Csöngettek.
– A papa – mondta egy kis fiu és bekiáltott a másik szobába: – mama,
gyere, hazajött a papa.
A másik szobából kijött Tisztességes Lajosné, a papa neje és igy szólt:
– Terka, nyissa ki az ajtót az urnak és aztán rögtön hozhatja a
vacsorát. Ti pedig, gyerekek, Gyurka, Pista, Sanyi, Feri, Lajcsi, Dönci,
Dani, Miki, Gida, Jancsi, Erzsi, Nusi, Mici, Ella, Ilonka, Gertrud,
Margitka, Etelka és Magduska, üljetek szépen az asztalhoz és ne
rohanjatok mindig rá szegény papára, mikor este fáradtan jön haza a
hivatalból.
A gyerekek asztalhoz ültek. A papa belépett, s miután megölelte nejét, a
gyerekekhez fordult:
– Szervusztok gyerekek.
– Jó estét papa! – hangzott kórusban.
Az apa leült közibük s nemsokára elmerült a párolgó leves kanalazásában.
– Lajos – mondta a felesége, miután a gyermekeknek levest adott – egy ur
volt itt délután és itthagyta ezt a boritékot.
Egy boritékot adott át urának, melyet a rögtön felbontott. Három darab
huszkoronás hullott ki belőle, semmi más.
– Mi ez? – kérdezte az apa.
– Nem tudom. Egy ur hozta, itthagyta és csak azt mondott, hogy
tiszteltet szépen. A neve Braunauer.
– Braunauer Bernát?
– Igen.
– Tudom.
Az apa arcán könnyed pir futott végig, zsebretette a boritékot, amelybe
előzőleg visszahelyezte volt a három huszkoronást és tovább kanalazta a
levest.
Tisztességes Lajos állami hivatalnok volt. Magyar királyi pénzügyi
másod-szaglász volt az állami benzinbűzmegállapitó-hivatalban. Nyájas
olvasó, aki nem vagy jártas a hivatalok rengetegének tömkelegében,
bizonyára fejcsóválással fogadod e ritkán szereplő hivatal nevét. Pedig
ott van, Budán, a Ló-utca 4-b. alatt, egy bérházban, amelyet az állam
kizárólag e hivatal céljaira bérelt ki egy országgyülési képviselőtől.
Ebben a hivatalban állapitják meg hivatalosan a benzin erősségét
szakavatott férfiak, akik közt Tisztességes Lajos a másod-szaglász igen
halványan dotált és egyébként sem kimagasló állását töltötte be.
A hivatal keletkezése és működése elég érdekes és eléggé ismeretlen
ahhoz, hogy néhány szóban elmondhassuk. A hivatal (teljes cimén: Magyar
Királyi Állami Benzin Bűz Megállapitó Állomás) egy magáncég, a Braunauer
Bernát és Társai Egyenruha-Vegytisztitó Részvénytársaság
kezdeményezésére létesült.
Miért kezdeményezte éppen ez a cég a hivatal létesitését?
Ehhez tudnunk kell azt, hogy mivel foglalkozott a Braunauer-cég. A
Braunauer-cég feje és megalapitója, Bernát, egy napon arra az ideára
jött, hogy vállalatot alapit, amely a Budapesten lakó összes egyenruhás
állami alkalmazottak ruhájának vegyi tisztitását elvállalja. Az eszme
kitünő volt. Ezer meg ezer levélhordó, táviratkihordó, postakocsis,
hivatalszolga, portás, fogházőr, kézbesitő, rendőr, vámszedő, pénzügyőr
stb. stb. hordja az állam egyenruháját. Az államnak érdeke, hogy ez a
ruha mindig tiszta legyen, a sok ezer szegény embernek pedig nem telik
minden héten vegyitisztitóra. A cég tehát hajlandó ezt a rengeteg sok
egyenruhát: sapkát, nadrágot, kabátot, köpenyt állandóan, adott
időközökben vegyileg tisztitani, amiért az államtól dús fizetséget kér.
Nem telt bele három hónap, dr. Gurnemancz képviselő kijárta a dolgot,
annak idején a pártkassza csinos összeget kapott, dr. Gurnemancz a
vállalat jogtanácsosává lett és az állam megbizta a céget az állami
egyenruhás alkalmazottak ruháinak vegyi tisztitásával, egyelőre három
millió és hétszázezer tisztitással, próbaképen. Ha ez beválik – mondta
az államtitkár édes mosollyal – akkor megkötik a végleges szerződést.
A cég berendezkedett. Hatalmas telepét Budán állitotta fel, egy
háromemeletes bérházban. Az egyenruhás alkalmazottak tartoztak
ruhadarabjaikat hetenkint egyszer a cég telepére szállitani – bizonyos
turnusokban – s másnap értük mehettek. A cég, miután ujabb összegeket
juttatott a pártkasszának, s miután dr. Gurnemancz ugy küzdött, mint egy
kölykétvesztett oroszlán, megkapta a végleges és kizárólagos szerződést,
nyolcvan évre. Ugyanekkor véglegesitette ideiglenes tisztitó-telepét.
A tisztitási munka igen egyszerü, modern vegyészeti elv szerint folyt. A
ruhákat beszedték a BEADÁS feliratu helyiségben, hozzájuk sem nyultak, s
másnap visszaadták a jelentkező tulajdonosnak a KIADÁS feliratu
helyiségben. Az állami szubvención kivül ezért a vegyi műveletért a cég
maguktól a ruhatulajdonosoktól személyenkint csak negyven fillérnyi
dijat szedett. A cég szavatosságot vállalt a tisztitásnál tönkrement
ruhákért, de erre soha nem került a sor, mert, mint nem győzzük eléggé
hangsulyozni, a cég működése csak arra szoritkozott, hogy hétfőn
beszedte a ruhát és kedden – anélkül, hogy hozzányult volna – visszaadta
a tulajdonosnak. Id. Braunauer Bernát közben megszerezte a magyar
nemességet, még pedig burnótkövi előnévvel, ifj. burnótkövi Braunauer
Berci pedig b. Barnóczy Benő név alatt verseket és darabokat irt s
lóversenyistállót tartott Captain Bernhard néven. Ez mind nagyszerüen,
simán ment, a család gazdagodott, a levélhordót pedig, aki panaszkodott,
hogy a folt benne maradt az uniformisában, ugy rugták ki a panaszával
együtt, hogy soha többé nem jutott eszébe panaszra menni. A
Braunauer-cég üzletét két alapra helyezte.
1. arra, hogy hozzá sem nyul az egyenruhákhoz, tehát kiadásai a
minimumra szoritkoznak,
2. arra, hogy az állami alkalmazottak fenntebb felsorolt ezrei
_ételfoltot_ (ami a folt-kontingens legnagyobb százalékát teszi) – nem
fognak ejteni ruháikon, több okból, amelyek közül elégnek látszik
felemliteni azt, hogy nincs mit enniök.
És igy éltek boldogan évekig, amig a cég egy elbocsátott alkalmazottja
nemtelen boszuból föl nem jelentette a céget, azt mondván
feljelentésében, hogy a cég nem tisztitja a ruhákat, mert soha életében
még csak egy liter benzint sem vásárolt. A cég nem ijedt meg ettől az
aljas rágalomtól. Braunauer bácsi látogatást tett a szomszédoknál és
kétszázhusz koronáért rá birta Halastavassy Benő magánhivatalnokot és
száznyolcvan koronáért Schmeckedig Mór utazó-alkuszt arra, hogy
följelentést adjanak be ellene az előljáróságnál, följelentést, amelyben
panaszkodnak a tisztitó-telepből kiáramló orrfacsaró benzinbűz miatt és
követelik, hogy a telepet az ugynevezett bűzös gyári-övezetbe helyezzék
ki. A miniszteriumban, ahová az elbocsátott hivatalnok följelentése
ment, Brunauer bácsi a két bűz-följelentés hivatalos aktáival
védekezett. Ekkor azonban Agyafurtovics, a közismert államtitkár,
felhivta magához Braunauer bácsit.
– Bátyám – mondta neki – baj van.
– Tudom, tudom – hagyta rá a bácsi – följelentettek, hogy benzin nélkül
tisztitunk.
– Nem, nem – szólt ravaszul az államtitkár – mi ennek a rágalomnak nem
ülünk fel, hiszen láttuk a két följelentést, amit benzin-bűz miatt
tettek a szomszédok.
– Nos? – kérdezte megnyugodva Braunauer bácsi.
– Nos – mondá kajla pillantással és ördögien vigyorogva az államtitkár –
nem is emiatt van baj, hanem amiatt, hogy az önök telepének
elviselhetetlen benzinbűze miatt panaszkodnak a szomszédok. Ha ezen nem
segit, kihelyezzük az ön telepét.
– Az istenért – kiáltott Braunauer bácsi – ezt én privatim mondom
méltóságodnak: soha még egy csöpp benzin be nem tette a lábát az én
telepemre. Mit akarnak tőlem?
– A közelgő választások – mondá az államtitkár – valóban közelegnek…
A többi diszkréten morajló párbeszéddé csöndesedett. Braunauer bácsi
fizetett a pártkasszának, fizetett Halastavassy és Schmeckedig uraknak,
hogy a panaszt visszavonják és minden rendben volt.
Illetve, Braunauer azt hitte, hogy rendben van. A cég továbbra sem
eresztett be a telepre egy deci benzint sem, de a szomszédok megtudták,
hogy Halastavassy és Schmeckedig százakat kerestek a följelentéssel. Nem
telt bele egy hónap és háromszáznegyvenhat följelentést adtak be az
előljárósághoz, mindenik följelentésben élénk szinekkel ecsetelve azt az
utálatos állapotot, hogy a Braunauer-féle tisztitóból kiáramló benzinbűz
türhetetlenné teszi a környék levegőjét. Braunauer rémületében ceruzát
ragadott és kiszámitotta, hogy ha a háromszáznegyven följelentőt
lefizeti, s aztán lefizeti azt a hatszázat, aki rögtön jelentkezik mikor
megtudja, hogy keresni lehet, akkor kétszer annyi pénzt adott ki, mint
amennyit kiadott volna, ha tényleg kitisztitaná benzinnel az
egyenruhákat. A legborzasztóbb helyzetbe jutott. Körülbelül ezer
szomszédot pénzelni évről-évre, rengeteg kiadás. A becsületes utra térni
és tényleg benzinnel tisztitani, szintén nagy kiadás és amellett
megmaradnak az összes panaszok. Akik benzinbűzt éreznek benzin nélkül,
azok nagyon érzékenyek lesznek, ha valóban szerepelni fog a benzin.
Máshová menni? Uj telket venni, gyárat épiteni? Mind rengeteg pénzbe
kerül. Braunauer bácsi rémülten rohant vállalata jogtanácsosához, dr.
Gurnemancz országgyülési képviselőhöz. Hosszas tanácskozás után
fölmentek az államtitkárhoz és felajánlották, hogy viselik egy
felállitandó állami hivatal költségeinek 80 százalékát, s adnak a
pártkassza céljaira bizonyos összeget, ha az állam felállit egy kis
hivatalt, amely minden hó elsején megállapitja a Braunauer-cég által
tisztitásra használt benzinről, hogy szagtalan, s ezzel mindennemü
szomszédi zsarolásnak és följelentésnek elejét veszi. A Braunauer-cég
viszont kötelezi magát, hogy ezentul sem nyul hozzá a ruhákhoz sem
benzinnel, sem egyébbel, s a benzint csak arra használja, hogy minden hó
elsején belőle mintát mutat be az Állami Benzin Bűz Megállapitó
Állomásnak, amely aztán kimondja, hogy a bemutatott benzin bűze olyan
kismérvü, hogy az ellene emelt vagy emelendő panasz épp az állami
véleményre való hivatkozással elutasitandó. Ez volt Braunauer bácsi
számitása szerint a legolcsóbb megoldás. Az államtitkár el is fogadta,
fölvette a pénzt a pártkassza céljaira, elfogadta a 80 százalékos
hozzájárulást az uj hivatal költségeihez és igy szerveztetett meg a
Magyar Királyi Állami Benzin Bűz Megállapitó Állomás Budán, a Ló-utca
4-b. alatt, dr. Gurnemancz képviselő bérházában, az első emeleten. A
hivatal állott egy hivatalvezető miniszteri osztálytanácsosból, egy
miniszteri titkárból, két pénzügyi főszaglászból, egy pénzügyi
szaglászból, két pénzügyi másodszaglászból, egy raktárnokból, egy
tartálynokból, egy vegyészből és két irnokból, meg egy hivatalszolgából.
Ebben a hivatalban volt egyike az emlitett két másodszaglásznak
Tisztességes Lajos, akinek ha valaki vézna kis alakját, vékony nyakon
ingadozó nagy, szomoru fejét és keskeny, szinte gyerekesen szük vállait
látta, nehezen hitte volna el, hogy tizenkilenc élő gyermeknek atyja.
Ismétlem, kanalazta a levest, miután megtudta, hogy Braunauer Bernát a
lakásán járt és minden üzenet nélkül hatvan koronát hagyott nála egy
boritékban. De sovány, csontos fején végigszaladt a pirosság, mikor a
boritékot zsebretette, mert Tisztességes Lajos tisztességes ember volt
és Agyafurtovics államtitkár bizalmát éppen azzal vivta ki, hogy soha
senki semmi módon nem férhetett hozzá.
– Miféle pénz ez? – kérdezte a felesége.
– Piszkos pénz – morogta Tisztességes Lajos – holnap reggel visszaviszem
neki.