Nemzeti érzékenyjáték három felvonásban. Irta: Szentjóbi Szabó László,
azon alkalmatosságra, midőn Ferencz Buda várában 1792 junius 6-án magyar
királylyá koronáztatott. Föleleveníttetett a Nemzeti Színházban 1881
augusztus 12-én.
A magyar történelem drámai földolgozása egyidős színészetünkkel, sőt már
iskolai drámáinkban is megtaláljuk előzményét. II. József németesítő
iránya és ujításai anyanyelve művelésére és ősi alkotmánya védelmére
buzdítván a magyart, élénkebb kegyelettel fordult dicső multja és nagy
emlékei felé is. Költőink epikai lelkesedésöket és hazafi vágyaikat
öntötték drámai formába, melyet idegen költőkből igyekeztek
elsajátítani. Dugonics András és Szentjóbi Szabó László, Katona József
és Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Edvárd egymást
váltották föl, mint történelmi drámánk fejlődésének legkiválóbb
képviselői. Mindnyájan a hazafiság érzéséből s az ősi dicsőség
kegyeletéből merítették ugyan lelkesedésöket s nem egy pontban
találkoznak is, de mégis elválasztják őket nemcsak tehetségök
külömbségei, hanem azon hatások is, melyet a külföld drámairodalma tett
reájok.
Eleinte a német lovagdrámák és Kotzebue történelmi és néem történelmi
színmővei hatása alatt írnak drámaíróink, sőt néha nem tesznek egyebet,
mint egy-egy magyar mondát vagy történelmi eseményt alkalmaznak valamely
német lovagdráma leleményéhez. Előttök inkább a tárgy a fő, mint a
tárgyalás, a hazafi erények dicsőitése, mint a szenvedély festése, némi
történelmi rajz, mint a drámai cselekvény, a jelenre hatást, mint a kor
hű képe. Első drámáiban maga Katona is a német lovagregények és érzékeny
drámák hatása alatt állott, de csakhamar Shaksepeare kezdette
lelkesíteni; történelmi rajz helyett drámai szerkezetre törekszik,
érzékeny dráma helyett valódi tragédiát ír, kort és szenvedélyt mesterin
ecsetelve, de nem talál fogékonyságra s még kevésbbé követőkre.
Kisfaludy Károly folytatja a hagyományos irányt, de több izlés-,
tehetség- és eredetiséggel; drámaibb s művészibb és szélesebb körü hatás
látszik rajta: Schiller, a német romantikusok, sőt Shaksepeare is.
Utolsó történelmi drámájában, _Csák_ban, Shakespearenek az angol
történelemből vett drámái, úgynevezett históriái, lebegnek szeme előtt s
a német romantikusok elméletét látszik elfogadni, a mely szerint a
történelmi dráma ikertestvére az éposznak. Vörösmarty történelmi
drámáiban egészen ez iránynak hódol, mig Szigligeti a franczia romantika
hatása alatt kezdi feldolgozni a magyar történelmet.
Szentjóbi _Mátyás királya_ mintegy tisztult typusa a magyar kezdetleges
történelmi drámának s annyival érdekesebb, mert e korból kevés
történelmi dráma maradt reánk nyomtatásban. Az előadott színművek rikán
nyomattak ki s maig is a színházak könyvtárában lappanganak vagy nyom
nélkül elvesztek, mint a Vitkovicséi. Szentjóbi huszonöt éves volt,
midőn ez első drámáját megírta és huszonnyolcz éves korában már meghalt.
Rövid életének gyér adatait, Horvát István közlése szerint, Toldy
jegyezte föl a _Magyar költészet kézikönyvé_-ben.[36]
Biharmegyében Ottományban született 1767-ben, helvét hitvallásu
szülőktől; Debreczenben folytatta tanulását s ott végezte a hittudományt
is, mert lelkész akart lenni.
Azonban megváltoztatta szándékát; II. József alatt szabadabb tér nyilt a
protestánsoknak s 1786-ban Szentjóbi is kineveztetett az úgynevezett
nemzeti iskolák egyik tanítójává Nagy-Váradra, majd 1790-ben a rhetorika
tanárává a nagybányai gymnasiumhoz. A lelkes ifju korán kezdett
foglalkozni a költészettel s élénk részt vett föléledt irodalmunk
erősbülő mozgalmaiban. Hogy buzgó magyar író létére hivatalt vállalt
II-ik József alatt, azon oly kevéssé lehet csodálkozni, mint azon, hogy
Kazinczy is elvállalta a kassai kerületben a nemzeti iskolák
felügyelőségét. Akkor nem az volt a kérdés, hogy magyar vagy német
legyen a közoktatás és igazgatás nyelve, hanem az, hogy latin-e vagy
német. Ha már a kettő között kellett választani, nem egy újkori szellemű
magyar író inkább hajlott a némethez, mint a latinhoz, mert azt hitte,
hogy ez az európai műveltséget inkább terjeszti, s az alatt a fejlődő
magyar irodalom kiművelvén a magyar nyelvet, az könnyebben elfoglalhatja
a német, mint a latin helyét.
Szentjóbi az irodalom terén is követte Kazinczy példáját. Előbb ugyan
(1787) a _Magyar Musá_ban lépett föl, de már a következő évben a
Kazinczy _Magyar Museum_át majd _Orpheus_át gazdagította jeles
költeményeivel és prózai dolgozataival. Ő, Kazinczy és Dayka voltak az
akkori új magyar lyra képviselői, a kik a német irodalom befolyása
alatt, kiemelkedve a leiró és elmélkedő költészet békóiból, a tiszta
lyra felé törtek utat. Dayka hévben, Kazinczy formaszépségben
felülmulják ugyan, de némi naiv érzés- és szeszélyben nem vetekedhetnek
vele. E mellett Szentjóbiban egy kis komikai ér is lappangott. Az
_Együgyü paraszt_ czímű víg költői beszélykéje maig is föntartotta magát
irodalmunkban s korában páratlan volt. Prózai dolgozatai: egy pár idyll,
műfordítmány s _Első Mária magyar királyné_ czímű történelmi elbeszélése
mindjárt a Kazinczy, Kármán prózai művei után következnek. Költeményei
annyira tetszettek, hogy 1790-ben merhette összegyűjtésöket; gyűjteménye
összesen négy kiadást ért az utolsót Toldy eszközölte, mely egyszersmind
mgaában foglalja prózai munkáit is.[37]
Az 1790-ik év más tekintetben is fordulópont volt életében. Alig
foglalta el nagybányai tanári állomását, már oda kellett azt hagynia,
mert II. József halála után a protestáns tanárok a katholikus állami
iskolákból elbocsáttattak. Szentjóbi törvénytudományra adta magát és
Pestre jött. Itt megismerkedett a nevezetesebb magyar írókkal. Kazinczyt
és Bacsányit már régebben ismerte, most ezekhez Verseghy és Koppi
járultak,[38] sőt Hajnóczy és Szentmarjai is, kiknek befolyása reá
végzetessé vált. Úgy látszik, hogy az itt megszületett magyar szinészet
is hatással volt reá. A drámai pályán még nem tett kisérletet, csak
Gellertnek _A pántlika_ czímű egy felvonásos pásztori játékát fordította
le, mely költeményei gyűjteményében meg is jelent. Most egy történelmi
drámára lelkesítette őt részint az alkalom, I. Ferencz közelgő
koronázása, részint a vágy, hogy kifejezhesse hazafiúi eszméit és
érzéseit. Így írta 1792 tavaszán néhány hét alatt _Mátyás királyát_,
melyet még azon évben ki is nyomatott.[39]
Fölléptekor Dugonics volt a magyar történelmi dráma képviselője. Drámává
átdolgozott regényei és eredetileg a színpad számára írt drámái
tetszésben részesültek; mert hazafiságra, nemzeti önérzetre s az ősi
hagyomány tiszteletére buzditották a közönséget. Szentjóbi is ily
hangulattal irta drámáját, de legalább egy fokkal feljebb igyekezett
emelni a magyar történelmi dráma szinvonalát. Dudonics a drámai
bonyodalmat a legtöbbször idegen költőből vette át s ritkán érintette
multunk valóban nagy emlékeit: Szentjóbi mindent a történelemből merít s
a Hunyadiak korát leplezi föl. Dugonics inkább törekszik cselekvényre és
szenvedélyfestésre, de nincs hozzá ereje: Szentjóbi nem becsüli túl
erejét s némi egyenletes szinvonalon marad. Dugonics izlése műveletlen,
nyelve nyers s majdnem a pórias felé hajlik: Szentjóbi az újabb irodalom
szülötte, a Kazinczy tanitványa s ha nyelve nem drámai is, azért
izléses, hangzatos és szónokiasan emelkedett. E mellett a hazafi eszmék
és érzések tekintetében is van köztök különbség. Dugonics a nemzeti
visszahatás képviselője szemben József reformjaival, együtt érez a
papság és nemesség nagy többségével s épen azért nem hajlik a szabadelvű
eszmék felé: Szentjóbi is osztozik a visszahatásban, de csak annyiban, a
mennyiben nemzeti; különben épen nem conservativ s hive a szabadelvű
eszméknek. Dynastikus érzelmű, de nem a régi módon, megérzik rajta a
franczia forradalom fuvallata. II. József halálára sírverset ír és
szabadelvűségéért nagyobbnak mondja századánál; Mirabeau halálát
megénekli s a _Mai világ_ czímű költeményében pedig ostorozza azokat, a
kiket önző magánérdek vezet s a közérdek- és szabadságért lelkesedik.
I. Mátyás és I. Ferencz trónralépet között alig van hasonlatosság; amaz
választás, emez örökösödés útján jutott trónjához, amaz egy dicső magyar
család, emez egy európai dynastia sarjadéka. Azonban Szentjóbi mégis
talált, Mátyást atyja érdemei emelték trónra; Ferencz atyja, II. Lipót,
szintén nagy érdemű fejedelem, a ki visszaállitotta a magyar alkotmányt,
barátja volt a haladásnak, ezért fiának épen oly örömest nyújtja a
magyar nemzet koronáját, mint Mátyásnak, de megvárja tőle törvényei
tiszteletét s jóléte és dicsősége emelését. Ez alapeszme sugalja a dráma
alakjait. Szentjóbi az ifjú Mátyásban a magyar király eszményét akarta
fölmutatni a szintén ifjú Ferencz királynak s környezetében a
dynastikus, de alkotmányához ragaszgodó magyar nemzet: Szilágyiban és
társaiban a hazafias aristocratiát, Vitézben az alkotmányos papságot,
Erzsébetben a fenkölt lelkű és erélyes magyar nőt s a Hunyadi-házhoz
ragaszkodó vitézekben a hű és hálás magyar népet.
A párbeszédekben egyenes vonatkozások is találhatók minderre. Midőn
Vitéz Ujlakynak és Lindvaynak Mátyást ajánlva (I. f. 6. j.) így szól:
«Egy ilyen jól indult fából nem várhatunk-e méltán áldást, a ki magát
már most is oly gazdagon mutatja, életének tavaszában a legszebb
termést, nyárra és őszre a legjobb izű gyümölcsöket igéri… Legyetek az ő
bölcs baráti, és hamikor oztán valamely nemes cselekedetet véghez
viszen, a haza bajain könnyebbít, minden korba és állapotba levőket
boldog megelégedéssel eltölt, a haza javát állandóul megerősítette, az
országnak méltó fényességet szerzett, akkor érezzétek azon
kimondhatatlan édes örömöt, mely csak egy nemes kevélységből
származhatik: ezt a gondolatot én adtam neki ebben az én tanácsomat
követte, ezen dolognak véghez vitelében én is vele együtt segítettem s
azon háladatos örömkönnyei a hazának, melyeket a maga tulajdon
boldogságán, jó királyának emberi szeretettel teljes uralkodásán hullat,
én reám is szinte úgy háramlanak»: mindezt maga a költő mondja bennök I.
Ferenczben és tanácsosaiban vetett reményét fejezi ki. Erzsébet e
felkiátásai (I. f. 5. j.): «Hevesek ugyan az én hazámfiai, de valósággal
jószivűek, a kik hazájokat igazán és szivesen szeretik. Csak szelid
hangon, jó kivánó lélekkel mondd meg nekik az igazságot: soha sem vetik
meg». Majd hátrább (III. felv. 1. j.): «Oh nem akkor vethetné le a
magyar igazán természetét, ha a kényszerítés és erőszakoskodás többet
tenne rajta mint a jóság és a bizodalommal való bánás. Esmerem én az ő
szíveket, örömest visznek annak végbe mindent, a ki az ő kész
akaratjokat szelid meggyőzés által tudja megnyerni, csak a kényszerítést
nem szenvedhetik»: czélzások II. József korára, a kényuralom
rendeleteire. Sőt a költő tudva nem átall anachronismust is elkövetni,
csak hogy kifejezhesse a nemzet közérzületét. «Válaszd Buda várát
lakóhelyedül» – szól Gara Mátyáshoz (III. f. 5. j.) – «építsd meg ennek
romladozott kőfalait és ékesitsd meg hajlékait» stb. Vajon uralkodása
kezdetén hol lakhatott volna másutt Mátyás, mint Budán, midőn Bécset
csak évtizedek mulva foglalta el? Szentjóbi nem a XV-ik, hanem a
XVIII-ik század Budájára gondolt, mely rég óta nem látott már királyt s
nem tudta visszanyerni régi fényét.
A szónoklattal megelégedő hazafias irány nem kivánta meg, az ünnepélyes
alkalom pedig épen kizárta az erős drámai összeütközést. De valamivel
több cselekvényt nemcsak megtűr, hanem megiván az alkalmi drámai mű is.
Szentjóbi műve cselekvényében az események nem annyira egymásból,
egymásra hatva folynak, mint inkább csak egymás után. Két összeütközés
van benne, de egyik sem alkot bonyodalmat s mindenik csak hamar elsimul,
kibékül. Mindjárt az első felvonásban Gara és Ujlaky akadályozni akarják
Mátyásnak királylyá választását, de Vitéz, Szilágyi és Erzsébet
igéretei, rábeszélései s a nép zajongása kicsikarják tőlök a
beleegyezést. Erzsébet ugyan felajánlja nekik fia megpróbáltatását is,
tudniillik, hogy puhatolják ki titkon: hogyan dolgozik Mátyás testvére
haláláról, boszut akar-e állani érte rajtok s ha bosszuállónak találják,
rekesszék ki örökre a királyi székből. Ezzel akarja a költő fentartani a
drámai érdeket, de csaknem bizonyosan tudjuk már, hogy Mátyás anyja
óhajtása szerint fogja magát viselni, de ha máskép viselné is, lehetne-e
már megsemmisíteni a királyválasztást? Ebből hát nem fejlődik semmi,
hanem a helyett egy más: a második összeütközés áll elő. Podiebrád nem
akarja kiadni Mátyást, mert megigérte azt a magyar koronára vágyó
lengyel királynak s fél haragjától, de Erzsébet szintén háborúval
fenyegeti. Erre megijed, mert ha ily erélyesek a magyar asszonyok,
milyenek lehetnek a férfiak. Azonban megtudva, hogy leányát szereti
Mátyás s nőül akarja venni, mindenbe beleegyezik s így mindkét akadály
minden nagyobb küzdelem nélkül le van győzve s a dráma véget ér.
A költő nem cselekvényre törekszik, csak helyzeteket keres, hogy
személyei kifejezzék érzelmeit s elszónokolják eszméit. A cselekvény ez
erőtlensége s a lyrai és szónoki elem e túltengése később is, sokáig
jellemvonása volt a magyar történelmi drámának s még maig sem szabadult
meg egészen tőle. De Szentjóbi némi drámai érzékkel önti jelenetekbe nem
elég drámai cselekvényét s általában bizonyos mozgalmasságot és
takarékosságot tanusit, a mi Dugonicsnak épen nem sajátja. A
jellemrajzba is fölülmulja őt. Sehol sem találkozunk drámájában Dugonics
lélektani ellenmodásaival, erőltetett szenvedélyeivel s kirivó
anachronismusaival. Azonban Szentjóbi alakjai sem elevenek s korrajza
sem jellemzetes. Mátyás és a többi személyek is inkább csak abstractiók,
bizonyos eszmék jelképei. Mátyásban nincs semmi fiatalság, oly okos,
erényes, minővé még érett korában sem válik az ember. A többi magyar úr
oly hazafias, jó akaratú vagy könnyen megterő és kibékülő, a milyeneknek
óhajtotta Szentjóbi az 1792-ik országgyűlés alsó és felső tábláját.
Podiebráddal nem tud mit csinálni a szerző s utoljára is inkább csak
arra használja, hogy elérzékenyülve bámulja a magyarok nagylelkűségét.
Leánya már határozottabb alak, de igen is érzik rajta Kotzebue
naturalismusa. A cseh királykisasszony az ártatlanság és természet
gyermeke, a ki egész ártatlanul be-besuhan Mátyás börtönébe s igen
természetesnek találja a szerelmet. Abban az időben bámulta e világ
Kotzebue Gurliját, a ki minden, neki megtetszett idegen férfi nyakába
borul, megcsókolja, s kinyilatkoztatja, hogy örömest hozzá megy nőül. Az
akkori színművek hemzsegtek az egész, fél és negyedrész Gurliktól.
Csoda-e, ha Szentjóbi sem kerülhette ki a ragályt?
Bár _Mátyás király_ I. Ferencz koronázási ünnepélyére íratott, mely 1792
jun. 6-án volt végbemenendő, mindamellett azon évben nem adatott elő.
Endrődy _Magyar játékszinében_[40] pontosan előszámlálja az e hónapban
előadott színműveket, de _Mátyás király_ sehol sem fordul elő, sőt e
napon nem is volt olőadás, s a színház ablakai bérbe adattak a
koronázási menetet néző közönségnek. Csak 1793 jul. 3-án került először
szinre,[41] s azután többször, századunkban is egész a negyvenes évekig
tetszéssel adatott, különösen országos és megyei ünnepélyek alkalmával s
1834-ben dalművé alakították át, melynek zenéjét Heinisch József és
Arnold György írták.[42]
Szentjóbi nem soká élvezhette drámája sikerét; 1794-ben ugyan
biharmegyei aljegyző s gr. Teleki Sámuel titkára lett, de ugyanazon év
deczember közepén elfogatott és Budára hozatott, mint a Martinovics féle
titkos társaság tagja. Tulajdonkép nem volt valóságos tagja a
társaságnak, azonban Hajnóczy vallomásából kiderült,[43] hogy tudott
létezéséről, ismerte kátéját, s bár utóbb értésére adta Hajnóczynak,
hogy nem akar benne részt venni, de minthogy nem tett jelentést a
hatóságnak, 1795 május 8-án a királyi tábla mint felségsértőt halálra
ítélte, mit másnap a hétszemélyes tábla is helyben hagyott. Azonban a
király ez itéletet fogságra változtatta bizonytalan időig, «míg az
őszinte búbánat és teljes javulás jeleit adván, a körülmények
tekintetbevételével más intézkedés fog tétetni.»
Íme a dynastikus érzelmű drámairó, a ki I. Ferenczben egy ujabb Mátyást
remélt s tanácsosaiban az igazság és eszély megtestesülését óhajtotta,
börtönbe vettetett, mert egy demokratiai elveket terjesztő kátét ismert
s elmulasztotta azt följelenteni. Kufsteinba vitetve, nem sokáig
raboskodott, mert 1715 okt. 10-én meghalt, élete huszonnyolczadik
évében. Emlékét nem jelöli sirkő, arczképe sem maradt, csak egy
árnyképét őrizte meg Bacsányi, melyet fekete papirból, úgy látszik maga
vágott s költeményei közé rejtett, s melyet ezelőtt tiz évvel a
_Vasárnapi Ujság_[44] közölt is. Bacsányi Szentjóbi barátja és
fogolytársa volt, ki _Gyötrödés_ czimű költeményében szívszaggatón
énekli, hogy a szomszéd börtönből áthallik haldokló barátja nyögése s
nem mehet hozzá, hogy enyhítse kínjait, halálát is megéneki _Egy
szerencsétlen ifjú sirjánál_[45] czimű költeményében:
Ő néki megnyitotta már
Révét a jóltevő halál:
A mi hajónk habok közt jár,
S nem tudjuk partot hol talál
Ti szűzek s ti is, óh Tirol
Ifjú polgári, jőjetek,
S az emberség barátiról
Barátom sirján zengjetek.