Ez a legfájdalmasabb óra a nyaraló életében. Ilyenkor már nem jön senki,
de a borzasztó az, hogy nem is megy senki. Nyolc ötvenkor megy egy vonat
Pestre, erre való tekintettel vasárnap kilenckor teritünk, hogy kedvet
ne kapjanak a vendégek, mert a nyári vendég ugy vadul a fehér abrosztól,
mint a bika a vörös kendőtől. Mondom, ha félkilenckor abroszt látnak,
végünk van. Hát csak az utolsóelőtti vonat után van terités. De az
példátlan és határtalan, hogy egy ilyen nyári vendég mily pontosan tudja
a környékbeli menetrendet. Öten-hatan mindig azt kérdik: „mikor megy az
utolsó vonat?“ Erre ugyan a feleségem azt szokta felelni, hogy: „ma
hideget vacsorálunk“, de ez nem szokott használni. A multkor már, hogy
megpukkadjanak, magunk is sajtot és kenyeret vacsoráltunk, de nem is
vették észre.
E fájdalmas óra legfájdalmasabb előzménye az, amikor a verandáról
látjuk, amint boldog szomszédok kisérik vendégeiket a nyolc ötvenes
vonathoz, mikor nálunk még öten nyüzsögnek ingujjban, Söpkesz a házi
badacsonyit issza ál-szódával, Schmiri bácsi cipő nélkül egy fán ül,
Hermin néni rosszul van a hálószobában és a fejét borogatja, Rőcze bácsi
fogpiszkálóval oltja a rózsafáimat, dr. Csaruga és felesége fürdenek,
mert meleg van, Lujza néni csokoládét kényszerit a házőrző kutyába, a
gyerekek levesbe való legyeket fogdosnak Söpkesz bácsinak. Vadányi tanár
a kutat rontja el és Pista bácsi a hengemattéban hortyog, mint egy
halászlé a nyilt tüzön, miközben Sebész bácsi (hallott valaki ilyet,
hogy egy Schwarz Sebész-re magyarositsa a nevét? Ez is csak nálam
történhetik meg…), mondom, miközben Sebész bácsi azt számitja ki az
óráján, hogy hogyan lehetne lekésni az utolsó vonatról.
És ezalatt a boldog szomszédok kisérik a jó, derék, kedves vendégeket a
vasuthoz és nevetve intenek be nekünk a keritésen. Rettenetes, uram, ezt
látni. Az embernek megszakad a szive.