A Nemzeti Szinház zárva lévén, megragadom az alkalmat, hogy a Budai
Népszinházról is szólhassak valamit. Ezt eddig is örömest tettem volna,
ha körülményeim engedik, mert elismerem a Budai Népszinház fontosságát,
bár távolról sem tartozom azok közé, a kik erőnek erejével nemzeti
ügygyé kívánják varázsolni. Csodálatos, hogy a nagyközönség józan
belátását néha épen a journalisták rontják meg. Midőn a Budai Népszinház
építése és megalapítása szóba jött, néhány lap oly hühót csapott, mintha
egy nemzeti intézetről volna szó. Még csekélyebb ügynek is, mint a
Népszinházé, megvan a maga fontossága a magyar társadalmi életben s a
journalistika jól teszi, ha részvétet ébreszt iránta, de nemzeti nagy
ügygyé emelni mindent, a mi a nemzetiséggel többé-kevésbbé kapcsolatban
van, éretlenség. Egy valóban nemzeti intézet virágzása vagy bukása
mindíg a nemzeti becsület kérdésébe vágó ügy; s mi lenne az, ha egyesek,
társulatok, községek, városok mindennemű vállalatai a nemzeti becsület
paizsa alá helyeztetnének? Küzdjön mindenki a maga becsületére,
használjon hazájának a hogy tud s vegye figyelembe, mit Vörösmarty _Ősz
bajnok_-jában Toldi mondott egy pár meggondolatlan ifjú embernek, kik az
ország czímerét koczkáztatták:
Máskor – úgymond – e szent jelnek,
Ha erőtök nem felel meg,
Békét hagyjatok.
Küzdjön a ki mer, czímére
S tűrje – kit mily végzet ére…
E fogalomzavar nem hogy tisztult volna, hanem még nevekedett. A
journalisták egy része szembe állította a budai szinházat a nemzeti
szinházzal s a versenytárs szerepére unszolta, sőt még ma is találkoznak
némelyek, kik úgy mutatják fel a budai népszinházat, mint példányt, hova
a nemzeti szinháznak törekedni kellene. Soha sem olvastuk, hogy
találkozott volna franczia journalista, ki valamely Vaudeville szinházat
a Théâtre Francais-val állított volna szemben, ha mindjárt helyes oka
volt is az utóbbira neheztelni. De nálunk az ilyesmi nem ritkaság, csak
bátorság kell hozzá s ha valakinek ily gyönge ítélő tehetsége van, nem
csoda, ha tovább megy, s az anyagilag s szellemileg annyira sülyedt
városi német szinházat is untalan dicsőíti a nemzeti szinház rovására.
De hagyjuk ezt. Elég az hozzá, hogy Molnárnak csak annyi belátása volt,
mint kritikusainak, elfogadta e nevetséges helyzetet s a drámai alsó
nemek helyett, a mi nélkül a népszinháznak nincs értelme, a drámai
felsőbb nemekben próbált szerencsét s úgy látszik, azzal kecsegtette
magát, hogy egymaga oly nemzeti szinházat alapít, minő egy egész
országnak sem sikerült. Azonban csakhamar belátta ez iránynak ha nem is
nevetségességét, de anyagilag káros voltát. Fölhagyott a tragédiával,
felsőbb vígjátékkal, s leszállott a drámai alsóbb nemekhez: az
operettehez, népszinműhöz, bohózathoz, kisebb vígjátékhoz s látványos
szinművekhez. Ez volt legörvendetesb fordulat a népszinház történetében,
legalább öntudatára jutott hivatásának s oly tért foglalt el, melyen
egyedül lehet jövője. Mi szükség is két nemzeti szinházra? Bár egyik
tudna megfelelni feladatának. Oly számosak-e nálunk a drámai magasabb
nemek költői és szinészei, hogy nem férnek meg egy házban? Oly nagy-e a
közönség, hogy egy második főszinházra is szüksége van? Oly gazdag-e a
közönség, hogy két szinházat dotálhasson? Vajon nem azt óhajtotta-e évek
óta minden józan kritikus, hogy lassanként szoruljanak le a nemzeti
szinpadtól a drámai alsóbb nemek s mint főszinház egészen csak a
főnemeknek szentelje erejét? S mi különös! Midőn egy Népszinház áll elő,
Nemzeti Szinházzá akarjuk alakítani, s midőn némi balkísérlet után saját
kerékvágásába zökken, fennen hibáztatjuk. Valóban a Népszinház emez
örvendetes fordulata néhány journalistának tetszett legkevésbbé. Előbb
sajnálták, hogy elejti az úgynevezett dráma ügyét, azután abban
nyugodtak meg, hogy ez csak átmeneti állapot s ha a szinház megerősödik
anyagilag. Újra áttér a jó útra s a Nemzeti Szinház versenytársa lesz.
Mindamellett az állítólagos átmeneti korszak operettei, bohózatai
annyira megnyerték tetszésöket, hogy közülök némelyek az _Ördög
pilulái_-ért Bécsbe is felrándultak. A Népszinház szembe állítása a
Nemzeti Szinházzal később sem szünt meg; törik-szakad; így is úgy is meg
kellett lenni a párhuzamnak, nemcsak véleményekben, hanem tényekben is.
Tavaly néhány író kérvényt vitt fel Bécsbe a Nemzeti Szinház
választmánya és igazgatója ellen; az idén sem maradhatott el a bécsi út,
néhány írónak fel kellett oda rándulni, hogy a Budai Népszinház
igazgatójának mintegy diadalmenetét képezze.