A hagyományok a multnak eszméit, érzelmeit és szükségleteit foglalják
magukban. A hagyomány faji szinthezis és teljes súlyával nehezedik ránk.
A biologiai tudományok átalakultak azóta, hogy az embriológia kimutatta
a multnak befolyását a lények fejlődésében. A történettudományokkal
ugyanígy lesz, ha ez a nézet jobban elterjed. Még nem nagyon terjedt el,
s az államférfiak legnagyobb része megmaradt a múlt század
theoretikusainak gondolatvilágában, kik azt hitték, hogy a társadalom
szakíthat a múlttal és pusztán az ész erejével teljesen újra
szerveződhetik.
A nép a múlt által teremtett organizmus és mint minden organizmust, csak
lassan összegyülemlett, öröklött tulajdonságok módosíthatják.
Az embereket, különösen ha tömegben vannak, a hagyományok irányítják; és
mint már többször ismételtem, csak a nevek, a külső formák változnak meg
könnyű szerrel.
Nem baj, hogy így van. Hagyomány nélkül sem nemzeti lélek, sem
civilizáció nem lehetséges. Az ember két nagy munkát végez, mióta
létezik s ez abban áll, hogy megszövi a hagyományok hálóját, aztán
szétbontja, mikor már nem veszi hasznát. Hagyomány nélkül nincs
művelődés, és a hagyomány félretétele nélkül nincs haladás. A nehézség,
megtalálni a helyes egyensúlyt az állandóság és változás között; ez a
nehézség roppant nagy. Ha valamely nép sok nemzedéken keresztül nagyon
megszilárdítja szokásait, nem tudja többé változtatni és mint Kina, nem
tud tökéletesbülni. Erőszakos forradalommal mitsem lehet elérni, mert
ekkor az történik, hogy vagy összeragasztják a széttört láncnak
darabjait és a múlt változatlanul átveszi uralmát, vagy szétszórva
maradnak a töredékek s az anarchiát nyomon követi a sülyedés.
Tehát az az eszményi állapot valamely népre, ha megőrzi a múlt
intézményeit és észrevétlenül fokról-fokra változtat rajtuk. Ez az
eszmény nehezen közelíthető meg. Az ókorban a rómaiak, az újkorban az
angolok körülbelül az egyedüliek, kik megvalósították.
A hagyományos eszmék legmakacsabb fenntartói és megváltoztatásuk
legkonokabb ellenzői természetesen a tömegek, nevezetesen azok a
tömegosztályok, melyek a kasztokat alkotják. Már utaltam a tömegek
konzervativ gondolkodására és kimutattam, hogy a legerőszakosabb
forradalmak is csak azért törnek ki, hogy a szavakon változtassanak. A
XVIII. század végén, mikor az egyházat lerombolták, a papokat kiűzték
vagy leguillotinozták, a katolikus kultuszt egyetemleg üldözték, azt
lehetett volna hinni, hogy a régi vallásos eszmék elvesztették minden
hatalmukat. Mégis, alig néhány évre, általános kivánságra vissza kellett
állítani az eltörölt kultuszt.[10] Egy pillanatra kialudtak a régi
hagyományok, s ismét visszavették uralmukat.
Egy példa sem bizonyítja jobban a hagyományoknak a tömegek lelkére
gyakorolt hatalmát. Nem templomban vannak a legborzasztóbb bálványok és
nem palotákban vannak a legkorlátlanabb zsarnokok. Ezeket meg lehet
semmisíteni egy időre; de a láthatatlan hatalmak, melyek lelkünkben
laknak, kikerülnek minden forradalmat, csak századok tudják őket lassan
megmorzsolni.