De ha a meséből lett a regény s levetve gyermekczipőit, a mint attól

folyton távolodott fejlődésében, ép annyira bizonyos, hogy útja végére

még el nem jutott; még most is sok a mesterkéltség benne s a cselekmény

szimmetrikus fölépítésében, az összefutó szálak elrendezésében a

csináltság erősen érzik. Az olvasó első tekintetre észre veheti a

történet kompoziczióján s anyagán is az író kezét és ízlését, holott

csak a kidolgozáson és fölfogáson volna szabad éreznie.

Világos tehát, hogy az elbeszélő irodalom még mindig megy előre. Megy,

de hova?

Én úgy gondolom, hogy a hirlapírói _report_ felé. Itt fogja valahol

megtalálni a tökélyt. De persze ép úgy nemesítse meg a reportot ezután,

mint a hogy megnemesítette azelőtt a mesét. Nincs az a becses írói

tulajdonság, mely ne érvényesülhetne ebben a rámában is.

A report az egyetlen, mely a maga eredeti természetességében folyik.

Legközvetlenebb rajzolata a valóságnak s azonfelül szabad és független a

szabályoktól. Valóságos «vadon gyermeke» a lapok roppant betűerdejében.

A reporter közli velünk a nyers eseményt, felvonultatja az abban részt

vett fő és mellékalakokat a nélkül, hogy kénytelen volna

életfolyamatukból többet nyújtani, mint a mennyit az esemény megértése

kíván. A reporter elmondván az eseményt, ép azon módon, mint a ki

szőtte, maga a Végzet, szélnek ereszti az abban szereplő személyzetet,

menjen ki-ki a maga útján, más érdekes vagy nem érdekes, de ezzel többé

nem összefüggő események elé, holott az elbeszélő írónak (eddig

legalább) kötelessége volt ezeket az alakokat mindvégig összetartani és

munkája folyamán vagy végén róluk az olvasónak számot adni, hogy mi lett

belőlük azontúl.

Mesterségünk jövőjére vonatkozó ilyenforma sejtelmek kapcsában tettem

meg a kisérletet a fentebbi elbeszéléssel. Ugy képzelem a dolgot, mint

rendszerint szokott történni a társaságokban, hogy szó van valamiről,

mire egyik is, másik is előhoz egy esetet vagy egy példát, mely bizonyít

vagy megvilágít. Nos mondjuk, hogy a «kicsikart» házasságok némely

fajtája van szőnyegen s a disputa folyamán az én igazaim mellett

felhoznám a Noszty fiú esetét Tóth Marival s mikor a történet bizonyító

magvát elmondottam, mintha ezzel be is fejezném, nem törődve a személyek

további sorsával. Ép ahogy a vonat beérvén végállomására, megáll és nem

megy tovább, _habár magok az utasok még be nem végezték_ az útjokat.

Csakhogy ezzel az újítási vágygyal kapcsolatosan előugrik a kétely is.

Birkóznak, birkóznak és nem birják egymást földhöz vágni. Az ujítási

vágy nagy hetykeséggel veri a mellét: «Hiszen igazam van», a kétely

ellenben titubálva mérlegeli: Hátha csak a patkót vertem fel

_megfordítva_ a pegazusra s a lábnyomokat tekintve magamat is megtéveszt

a hátravaló menés, mely előre való menésnek látszik?

Ily viszonyok között nem mervén dönteni se ide, se oda, legokosabbnak

látszott egy kis barátságos egyezkedést kötni a két birkózó között,

vagyis megtenni a kisérletet, de mindjárt azzal az engesztelő

szándékkal, hogy a következő könyvemben, ha az isten erőt és kedvet ad,

tovább folytatom bontómegyei ismerőseink sorsát.

_Mikszáth Kálmán._

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: Népmesei neve egy elképzelt jóságú, mindeneket felülmúló

ételnek.]

TARTALOM.

XIV. A Patkó-legenda keletkezése és szétfoszlása 1

XV. Mikor a lányok a gyertyát eloltják 23

XVI. Egy kis kóstoló az önkormányzati tevékenység mezejéről 41

XVII. Nagy mulatság a drenki öregeknél 79

XVIII. Csiga-biga nyujtsd ki a szarvacskádat 116

XIX. A Sz. Sebestyén pihenőház és a rekettyési kuria, valamint lakói 147

XX. Noszty Ferencz emelkedőben 167

XXI. Az ember néha egy szalmaszálban botlik meg 176

XXII. Tóth Mihály fölszippant valamit 199

XXIII. Mit csinál a pók, ha a hálóját összetépik 212

XXIV. A botrány 239

XXV. Disputa 260

XXVI. A regény véget ér 280

KÉPJEGYZÉK.

1. Ah, Istenem, Mari, úgy látszik nekem, tetszik neked 34

2. Ötszáz forintra, méltóságos uram 42

3. Zimankós idő volt, február elseje 81

4. Odasietett és kezét nyujtotta 94

5. A mama küldött, apuska, hogy már haza akarna menni 130

6. Én még nem akarok hazamenni 145

7. Szeret, szeret, – suttogta 163

8. Két karjába zárta a kedves alakot 197

9. Ne ordíts, marha! 211

10. Künn az ajtónál lövöm főbe magamat 255

11. Szereted azt az embert? 281

12. Haza akarok menni, ezredes úr 306

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

4 |mond a Velkovics |mondta Velkovics

15 |Édekes, hogy |Érdekes, hogy

16 |Repásiné asszonyom |Répásiné asszonyom

53 |szemelyükre nézve |személyükre nézve

148 |tudós emrbe |tudós ember

153 |) – Majd ha |– Majd ha

174 |Epen abban |Épen abban

221 |Buhenyikkel sikerül |Bubenyikkel sikerül

244 |figyelte az alvókar |figyelte az alvókat

270 |vonás úgy is söppenhet |vonás úgy is csöppenhet

294 |Máll tante |Máli tante

297 |esipkét, brokátot |csipkét, brokátot

303 |vasvillákkat vannak |vasvillákkal vannak

303 |csak s szempillája |csak a szempillája

307 |bénítő levertség |bénító levertség

308 |kozvenczionális chablonokból |konvenczionális chablonokból

309 |Hjszen a konfliktusok |Hiszen a konfliktusok

309 |gyermekkorábban rakott |gyermekkorában rakott

311 |»Hiszen igazam van» |«Hiszen igazam van»]

A Noszty fiu esete Tóth Marival (2. kötet) · 第 18 / 18 段