véljük, Kautsky maga sem vette soha túlságos komolyan. Már az
«Agrarfrage»-ban elismerte, hogy «a szociáldemokrácia csalatkozott a
mezőgazdasági fejlődéshez fűzött várakozásaiban, mert kénytelen volt
belátni, hogy a mezőgazdaságban a kisüzem koránt sincs a gyors
elpusztulás útján és hogy a nagy mezőgazdasági üzemek csak lassan
nyernek tért, sőt helyenkint visszaesnek». Ugyanígy ír «A proletárság
diktaturája» című füzetében (65. old.). Kautsky agrárelméletének
kimerítő bírálatát lásd egyébként Oppenheimernél, id. m. VIII. fejezet.
(Kautsky als Agrartheoretiker.)]
[Footnote 93: A szociális forradalom. I. 46.]
[Footnote 94: Bernstein: Das realistische und das ideologische Moment im
Socialismus. II. (Zur Th. u. G. d. Socialismus.)]
[Footnote 95: _Praesumptio boni viri:_ A «jóság» vélelme.]
[Footnote 96: A szociális forradalom. I. 93. old. és 14. old.]
[Footnote 97: Hogy a marxista-irodalomban mennyire csak szó a
forradalom, azt jellemző módon bizonyítja a következő: A francia Parti
Socialiste 1919-ben tartott kongresszusán ily határozatot hozott: «A P.
S. a szörnyű tanulságok hatása alatt megszilárdult meggyőződéssel
határozottabban, mint valaha, kijelenti, hogy törekvéseinek végső célja
a szociális forradalom. A szociális forradalom sem többet, sem
kevesebbet nem jelent, mint a termelés, csere és fogyasztás
kollektivista rendszerének megvalósítását, a tőkés magántulajdonra
alapított jelenlegi gazdasági rendszer helyébe, amely a történelem immár
lezajlott korszakának felel meg. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy
miként megy végbe ez az átalakulás, amely maga a forradalom: a törvényes
hatalmak átszármazása útján-e, az általános választójog nyomása alatt,
vagy pedig a szervezett proletariátus erőszakos fellépése révén.»
(Programme d’Action du Parti Socialiste.) _Léon Blum_ így kommentálja e
dodonai igéket: «Ha e hipothézisek közül, amelyeket mérlegelnünk
kellett, az _első_ válik valóra – bár az a kevésbbé valószínű – ha tehát
a proletariátus legális utódlás útján jut hatalomra, úgy hogy a
szocialisták bizonyos körülmények között országuk parlamentjében a
mandátumok többségét meghódítják és akkor módkjuban lesz megvalósítani
azt, ami voltaképpen a forradalom, vagyis az állam és a tulajdonjog
gyökeres transzformációját, – nos, törvényes származása, törvényes
jellege dacára mégis csak forradalom lesz ez a transzformáció!»
(Commentaires sur le Programme d’Action du Parti Socialiste.) Ad
analogiam: azt is lehetne mondani, hogy ha egy király «legális utódlás
útján jut hatalomra» és ezt a hatalmat ama jogkörben érvényesíti,
amelyet neki az alkotmány biztosít: cselekménye forradalom. Ha vasárnap
után hétfő következik, az nyilván forradalmi jelenség, valamint az is,
ha valaki elfogyaszt egy almát, melyet megvásárol: hiszen az előbbi
gazdája nem fogyasztotta el. (V. ö. az 52. old. jegyzetével.)]
[Footnote 98: Georges Sorel, akit alig lehetne «polgári előítéletekkel
vádolni, egy helyt így ír: «Azok, akik forradalmi beszédeket intéznek a
néphez, szigorú őszinteségi öncenzurának vessék alá a magukat, mert a
munkások minden szót betű szerint értelmeznek és nem érik fel ésszel a
szimbolikus fordulatokat». (Réflexions sur la Violence. 483. old.)
Vajjon Kautsky tisztában van-e ezzel? Hisszük, hogy nem, mert nagyon
elítéli azt az erőszakot, melynek előidézésében pedig nem egészen
ártatlan.]
[Footnote 99: A szociális forradalom. I. 82. old.]
[Footnote 100: V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája. 48. old. és E.
Lederer: Die Gewerkschaftsbewegung 1918/19. stb. (Archiv für
Sozialwissenschaft u. Sozialpolitik. Bd. 47. Heft 1.) 242., 246., 250.,
251., 253. és 266. old.]
[Footnote 101: Ed. Bernstein: Drei Antworten auf ein Inquisitorium. I.
Allgemeine Zurückweisung. (Zur Theorie u. Gesch. d. S.)]
[Footnote 102: Farkas Geiza: Munkakerülő görcs. (Huszadik század. 1919.
1–2. szám, 44. old.)]
[Footnote 103: Haladás és szegénység. 154. old.]
[Footnote 104: «A social life passed in war is positively demoralising.»
The Principles of Sociology. §. 575. ut. bek.]
[Footnote 105: Nem így volt ott, ahol nem lévén háború, a társadalom
vagyona meg nem semmisült. A marxizmus magyar orgánumában, a Népszavában
olvashattuk nemrég, hogy Hollandiában, amely «klasszikus példája a béke
áldásos voltának», «a munkabérek arányosan emelkedtek a drágulással, sőt
azt néhány foglalkozási ágban meg is haladták». (1920 október 28.)]
[Footnote 106: Fejtegetéseink teljes tárgyilagosságát megóvandó, egyes
személyeket nem kívánunk itt megnevezni. Ám ez álláspontunk meg kell
hogy engedjen egy kivételt, mellyel egy vértanu emlékének tartozunk.
_Tisza István_ nem tartozott a fenti államférfiak közé. Ő, aki a nehéz
szívvel vállalt háború rettenetes felelősségét megrendítő
önfeláldozással viselte, becsülettel végig akarta azt küzdeni és
honszerelme roppant fanatizmusával bízott a győzelemben. _Ő benne
magában_ nem is hiányoztak e győzelem feltételei. Volt benne annyi hit
és annyi erély, amennyit nehéz feladata megkívánt. Nem is ingadozott egy
pillanatig sem a maga útján. Ám a sors kivette kezéből a hatalmat és
hogy kivehette, ez annak a jele volt, hogy nemzete immár a mások
kétségeire kezdett hallgatni és nem az ő hitére.]
[Footnote 107: A szociális forradalom. I. 84.]
[Footnote 108: Psych. du Soc. 52. old.]
[Footnote 109: Vom Wesen des Socialismus. (Zur Theorie u. Geschichte des
Socialismus.)]
[Footnote 110: «Quack-ridden: in that one word lies all misery
whatsoever!» Chartism. Chapt. V. (Historical and Political Essays.)
Természetesen akadtak az orosz és a magyar munkásmozgalom vezetői között
is feddhetetlen és meggondolt férfiak, aminthogy a német vezetők között
is akadt fantaszta és demagóg. De mind ezeknek, mind amazoknak _a döntő
pillanatokban_ semmivé lett a szavuk, mert vagy egyedül vagy törpe
kisebbségben kellett maradniok. Példákra mindenki emlékezhetik.]
[Footnote 111: Jászi Oszkár: Szociológia és politika. (Huszadik Század.
1919. 3. szám, 132. old.)]
[Footnote 112: Lásd Landau-Aldanov: Lénine (Povolovzky ed. Paris). 34.
old.]
[Footnote 113: K. Radek: A szocializmus fejlődése a tudománytól a
valóságig. «A kapitalizmus érettségi foka és a szocialista forradalom.»]
[Footnote 114: Zur Kritik der politischen Ökonomie. Előszó.]
[Footnote 115: Id. hely.]
[Footnote 116: Kommunista kiáltvány. 37. old.]
[Footnote 117: A. Bucharin: A kommunisták programmja. II. A rablóháború,
a munkásosztály elnyomása, a tőkés társadalmi rend vereségének kezdete.]
[Footnote 118: «A mi végcélunk… megszüntetése minden szervezett és
rendszeres erőszaknak, az emberek minden leigázásának általában.» Lenin:
Állam és forradalom. IV. 6.]
[Footnote 119: E kérdésről egy orosz szocialista író új keletű
munkájában a következőket olvassuk: «Az orosz forradalom katonák
mozgalmának a győzelme volt… A katonai lázadás jellegét máig is
megőrizte… Egy másik tényezője… a paraszt… Az orosz forradalom nemcsak
katonai lázadás, hanem agrárforradalom is, amelynek az volt a
tendenciája, hogy a nemesség földjét felossza a parasztok között… Ma van
már földje a parasztnak… Azé a paraszté lett a föld, akinek elég ereje
volt arra, hogy megnyerje magának a biztosok és komiték kegyét… A
bolsevizmus elkerülhetetlen bukása világosan be fogja bizonyítani, hogy
az utóbbi időben már nem volt semmi komoly szociális alapja, mint
ahogyan a cárizmusnak sem volt, csak az ő rendőrei, az ő biztosai és az
ő vörös gárdistái.» M. A. Landau–Aldanov: Lénine. (Povolovzky, Paris.)
118–120.]
[Footnote 120: Bucharin: A kommunisták programmja. X. fejezet.]
[Footnote 121: U. o. XI. fejezet.]
[Footnote 122: Lenin: Állam és forradalom. III. 2. és VI. 2.]
[Footnote 123: Lenin: Állam és forradalom. V. 4.]
[Footnote 124: U. o.]
[Footnote 125: «Nemcsak a termelés továbbfolytatása lesz egyik sürgős
feladata a szociális forradalomnak, hanem _fokozása_ is. A győztes
proletariátusnak gyorsan ki kell fejlesztenie a termelést, hogy
kielégíthesse azokat a nagy igényeket, amelyeket az új kormányzattal
szemben támasztanak.» Kautsky: A szociális forradalom. II. 27. old.]
[Footnote 126: A magyarországi bolsevizmus félhivatalos lapja, a
Népszava, annak idején szolgált néhány adattal a kollektivista üzem
produktivitásáról: «Egy dohánygyárban egy munkás óránként átlag 400
cigarettát készített. Most több, mint 100%-os fizetésemelés mellett,
ugyanaz a munkás óránként átlag 280-at készít… Egy katonai
egyenruhaszabóságnál egy munkás, amikor még a kizsákmányoló
militaristahadsereg számára dolgozott, naponta 9 zubbonyt varrt. Most
jóval nagyobb bér mellett csak 6-ot készít. Pedig tudhatná jól, hogy ez
a zubbony a proletárhadsereg számára készül.» (Lásd A. Fraccaroli:
Magyarország a bolsevizmus alatt. 110. old.) Úgy látszik, még elég
messze van az idő, amikor – Marx jóslata szerint – a munka elsőrendű
életszükségletté lesz. (Gothai programm. I. 3.)]
[Footnote 127: Lásd: Sombart id. m. 171. old.]
[Footnote 128: A kommunisták programmja. X. fejezet.]
[Footnote 129: E sorokat 1920 tavaszán írtuk le. Azóta jelentős
események mentek végbe, melyek azonban nem teszik szükségessé fenti
fejtegetéseink revizióját, mert épen minden tekintetben megerősítik és
igazolják azokat. Ama beszédében, amellyel az orosz kommunista-párt
tizedik kongresszusát vezette be, _Lenin_ többek között a következőket
mondta: «Legkimagaslóbb politikai problémánk e pillanatban a munkások
viszonya a parasztokhoz, akik Oroszország lakosságának többségét teszik.
A paraszt, aki úgy érzi, hogy a cárista tábornokoktól már nincs mit
tartania, úgy véli, hogy túlságosan kevés iparcikket kap és ezért az a
véleménye, hogy a jelen állapot túlságosan sok áldozatába kerül.
Szükséges, hogy segítségére legyünk a parasztnak. Gabonában és
élelmiszerekben beszolgáltatandó _természetbeni adókat fogunk
intézményesíteni. (!)_ Ezek az adók az egyes parasztnak anyagi erőihez
lesznek mérve és nem fogják sérteni egyéni érdekeit. A termésnek csak
egy részét fogja az állam természetbeni adókkal igénybe venni, a többi
megmarad a parasztnak, akinek _joga lesz feleslegét eladni szabad
forgalomban. (!!)_… A természetbeni adó egyike a szovjetpolitika
legfontosabb problémáinak. Gyakorlati megvalósítása a párt abszolut
egységét követeli, úgyszintén világos felismerését _a nehézségeknek,
amelyekkel a proletariátus diktaturájának egy kisbourgeois államban
küzdenie kell_». («l’Humanité», 1921. márc. 12.) _Adók, szabad forgalom,
kisbourgeois állam!_ A kommunista tanácsköztársaság immár saját
programmjának a karrikaturája. Hol vagyunk a termelés és forgalom
társadalmi monopóliumától, hol a «rengeteg többség mozgalmától a
rengeteg többség érdekében!» (Kommunista Kiáltvány, 42. oldal.)
Érdekesen fűzi tovább Lenin e vallomásokat a természetbeni adókról
értekező újabb írásában: «Az adott pillanatban két dolog között kell
választanunk_: vagy megtiltunk minden nem állami forgalmat, vagy pedig
nem akasztjuk meg a kapitalizmua fejlődését, hanem azon vagyunk, hogy
állami kapitalizmust csináljunk belőle._ _Az első methodus_ (ez volt az
eredeti programm, mint láttuk) _ostobaság volna_, ama párt részéről,
mely azt megkísérlené, mert 1. ez a politika ma gazdaságilag meg nem
valósítható és mert 2. feltétlenül megbuktatná ama pártot. A másik út
azonban gazdaságilag járható és nincs benne semmi, ami a proletariátus
diktaturájával ne volna összeegyeztethető. Ellenkezőleg, az állami
kapitalizmus egy lépés előre, a kispolgári ideológia teljes
megsemmisítése felé.» (A brünni «Volksfreund» május 12. számából.) Az
angol szocialisták szovjetbarát napilapja azonban nevén nevezi e
gyermeket: «Lenin maga az – írja a «Daily Herald» május 10-én – aki
bejelenti, hogy Oroszország ezentúl kapitalista állam… Oroszország ma
már kapitalista-állam, amelyet a kommunista-párt diktaturája kormányoz…
Világos, hogy az élelem szabad forgalma le kell, hogy rombolja a
kommunista-politika alapjait». Joggal mondja tehát az európai
szociáldemokrácia legszélső balszárnyának egyik markáns képviselője,
_Friedrich Adler_, hogy «öntudatlan vagy talán épen tudatos
megtévesztés, ha azt mondják nekünk, hogy Oroszországban meg van
valósítva az, ami a mi célunk… Oroszországban parasztforradalom ment
végbe, amely típusa a tiszta polgári forradalomnak». (Arbeiter-Zeitung,
1921 márc. 22. V. ö. Kautsky: A proletárság diktaturája, 66. old.)
Mindezt frappánsan tetőzik le Leninnek a «Krasznaja Nov» c. folyóiratban
megjelent fejtegetései «az államkapitalizmus» formáiról. «Az
államkapitalizmus első formája a _koncesszió_. A munkás és
parasztkormány külföldi kapitalistákat bocsát be iparunkba és fenntartja
magának az ellenőrzést. A második forma a _szövetkezet_. _Ostobaság és
bűn volna szemet hunyni az előtt, hogy a szövetkezetek szabadsága és
jogosítása magában foglalja a kapitalizmus szabadságát és jogosítását._»
A harmadik forma szerinte a _bizomány_, a negyedik állami üzemek, erdők
stb. _bérbeadása_. Mindezt a következő lendületes indokolás kíséri: «Mi
vagyunk a proletariátus elővédje. De ne feledjük el, hogy ez az elővéd
csak kis része a proletariátusnak és ez is csak kis része az egész
népességnek.» Már pedig «Nézzetek a térképre – úgymond –: Vologda, a
donmenti Rosztov, Szeratov és Omszk között beláthatatlan területek
terpeszkednek, amelyeken civilizált államok tucatjai férnének el. De ott
mindenütt ugyanazok a patriarchális barbár vagy félbarbár állapotok
uralkodnak. Gondoljatok az orosz földnek elkallódott darabjaira, amelyek
a vasúttól messze, útak nélkül húzódnak meg a végtelenben, tökéletesen
elszakadva a civilizációtól, a nagyvárosi kapitalizmustól. Lehetséges-e
ebből az állapotból Oroszországot közvetlenül átvinni a szocializmusba?»
Lenin igéri, hogy _igen_: elektrilizással, tíz év alatt! Az idei orosz
éhinség jó foglalót ad e tíz évre! Ám hiszen Lenin maga sem hisz ebben.
«A kapitalizmus nyomorúság a szocializmushoz képest – így fűzi tovább.
De a kapitalizmus is haladás a középkorhoz, a kisüzemhez, a
bürokratizmushoz képest. _Amennyiben nem lehetséges közvetlenül a
szocializmusba átmenni, a kapitalizmus a termelésnek és forgalomnak
nélkülözhetetlen fejlődési szakasza._» (Brünni Volksfreund, jún. 2.) Ime
a «nevetséges egér»! Hiszen «a szocializmus árulói» ezzel az olcsó
bölcseséggel már elég régen kínálgatják Lenint és láttuk már, hogy Lenin
maga is jól tudta ezt, mielőtt felcsapott Messiásnak. Most már megint
tudja. Lehet, hogy még egyéb is eszébe fog jutni. Például talán az is,
hogy 2×2=4,]
[Footnote 130: Ez az igazság nyilvánul meg a bolsevik elmélkedők ama
teljesen végig nem gondolt érveléseiben is, melyeket a másodelőző
szakaszban idéztünk. És ugyancsak ez rémlett fel Marxnak is egy világos
pillanatában, mikor a francia proletárforradalom eshetőségére (1871-ben)
azt mondotta, hogy az «kétségbeesett ostobaság volna». (A polgárháború
Franciaországban. Népszava-kiadás. 33. oldal.)]
[Footnote 131: Ppsych. du Socialisme. 1898. 171. oldal.]
[Footnote 132: V. ö. Földes Béla: A szocializmus. Bp., 1910. (Tud.
Akadémia.) II. köt. 185. old.]
[Footnote 133: Vannak marxisták is, akik tisztában vannak ezzel az
igazsággal. Így Szabó Ervin egy helyt elismeri, hogy «oly társadalmi
állapot, amelyben egy tiszta gazdasági típus úgy determinál, hogy benne
a társadalmi és politikai felülépítmény és a gazdasági alap között
tökéletes a harmónia: mintegy a fejlődés vége, avagy kezdete –
contradictio in adiecto, minthogy a fejlődésnek kezdete vagy vége nem
képzelhető». (Szindikalizmus és szociáldemokrácia. I.) Vandervelde pedig
így vélekedik: «Valóban, nincs okunk arra, hogy el ne képzeljünk egy
olyan szocialista-társadalmat, amelyben az egyéni tulajdon és munka
egyidőben és egymás mellett él a kollektiv tulajdonnal és munkával.» (A
kollektivizmus és az ipar evoluciója. Bpest, Grill, 1908. 37. old.)]
[Footnote 134: B. Kidd: A társadalmi evolució. Akadémia, Bpest, 1905.
62. old.]
[Footnote 135: Somló Bódog: Állami beavatkozás. 146. old.]
[Footnote 136: «Universal History, the history of what man has
accomplished in this world, is at bottom the History of the Great Men
who have worked here.» Th. Carlyle: On Heroes, & c. Lecture I.]
TARTALOMJEGYZÉK.
Első rész: AZ ELMÉLET 5
I. fejezet: Siker és kritika 5
II. fejezet: A «tudományos» jóslat 11
1. Jóslat és tudomány 11
2. Az emberi természet 16
III. fejezet: A történelmi materializmus 22
1. Az eredeti képlet és származása 22
2. Műszó és fogalomzavar 28
3. A módosított képlet 33
Második rész: AZ IGAZSÁG 44
I. fejezet: Általános elemzés 44
1. A jóslat elemei 44
2. A jóslat szerkezete 48
II. fejezet: A forradalom útja 52
1. Társas élet és forradalom 52
2. Ábránd és valóság 59
III. fejezet: Gazdagság és nyomor 71
1. Növekvő gazdagság 71
2. Növekvő nyomor 77
Harmadik rész: AZ ÉLET 84
I. fejezet: A neomarxizmus «ideológiái» 84
1. Az opportunizmus álarcai: realizmus és szimbolizmus 84
2. Forradalmi árnyalatok: romanticizmus és politicizmus 96
II. fejezet: Háború és forradalom 103
1. Az összeomlás pragmatikája 103
2. Az összeomlás után 112
III. fejezet: A proletariátus diktaturája 117
1. «A tudománytól a valóságig» 117
2. Programm és praxis 120
3. A tapasztalat jelentősége 127
Összefoglalás és befejezés 131