1864 márczius 21-én.
A főrangú műkedvelők rég várt előadása csakugyan véghez ment és jó
sikerrel. Valóban szép esténk volt. Játszók és közönség egyaránt forró
köszönetünket érdemlik; amazok, hogy minden eszközt megragadnak a
szükölködők segélyezésére, még egy szinpadi előadás fáradalmaitól sem
ijednek vissza, emezek pedig, hogy minden belépti jegyet elkapkodtak,
bár egy páholy díja ötven, egy zártszéké hat forint volt. Két egy
felvonásos vígjáték adatott elő. Az első czime: _Hol töltsem estéimet?_
előadták: Gyürki Ábrahámné, szül. Orczy Sarolta bárónő, gr. Andrássy
Gyuláné és Tisza Lajos úr. A második czime: _Női könnyek_, előadták:
Csáky Melania grófnő, Vay Gizella bárónő, Beöthy Ákos, Kendeffy Árpád,
ifju gr. Károlyi István urak. Az érdekeltség, vidám hangulat, tetszés,
taps általános volt. Kivált a nők szünni nem akaró tapsokkal
halmoztattak el. Mintha egy családi előadáson lettünk volna, hol csupa
rokonság gyült össze, oly részvéttel, szeretettel csüggött a közönség
főrangú műkedvelőinken, kik oly kitünő részt vesznek inséggel küzdő
honfitársaink segélyezésében. Im a jó példának, a nemes tettnek minő
hatása, olvasztó ereje van, s mennyire kedveli a magyar, ha
aristocratiája helyét valóban betölteni igyekszik.
A két vígjátékot három tableau követte. Az első: _Béla választ korona és
kard között_ Geiger képe után. Előadták: Bohus László, gr. Festetics
Leó, gr. Keglevich Béla, gr. Vay Alajos és gr. Zichy Manó urak. A
második: _Bornemisza Anna egy órai uralma_ Vizkelety rajza után.
Előadták: gr. Károlyi Edéné, gr. Keglevich Béláné, gr. Pejacsevich Pálné
asszonyságok, gr. Erdődy Henriette, gr. Degenfeld Berta, b. Révay
Sarolta és b. Eötvös Ilona kisasszonyok; továbbá: gr. Esterházy István,
gr. Fesztetics Pál, Kendeffy Árpád, b. Podmaniczky Ármin, herczeg
Odescalchi Gyula, gr. Károlyi Gyula, gr. Szapáry Imre és Bohus László
urak. A harmadik: _Il decamerone_ Winterthaler festménye után, mely
Bocaccio száz novellájának bevezetését tárgyazza. Előadták: gr. Zichy
Jánosné, gr. Zichy Pálné, herczeg Odescalchiné asszonyságok, Wesselényi
Róza, gr. Zichy Melánia, Königsegg Irma, Degenfeld Emma kisasszonyok, és
ifj. gr. Károlyi István, Nyéki Gyula és Szögyényi László urak.
Mind a három igen sikerült, s az utolsó valóságos tündéries bájával,
méltó befejezése volt az egésznek. A közönség a meghatottság és
felindulása jelei közt hagyta oda a szinházat. Azonban e felindulást
nemcsak a jótékony czél és nemes példa idézték elő. Nem csekély része
volt abban azon körülménynek is, hogy főrangú hölgyeink ajkairól oly
szépen, oly édesen hallotta zengeni nemzeti nyelvünket. Minő különbség
most s ezelőtt egy félszázaddal, midőn egy magyarul is beszélő főrangú
hölgy oly ritkaság volt. De miért mondjunk egy félszázadot? Ezelőtt csak
húsz évvel is, minő fájdalommal töltötte el jobbjaink keblét főuri
köreink idegenszerűsége. Im Vörösmarty, ki a mérsékelt magyar írók közé
tartozott s oly ritkán szólt élesen bármiről, még 1841-ben ily keserű
panaszban tör ki:
«Nem szólhatunk-e néha egy esdeklő, panaszos, vagy hosszu gyümölcstelen
várakozás után elkeseredett szót magunkról, véreinkről, véreinknek – ha
így szabad mondani – virágairól, kik még mai napig sem akarnak egészen
megmagyarosodni, kiknek nagy száma csaknem minden nyelven jobban beszél,
mint magyarul? kiknek töredezett magyar beszéde lélekharagként hirdetni
látszik a nemzet haldoklását. Ne szóljunk-e nagy urainkról,
főnemeseinkről, s kivált uri hölgyeinkről? Halld neveiket s véredet
felforralja öröm és lelkesedés; mert a nevek nagyok, honiak, beirottak a
nemzet történet könyvébe: mert hozzájok érdem: a szenvedés vagy
diadalmak dicsősége van kapcsolva. De hallgasd beszédeiket, azon
beszédeket, melyekben szivök szól, nem ünnepély, nem fitogtatás, vagy
épen gúny, hogy a «csorda megengeszteltessék», hallgasd meg őket,
elszomorodol, megszégyenülsz, elcsüggedsz; mert e megvetésben
rövidlátás, gőg s egy jellemtelen kornak hitványsága van. Csak egy
eltévedt magyar szót nem hallasz ajkaikról, ha magokban vannak. Hol itt
azon kútfő, melyet nemzettisztelés – vagy honszeretetnek nevezhetnénk?
Pedig ha tudnák e hatalmasok, mint lesi őket a magyar nép jó, lelkes, de
szegényebb osztálya, mily örömteljes büszkeséggel mutatná be őket a
világnak: ime! ezek a mi nemzetünk virágai; gazdagok, miveltek,
nagylelküek, és magyarok! ezek a mi vérünk, atyánkfiai, rokonunk! De
nem, ez örömben ők nem részesítenek. Nagy része – mert kivétel itt is
van – csak farsangi divatból alakul magyarrá, hanem minden egyéb, mint
az. Minden nemzetnek csak saját nyelvében vannak letéve kiirthatatlanul
gondolkozása, érzelmei: lehetünk e biztosak felőlök mig ezt magokévá nem
teszik? S ki fogja a diszesebb magyar társalkodást előteremthetni, ha ők
nem? Hányat fog fényes példájok elcsábítani s a különben is hatalmas – a
maga helyén minden tiszteletre méltó, de nálunk nemzetiség fogyasztó –
németezés zászlója alá hódítani? Ne tegyünk-e kérdést koronként, vajon
történik-e részben valami javitás? úgy neveltetik-e az újabb nemzedék,
hogy a rég óhajtott kort elővarázsolni képes legyen? s végre, hogy a
legsetétebb oldalt is lefátyolozzuk, nem fog-e ezen megvetésért gyülölet
gerjedni? Gyülölet és irigység, hogy Magyarország harmadának urai, midőn
nem mint őseiknek véröket, csak szivet, hajlandóságot kellene adniok a
hazának, a haza féltendő kincsének a nemzeti nyelvnek, e helyett
megvetésükkel, hanyagságokkal, idegenségökkel megmérgezik reményeinket,
pusztulni engedik a nemzeti örököt, sőt azt magok, fényes és csábító
példájokkal, rontani segítik. De türjünk és hallgassunk, nehogy a
tulhajtás s idétlen avatkozás vétke rovassék ránk».
E panasznak most már alig van értelme. Hála istennek, csak a multat
illeti, s többé nem a jelent. Mi akkor általános volt, most csak a
kivételek közé tartozik. A fiatalabb nemzedék egészen magyar nevelést
nyert, s kivált pesti főuri köreinkben, helyét újra visszafoglalta
nyelvünk, s e változást lassanként mindinkább fogja érezni irodalmunk
is. Kiszenvedt nagy költője hazánknak, vajha élnél még! «Annyi
balszerencse közt» egy aggodalmaddal kevesebb lenne s azon búskomor
felindulás, mely oly keserűn ékesszólóvá tett, mennyire enyhült volna e
műkedvelői előadás alatt is.