A te utad a végtelenbe visz.
Egy fiktiv, mértani pont: a jelen, dimenziótlan és irreális valóság. Egy
pillanat; egyetlen kép a mozgó filmen csak annyi, hogy érzékelhessük a
mozdulatlan teret és mozdulatlan Időt. A többi a tenger. A lényeg, a
valóság, az Igaz – a Dimenzió és a Végtelen, melynek felületén halkan és
észrevétlenül uszik előre a pont. Mult és jövő: ezek a valóság, a többi
csak álom. Valótlan és imaginárius a jelen, mert a jelent testünkkel
érzékeljük csak, ezzel a tökéletlen s megbizhatatlan müszerrel: – de
mult és jövő a léleké, melyekből származott. Nem tetszik nektek a
_lélek_ szó; képzeljetek hát egy bonyolult s még ismeretlen szerkezetü
szervet, mely a végtelen s határtalan dimenziók felé szimatol. Termékei:
az emlék és a vágy – eleme a mult és a jövő, maga a valóság. S a költő,
kit e szerv fejlettsége alkalmassá tesz arra, hogy emlékeiben s
vágyaiban élhessen: sokkal reálisabb s valóságosabb életet él, mint az
„élet és a pillanat müvésze“, mikor szemeivel, fülével és orrával, egész
szegény, nyomorult testével akar közel férkőzni a dolgok lényegéhez.