A feleség: Én tudom, hogy meg fogja állni a próbát, én is tűzbe
teszem érte a kezemet, amíg kételkedem benne, s csak akkor
őrjöngök a féltékenységtől, ha adat nélkül kell benne hinnem.
A barátnő: Édesem, tudod, hogy érted sok mindenre volnék képes,
de ilyesmi… engedd meg, te elfelejted, hogy nekem is van uram, akinek
a lelke nyugalmáért felelős vagyok.
A feleség: Hiszen nem csalod meg!
A barátnő: Ehhez a próbához legalább is kacérkodnom kellene az
uraddal, s olyan látszatot teremteni, mely az enyémet nyugtalanítja.
A feleség: Nem kell róla tudnia, csak utólag. Hiszen a férfiak úgy
tudnak bízni, hogy szinte ostobaság! Tedd meg, drágám, egyetlenem,
tedd meg, lásd, az életem függ tőle, mert olykor már
öngyilkosságra is gondolok.
A barátnő: Kezdek félni tőled. Aztán, hidd el, nekem fogalmam
sincs, hogyan fogjak hozzá.
A feleség: Soha kedvezőbb alkalom. Az urad csak holnap este érkezik,
így tehát a legjobb alkalom, hogy ma nálunk vacsorálj.
A barátnő: És?
A feleség: És aztán én rosszul leszek és ti egyedül maradtok.
A barátnő: De kérlek, itt nálad?
A feleség: Hiszen úgy sem történik semmi! Aztán ő hazakísér s
ennyi csak elég!
A barátnő: Első agira?
A feleség: Nekem nem kell több. Ha az első kísértésnek
ellentáll, akkor többnek nem is akarom kitenni.
A barátnő: S ha megállja a próbát, mit fog rólam gondolni?
A feleség: Azután felvilágosítjuk. Ugy-e, drágám, megteszed?
A barátnő: Mulatságnak nem rossz. De igérd meg, hogy nem tekinted
egyébnek játéknál.
A feleség: Igérem, és te is igérd meg, hogy akármi lesz, meg fogod
mondani az igazat.
A barátnő: Természetesen. De hidd el, bolondokat csinálunk mind a
ketten.