rámfüttyent a segédkántor gyönyörű tillárom-trillázása, elbong fölém a
betegszívű énekes magafeledt dalolása és az énekes verőfényben áll,
hazajáró gyermeklelkem előtt egy széles vállú, hengermellü,
aranypápaszemes ember, a főkántor. Izgalom, megindúltság volt, amikor
közénk jött; Palesztinából, Jeruzsálemből sodorta felénk a fuvalom,
amely a jerichói rózsát is viszi a zarándokútra, mely gyökerezés nélkül
vonul át a térségeken és ahol megáll, egyetlen virágjával kilángol és
illatot küld az emberekre, hogy gyöngéd lesz tőle még a gonosz is…
Őriző, megajándékozott, jól ellátott szekrény: rossz füleim… a kóbor
hangot visszahallom… az íze, az ereje édes és kívánatos, mint az
elhagyott szőllőgerezdek mustja, amiket kemény szálfák alatt roskadozó
rabszolgák vittek le a forró hegyoldalról a hűvös gádorokba…
a zománcos csendülése tiszta, könnyű és áradva áradó, mind a hajdani
napsütés, mely nyitott érlelő legyező, a büszke cedrusok, bújálkodó
lótuszok, az Isten küszöbén várakozó lelkek fölött…
Ma már tudom, nem voltak rendes emberek.
A templomi homály, el nem bocsájtóan egészen magához ölel és megtelik a
kör a fejem körül kergetődző énekhangokkal: borzongó gégék rikkantanak,
vágyas szájak gusztussal megnyílnak és céltalan örömmel a hangot
kiküldik, fölküldik; a vékonyabb, mint a hirtelen gyík meghempereg a
csöndben, a szélesebben zengő megbontja fényét és szitakötők villanak,
ívelnek a sugárzásban; gyerekek az üde boldogsággal kacérkodnak,
felesel, összerikolt, ostoros pattogással össze-összezendül a trillázó,
skálázó ének; gyerekek a pubertas részegségével verik félre kicsi,
elcsent harangjaikat, pipiskélnek, seregélyes vigalommal, lépcsős
nekifutással fölkacagnak; a betegszívű, mélyből született magasbaszálló
hangja elindúl, súgva lendül, búgva szárnyal s orgonálva szálldos a
társtalan horizontban; a segédkántor szőke csőréből fölfut, a függélyes
szökőkúttal a hiú tenor, paradicsommadár teste riszál, tollászkodik,
billegve erősködik, fütyül, dalol a hangja a szökkelő magasságban és
megzeng a »bájdalú«, a palesztinai vándor s ölelő énekében földalol
minden, ami tükrös a könnyben.