No hát olyan adat ez mind, amit el lehet hinni.
Pálma elfogadta azt en bloc, csak azt mondta, hogy szeretné azt a leányt
megismerni.
Biztosítottam felőle, hogy be fogja mutatni magát, mihelyt rendben lesz.
Így aztán Pálma az öt órai theaozsonnán azzal vághatta ketté Fritillária
szenzácziós hirmondását, hogy «mindent tudok, a férjem már elmondta».
Így szedik ki a kigyónak a méregfogait.
Az pedig, hogy Viola rendben lesz, azt jelentette, hogy amint a régi
dajkája megérkezik s elfoglalhatja a nagynéne helyét.
Én azonnal, amint Magda (így hitták a dadát) megérkezett, hazabocsátám
Baracskayné asszonyt, azzal a megvigasztalással, hogy azok a bizonyos
husz forintok, melyek a biztosító társaság által eddigelé az asztalára
havonkint leszámíttattak, ezentúl is meg fognak ugyanott jelenni.
Fogadja el eddigi hű ápolása jutalmául. A Violának nem lesz már arra
szüksége. Megértette a jó lélek s nagy könyhullatások között
elbúcsúzott.
Viola pedig beszegődtette a Magdát az én segítségemmel, amire nagy
szükség volt, mert a jámbor nagyot hallott. Különösen azt nem akarta
meghallani, mikor Viola tíz forint havi bért kinált neki; hanem mikor én
azt mondtam neki, hogy másik tizet én teszek hozzá, azt meghallotta. Meg
hogy a fát, vizet a házi szolga fogja hordani a konyhára.
Az is tetszett neki, hogy egy öltözet új ruhát kapott ajándékba.
Erre a díszes jelmezre azért volt szükség, hogy a látogatás alkalmával,
mint Viola kisérőnéje legyen bemutatható a feleségemnél.
Én ugyan a feleségemet eleve informáltam, hogy a kedves nagynéne lábai
nem birják meg a lépcsőmászást; ő majd lenn fog maradni a hintóban az
alatt, amig én Violát fölvezetem; de Pálma humanus lelkülete talált
kedvezőbb megoldást. Odarendelt két hordárt egy karosszékkel a kapuhoz s
mikor mi megérkeztünk a bérkocsival (a saját hintómon nem jártam Viola
szállásáig), szépen kiemelték Magda asszonyt, karra véve, beleültették a
zsöllyébe s így szállították föl a garádicson. Engedett magával mindent
elkövetni.
A bemutatás megtörtént annak rende szerint. Pálma egyedül fogadta a
látogatókat, leültette őket a karszékbe; nekem is helyet mutatott. Avval
kezdődött a benevolum.
– Baracskay Viola a neve?
– A nevelőanyám után. Valósággal az anyám nevét viselem; de azt
férjhezmenetelemig nem szabad használnom.
– Az atyjáról nem tud ön semmit?
– Azt tudom, hogy előkelő állásu hivatalnok és nős.
– Gondoskodtak önnek a megélhetéséről?
– Óh igen. Havonkint kapok életbiztosítási alapon száz forintot. (No,
itt esett egy kis korrektura az igazságon.) – Az elég szép. Abból igen
tisztességesen megélhet.
– Óh, én igen kevésből kijövök; a fölösleget félreteszem. Hogy ha itt
kitanultam az iskolát, Párisba kimehessek, tovább képeztetés végett.
(Második korrektura!)
Pálma intézett egynéhány kérdést Magdához is; amire azonban a tisztelt
hölgy állhatatos némasággal válaszólt.
– Elégségesnek találja ön – szólt végre Pálma a leányhoz – a nagynénje
felügyelését magára nézve?
– Még van azonkivül egy felügyelőm – szólt Viola, önérzetes
fejfölemeléssel. A – saját ambiczióm.
– Ah! a művészi ambiczió!
– Nem csak az – folytatá a leány. – Még más ambiczió is. Nekem vágyam
van társadalmi állást foglalhatni el. S ehez van jogosult reményem.
Ugyanaz a jóltevő kéz, mely napi szükségeimről gondoskodott, szintén
azon biztosító társaságnál huszezer forint kelengyét kötelezett le a
számomra férjhezmenetelem esetére. Én tudom jól, hogy egy könnyelmü
ballépéssel egy vagyont és egy társadalmi állást dobnék el magamtól. –
Ez a tudat az én erényőröm.
Pálma úgy meg volt hatva ettől a szónoklattól, hogy a kezét nyujtá a
leánynak, amit az háromszor megcsókolt.
Én pedig meggyőződtem felőle, hogy az én védenczem nagy szinművésznő.
Azzal Pálma elbocsátá a látogatóit, a hordárok ismét levitték karszékbe
ültetve Magda asszonyt a hintóig, én odáig vezettem Violát s
elbucsuzásunkkor azt sugám neki:
– Délután négy órakor meglátogatom.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Tehát volt már közöttünk valami közös. A közös hazugság. – Ez is egy
neme a liézonnak.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Pálma néhány nap múlva egy drága kerekes széket küldött a «nagy
néni»-nek, amin az, saját kezeivel hajtva a kereket, tehetett nagyobb
kirándulásokat az utczán. Eleinte Magda nem akart hozzászokni ehez a
furcsa járműhöz; hanem aztán Violával addig biztattuk, míg kedvet kapot
hozzá, hogy ezen járjon ki a piaczra, csirkét, uborkát bevásárolni.
Annyira, hogy még az ujságba is bekerült; a «Neues Politisches
Volksblatt» képben is megörökítette: «Die Haushälterin auf Rädern».
Pálma büszke volt rá s eltette a lapot emlékül.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Délután négy órakor elmentem Violát meglátogatni.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
És azután minden délután négy órakor elmentem hozzá. S rendesen nyolcz
óra után kerültem haza.
Hiszen ez a rendes hóra kanonika.
Ez a tisztességes férjeknek, családapáknak a rendes ideje. – Mikor az
asszonytársaság egybegyül a theánál, egy kicsit pletykázni, intrikálni,
embertszólni, divatról, konyháról értekezni, néha-néha fölolvasásokat
tartani, jótékony konczerteket rendezni, ritka esetekben lutrit, Hammer
und Glockét játszani, olyankor a jámbor férj veszi a kalapját s megy a
klubba, a kaszinóba, tarokkozni, pikétezni. Aztán nem csak egy klubb és
kaszinó van Budapesten; én adófizető tagja vagyok hétnek. Ha
történetesen kerestek és nem találtak az egyikben, bizonyosan ott voltam
a többi hatban.
Pedig hát egyikben sem vesztegettem a pénzemet.
Egy új világot fedeztem föl.
Ez a leány valóságos Meluzine volt.
Mindig jó kedvü, mindig tréfára kész. Amitől én úgy elszoktam már húsz
év óta. Akit csak magam körül látok, az mind komoly, szigorú, birálgató,
csipkedő, éles, zsémbes, panaszos, unatkozó, kevély, rátartó, leskelődő,
neheztelő, haragtartó, kényes, finnyás, begyeskedő, szórakozott, orroló,
erkölcsbiró, szemérmetes, szeszélyes, fanyar, izetlen, fáradt, legjobb
esetben czivakodó. – Én ezekből a virágokból birok egy egész üvegházat.
Nagy csoda-e, hogyha ebből az üvegházból kiszabadulva odabódorodok egy
csalitba, ahol a viola nyilik s jól esik végig hevernem a pázsiton, a
bokroktól beárnyékolva.
Hiszen hát azt is csak meg kellett tudnom, hogy a pártfogoltam mennyit
haladt a művészi tanulmányaiban. Viola minden délután produkálta magát
előttem a gordonkán.
Egyszer aztán eszembe jutott, hogy hiszen néhanapján én is tudtam
hegedülni s a hegedümmel milyen szépen akkompanyáltam a bűbájos
Fritilláriának. Hátha most is tudnék még valamit abból, amit bécsujhelyi
kadét koromban tudtam?
Vettem magamnak Bécsben egy straduáriót s azt egyenesen odaküldettem
Viola szállására.
És azután én kisértem hegedüvel az ő gordonkáját; – épen, mind hajdan;
bécsujhelyi kadét koromban, a bűbájos Fritilláriáét.
Ettől kezdve én valóságos kettős életet folytattam. Egy szigorút és egy
vidámat. Hivatalomban pontos, otthonomban rendes, rejtekemben élvezetes
életet.
Viola meseszerűen ragaszkodott hozzám. Rajtam kivül az egész világ nem
létezett ránézve. A zeneiskolában nem kötött senkivel baráti
ismeretséget, még csak a szállását sem tudatta senkivel.
Az a szállás is a legczélszerübben volt kiválasztva. Átellenében egy
templom, onnan senki sem láthatott az ablakaira. Szögletház volt, a
mellékutczából egy percz alatt a kapuhoz lehetett jutni; a kapuboltozat
alatt volt az ajtó, ami Viola szobájába nyilt. A másik szobából a
konyhába lehetett jutni, annak az ajtaján át az udvarra, az udvarról a
kertbe, a kert ajtaján át ki egy szűk sikátorba, melynek oldalait
istállófalak és beszennyesedett ablaku házak képezték. Nekem minden
ajtóhoz kulcsom volt. Ha a kertajtó felől jöttem, az utczaajtón
távoztam, vagy megfordítva. Mindig gyalog jöttem ide. Lehetetlen volt
utánam leskelődni bárkinek is.
(Te! Ez még mindig a «Pia fraus» fejezet alá tartozik?)
Még mindig. Csak te irjad, ahogy mondom.
A tanév szerencsésen lefolyt. A vizsgák megtartattak Fritillária
zeneiskolájában; mi is jelen voltunk a feleségemmel együtt: no meg
Amarillissel együtt; ott volt a miniszteri tanácsos, a zeneakadémia
igazgatója, a filharmonikusok, a klakvehuteszek; mindnyájan el voltak
ragadtatva Viola elegáns gordonkajátéka által. És mindnyájunknak a
véleménye abban összpontosult, hogy e kiváló talentumnak mulhatlanul
szükséges magasabb kiképeztetés végett Bécsbe, Berlinbe és Párisba
kirándulni. Most úgy is két hónapi vakáczió kezdődik.
És csodálatosképen az általam jogtanácsolt társaságoknak is épen erre az
időre akadtak olyan kiküldetései számomra, melyek utamat Bécs, Berlin és
Páris felé irányozták.
(Megállj csak! Hadd nyissak föl új tintásüveget; mert a kalamárisomból
kifogyott a «pia fraus»-hoz való tinta.)
Jól van no!