Mióta Zábelt eltemette, György nagyon meggyűlölte a Levantet. Most már
egyéb vágya sem volt, mint hogy végleg visszatérjen a hazájába.
Júniusban néhány különös levelet kapott Margittól. A leánya láthatólag
egészen belebolondult az ő Kemény Bélájába. E levelekben állandóan az
édesanyjával polemizált, aki előtt egyébként sohasem merte kiejteni
Kemény úr nevét. Az élethez és a boldogsághoz való természetes jogáról
filozofált, amellett sűrűn emlegette azt a bizonyos padlásszobát,
amelyet tündérpalotává változtathat két hű szív szerelme.
– Most már utaznom kell! – mondta György.
Egyelőre egy hónapig akart csupán odamaradni. A társa arra kérte, hogy
menjen Konstantinápolyon át és számoljon le ottani szállítójukkal.
A gyorsgőzösön az a kellemes meglepetés érte Györgyöt, hogy Vitkovics
lovagot találta a kapitányi hídon. A lovag valahogyan megint
megengesztelte a Lloyd-társaság haragos szivét és most az Alexandria és
Konstantinápoly között járó egyik gőzöst vezette. Az óceánra ugyan most
sem eresztették még ki, de a kapitány a Lloyd igazgatójának határozott
igéretét bírta, hogy a most épülő nagy óceánjárót, amely Trieszt és
Sanghai között fog járni, neki adják. A kapitány egyébként jó kedvében
volt. Jó kedvét néhány csinos angol miss okozta, akik megszállották a
parancsnoki hidat. Az ő kedvükért talpig fehérbe öltözött Vitkovics és
mulattatásukra fölhordatta a kajütjéből összes térképeit, a nagy
messzelátóját, a fotografáló gépét és a felesége arcképét.
Reggel horgonyt vetettek az Aranyszarv torkolatában. Sztambul minaret-
és kupola-erdejére ezüstös pára borult, Galata felől pedig nyüzsgő
rajokban közeledtek a sárga kaikok. György elvégezte dolgát a
szállítóval, aztán útra kelt a délben induló keleti gyorsvonattal
Budapest felé.
Amikor este megebédelt a vonaton, az ebédlő-kocsi pincére rossz belga és
svájci pénzre akarta fölváltani az ő török aranyát. Alkalmasint török
effendinek nézte Györgyöt, aki piros fezt viselt a fején. György azonban
pénz dolgában nem értette a tréfát és éles hangon rászólt a pincérre.
Mialatt a szemébe nézett, egyszerre az a biztos meggyőződés kerekedett
felül benne, hogy gyakran látta már a libériás ember fakó arcát. De hogy
hol és mikor látta, arra sehogy sem tudott visszaemlékezni. A pincér
magastermetü, nagyon sovány, őszhajú és fölötte ellenszenves arcu ember
volt. Fesztelen, szinte gőgös tartással járt-kelt a vendégek között,
ajkán pedig állandóan valami gúnyos, kicsinylő mosoly ült.
Másnap reggelinél megtudta, hogy ki a pincér. Szófiában egy magyar ember
szállott a vonatra – a diplomáciai ügynökség egyik dragománja volt – a
nevén szólította a pincért.
– Jó reggelt, Balázsovics!
Igen, ő volt. Balázsovics, a kártya-matador.
A budapesti kaszinó híres gavallérja, aki kétszeri kártyaosztás közben
kifosztotta Szitnyayt mindenéből. Ő választotta el Szitnyayt a
családjától, ő küldte hosszú számüzetésbe, ő kényszerítette rá a baromi
munkára, amelyet gőzhajók kazánházának forró poklában, raktárakban és
irószobákban végzett. De ő volt oka annak is, hogy a gerinc és akarat
nélkül szükölködő emberből, a szenvedélyek és szeszélyek játékszeréből
férfi lett.
Balázsovics nem ismerte meg Szitnyayt. György szinte égett a vágytól,
hogy megtudja, miként züllött az egykor annyira irigyelt és rettegett
matador pincérré?
A szófiai dragomán, aki megszimatolta Györgyben a magyar embert és
hamarosan ismeretséget kötött vele, bőven kielégítette kíváncsiságát.
Balázsovics bukása egy nagy botránnyal kezdődött, amely körülbelül egy
esztendővel azután, hogy tönkretette Szitnyayt, előadta magát a
budapesti kaszinóban. Egy nagynevű és dúsgazdag mágnás, Hatfaludy gróf,
aki maga sohasem kártyázott, de unalmában szívesen nézte mások játékát,
egy este tíz tanú előtt csalónak nevezte a matadort. A gróf hirtelen
fölkelt az asztal mellől, ahol Balázsovics adta a bankot és így szólt a
játékosokhoz:
– Ne játszatok ezzel a gazemberrel, most láttam, hogy csal!
A játék természetesen félbeszakadt. Balázsovics kihívatta a grófot, de
az kurtán kijelentette, hogy sipistákkal nem szokott verekedni. A
becsületbíróság, amely nem talált semmiféle kézzelfogható bizonyítékot,
kimondta ugyan, hogy Hatfaludy tartozik Balázsovicsnak elégtételt adni,
az elégtételadásban azonban nem volt köszönet. A gróf, aki egyébként
igen kemény és gőgös úr volt, kétszer lövetett magára, maga azonban nem
élt a lövés jogával. A párbaj végén így szólt Balázsovics segédeihez:
– Mondják meg annak a fráternek, hogy minden kedden délután, amikor
ráérő időm van, lövöldözhet rám, ahányszor akar, én azonban soha sem
fogom arra méltatni, hogy fegyvert emeljek ellene.
Ebből persze ujabb lovagias bonyodalmak kezdődtek a gróf és Balázsovics
szekundánsai között, a matador helyzete azonban a párbajtól kezdve
tarthatatlanná lett. Hatfaludy gavalléros hírneve oly magas, társadalmi
poziciója pedig oly erős alapon állott, hogy bizonyos fokig túltehette
magát még a párbajszabályokon is. A kiméletlen és szívós megvetés,
amelyet ő és barátai Balázsoviccsal és annak kevés jó emberével szemben
kimutattak, semmivé tette a matadornak egyébként is mindig kétes és
gyanús pozicióját.
Balázsovics, miután nem játszhatott többet a budapesti és a bécsi
klubbokban, a Rivierára vonult, ahol megszokásból, vagy talán azért,
mivel a vagyonát ki akarta kerekíteni bizonyos összegig, törzsvendégévé
lett a montekarlói játékbanknak. Négy-öt esztendeig váltakozó
szerencsével, de egyre növekedő szenvedéllyel viaskodott a nagy
fosztogató géppel. Sok pénze és jó idegei voltak, a banknak azonban még
több volt a pénze és még jobbak voltak az idegei; a gép végre is
legyűrte az embert. Balázsovicsot tönkretette a nagyjátékosok rendes
végzete. Egy nap a bank ötszázfrankos könyöradományával a zsebében
hagyta el Montekarlót.
További sorsáról nem sokat tudott a dragomán, Szitnyay azonban egészben
véve el tudta képzelni egyes megállóhelyeit annak a pályafutásnak, amely
a Rivieráról a konstantinápoly-belgrádi vonat ebédlő-kocsijáig vezetett.
Amikor György megfizette ebédjét, kétfranknyi borravalót adott
Balázsovicsnak. Az mély meghajlással csúsztatta zsebébe a pénzt. Most
sem ismerte meg Szitnyayt.
Késő éjjel Budapestre érkezett a vonat.