Hét órakor szokott jönni az a gaz Söpkesz, ne tessék rossz néven venni,
hogy ilyen gorombán irok, de a fülemen jön ki az epe, ha erre a
Söpkeszre gondolok. Már egyszer a kertészünket megbiztam, hogy
utonállónak öltözve, hátulról üsse fejbe egy léccel, mikor elmegy
tőlünk, hátha nem jön többet. Ez meg is történt, de visszafelé sült el,
mert Söpkesz visszaszaladt és nálunk aludt az éjszaka. Hiába minden. Ha
a sötétben sétálni megyünk, a gyerekek még ott is, ahol nincs lépcső,
azt mondják neki: „Söpkesz bácsi vigyázzon, itt egy lépcső van“ – és
Söpkesz bácsi nagyot lép a semmibe, összecsuklik a lába, ami a
legutálatosabb dolgok egyike, de ilyen tréfák sem riasztják el. A
kávéjába külön e célra tartott stanicliból legyeket tesznek gyermekeim,
megbizásomból. Hiába. Ami szivart ő kap, abba egész délelőtt varrótüvel
lószőrt varr bele feleségem, kérésemre. Hiába. Amely székre ő leül,
abból szög áll ki, intézkedésemre. Hiába. Szereti a szódavizet, tehát
délelőtt egy szódásüvegbe közönséges vizet öntünk és azt kapja, hogy
véresre nyomja a billentyün az ujjait és semmi nem jön belőle, örömömre.
Hiába. Bor helyett külön csinálnak neki gyermekeim utasitásomra
ugynevezett „Söpkeszbácsi-féle házi badacsonyit“ ecetből, vizből,
cukorból és spirituszból. Hiába. Megissza. Hiába öljük, mérgezzük,
verjük, sántitjuk, kinozzuk, minden vasárnap megjelenik, mert kártyázni
akar és négy-öt koronát el akar nyerni tőlem, hogy azt mondhassa:
„benyertem az utiköltséget“. Az erőszakos nyári vasárnap délutáni
kártyázók királya Söpkesz, azoké, akik kihuzzák a házigazdát a vendégei
közül és két forint ötvenet akarnak nyerni tőle.