hogy háborog, remeg a hangmenyezet a munkások fölött, mint
pengeti-csengeti magát az érces és viszi magasból a magasba a dal karcsú
vonalait, hogy feszül a borongós és színezi mámoros iparkodással a
hangtársait, mint fonja be gyönge magát a vékonyka és suhan, ível,
csilingelni segít, erősebb pajtásainak,
ez az összedalolás, harmóniás ének, hangnak a hanggal való ölelkezése…
érzitek a másik melódiát, amely földalol az ének mögül?
tudod mi az, ha munkások énekelnek? ha a morcos basszus összeakaszkodik
a könnyelmü tenorral, az érzelmes alt ráborul az ujjongó szopránra? a
basszus, a tenor, az alt – tudod? – egy-egy ember, munkás és ha rád
énekel a vasárnapi kórus, érzed mögüle a másik melódiát, hogy a munkás
nincs már egyedül?…