Magam is megdöbbenek, a mikor ezt a czimet leirom; hisz ez a szó:
«huszár», maga is annyit jelent, mint «legvitézebb»; ki érdemli meg azt,
hogy a történet által, a költők nyelvén s a köznép danáiban «hősök
hősének» neveztessék?
Pedig mégis igazam van.
Volt egy férfi – nem is olyan régen halt meg –, a ki a mellett, hogy
tökéletes eszményképe lehet egy, csupán a költők agyában született,
középkori lovaghősnek, valódi élő mintája marad egy tetőtől talpig
magyar vitéznek: annak is pedig huszárnak; olyan huszárnak, a kiről
azután a többit szabják.
Ez a férfi volt Simonyi József ezredes.
Ni, hogy villognak az öregek szemei, mikor ezt a nevet hallják! Ismerik
őt jól mindazok, a kiknél az őszhaj és az emlékezet még anno 1800-ból
ered. Látták bátor tekintetét, hallották csodadolgait, bámulták, büszkék
voltak rá és azután – megsiratták. Hallgasd meg te is ifju nemzedék: ki
volt ő, mi volt ő? és tanuld meg, hogy az előtt is voltak ám derék
emberei a magyarnak! – Ezután is lesznek, ha Isten úgy akarja.