Ezzel a két egybekötött betüvel jelezi a szent szimbolisztika a
világföntartó lényt. Úgy is van.
Az alfa és az omega a szerelem.
A ki a szerelemben az alfát kimondta, annak az omegáig nem lehet
megállni.
Azért vigyáztam én magamra a későbbi dolgaimnál; vagy nem mondtam ki az
alfát, vagy mingyárt az omegánál kezdtem.
Attól a percztől kezdve, a melyben én az első «cs» betüt megmagyaráztam
a görögöknek, nem volt nyugalma tőlem az országban lakozó
czelebritásoknak. Csűstül kényszerítettem őket autogrammok kiállítására.
Nincs a svihákságnak, a schwindlinek, az imposztorságnak az a fajtája, a
mit alkalmazásba ne vettem volna ellenük, csakhogy a névaláirásukat
megkapjam. Legtöbbször sikerült. Bennem egy nagy világcsaló veszett el,
a mennyi talentumot ki tudtam fejteni e zsánerben. Valóságos
hochstaplere, szélhámosa voltam az autogramm-szerzésnek. Az
álorczásságot sem vetettem meg. Egyszer rajongó kis leány voltam, ki
festett nefelejts koszoru közepébe kivánja iratni a hires nevet; máskor
boldog családapa, ki engedelmet kér, hogy új szülöttét a nagy férfiú
nevére kereszteltesse. – Memmeg gazdag tőzsér, ki testamentumot akar
tenni s azt kérdi, hogy minő hazai czélokra hagyományozza a százezreit?
Egy regényirót azzal rohantam meg, hogy a regényében előforduló
félkézkalmár neve az enyimmel azonos: nyilatkozzék iránta.
Egy szatmármegyei czelebritást azzal interpelláltam meg, hogy ez a
fogadás eldöntendő, miként mondatik helyesen: «csikaja», vagy «csikója»?
Megkaptam rá a választ; helyesen mondjuk: «csikaója.»
S ezeket én mind beváltottam aranyra, – annyi csókot kaptam értük, –
mikor már a jérikói rózsa-lugas lombja olyan sűrű volt, hogy nem
lehetett keresztül látni rajta.
Oh, alfa és omega!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Van egy szép tengeri csiga, a neve «conus litteratus» (betüs kup.) Ennek
a talapján köröskörül tökéletesen rajzolt káldéi betük vannak, egymás
mellett a kezdő és végző betük. – Még ez a tengerfenéken lakó csiga is
tudja azt!