Az apám régen meghalt, az anyám öregen néha beszél fiatalságáról, a
felejtés ködével eltünedező történeteiről. Egyszer a régi szüretekre
emlékezett, amikor még nem volt filokszéra, a szőlőhegyek fröccsentek az
édes musttól, apám csak későn tért haza, pincéről-pincére járt és
megvette a termést, anyám elbeszélte, hogy valamelyik ilyen este apámat
megtámadták. Egy pincében alkudozott, fizetett és meglátták a
bugyelárisát, melyben sok pénz volt.
(Anyám nehezen beszél és amíg elmerülten a másik mondatát megtalálta, a
szünet alatt kíváncsi izgalom kapta el képzeletemet.)
Az apám kiment a pincéből, késő este volt, indult már haza felé.
Hegyoldalon, a szőlők között vezetett az útja, nagyon sötét volt már,
egyszerre csak három ember az apám elé állott.
– Láttad a bugyellárisát?… szólt az egyik paraszt.
(Anyám fáradt arca megélénkült, a barázdák megszűkültek rajta, nehéz
keze megfrissült és téveteg mozdulattal a levegőbe rajzolta a három
ember útonállását. Szemem előtt állt az a sötét szüreti este.)
A három ember megszóllította az apámat és rákiáltottak:
– Pénzt vagy életet…
(Én láttam ezt a jelenetet. Láttam a sötét ég alatt megrettenni az
apámat. Állt a város fölött, a csillagok halottas súgárzásában,
messzibbről ideneszelt a hazatérő szüretelők ittassága, a némult
levegőben, mint vastag kígyó csavarodott a pincék szaga, madár nem
rebbent, diófa nem rezzent, elrémült magánosságban csak állt a három
gonosz között az apám és szívét meglegyintette az otthonülő családjának
illata…)
A három ember leteperte a földre az apámat.
(Gyönge kicsi emberke volt és rajta a csattogó, sietős csizmás
parasztok… Szép kerek arcából, hogy felkönyörögtek a szemei, könyörgős
szemeiből, hogy rimánkodott a pillantás a magasba, angyalhoz, Istenhez
és forró, fáradt teste meggyúrtan a hideg talajon…)
A mellére térdepeltek és az egyik paraszt kést rántott elő.
(Az anyám ujjai beletépnek a levegőbe és az ósdi, jól őriző függönyök
lehullanak…)
– A mellére térdepeltek és az egyik paraszt kést rántott elő…
(Mellkasában hogy szétömlött a szíve és szomorúság, imádkozás, vágy,
fogadkozás hörgött a hörgésében… Cipelő szegény válla bizonyára rúgta a
nyirkos földet, harcos, próbált karja lökte az aljas halált, gyávult
lábai labdásan keresik a futást, ledőlt dereka síklik a kínok
vesztőjében, ámuló feje forog a szőlőbokrok avarán, fulladt nyaka fújtat
a húshurkok között és megbűvölt szeme előtt szabdal a bicska, mint
íziglen bűnhődők fölött a Jehova bárdja…)
Az anyám elpihegi:
– Szüretelők jöttek és a rablók elfutottak…