Látja ezt a kormánypárti képviselő, szalad a vizvezetékhez és ujra
megtölti a poharat. Vár, vár, amig arra megy egy főkapitány. Fogja
magát, lötty, ezt is leönti. A főkapitány leveszi cilinderét, megtörli
szép hosszu, szőke szakállát, s arcán kaján rendőrfőnöki mosollyal belép
a kapu alá, a lakók táblájához, s mondhatatlan kéjjel gondol arra, mint
fogja megidéztetni, megbüntetni, négyfelé vágatni és elégettetni a
lelöttyentőt. Meglátja a nevet, kijön a kapun és azt mondja:
– Ez az eső csak nem akar elállni.
Miért?
Mert ha a klubban egyetlen ember elkezd zavarogni, hogy a főkapitány
igy, meg a főkapitány ugy, akkor előjön a sarokból az a huszonhárom, aki
főkapitány szeretne lenni és akkor már huszonnégy tagból áll a
főkapitány-ellenes párt és huszonnégyen fognak gunyos megjegyzéseket
tenni a miniszterelnöknek a legközelebbi tüntetésnél, amikor nem sikerül
egészen szétverni a tömeget. És a legelső alkalommal, amikor a párt
bomlani kezd és a szájasoknak be kell tömni a száját, a miniszterelnök
azt mondja: „a főkapitány ugyis népszerütlen, gyere pajtás, ülj be a
helyére, ne izélj“. Ezért van igaza elvben minden főkapitánynak, amikor
azon az állásponton van, hogy ez az eső csak nem akar elállni.