Kihallgatják Braun Sámuelné tokaji lakost. Az ő lánya veszett el, a 18
éves Braun Amália. Azután kihallgatják Braun Jozefát, az ő testvéröcscse
volt az eltünt Amália s kihallgatják férjét is, Jatzinger József
szobafestőt, az eltünt lányka sógorát.
Mind a három tökéletesen fölismeri az eltünt Braun Amáliát. Ruhája
különösen bizonyos. Egy kelméből való édes anyjáéval. Kérik is maguknak
a gránátgyöngyöt és a sárgagyürüt.
A lányka eltünése igy történt: a lányka anyjával lakott Tokajban, január
5-én vagy 6-án a Tisza jegére ment valamiért, a jég leszakadt alatta, a
jég alá merült s a viz elsodorta; – ápril 28-án, tehát 112 nap mulva a
viz Tisza-Löknél kivetette s a parthoz sodorta.
Ezzel bevégezték a vizsgálatot. Helyesen, alaposan, igazságosan.
S most lehető röviden hasonlitsuk össze a két eljárást. A csonkafűzesit
s a tiszalökit.
Mind a kettőnél ugyanaz volt a vizsgálóbiró: Bary József, és a vezető
szakértő orvos: Kiss Jenő.
A tisza löki holttestet nem fosztották meg ruházatától s nem lökték
meztelenen az emberek elé, mert hiszen meztelenen nem lehetett volna
fölismerni. – Ellenben a csonkafűzesi holttestről lehuztak minden ruhát
s meztelen mutatták meg a tanuknak, hogy valamikép föl ne ismerhessék.
A tisza-löki holttestnek is, a csonkafűzesinek is teljesen hiányzott
minden haja. A rothadás folytán elhullott, kimállott, letöredezett. A
tisza löki holttestnél nem mondták, hogy a fej le van borotválva s hogy
ez a nő zsidó volt. Ellenben a csonkafűzesi holttestről kimondták, hogy
a fej le van borotválva, tehát az a nő zsidó volt. Pedig erről meg az a
bizonyos, hogy nem zsidó nő volt.
Ilyenek gyakran a szakértők s az elfogult tanulatlan birák.
Kiss Jenő orvostudor azt a véleményt adta a tiszalöki tetemről, hogy
körülbelül három hétig volt a vizben. Pedig bizonyos, hogy 112 napig,
tehát 16 hétig volt a vizben. Hát mit ér akkor a csonkafűzesi tetemről
kinyilvánitott véleménye, mely szerint az csak három-négy napig volt a
vizben?
S azután ugyanez a szakértő 15 éves életkorunak mondta a tisza-löki
halottat, holott erről teljesen bizonyos volt, hogy elmult már 18 éves.
S viszont a csonkafűzesi halottat legalább 18–20 évesnek jelentette ki,
holott erről bebizonyosodott, hogy csak 14 éves!
A nyilvános tárgyaláson kérdést intéztem Kiss Jenő orvostudorhoz, hogy
ha a tisza-löki holttestnél ily nyilvánvaló tévedésekbe eshetett, vajjon
nem lehetséges-e, hogy a csonkafűzesi holttestnél is tévedhetett?
– Az nem lehetséges!
Ez volt felelete.
Pedig a négy szakértő közt, a ki Csonkafűzesben szemlélte a holttetemet,
ő volt a legtanultabb és legtapasztaltabb.
* * *
A csongrádi fejetlen holttest is emlitésre méltó.
November 6-án Csongrádnál a Tisza árjaiból női holttest bukkant föl. A
Tisza hozta mindenféle tutajos és zsidó segitsége nélkül. Hozta pedig
Eszlár felől; – onnan folyik a Tisza Csongrád felé. Feje nincs a
holttestnek. Azt levágták. A nőnék tehát vérét vették.
Ime az eltünt lányka: Solymosi Eszter!
Semmi kétség. Hiszen Sarf Józsefnek három vagy négy esztendős fiacskája,
a kis Samu azt beszélte a vizsgálóbiró előtt is, mások előtt is, hogy a
metszők levágták Eszter fejét. Ime az öntudatlan kis gyerek mégis
igazságot beszélt.
A vizsgálati iratok még ekkor is hét závárral voltak előlem elzárva.
Tartalmukat, titkaikat még ekkor se ismertem. De az ügy részleteiből
mégis sokat tudtam s annak képe, a mi valósággal történt, lelkemben már
meg volt rajzolva. Az igazságnak arcza, habár itt-ott homályos
vonalakban, ott állott akkor már szemeim előtt. Csak még nem tudtam
volna eléggé bebizonyitani a világ előtt. A törvény időhöz,
alakiságokhoz köti a védő munkáját. S az időhatárok és az alakiságok
eddig még nem engedték meg, hogy tudásommal s véleményemmel nyiltan
föllépjek.
De habár az igazságnak még homályos volt is arcza: azt tökéletes
tisztasággal láttam, hogy a vizsgálóbirónak minden munkája s munkájának
minden jelentős része elfogultság, tévedés, erőszak s tökéletes
hamisság. Jóhiszemüleg végezhette ő minden munkáját, de azért munkájának
összes eredménye csodálatos hamissággá alakult át. Mert minden gondolata
alaptalan, minden lépése téves s minden eszköze helytelen volt. Abban
pedig kételkedni nem lehet, hogy oly nehéz és szövevényes ügyben, a minő
a tiszaeszlári vérvád, téves gondolatokkal s helytelen eszközökkel vak
utakon az igazsághoz el nem juthatni.
Tudomásom forrásai ezek voltak:
A törvényszék elnökével, Egressi Nagy László királyi alügyészszel, Bary
vizsgálóbiróval s Trájtler Soma orvostudorral, ki a csonkafűzesi
holttestet vizsgálta, alkalmam volt néhányszor hosszabb-rövidebb ideig
társalogni. Titkolódzásuk szokatlan és feltünő volt. Csodálatosan féltek
attól, hogy az ügy valamely részletébe idő előtt bele találok
pillantani. Még azt se közölték velem egészen, hogy melyik vádlott
micsoda váddal van terhelve. Megjegyzéseik pedig, melyeket birálatom
elháritására odavetőleg tettek, éppen gyerekesek voltak.
Meggyőződtem, hogy felfogásuk alaposságát, igazságuk biztosságát féltik
tőlem. Magam is voltam tisztviselő, közvádló; magam is végeztem
itélőbirói és vizsgálóbirói dolgokat. A hivatalos titok megőrzésének
fontosságát magam is gyakorlatból ismertem. De egészen más: megőrizni a
hivatalos titkot s egészen más: félni attól, hogy idegen szem bele talál
tekinteni a birói eljárásba.
A csonkafűzesi holttest fölött tartott birói szemléről s orvosszakértői
vizsgálatról szóló iratok már birtokomban voltak.
Zurányi Kálmán tanuval akkor már beszéltem. Ő már akkor engem
fölkeresett s előadásából a holttest sok nagy titkát megismertem.
Ezek voltak tudásom főforrásai.
Tudásomból, véleményemből nem csináltam titkot. Nagy előterjesztésemen,
melynek alapján az uj vizsgálatot el kellett rendelni, már egy hónap óta
dolgoztam s ez már akkor készen is volt és sajtó alatt volt. Az
igazságügyek miniszterével, Pauler Tivadarral igen heves szóváltásba
kellett keverednem, a miért türi azt a törvénytelen állapotot, hogy egy
kezdő, tapasztalatlan aljegyző, mint Bary, minden ellenőrzés nélkül
végezhessen ily nagyfontosságu birói munkát s hogy a zsidóüldöző
hirlapok minden hivatalos titokhoz nyomban eljuthatnak, a védőket és
vádlottakat pedig a törvény világos megszegésével minden joguktól
elzárják. A sajtó emberei s a parlamenti körök ösmerték azt a
kijelentésemet, hogy a vihar nem szórja ugy szét a pelyhet, mint a hogy
Bary és társai minden munkáját szét fogja szórni a nyilvánosság és a
védelem.
Ekkor bukkant föl a csongrádi fejetlen holttest.
A zsidóüldöző sajtó, mintha vezényszóra történt volna, egyszerre
felsüvitett, hogy ezt a holttestet Bary aljegyzőnek kell megvizsgálni.
Másnak kezére bizni nem szabad. Ily irányban tett lépést a nyiregyházi
törvényszék elnöke is. A fejetlen holttest Solymosi Eszter teteme. A
vérvád vizsgálatát eddig Bary végezte, tőle ezt elvenni nem lehet.
Igy érvelt a sajtó.
Ragyogóbb czikkek még soha se láttak nyomdafestéket, mint a minők akkor
megjelentek, hogy a nagyközönséget és a biróságot már előre is rábirják,
hogy a fejetlen női test az eltünt lányka, a zsidók által megölt lányka
teste.
Emberek hazudnak, vádlottak tagadnak, birák tévednek, országok
kormányzói huzzák-vonják-halasztják az igazságot. Hamis tudomány, önző
érdek, tilos szenvedély, pénznek hatalma, zsidók világszövetsége ért
egyet s dolgozik össze, hogy eltakarja a véres nyomokat s a legyilkolt
ártatlan szűznek az igazságát az örökös sötétség boritsa el. Ám a
természet a maga fenségében áll a szűznek védelmére. Az ős természet, az
ős igazság. A Tiszának csendes árja meghallotta a lánya után zokogó bús
anya hangját s tiszta hullámkarjain felmutatta a holttestet. Ide
nézzetek! E szó hangzik ki áradatának morajából. Én vagyok az ős folyam,
a természet romolhatatlan ereje. Se pénzetek, se hizelgéstek, se a
könyörgés engem meg nem tántorit, se hamis tudománytok meg nem bódit.
Itt az igazság az én karjaimban.
Ily hanggal töltötték meg a hirlapok az ország fülét; ily eszmékkel a
népnek lelkét.
Igy kellett menni a fejetlen halott vizsgálatára.
De az igazságügyminiszter maga se merte, maga se akarta többé csupán
Baryra bizni ezt a dolgot. A szegedi törvényszék területén van Csongrád,
tehát a nyiregyházi törvényszék se rendelkezhetett maga. A miniszter
november 9-én ugy intézkedett, hogy Megyery Géza, a nyiregyházi
törvényszék birája vezesse a szemlét és a vizsgálatot s Bary József ne
legyen ott egyéb, csak jegyzőkönyvvezető.
Egyébként is nagy gondosságot gyakoroltak.
Királyi ügyésznek Havass Imrét, a budapesti törvényszék közvádlóját
küldték ki. Eljárásában rideg, keményfejü, az igazság iránt erős érzékü
férfiu.
Orvosi szakértőnek Scheuthauer Gusztáv orvostudort, a budapesti egyetem
hirneves tanárát s az ország első szakemberét alkalmazták. És Aigner
Károly orvostudort, a szegedi királyi törvényszék jeles orvosát.
Tanukul is előkelő férfiakat alkalmaztak. Csemegi Antalt, a járás
főszolgabiráját, Bojnitzer Antal orvostudort, Csongrád város tiszti
főorvosát s Borsos János orvostudort, a város tiszti alorvosát. Itt hát
a csonkafűzesi szakértői és birói eljárás kusza munkájától félni nem
lehetett.
A tetem a város köztemetőjének halottas kamrájában feküdt. Koporsóba
volt helyezve.
Első dolog volt megbizonyitani: ez-e az a holttest, a melyet a Tisza
6-án este fölvetett?
Vincze Pál, Sági István és Szénási István csongrádi lakosok találták
6-án este a városon felül a fűzesben. A fűzes bokrok közt libegett,
odasodorta a folyam árja. Megismerték a testet, a rajta levő
feketekendőt s a lábain levő csizmát.
Minden más ruha hiányzott a testről. Csak egy fekete terno vállkendő
volt a mellén s tehénbőrből készült patkós csizma a lábain. A lábafején
a csizmán belül négy nyüstös házi vászonból való kapcza.
A ruha azt bizonyitja, hogy valami szegény zsöllér-, vagy
cselédlány-féle lehetett.
A feje s öt felső nyakcsigolyája hiányzik, valamint mind a két alkarja
is a könyöktől fogva. Terhes állapotban volt mintegy négy hónap óta, a
mikor meghalt. Halálának okát meghatározni nem lehet. Valószinüleg
öngyilkos volt, a Tiszába ugrott. Legalább 22 éves életkoru lehetett, de
több is. Valószinü, hogy egy év óta halott, de lehet félév óta s másfél
év óta is. Az emberi testek enyészete nem egy módon történik. A rothadás
foka szerint meghalhatott fél év előtt, de másfél év előtt is. Feje és
nyaka ugy vált el, hogy valószinüleg valamiben fennakadt s a testet tőle
a hullám sodra ugy szakasztotta el. A fejjel együtt 140 czentiméter
lehetett az egész test.
Ez a vizsgálat eredménye.
Biró, közvádló, szakértők, tanuk teljesen egyetértettek ebben.
A halott fölismerését meg se kisértették. A Tisza hozhatta azt 800
kilométer távolságból is. Hány falu, város van a folyam két partján ily
nagy messzeségben! S régóta halott már. Talán nem is volt senkije se, ki
utána sirjon, utána kérdezősködjék. Apátlan-anyátlan árva ugy elveszhet,
mint beteg madár az erdőben. Kivált, ha szegény, vagyontalan!
Hát bizony nem ő volt az eltünt szegény eszlári lányka.
A lapok süvöltése kárbaveszett!
Mesék, babonák, pajkosságok, bárgyu tervek tolultak a vizsgálóbiró elé
seregesen. A nagyközönség ösztönszerüleg sejtette, hogy Bary József s a
mögötte levő titkos tanács minden úton elindul nyomozni, csak az út
iránya a zsidók ellen mutasson. Hogy az az út megszakad, vagy
ingoványban vész el: ezzel nem törődtek. Névvel vagy névtelenül: egyik
följelentés a másikat érte.
Heyduk Ambrus tokaji lakos azt jelentette, hogy volt egy Leskó Mária
nevü szolgálója. Nem bánt vele rosszul, mégis megszökött. Bizonyára a
zsidók szöktették meg, vagy tüntették el.
Miért tették ezt a zsidók?
Ám nyomozza ki a vizsgálóbiró.
Hogy csakugyan elszökött-e a lány s ha elszökött is; mi közük ehhez a
zsidóknak: – mindez nagy kérdés. Csak az a feladat, hogy a zsidók ellen
kell forditani az esetet. Különösen a sajtóban.
Jött névtelen levél, mely teljes bizonyossággal közli, hogy Eszter
holtteste a zsidó pap kertjében két virágágy közé van eltemetve. A
feljelentő eleven elmével gondolta el, hogy a vérétől megfosztott
szűznek ott kell nyugodni a zsályák, ménták, rozmaringok, hajnalkák
tövében.
Minő sugaras kép ez a vérvád sötétségei között! Miként tudja heviteni a
hiszékeny közönség képzeletét!
Hogy azután a virágágy közt nem volt meg a holttest, de nem volt meg a
kertben a két virágágy se, sőt, hogy a zsidó papnak még kertje se volt,
mivelhogy Tisza-Eszláron még zsidó pap sem volt: ezzel már az izgató
sajtó éppen nem törődött. Ilyen bosszantó és száraz igazsággal minek
zaklatni a hivő embereket?
Jött följelentés Abaujvárról, hogy Svarcz Mózes abaujvári és Dájcs
Sámuel és Merer Sámuel zsujtai zsidók szövetkeztek arra, hogy az
áltetemet megszerezzék s a Tiszán Csonkafűzes alá leusztassák. Ezek az
usztatás idején Máramaros-Szigeten jártak, itthon pedig azt beszélték,
hogy Pozsonyban jártak. Bűnösségük nyilvánvaló.
E három zsidónak az volt a szerencséje, hogy Bary ugy belekeveredett már
Herskóba és Smilovicsba és a tutajosokba, hogy az abauji három zsidóval
éppen nem volt ideje és kedve törődni. Különben ők se kerülték volna el
a könyörtelen vizsgálatot.
Tanult emberek is tele voltak följelentő és nyomozó buzgósággal.
A tisza-eszlári katholikus papnak, Adamovich Józsefnek valami rokona
volt jegyző Hernád-Németiben. Bizonyára tőle kapott valami intést vagy
értesitést arra nézve, hogy tegyen jelentést a vizsgálóbirónál a
hernád-németi titokról. Tett is A. J. névaláirással.
Mi volt a hernád-németi titok?
Van ott egy csárda, a Garádicsos csárda. Zsidó a csárdása. Rózenberg
Jakab a neve. Van a csárdásnak egy keresztyén szolgálója, a ki azt
beszélte, hogy a falubeli metsző, két idegen zsidót rejteget az ő
hajlékában.
Ime ez a hernád-németi titok.
A vizsgálóbiró nyomban elrendelte a kegyetlen vizsgálatot »minthogy azok
a zsidók a dadai – csonkafűzesi – álhulla előállitásával gyanusithatók«.
Ez immár a vizsgálóbiró eszejárásának egyik remek részlete.
Még azt se tudja, hogy az a szolgáló beszélt-e valamit; azt se tudja,
mit beszélt: azt se tudja, igaz-e az, a mit beszélt; azt se tudja,
járt-e ott két ismeretlen zsidó, ki volt az a két zsidó s ha ott volt,
mi járatban volt ott; – azt se tudja, rejtegette-e őket a metsző az ő
hajlékában, de még azt se tudja, van-e hát hajléka is a metszőnek; –
tehát semmit se tud, de azért már tudja, hogy azt a két ismeretlen
zsidót az áltetem csempészetével lehet és kell gyanusitani.
Előre azzal a vizsgálattal!
Kihallgatnak egy csomó embert, kihallgatnak mindenkit, a kit ez ügyben
elcsiphetnek. Kihallgatják a községi jegyzőt Adamovichot, továbbá a
metszőt Fischerl Náthánt és feleségét. Kihallgatják a csárdást Rózenberg
Jakabot s feleségét a csárdásnét. Kihallgatják Székely Jánost, a ki
alighanem kisbiró vagy éjjeli őr, azután öreg Mácsi Jánost, a ki
háztulajdonos és Üveges Máriát: a szolgálót. S kihallgatnak még egy
csomó zsidót, Steinfeld Maximiliánt, Dájcs Jakabot s ki tudja még kit.
S vajjon mi sült ki a rettenetes vizsgálatból, nyomozásból,
házkutatásból, szemléből s mindenféle birói eljárásból?
Kisült, hogy a metszőnek nincs háza, bérben lakik öreg Mácsi Jánosnál,
ezzel egy udvarban és sohase rejtegetett magánál se egy zsidót, se
kettőt.
És kisült, hogy falusi koldus zsidók járnak és kéregetnek ős idők óta
ott is s hogy valamikor két koldus zsidót ott ért el az éjszaka s ott
hált mind a kettő a csárdában, mivelhogy másutt nem kaptak éjjeli
szállást, a csárda pedig arravaló.
Semmi se sült ki más.
Hogy azután egy csomó eljárási költséget kénytelen volt az állam
kifizetni, s hogy az alatt, mig az eljárás folyt, harmincz-negyven ember
kénytelen volt a börtönben ok nélkül ülni s a hernád-németi titok
földeritését várni: ez is kisült ugyan, de az már mind nem tartozik a
dologra.
V.
(A Bodrog vizének titka. – Az öngyilkos ifju vallomása. – A regény
tetszik a közönségnek. – Az egész pajkos koholmánynak bizonyul.)
Hát a pajkosság esetei!
A tömeg sohase oly dühös, sohase oly buta és sohase oly ábrándos, hogy
egyesek gúnyra, vidámságra, elbóditó ötletre, pajzán cselszövényre
képesek ne lennének. A pajkos lélek a halálban is talál derüs tüneteket
s isten szine előtt is tud visszás ötletre fakadni.
Szinte csodálom, hogy a vizsgálat intézőinek furfangja és
gyámoltalansága több pajkos beavatkozásra nem ingerelte az embereket.
Volt ugyan nem egy, de én csak egyet akarok elbeszélni.
A nyilvános tárgyaláson voltunk már, a mikor a törvényszék elnöke
előállott ez esettel.
Bodrog-Olaszi mellett folydogál a Bodrog vize, a Tisza legnagyobb
jobboldali mellékfolyója. Egyik vasárnapon, julius 1-én két falubeli kis
parasztgyerek játszadozik délelőtt a parton. A viz széle kissé mocsaras,
a térdig érő vizben ugrándoztak. Az egyiknek neve: Gyöngyösi Jancsi, ez
7 éves. A másiknak neve: Péter Miska, ez 6 éves.
Játékközben üvegpalaczkot pillantanak meg a pocsolyában. Fölveszik,
megnézik, lemossák. A palaczk erősen be van dugva parafával. A palaczk
belül üres, de egy darab papir van benne. A papiron irás látszik. A két
kis gyerek nem tud olvasni még, az üveget beviszik a Jancsi apjához,
idősb Gyöngyösi Jánoshoz.
Az öreg se tud olvasni s azért ki se veszi a dugót az üvegből. Nem is
sokat törődött vele. De másnap mégis beviszi a községi öregbiróhoz
Koleszár Ferenczhez s annak átadja. Csináljon vele, a mit akar.
Az öregbiró kinyitja az üveget, kiveszi belőle a papirost s elolvassa a
rajtalevő irást. Elálmélkodik tartalmán. Az irás az eszlári ügygyel, a
vérváddal van kapcsolatban. No ez már nagy dolog. A levelet át kell adni
a községi jegyzőnek: Balog Jánosnak. A jegyző is elolvassa s ő még
sokkal jobban tudja, hogy ez igazán nagy dolog.
A levélben szomoru történet van megirva. A levelet Löki János gépész
irta. Igy szól:
»Jun. 30. Meghasonulva a világgal s emberekkel, a kétségbeesés s az
életunalom a halál karjaiba kerget. E sorok midőn napvilágot látnak, már
halott vagyok. De mielőtt meghalnék, egy vallomást tenni kötelességemnek
tartom.«
»1882 jun. hónapban dadai tiszaparti fűzesekbe rejtettem el kedvesemet
Timár Julcsát, kit, miután hűtlen lett hozzám, a folyóba fojtottam. Az
eszlári bűntény folyamatban lévén, fölfedezték, illetve megtalálták Dada
mellett kivégzett kedvesem hulláját. Az igazság érdekében tehát bevallom
ezt s a nagy szenzácziót keltett bűntény érdekében felfedezni a valót s
adatot szolgáltatni az igazságszolgáltatásnak, töredelmes szivvel
bevallani, a jó lelkiismeret szavának engedve Isten nevének bizonyságul
hivásával kötelességemnek tartom!«
»A haldoklók nem hazudnak.«
»Löki János s. k. okl. gépész.
Ime a levél.
Megnéztem jól. A papiroson semmi különöst nem vettem észre. Az irás se
nem zsidónak, se nem kereskedőnek irása. Egészen gömbölyü betük, a
vonalak hajlásában semmi szögletesség, a vonások mindenütt egyenlő
vastagok és egyenlő szinüek. A kéz mindig egyenlően nyomja a tollat. A
ki irta: németül vagy nem szokott, vagy nem is tud irni. De mégis tanult
embernek, gyakorlott kéznek irása. Ilyen iró igen sok csak a kálvinisták
közt van. Ő köztük vannak igen sokan, a kik magasabb miveltségük daczára
se tudnak németül, irni pedig éppen nem szoktak németül. Közel van a
magyar kálvinisták sáros-pataki nagy főiskolája. Onnan kerülhetett az
üveg a Bodrog vizén Bodrog-Olasziba.
Tehát diák-csiny az egész.
Azonban az eset, a miről a levél szól, nem lehetetlen Hűtlen kedvesét
már sok szenvedélyes ifju meggyilkolta, s aztán önmagát is elemésztette.
Regényekben, hirlapok hasábjain, szinpadon, törvényszékek tárgyalásain
sok hasonló eset fordul elő. Ifjak, nők, ábrándos lelküek, dologtalan
emberek elméláznak ily esetek fölött s megőrzik azokat emlékezetükben.
Nem ujság az ily eset, tehát hisznek benne.
A bodrog-olaszi jegyző a levelet hivatalosan a nyiregyházi törvényszék
elnökéhez küldte nyomban s az elnök nyilt tárgyaláson előterjesztette.
Az én felfogásom magáról a főügyről az volt, hogy a csonkafűzesi
holttest az eltünt lánykának, Eszternek holtteste. A védelemnek az volt
a czélja, hogy ez a felfogás jusson diadalra.
Az elnök felfogása s általán az ugynevezett hivatalos felfogás az volt,
hogy a csonkafűzesi holttestet a zsidók védelmére s a vizsgálat
félrevezetése végett a tutajos zsidók csempészték.
A nagy tömeg felfogása szivesen csatlakozott az elnökéhez. A nagy
tömegnek csak az volt a forró vágya, hogy a védelem ne győzhessen.
A nagy tömeg hát szivesen fogadta a bodrog-olaszi regényt. Mit erőlködik
a védelem? Hiszen most már nyilvánvaló, hogy a csonkafűzesi holttest nem
Solymosi Eszter, hanem Timár Julcsa. Tehát a fődologban a hivatalos
felfogásnak van igaza.
Az elnök nem is akart az esettel tovább foglalkozni. Elégnek vélte annak
nyilvánosságra hozását. De én nem csatlakozhattam hozzá.
Kétségtelen volt, hogy az esetnek éle az én felfogásom ellen irányul s a
védelem ellen szinezi és fokozza a közvélekedést. Ennek be kellett
vágnom utját.
Rögtön felszólaltam s követeltem a gondos vizsgálatot. Érvelésem világos
volt és nagyon egyszerü.
Vagy az sül ki, hogy az egész eset csak koholmány és pajkos cselekvés s
ha csakugyan ez: akkor ne rontsa a védelem igazságos sikerét.
Vagy pedig az sül ki, hogy a szomoru eset valósággal megtörtént s a
csonkafűzesi halott csakugyan a szerelmese által meggyilkolt Timár
Julcsa. – Ez esetben pedig a zsidók ártatlansága nyomban napvilágra jön.
Mert hiszen akkor csakugyan nem usztattak ők a Tiszán áltetemet és
Solymosi Esztert se ők emésztették el. Hanem elemésztették azok, a kik
által Solymosi Eszter ruházata Timár Julcsa testére került.
Mert hiszen a csonkafűzesi halotton kétségtelenül Solymosi Eszter
ruházata volt. Tehát nem a zsidók, hanem csak Löki János, Timár Julcsa s
közelállóik tudhattak arról, miként szerezték meg Solymosi Eszter
ruháit.
Nagy és mivelt közönség töltötte meg a tárgyalási nagy termet. De ez
zsidóellenes indulatokkal volt tele. Előterjesztésem meglepte s
elbámulásra birta a közönség minden tagját.
– Bizony a védőnek igaza van. Vagy – vagy!
Ezt jelentették a meglepetés miatt elbámult arczok.
El kellett rendelni a vizsgálatot s abból az sült ki, hogy se Löki
János, se Timár Julcsa nem volt soha a világon. Koholmány az egész
bodrog-olaszi regény.
Csak két év előtt, a nagy per után tizennyolcz év mulva jelentkezett
nálam egy jó arczu, művelt uri ember, megmondta nevét s tudatta velem
előkelő tisztviselői állását, a melyet itt tölt be Budapesten. Kérdezte
tőlem: emlékszem-e még a bodrog-olaszi üvegre s a benne lévő irásra?
– Emlékszem.
– Most már megmondhatom, hogy az az irás az én kezem irása. Sárospataki
diákok voltunk akkor, hárman főztük ki ezt a pajkosságot.
Megmondta társainak nevét. Egyik név országosan ismertté lett azóta.
VI.
(A ki magát hitsorsosaiért feláldozza. – Az igazi hős. – Lelkének
hányódása. – Elszántsága. – A biróságnál jelentkezik. – Nem hisznek
neki. – Földönfutóvá lesz, mikor kiszabadul.)
Lássunk nagy példát. Férfias eltökéllésnek, halálos elszántságnak, hősi
elhatározásnak fenséges példáját.
Ott sorvad a börtön nyirkos téglapadozatán a vézna termetü vádlott
zsidó. A napnak tiszta sugara alig ér szemeihez; erdők, mezők illatos
levegője távol van tüdejétől; a csillagos eget sohase láthatja, a
nappali égboltot is csak naponként egy órán át. A börtönnek zárt udvarán
magas falak között, a mikor rabtársaival együtt kiparancsolják járkálni.
Fegyveres őr vigyáz rá akkor is, hogy ne beszélgessen, ne sirjon, ne
panaszkodjék, ne is ábrándozzon. Hanem kimért lépésekkel mozogjon előre
sorosan, pontosan. Ez a parancsolat, puskatussal kap intést
oldalbordájára, ha nem teljesiti a parancsolatot.
De hát ez a börtön, ne érzékenykedjünk miatta.