. A nyár óta nem
vette észre az urán azt a szoknyatébolyt, ami addig annyit undoritotta.
És minden nagy keserüségük, lelki eltávolodásuk, növekvő idegenségük
mellett is megnyugasztalva hatott reá, hogy az ura akármilyen is, most
csak az övé. Ha rossz is, ha beteg, ha szenvedő, csak ő miatta az. Néha
szinte örömmel és megelégedéssel töltötte el, hogy ő mégis ennyire
valakije az urának. Jól ismerte a Dani változó, gyorsan lobbanó s feledő
természetét és mély hatással volt rá, hogy ez a férfi, aki olyan könnyen
tudta eldobni a szeretőit, ő iránta ilyen hosszantartó, mélységes és
erős érzéssel van oda füzve. Hónapok teltek s nem változott az ura
sziveállapota s Erzsi néha hálákat adott érte az Istennek.
Most aztán föltámadt benne a fájdalom féltékenysége. Rettegett és
iszonyodott a sejtelemtől, hogy az ura megváltozott, hogy már megint nem
a régi, megszokott, szinte megszeretett csendes bolond ő körülötte, –
hogy már ujra kilépett, mint a varázskörből s idegen istenek bolondja
lesz.
Nem, nem csalódott. Jól látta ő az ura arcán a szenvedély lihegését. Jól
látta az elszánt gyülöletet, a vad, féktelen megdühödést a másik férfi
ellen. És biztos volt benne, hogy többé nem ő érte feni fogát Turi Dani
Takács Gyurira, hanem másért. Azért a lányért, épen azért, aki most van
közéjük vetve.
Takács Gyuri meglátta őket, meglátta őt s elrestellte magát. Egy szóval
kiadta az utját a lánynak, aki feléjük pillantott s aztán lányosan,
könnyü, libegő léptekkel elsietett. Távolról még egyszer visszanézett
Gyuri felé s Erzsi látta, hogy az ura ezt a pillantását észrevette és
olyan kemény, komor lett utána, mint egy kőbálvány. És Erzsi az urával
érzett s csudálatosképen ugy vette észre, hogy ő fel van háborodva,
amért az a taknyos lány a két férfi közül nem az urának a bolondja.
Takács Gyuri odaköszönt nekik, de egyikük sem fogadta. Dani elnézett
maga elé, mintha levegő volna neki a versenytársa. Erzsi pedig ugy
intézte, hogy abban a percben lehajolt a kis fiához s aztán ugy ment
tovább, hogy nem is láthatott oda Gyurira.
Ez mind a kettőt megértette. Ugy gondolta, hogy Dani a Bora miatt. Erzsi
saját maga miatt nem köszön; nehezellik, amit láttak! s mosolygott.
Pedig csalódott. Erzsi Bora miatt indult föl ellene, magára nem is
gondolt, hisz az csak természetes, hogy neki nem tartozik semmivel, igy
jó, épen igy. Dani viszont a felesége miatt bőszült föl. Ismerte
Gyurinak Erzsi iránti régi érzéseit s ő követelte azt, hogy hűséges
legyen az az ember, azzal a titkos, rendithetetlen hűséggel, amit évek
óta szeretett és szinte tisztelt benne. Már eddig is bántotta valami, a
lelke mélyén, valami rendellenes a Gyuri viselkedésében, de csak most
jött rá tisztán, mi az. Ez a cudar megszegte azt a hűséget, amit az ő
feleségének kellett, hogy tartson. És Dani Takács Gyurinak nem engedte
meg, hogy épen ugy megcsalhassa az ő feleségét, mint ő.