Sokszor használják ezt a szót: «kutya» emberek szidalmazására. Pedig a
kutya igen hű és igen okos állat; a nevelés fog rajta, jó tulajdonait
szereti kifejteni; saját érdekeit alá tudja rendelni kenyéradója
szeszélyének; házat őriz, ellenséget űz, vadat fürkész, a meglőttet
elhozza, nem eszi meg: ezek mind olyan tulajdonok, a miket egy emberben
is nagyon kellene becsülni.
Hanem már egyszer az ember olyan aristocrata, hogy nem szereti, ha
kutyának nevezik. Oroszlánnak, sasnak szereti magát neveztetni, de azért
megorrol, ha azt mondják felőle, hogy kutya.
Egy hű kutya.
Még így sem tetszik.
Vajjon mit gondol egy hű kutya magában, mikor azon töri a fejét, hogy a
gazdája számára valami vadat lövésre hozzon?
Vajjon nem így philosophál-e magában: annak a vadnak csontja is van; a
csontot a gazdám meg nem eszi, az nekem jut?
Én nem mondom apodictice, hogy ezt gondolja; nem akartam vele megbántani
senkit; de tegyük föl, hogy hátha ezt gondolja.
Angyaldy úr annyit már tudott, hogy van egy nemes vad: igazi
paradicsom-madár, a kire gazdája vadászik. Valaha az ő kalitkájából
repült ki, s most bánja, hogy jobban gondját nem viselte. De nagy az
erdő, melyben e vadra lesni kell, s ritkán jő lövésre.
Harter Nándor ott kinn duzzog a falujában, valahol a Tisza mellett;
elvált neje pedig, mióta egy üzleti férfiúhoz ment nőül, elhagyta a kis
várost, fennlakik Bécsben, s csak nagy ünnepélyek alkalmával jár le
ragyogni egykori provincialis ismerősei közé.
Igy ők nagyon nehezen és nagyon ritkán találkozhatnak össze.
Ha csak Harter Nándor is fel nem költözik Bécsbe.
Arra azonban legkisebb elfogadható oka sincsen. S egy olyan magyar
főúrtól, mint ő, ha Bécsbe megy lakni, bizony számon kérik, hogy mivel
foglalatoskodott ottan? s nem igen hisznek el mindenféle mentséget.
Nálunk olyan rettenetes zsarnok a közvélemény.
No de a zsarnok közvélemény ellen még lehet rebellálni, és sok sikerrel;
de van egy nagyobb baj annál.
Harter Nándor igen nagy úr – birtoka terjedelmére nézve, hanem a mellett
igen rosz gazda. Soha sem számol, s maga sem veszi észre, hogy
váltóadósságai mennyire megrövidítik évi jövedelmét.
A mellett az egyetlen örökös, Elemér úrfi, szintén igen rosz gazda, igen
jó adósságcsináló és blazirt, cynicus úrfi.
Mikor az apja legközelebb elexpediálta Olaszországba, leginkább azért,
hogy ne legyen a szeme előtt, búcsú helyett ilyenforma tanácsot adott
neki az útra:
– «És aztán a míg odajársz, okosan viseld magad. Bolondságra,
eszem-iszom pajtásokra ne költs. Leányok után ne bolondúlj, mert arra
ráérsz. Adósságokat pedig könnyelműen ne csinálj, mert ha megtudom,
elfogom a havi pénzedet.»
Elemér úrfi aztán megfordítá a mondatot, s ugyan egy kézszorítás alatt
így adá azt apjának vissza:
– «És már most én is arra kérlek, hogy a míg odajárok, okosan viseld
magad. Bolondságra, eszem-iszom kortesekre ne költs. Asszonyok után már
ne bolondúlj, mert onnan már elkéstél. Adósságokat pedig könnyelműen ne
csinálj, mert ha megtudom, hogy anyai örökségemet költöd – sequestrumot
adatok.»
Ezzel a szóval váltak el egymástól.
S Elemér úrfinak elég hidegvére van, meg is tenni azt, a mivel
tréfálózott.
Tehát Bécsben lakásról szó sem lehetett, egynél több ok miatt.
Hanem a két távol között esik Budapest. Az már alkalmas hely volna.
De hogy kerüljön vad és vadász Budapestre: a hol sem az egyiknek, sem a
másiknak legkisebb tennivalója sincsen?
Ez a megoldandó feladat.
Hogy miért töri a fejét e feladat megoldásán oly igen nagyon az ő urának
hű szolgája: azt tudni nem lehet. – Én gyanítom, s meglehet, hogy a
történet végén mások is lesznek, kik gyanúmat osztani fogják.
Azonban hozzáfogott hűségesen a hajtáshoz.
Már akkor olyan ostromállapotféle volt az országban. Nem egészen Pulver
und Blei, hanem csak Blei ohne Pulver.
Ez az ólom különösen kijutott a hírlapoknak.
Annálfogva a «disznószívű» szerkesztő hirébe jutott az olyan újságíró, a
ki kiadni mert egy olyan czikket, a mely a legujabb kormányi
kinevezéseket bátorkodott birálat alá venni.
S egy ilyen czikk valóban megjelent Angyaldy nevének világos
aláírásával.
E neme a vakmerőségnek nem szokott megtorlatlan maradni.
Lefoglalás, becsukatás, vagy személyes összeszidatás.
Angyaldynak azonban volt elég méregkeverői tapintata, épen csak annyi
adagot használni ez aqua-tofánából, a mennyi az irányadó egyéniséget
csak a legutóbbi módszer alkalmazására mérgesítse fel.
Czélt ért.
Legrövidebb idő alatt stafétát kapott, hogy jőjjön fel azonnal
Budapestre az irányadó egyéniséghez.
(Óh isteni terminologiája az ujabb kornak, mely szavakat adtál
nyelvünkre, melyeket ha akarunk – értünk, ha nem akarunk, nem értünk!)