Előbbi munkánkat[2] a faji lélek leírásának szenteltük. Most a tömegek
lelki világát fogjuk tanulmányozni.
Ezt a faji lelket azoknak a közös tulajdonságoknak összessége alkotja,
melyre a fajhoz tartozó összes egyének átöröklés útján tesznek szert. A
megfigyelés azonban azt mutatja, hogy mikor bizonyos számú egyén
valamely célból tömeggé egyesül, az együvétartozásnak e tényéből
bizonyos új pszichológiai jellemvonások származnak, ezek
hozzákapcsolódnak a faji tulajdonságokhoz és néha nagy különbség van
közöttük.
A tömegeknek mindig jelentékeny szerepük volt a népek életében, de
sohasem olyan nagymértékben, mint napjainkban. A mai kor egyik legfőbb
jellemvonása, hogy a tömegek tudattalan tevékenysége lép az egyének
tudatos tevékenységének helyére.
Megkíséreltem a tömegek nehéz problémáját kizárólag szigorúan tudományos
eszközökkel, vagyis módszeresen megközelíteni, félretéve minden más
véleményt, tant és elméletet. Úgy gondolom, hogy ez az egyetlen mód,
hogy az igazságnak valamelyes részecskéjét elérhessük, mikor még hozzá
az elméket olyan élénken foglalkoztató kérdésről van szó, mint ez
esetben. A tudós, ki valamely jelenséget megállapítani törekszik, nem
törődik a megállapítást zavaró érdekekkel. Egy kiváló gondolkodó, Goblet
d’Alviela, egyik munkájában megjegyezte, hogy én, nem tartozván egyik
mai iskolához sem, néha ellentétben vagyok ezeknek az összes iskoláknak
bizonyos következtetéseivel. Ez az új munka, remélem, megérdemli
ugyanazt az észrevételt. Valamely iskolához tartozás szükségképen azzal
jár, hogy előítéleteit és álláspontját átvegyük.
Mindazonáltal kötelességem megmagyarázni az olvasónak, hogy miért jutok
tanulmányaim alapján egészen más következtetésre, mint amit első
tekintetre várni lehetne; megállapítom például, hogy a tömegek lelki
világa rendkívül alantas, ide számítva a kiváló egyénekből álló
testületeket is, mégis azt mondom, hogy bármennyire alantas is,
veszedelmes lenne szervezkedésüket megbolygatni.
A történelmi események legfigyelmesebb vizsgálata nekem mindig azt
mutatta, hogy a társadalmi organizmusok épenolyan összetettek, mint
egyéb organizmusok és semmiképen sincs hatalmunkban, hogy mélyreható
átalakításokkal hamarjában fölforgassuk. A természet néha radikális, de
nem úgy, mint ezt mi értjük; ezért semmi sem veszedelmesebb valamely
népre, mint a nagy reformok után való mánia, bármilyen helyeseknek
látszanak is e reformok elméletileg. Ezek csak akkor járnának haszonnal,
ha lehetséges volna a nemzetek lelkét is hirtelen átalakítani. De erre
csak az idő képes. A gondolatok, érzelmek, szokások irányítják az
embereket, ezek pedig mind bennünk vannak. Az intézmények és törvények
lelkünk nyilvánulásai és szükségleteinek kifejezői. A lelket nem
változtathatják meg az intézmények és törvények, mert belőle származnak.
A társadalmi jelenségeket együtt kell tanulmányozni a néppel, mely
azokat teremtette. Ezeknek a jelenségeknek filozófiailag lehet abszolut
értékük, de gyakorlatilag csak relativ értékükről lehet szó.
Ha tehát társadalmi jelenséget tanulmányozunk, egymásután két nagyon
különböző szempontból kell szemügyre vennünk. Azt látjuk ilyenkor, hogy
a tiszta ész tanulságai nagyon gyakran ellenkeznek a gyakorlati ész
tanulságaival. Nincs olyan adottság, nem véve ki a fizikaiakat sem,
melyre ez a megkülönböztetés alkalmazható ne volna. A kocka, a kör, az
abszolut igazság szempontjából változhatatlan geometriai ábrák,
szigorúan meghatározva biztos formák által. A mi látásunk szempontjából
azonban ezek az alakok a legkülönbözőbb alakokat ölthetik. A perspektiva
valóban átalakíthatja a kockát pirámissá vagy négyzetté, a kört pedig
ellipszissé vagy egyenes vonallá. Ezek a fiktiv alakok sokkal
fontosabbak, mint a reális alakok, mert csak ezeket látjuk és fénykép
vagy rajz segítségével csak ezeket reprodukálhatjuk. Az irreális
bizonyos esetekben igazabb, mint a reális. A tárgyaknak exakt,
geometriai alakjukban való ábrázolása a természet kiforgatása és
fel-felismerhetetlenné tevése volna. Ha föltételezzük, hogy van egy
világ, melynek lakói csak másolni vagy fényképezni tudják a tárgyakat,
anélkül, hogy érinthetnék, nagyon nehezen tudnának alakjukról exakt
fogalmat alkotni. Ennek a formának ismerete, amely csak nagyon kevés
számú tudós számára közelíthető meg, nagyon csekély érdeklődést keltene.
A filozófusnak, ki a társadalmi jelenségeket tanulmányozza, figyelembe
kell vennie, hogy ezeknek elméleti értékük mellett gyakorlati értékük is
van, és a művelődés fejlődése szempontjából csak az utóbbinak van
jelentősége. Nagyon körültekintő legyen, mikor olyan következtetésről
van szó, amit a logika látszólag közvetlenül nyujt.
Ennek a szabálynak megtartására még egyéb okok is utasítják. A
társadalmi tények olyan összetettek, hogy nem lehet őket egységükben
felfogni és nem lehet előre látni kölcsönös befolyásuk eredményét. Úgy
látszik, hogy a látható tények mögött is sokszor száz meg száz
láthatatlan ok rejlik. A látható társadalmi jelenségek egy óriási
öntudatlan munka eredőjének látszanak, melyet analizisünkkel gyakran nem
tudunk megközelíteni. Az érzékelhető jelenségeket a hullámokhoz
hasonlíthatnánk, melyek az oceán szinén mutatják a talaj alatti
rázkódásokat, de eredő helyükről nem tudunk. A tömegek, tetteik nagy
részét tekintve, roppant alacsony értelmi állapotról tesznek tanúságot;
de viszont egyéb cselekményeikben mintha valami titokzatos erő mozgatná
őket, mit a régiek végzetnek, természetnek, gondviselésnek neveztek, mi
pedig holtak hangjának nevezünk; hatalma félreismerhetetlen, de
lényegéről nincs sejtelmünk. Gyakran úgy tetszik, hogy a népek lelkében
valami titokzatos erők lappangnak, s ezek irányítják őket. Például mi
összetettebb, logikusabb és csodálatosabb, mint egy nyelv? És honnan
ered ez az olyannyira organizált és finom dolog, ha nem a tömegek
tudattalan lelkületéből. A legtudósabb akadémikusok, a legtekintélyesebb
nyelvészek csak gondos regisztrálói a nyelvek törvényeinek, de
törvényeket teremteni nem tudnak. Sőt ami a nagy emberek zseniális
gondolatait illeti, vajjon biztosak vagyunk afelől, hogy ez kizárólag az
ő művök? Kétségtelen, hogy azok mindig magános elmék alkotásai; de az
ezernyi porszem, mely a talajt adja, hol ezek az eszmék gyökeret vernek,
vajjon nem a tömeglélek műve?
A tömegek kétségkívül mindig tudattalanok; de talán ép ez a
tudattalanság erejük egyik titka. A természetben a csupán ösztöni életet
élő lények olyan dolgokat visznek véghez, hogy bámulattal tölt el
bennünket csodálatos összetettségük. Az emberi ész még kezdetleges és
tökéletlen arra, hogy a tudattalan törvényeit fölfedje, de főkép, hogy
azt pótolja. Tetteinkben a tudattalannak óriási, az észnek pedig igen
csekély része van. A tudattalan még ismeretlen erőként működik.
Ha tehát meg akarunk maradni a dolgok szűk, de biztos és tudományosan
megismerhető határai között és nem akarunk bizonytalan hozzávetésekben
és hiábavaló hipotézisekben tévelyegni, egyszerűen konstatálnunk kell a
megközelíthető jelenségeket és csak erre a megállapításra szorítkozni. A
látható jelenségek mögött vannak olyanok, melyeket nem látunk jól, ezek
mögött tán ismét vannak mások, melyeket egyáltalában nem veszünk észre.
BEVEZETÉS. A tömegek kora.
A jelenkor fejlődése. – A nagy kultúrváltozások a népek gondolkodásában
végbemenő átalakulások következményei. – A mai kor hite a tömegek
hatalmában. – Ez változtatja meg az államok hagyományos politikáját. –
Hogyan kerülnek felszínre az alsóbb néposztályok és mi módon gyakorolják
hatalmukat. – A tömegek elhatalmasodásának szükségszerű következményei.
– Hatásuk csak romboló lehet. – Ők semmisítik meg végképen az elavult
kultúrát. – A tömeglélektant általában nem ismerik. – Törvényhozóknak és
államférfiaknak mennyire fontos tanulmányozni a tömegeket.
A nagy zavarokat, melyek a civilizáció változásait megelőzik, mint
például a római birodalom összeomlása és az arab birodalom megalapítása,
első tekintetre úgy látszik, hogy főleg a nevezetes politikai
átalakulások idézték elő: tudniillik a népvándorlás és a dinasztiák
bukása. De az események alapos vizsgálata azt mutatja, hogy a
látszólagos okok mögött ott van mint valódi ok a népek gondolkodásában
végbemenő mély átalakulás. Nem azok az igazi történeti zavarok, amelyek
nagyságukkal és erejükkel csodálatra indítanak bennünket. Csak azok a
fontos változások, melyekből civilizációk megújulása származik, s a
melyek az eszmék, gondolkodás és nézetek területén mennek végbe. A
történelem emlékezetes eseményei az emberek gondolkozásában végbemenő
láthatatlan változásoknak látható okozatai. Hogy az ilyen nagy események
olyan ritkák, ennek az az oka, hogy a fajban nincs más állandó, mint a
gondolkodás öröklött alapja.
Korunk egyike azoknak a kritikus időknek, amikor az emberi gondolkodás a
kialakulás útján van.
Ezt az átalakulási folyamatot két alaptényező alkotja. Az első azoknak a
régi vallásos, politikai és társadalmi nézeteknek lerombolása, melyekből
művelődésünk elemei származnak. A második merőben új gondolat- és
életföltételek megteremtése a modern tudományos és ipari fölfedezések
alapján.
A mult eszméi, ámbár félig megsemmisültek, még nagyon erősek, azok az
eszmék pedig, melyeknek helyettesíteni kellene őket, kialakulóban
vannak; korunk átmeneti és anarchisztikus időszak.
Hogy mi lesz ennek a szükségképen chaotikus korszaknak egykor a vége,
nem könnyű megmondani. Miféle alapgondolatokon fog felépülni a jövő
társadalma? Ezt még most sem tudjuk. De azt már eléggé látjuk, hogy a
szervezés céljából meg kell alkudnia egy új hatalommal, korunk legújabb
szuverénjével: a tömegek hatalmával. Ez az egyetlen hatalom kerekedett
felül annak a sok egykor igaznak tartott, de ma már elévült eszmének
romján és a sok hatalomnak rombadőlte után, melyek egymás után törték
meg a forradalmakat és úgy látszik, hogy nemsokára ez nyeli el a többit.
Mialatt ami összes régi hiedelmeink ingadoznak vagy már el is tűntek, a
társadalmak régi oszlopai hova-tovább leroskadnak, a tömegek hatalma az
egyetlen erő, mit semmi meg nem rendít, s amelynek tekintélye csak
növekszik. Az a korszak, amelybe lépünk, valóban a tömegek érája lesz.
Alig egy évszázaddal ezelőtt az államok hagyományos politikája és az
uralkodók versengései voltak főfő mozgatói az eseményeknek. A tömegek
véleménye alig nyomott valamit a latban, legtöbbször semmit. Napjainkban
a politikai hagyományok, az államfők személyes céljai és versengései
többé nem számítanak, a tömegek véleménye ellenben nyomatékos lett. Ők
diktálják a királyoknak szándékukat és ezek rajta vannak, hogy tudomásul
vegyék. Most már nem a fejedelmek tanácsában, hanem a tömegek lelkében
készül a nemzetek sorsa.
Átmeneti korunk egyik legszembetűnőbb jellemvonása, hogy a nép föllép a
politikai életben, vagyis fokonként ez lesz a tulajdonképeni vezető
osztály. Föllépését voltaképen nem az általános választójog jelenti;
ennek sokáig csekély hatása volt és könnyen lehetett kezdetben
irányítani. A tömegek növekvő hatalma először is bizonyos eszmék
terjesztése révén jött létre, melyek lassanként magukévá tették az
elméket, aztán pedig olyformán, hogy az egyének lassanként társultak az
elméleti nézetek megvalósítása céljából. A társulás eredménye, hogy a
tömegek formát adtak az ő, ha nem is nagyon igazságos, de nagyon
határozott eszméiknek saját érdekükből, és tudatára ébredtek erejüknek.
Alapítanak szindikátusokat, melyek előtt lassanként a többi összes
hatalmak kapitulálnak; munkásbörzéket, amelyek szabályozni igyekszenek a
munkának és bérnek föltételeit az összes gazdasági törvények ellenére.
Az országgyűlésre képviselőket küldenek, kik meg vannak fosztva minden
kezdeményezési szabadságtól és függetlenségtől és leggyakrabban csak
szócsövei az őket küldő testületeknek.
A tömegek céljai mindinkább szemmelláthatókká lesznek napjainkban és
törekvésük nem kevesebb, mint alapjában fölforgatni a mai társadalmat és
visszavinni abba a primitiv kommunizmusba, amely rendes állapota minden
emberi társaságnak a civilizáció kezdetén. A munkaidő meghatározása, a
bányák, vasutak, gyárak, termőföld kisajátítása; az összes termények
egyenlő elosztása, az összes felsőbb osztályok kiküszöbölése az alsóbb
néposztályok javára stb.; ezek azok a követelések.
A tömegek nem gondolkoznak, hanem annál inkább cselekszenek. Erejük a
mai szervezettségük révén óriási naggyá lett. A keletkezőben levő dogmák
csakhamar birtokába jutnak az elavult dogmák hatalmának, vagyis annak a
zsarnoki szuverén erőnek, amely nem tűr vitát. A tömegek isteni joga lép
a királyok isteni jogának helyére.
A mai nyárspolgárosztályunk kedvelt írói, azok, kik ennek az osztálynak
korlátolt gondolkodását, rövidlátó nézeteit, általános kételyeit, néha
túlzó önzését legjobban kifejezik, teljesen megrökönyödtek ettől az új
hatalomtól, melyet erősbödni látnak, és hogy a lelkek zavarait
leküzdjék, kétségbeesve föllebbeznek az egyház erkölcsi erőihez, mit
egykor annyira megvetettek. Beszélnek a tudomány csődjéről és mint a
Rómából visszatérő vezeklők, felhívják figyelmünket a kinyilatkoztatott
igazságok tanításaira. De az újdonsült megtérők elfelejtik, hogy már
nagyon késő. Ha valóban a kegyelet hatotta át őket, ennek már nem lesz
többé olyan hatalma lelkeken, kik vajmi keveset törődnek az újdonsült
szenteskedők aggodalmaival. A tömegeknek nem kellenek ma azok az
istenek, kik tegnap nekik nem kellettek, s akiknek megsemmisítéséhez ők
is hozzájárultak. Sem isteni, sem emberi hatalom nem kényszerítheti a
folyókat arra, hogy forrásuk felé folyjanak.
A tudományt nem érte csőd és nincs semmi köze a mai lelki anarchiához,
sem az új hatalomhoz, amely ennek közepette fölsarjadzott. Az igazságot
igérte nekünk, vagy legalább is az értelmünk által megközelíthető
viszonyok megismerését. Sohasem ígért sem békét, sem boldogságot. Magas
közömbösséggel viseltetik érzelmeink iránt és mit sem ad
siránkozásainkra. Rendelkezésünkre áll, hogy élni próbáljunk vele, de
nem tudja visszaidézni az illuziókat, amiket elkergetett.
Egyetemes, minden népnél szembeötlő tünetek bizonyítják a tömegek
hatalmának rohamos növekedését, és így fel sem tételezhetjük, hogy
mihamarább megakad a növekedésben. Bármit hoz is számunkra, el kell
viselnünk. Üres szó minden beszéd, amit felhoznak ellene. Lehetséges
talán, hogy a tömegek felszínre vetődése az utolsó lépcsőjét jelenti a
nyugoti művelődésnek, a teljes visszatérést abba a fejetlen, zavaros
korszakba, amely, úgy látszik, meg szokta mindig előzni minden új
társadalom keletkezését. De hogy akadályozzuk meg?
A tömegek legszemmelláthatóbb szerepe eddig abban állott, hogy
lerombolták az elavult civilizációkat. Ez a szerep nem most tűnik föl a
világon először. A történet azt tanítja, hogy abban a pillanatban, amint
a civilizációt fenntartó erkölcsi erők elvesztették uralmukat, a végső
rombolást a tudattalan és brutális tömegek végzik, kiket méltán neveznek
barbároknak. A művelődést eddig egy kicsiny szellemarisztokrácia
teremtette és vezette és sohasem a tömegek. A tömegeknek csak a
rombolásra van erejük. Uralmuk mindig a barbárság korát mutatja. A
civilizáció feltételez szigorú szabályokat bizonyos fegyelmet,
feltételezi az átmenetet az ösztönszerűből az észszerűbe, a jövő
előrelátását, magas kulturális fokot. Mind olyan feltételek, amelyeknek
a magukra hagyatott tömegek sohasem voltak képesek megfelelni. Hatalmuk
csupán romboló lévén, működésüket a mikrobákéhoz lehetne hasonlítani,
melyek előmozdítják az elgyengült vagy megholt testnek fölbomlását.
Amikor a civilizáció épülete megromlott, az összeomlást mindig a tömegek
segítik elő. Ez az ő főfeladatuk és első tekintetre úgy látszik, hogy a
számok filozófiája az egyedüli történetfilozófia.
Ez lesz a mi civilizációnk sorsa? Tarthatunk tőle, de még nem tudhatjuk.
Bármint legyen is, bele kell törődnünk a tömeguralom elviselésébe, mert
valami láthatatlan kezek lassanként fölforgatnak minden korlátot, ami
őket visszatartaná.
Ezeket a tömegeket, kikről most annyit beszélnek, nagyon rosszul
ismerjük. A hivatásos pszichológusok, kik távol élnek tőlük, sohasem
méltatták őket figyelemre és csak abból a szempontból foglalkoztak
velük, hogy miféle bűntényeket követhetnek el. Kétségkívül vannak bűnöző
tömegek, de vannak erényes tömegek, hősies tömegek és mások is. A
tömegek bűntényei pszichologiájuknak csak egy különös részét alkotják,
és ha csak a bűntényeket tanulmányozzuk, lelki alkatukat nem ismerhetjük
meg jobban, mint az egyes emberét, ha csupán bűneit vesszük szemügyre.
De legyünk igazságosak; a világ összes urai, az összes vallás- és
birodalomalapítók, az összes vallások apostolai, a kiváló államférfiak
és szerényebb körben, a kisebb emberi közösségek egyszerű főnökei mindig
öntudatlan pszichológusok voltak, kik a tömeglelket ösztönszerűleg és
gyakran nagyon jól ismerték; és mert nagyon jól ismerték, könnyű szerrel
felülkerekedtek. Napoleon bámulatos módon ismerte annak az országnak
tömeglélektanát, amelyben uralkodott, de teljesen félreismerte a más
fajokhoz tartozó[3] tömegek lélektanát; s mivel erről nem tudott,
háborúkba kezdett – nevezetesen Spanyol- és Oroszországban, melyek
hatalmát megrendítették és őt magát is csakhamar megbuktatták.
A tömeglélektan ismerete lesz az utolsó mentsvára annak az
államférfiúnak, aki nem akarja a tömegeket kormányozni – mert ez nagyon
nehéz lett – csak azt akarja, hogy azok őtet túlságosan ne kormányozzák.
Hogy a törvények és intézmények milyen hatással vannak a tömegekre, ezt
csak akkor értjük meg, ha egy kicsit belemélyedünk a tömeglélektanba;
hogy mennyire nem fogékonyak az olyan nézetek, amelyek nem rögződtek
beléjük és hogy nem lehet tiszta elméleti igazságosságra alapított
törvényekkel vezetni őket, hanem csak azokkal, amelyek rájuk benyomást
gyakorolnak és félre vezetik őket. Ha például valamely törvényhozó új
adót akar kivetni, vajjon az elméletileg legigazságosabbat kell
választania? Egyáltalában nem. A legigazságtalanabb is legjobb lehet
gyakorlatilag a tömegeknek. És ha egyúttal épen nem feltünő és látszólag
legkevésbbé terhes, legkönnyebben keresztül vihető. Így az indirekt
adóra, bármilyen terhes is, a tömegek mindig könnyen ráállnak, mert
napról-napra fillérenként fizetik a fogyasztási szerekért, tehát nem
zavarja a bevett szokást és nem okoz feltünést. De próbáljanak csak meg
arányos adót kivetni a fizetésre vagy egyéb jövedelmekre és ezt
egyszerre kelljen fizetni, ámbár elméletileg tizszer kevésbé terhes,
mint a másik, egyhangú tiltakozást fog előidézni. A naponként fizetendő
filléreket, ami nem tűnik föl, felcserélik egy valóban csak viszonylag
nagy összeggel, s ez óriási nagy lesz, következőleg benyomást kelt azon
a napon, amikor fizetni kell. Csak akkor látszanék, hogy milyen csekély,
ha a filléreket egymás mellé raknák; de ez a gazdasági eljárás már
bizonyos fokú előrelátással jár, erre pedig a tömegek képtelenek.
A megelőző példa a legegyszerűbb; helyességét könnyen meg lehet érteni.
Nem kerülhette ki a figyelmét egy olyan pszichológusnak, mint Napoleon;
de a tömeglelket nem ismerő törvényhozók ezt nem tudják észrevenni. A
tapasztalat még nem tanította meg őket eléggé arra, hogy az emberek nem
alkalmazkodnak sohasem a tiszta ész parancsaihoz.
A tömeglélektannak még sok más alkalmazása is lehetséges. Ismerete fényt
vet számos történeti, gazdasági és nála nélkül teljesen érthetetlen
jelenségre. Még lesz alkalmam kimutatni, hogy Taine, a legjelentékenyebb
modern történetíró, néha nem érettte meg tökéletesen ami nagy
forradalmunk eseményeit, mert nem is gondolt arra, hogy a tömegek lelkét
tanulmányozza. Ő ennek a komplikált időszaknak tanulmányozásában a
természettudósok leíró módszerét követte; csakhogy azok közt a
jelenségek közt, amelyek a természettudósok kutatásának tárgyai,
erkölcsi erők nincsenek. Már pedig ezek az erők alkotják a történelem
tulajdonképeni tartalmát.
Még ha a gyakorlati oldaláról vesszük is a dolgot, megérdemlette a
tömegek lélektana, hogy megpróbálkozzunk vele. Még akkor is méltó volna
rá, hacsak tudományos kedvtelésről volna szó. Az emberi cselekvés
mozgató okainak leírása van annyira érdekes, mint egy ásványnak vagy
növénynek leírása.
Tömeglélektani tanulmányunk csak rövid összefoglalás és kutatásaink
egyszerű összegezése. Nem lehet tőle többet kivánni, mint néhány
érdeklődést keltő szempontot. Mások fogják majd ezt a területet tovább
munkálni. Mi még egész érintetlen területen szántunk.[4]