– Honnan tudhatta ön, hiszen még akkor élt fiam? kérdé Czeczilia sietve,
hogy hangja ne remegjen a szívdobogás miatt, mely Lőbl haszonvehető
szavainál megkapta.
– Márk orvos mondá, hogy bizonyosan meg kell halnia.
– Miként tudhatná azt egy orvos, meghal-e betegje, ki még
végveszélyekben nincs? vallatá tovább Czeczilia Lőblt, visszakapva
szilárd arczkifejezését.
– Mit Márk orvos állít, annak teljesülnie kell; az teljesülni szokott,
teljesült ez is; felelt a zsidó, a nélkül, hogy észrevenné, mennyire
bement a kivetett hálóba, mennyire másként jár esze és nyelve e nő
előtt, mint mások ellenében… Különben is az eset oly gyanútlan feledésbe
merült, s oly visszhang és részvét nélkül avula el, hogy nem juthatott
eszébe félni vagy vigyázni, midőn reá emlékezik. E mellett zavarban
tartá a trieszti fenyegető ujdonság, mely neki kárt és gyalázatot
hozhat; s eszét egy cseles ötlet tartá elszórva, miszerint Czecziliát
rabjává tegye, s üldöző szándékától megszabaduljon.
A szoba megett, a fabódéban, Vámos aláhuzatá az esküdttel Lőbl
nagyfontosságú szavait.
– Tehát kifizeti-e váltóimat vagy nem? fordítá tárgyát Czeczilia, nehogy
túlzással elrontsa, mit oly sikerrel épített.
– Négyezret, ha tetszik.
– Miként lehet ily kicsinykedő egy milliomos tőzsér?
– Haj! én szegény zsidó vagyok, nem magyar uraság, hogy forintom mellett
ne lássam a krajczárt.
– Hátha máshoz viszem a váltókat; s elveszti ön illő nyereségét.
– Csak tessék. De tudom, nem teendi a tensasszony. Nem is volna hála,
jótevőjét úgy kompromittálni, hogy aláírt nevét ide s tova hordja.
Czeczilia nem tarthatá vissza metsző gúnymosolyát, midőn Lőbl a főispánt
jótevőnek czímzé.
– De nem is érne czélt, folytatá Lőbl. Mindenki tudja, hogy a kegyelmes
úr tőzsére én vagyok. Hozzám utasítnák, vagy értesítést vennének tőlem,
s csak nem kivánja a tensasszony, hogy biztos háznak állítsam azt, hová
magam is százharminczhárom percentre hitelezhetek?
– Az önök egyetértő klubbja megtetézi az ördögöket.
– No-no, ne csüggedjen el, mondá ravaszul hunyorítva Lőbl. Látom, a
tensasszony nagy szorultságban van. Azt már a trieszti meséből előre
gyanítám. Tehát, hogy a vádlott pogány is egyszer elismertessék jó
kereszténynek, megszánom önt. Ha mulhatlanul hatezret szükségel, kölcsön
fogok adni a négyre kettőt. S egy üres váltót nyújta aláírás végett, fél
szemmel pillantva a várt feleletért gyűlölt ellenére, kit körmei közé
akart befonni.
– Tán hogy kettőért négygyel, később négyért nyolczczal legyek adósa, s
végre rabja, vad eszköze? Hogy elveszítsem önön az uralgást, mely önt
remegésben tartja, s megtöri?… Nem uram! E fensőbbséget, ez üldöző
igényt ki nem adnám kezemből ön vasládájáért. Nekem végetlen kéj
megbélyegezni, törvény alá hozni egy aranyfaló farizeust, ki ezreket
sanyar, s kinek ezer rabszolga közt csak egyetlen sujtó zsarnoka lehet…
Azért tehát most egyszer sem ismerem el a vádlott pogányt jó
kereszténynek. Köszönöm irgalmát;… nélkülözhetem. Én nem szoktam kölcsön
venni soha. Nincs is szükségem, mint véli hatezerre; s hogy ezt
bebizonyítsam, íme vegye át ön e váltókat; négyezerért odaengedem.
Lőbl gőgjét izgatá ugyan az úrnő kitört megvetése, de jónak látta az
alkalmat nyakon ragadni, s a helyett hogy feleselne, vagy az elfogadott
összeget daczból megtagadná: lelkén hagyva száradni a mondottakat,
hirtelen a ládába kapott s fizetett: hogyha már zsarnokát lebékóznia nem
sikerült, legalább a behorgászható kétezret ne szalaszsza el.
– Mégis furcsa, hogy a magyar jellem mind egy húron pendül, s számításom
soha sem csal meg; mondá foga közül a tőzsér, miközben fizetett. A
szellemfenség és bárányi erény mellett a tensasszony is felcsípi a
megleczkézett tőzsér foghagymaszagú bankóit.
Czeczilia megveté e gyáva ingerkedő gőgöt.
– Felvevém ördög, hogyha vádkeresetemben eskümmel kellend jellemrajzodat
kiegészítnem, személyes adatom legyen pogány-uzsorádról; mondá nemes
haraggal, miközben áttetsző halványságát gyönge pír lehellte be.
Aztán fölkelt ültéből, s Lőblt üdvözlet nélkül hagyá el. Fordultában
ruhája kissé felhajlott, s látni hagyá a kellemes könnyű láb körrajzát,
mely a szabályszerű s teljes termetet emelé. Ki őt gondosan végig
szemlélte, s a hajlékony ízletes modorra, mely sajátja volt, figyelmet
vete, kénytelen volt megvallani, hogy Czeczilia, évei mellett is, oly
hódító alak, mint a minő erélyes nőjellem.
XXIV. (Folytatás.)
Alig távozék Czeczilia, az irodából egy segéd jelenté, hogy jőni látja a
kegyelmes urat.
Lőbl kellemetlenül vevé a hírt. Néhány percze sem volt a Czeczilia által
okozott ingerültségből meghiggadni, már ott lepé e fontos látogatás,
melynek fárasztó és éles végzendői vannak, s melynek eredményeitől maga
is tartott. Egy csomag iratot vőn ki a vasláda egyik szegletéből, s
felbontva kettős pecsétjét, hosszú számjegyzéket tőn asztalára, melynek
végpontjául beirá a Czecziliától vett váltók értékét. Aztán rendezni
kezdé a csomagból a számjegyzék csatolványait, de mielőtt készen
lehetne, kopogtatás nélkül belépett ő excellentiája.
A fabódéból átnézett lopva a vasajtó széllyukán az árva halász.
Falszekrénynyé volt alakítva az ajtó belvilága, melynek üvegajtaja
nyitva állt, s szabad átfolyást engede a hangnak, a vékony bagazián át,
a nélkül, hogy eszébe juthatna valaha Lőblnek az évek óta bútorul
használt ajtó iránt gyanúba jőni… Ő az, ő az; inté Szalárdy Ödön nehány
percznyi fagylaló meggyőződés után, s leült elnyomni rettegését,
szívdobbanásait, melyek a felidézett emlékre megrohanták.
Lőbl szobájában magas, száraz termet állott. Fekete frakk-, s hasonszinű
pantalonban, melynek sovány szárából fénymázos bőrbe hüvelyzett nagy
lábak nyúltak ki. Fejér mellény, szépen mosott redős ingfodor, s
gomblyukában Szt. István kis keresztje. Hosszú, sovány, himlőhelyes
arcz, melynek sárgafekete bőrén májfoltok mutatkoztak. Fejét magasan
fel, csaknem hátratartá. Haja ősz és rövid, bajusza még jóformán fekete,
s nyirett íve alatt látni hagyá vastag ajkait, miket gőg és megvetés
előre nyomott. Álla és orra erős, durva metszetű; szemei kissé
kancsalok; s tekintetében szeszély és kajánság fejezi ki magát. Ha
mosolyog, hideg gúnyba öltözik képe, s ragyogó fogai különös ellentétet
adnak sötét bőréhez, mit felül rövid fehér haj szegélyez. A főispán
arcza általában visszataszító, de egyike azoknak, melyeken az egyéniség,
s főjellemvonások ki vannak nyomva. Főleg büszkeséget, merész
elszántságot, s hajthatlan akaraterőt fejezett az ki. Azért költé minden
megközelítőben ama szertelen visszatartózkodást, ama félelmet, s fogult
alázatot, de olykor daczot is, miket a kevély jellem rendesen elő
szokott idézni.
Szalárdy György mint családnyavalyát öröklé a nagyravágyást. Ősei,
kikről mindent tudott, előbb külpolitikának, Zápolya óta az udvar
érdekében szolgáltak, de egy-egy pazar utód, vagy fényelgő özvegy,
mindig eret vágott a bőház kincsein, s így a család sorsa fel, s
alábukdácsolt, a nélkül, hogy a magasabb dynastiába léphetne, vagy
elszegényednék. György nagyapja, Iván úr, új alapot tervezett a család
jövőjének; s végrendeletének első pontjában meghagyá, hogy fia, az
öröklött tőkével kereskedést űzzön, s minden áron pénzt és vagyont
szaporítva, grófságot szerezzen, elsőszülötti örökösödést eszközölvén
szerzeményeiben. A második pont majoresco unokáját kötelezé le, hogy oly
királyi hivatalt keressen, mely sokat hoz, de költséggel nem jár, s
törekedjék milliomos házba házasodni; mit, ha nemzetet nem nézend, s
polgárosztályt keres, könnyen elérhet. A harmadik pontban unokája fiát
jelelé ki a földi üdvre, melyben saját hamva is megdicsőülend. Ő
harmadik ivadék lesz úgymond, a család grófi koronája alatt. Nevéről már
le fogott veszni az új szag; de e mellett három fukar ős szerzeményeit,
s egy milliomos anyai hozományt fog élvezni. Házasodjék az első magyar
házak egyikébe, mit, ha vagyont nem néz, s szépséget nem keres, könnyen
elérhet, s akkor vegyen igénybe pénzt, befolyást, minden eszközöket
zászlós úrrá lenni.
A végrendelet első pontját, Barnabás úr, mint kém és zabszállító, csak
annyiban nem teljesíté, hogy hivatalt viselt, de olyat, mely keveset hoz
és sok költségbe kerül. Egyébiránt a pont második részét, azaz a
milliomos leányt elhagyván, a harmadik pontba átvágott, azaz nagy
családbeli leánynyal nősült, ki mindenéből kipusztította, vagy pusztítni
segélte; örököseül pedig, mint a Márk úr irgalomintézeténél megtudtuk,
egy pálinkaárúsnő fiát vette maga alá. Mi a végrendelet harmadik pontját
illeti, Lajos úrfi aligha elüti a zászlós uraságot, ámbár szájas
hazafiságon, és így alapos a b c-én kezdé; de ha elütné is, Iván úr
hamva meg nem dicsőülhet benne, mert ő nem az ős Szalárdy, hanem isten
tudja minő keresetlen vérből származék… Így rántja sokszor keresztül,
sőt plane nullificálja a tervező dédek számvetését a nyúllábas ivadék.
György úr, mint már valahol említve van, utazási után, a birodalmi
fővárosban, a magyar cancellariánál alkalmazá magát. Itten meggyőződék,
mennyivel nehezebb a fővilágban, saját körének elsejévé lenni, mint
magyar vidéken, hol öt csengettyűs ló, egy vörös guba kieszközli azt.
Meggyőződék továbbá, mily gyakorlati alapon épült azon állítás, mit
rhetor korában mint propositio majort tanula, hogy qui vult imperare,
debet obedire, azaz: ki uralgani vágy, görbednie kell. Őt mint
jelentéstelen ujonczot mindenki lenézte, vagy legjobb esetben közönynyel
mellőzé, de sokszor és nem mindig éles elmefuttatások paripája is lőn.
Mind ez igen sérté gőgjét, de látva, hogy a verseny és szerepféltés
surlódó érdekei közt csak kigyóügyességgel lehet feljebb csúszni: dacz
és torlás helyett hajladozó és hizelgő lőn, hogy aztán az alábbiakkal
fensőségét viszont éreztesse, mint az a bürokratiában rendesen történik.
Mind e mellett sem boldogulhat vala, ha ama tartományi csillagkeresztes
herczegnő látogathatlan estvélyein ki nem tünteti magát, azaz birtoka, s
anyagi bősége illő tudományul nem vétetik. György úr belátva, hogy a
herczegnő özvegy unokahugán kívül nincs más lépcső, melyen hamarjában
felkapaszkodhassék: jónak látá a nagyapai végrendelet reá vonatkozó
parancsát tisztelettel félretévén, milliomos filisterné helyett őt venni
nőül. Mindent, mit bira, hivatalt, czímet és rendjelt e leányágon
kapott, s azt joggal úgy nézhette, mint menyasszonyi hozományt. Mielőtt
azonban apjának ráhagyott kötelességét teljesítné, azaz gróffá lehetne,
a kormány változék. Egy lelkes lengyel nő szelleme kezdett befolyást
gyakorolni, ki az új korlátnok neje volt; s György úr pártfogója, a
tartományi herczegnő egész pártjával háttérbe esvén, előmenetére többé
mit sem tehetett; sőt megtartásáért is egy leánykori társnőjének kelle
hizelegnie, ki, mint ő, tábornok neje volt, csakhogy nem özvegy, s a
közelebbi kormánycserében befolyáshoz jutott. Ezen szolgálatokért György
úr lovagias kötelességének tartá neje és a herczegnő szeszélyeit
betöltni; s lőn belőle hiú fénykergető, mire különben is nagy hajlama
volt. Későbben, a kormány újabb fázisaiban, ismét nemtőt kapott egy
töredékben, s növő bajai közt folyvást a grófi rang reménye biztatá.
Egyébiránt ezen viszonyok, s azoknak hatása adtak irányt s megalakulást
egész jellemének. Irigy és alázatos lőn a felsőbbek iránt, követelő és
gőgös a kisebbek ellen; szeszélyrab magának, kényúr házában,
méltánytalan s mitsem tevő embereiért; s értéki fokozatos sülyedése
miatt éles ellensége a pénzuraságnak, mely most hazánkban a születési
aristokratia fölé oly félelmesen kezdi erejét csúsztatni.
Különben következetes, elszánt, hajthatlan, s maga nemében tökélyesen
bevégzett jellem.
Beléptekor Lőbl Simont egypár kézbókkal felületesen üdvözlé, s kinálás
nélkül leült a legelőkelőbb helyre, gúnyszemet vetve a tőzsérre, minőt
arra szokás, kit az ember gyűlöl, de nem kerülhet.
Lőbl lekapá chenillen sipkáját, felkelt helyéből, mélyen meghajolt, s
bár Czecziliától még háborodva volt, szelid és alázatos képet mutata,
mert annyi haszon, mennyit a főispántól összesen lopott, mindezt
megérdemlé.
– Ha készen van Lőbl, végezzünk, kezdé komolyan György úr, mialatt
boszúsan csapá el az orrára ült legyet, mintegy tudatva, hogy nem
szokott legyekkel lakni.
– Jegyzeteim készek, kegyelmes uram, szólt mosolyogva Lőbl, de e
mosolyban, ama kaján tekintetre felelet rejlék, mely mondani látszék:
gúnyolj csak; körmeim közt vagy.
– Csak fogjon hozzá, mondá a főispán, kicsinylő közönynyel, de alsó
ajkát előre nyomá a megvetés, miből kitűnt, hogy a felelő mosolyt
elérté.
– Mielőtt a számvetést kezdeném, tudnom kell, mit végzett excellentiád,
Márk úr megnemesítése ügyében? mert ő követeli tőlem, hogy tízezer
pengőt számítsak be részéről excellentiádnak, mint a mennyi hasznát
körülbelől a kutyabőrnek vehette volna; s mint a mennyi kárpótló díjt
szolgálataért, azon esetre, ha nemességét nem eszközlené,
excellentiádtól kialkudott.
Vámos a fabódéban e szavakat aláhuzatá.
– Minő szolgálat? micsoda alku? kérdezé a főispán hideg, megütköző
hangon, de arczán meghalaványult a változó sárgaság, elárulva a titkos
haragot, mit Márk pletykasága ingerelt… velem nem áll senki alkuban;
folytatá szilárdul, mint házi orvosom, megnyeré grófném elismerő kegyét.
Annak kérelmére igértem, hogy teendek egymit sorsáért… Egyébiránt a
kutyabőr árát nincs többé oka követelni. S a hivatalos hirlap közelebbi
számát nyujtá Lőblnek, hol a kinevezések rovatában következő czikk
állott: «Orvos D. Márk urat, a párisi, német, magyar és több
természetvizsgáló társulatok kitünő tagját, szülészmestert, és ritka
gyógysikerről hirhedt férfiut, ki huzamosb időre saját költségén ingyen
kórházat, és kisdedóvót alapított: a szenvedő emberiség érdekében
bebizonyult érdemeiért, s az orvostan elővitelében kimutatott tudományos
szorgalom tekintetéből, ő cs. kir. apostoli felsége méltóztatott nemesi
oklevéllel kegyelmesen megajándékozni.»
Lőbl még tovább kezében tartá a hirlapot. Egy czikket olvasott abból
némán, mely a fentebbit közvetlenül megelőzé. Aztán arczát ünnepélyes
tettetésbe szedvén, kezét egymásba dörzsölé, hogy ujján a briliánt
pogácsa szerteszét villogott; s rókaalázattal félhangon susogá:
– Excellentiád nem is adna alkalmat grófi rangját megüdvözleni, ha az
ember véletlenül lapból nem olvasná; de hódoló álarcza alúl kifityegett
a hivatalos káröröm, mely szavait ilyformán értelmezé: elkéstél jó
bolond; ha én lefőztelek, grófkodhatol kopott fringiáddal… Miután hát a
kutyabőrrel bajunk nincs, folytatá Lőbl, Márk úr részéről csak azon
kétrendű nyugtatóval fogok számolni, melyet a kegyelmes gróf, és grófnő
utalványára neki kifizettem, hozzá értve azon száz aranynyi csekély
összeget, mit Lajos úrfi… vagyis ifjú gróf váltójára közelebbi
gyógyításaért az orvosnak adtam.
– Kezdje elején, s időszak szerint menjünk a pontokon, nálam akként
vannak sorozatba véve; mondá a meggrófiasult György úr, miközben
tárczájából egy rövidke, de számokban bővelkedő jegyzetet kivőn.
Lőbl bezárta a szobaajtót, orrára illeszté hajszálaczélba foglalt
szemüvegét; s a csomagból kivett számjegyzéket kezdé olvasni, minden
pont után gróf Szalárdyra tekintvén szemüvege felett, jóváhagyást, vagy
észrevételt várva az egyes tételeknél:
– Nagyméltóságu gróf Szalárdy György főispán, és kir. tanácsos,
nemkülönben szt. István kiskeresztes vitézének, Lőbl Simon pesti
becsületes izraelitánál tett, s fizetetlen adósságai:
1. két ezer arany, miket a grófnő, Lajos úrfi születési ajándékaul
rendelt Márk orvos úrnak lefizetni, s mik az első computusba azon oknál
fogva nem iktattattak be, mivel még akkor a grófné nem akarta
excellentiáddal tudatni.
Ez azon díj vala, mit a nagyreménységű rongyok elszülésekor a
pálinkaárusnő becsempészett fiáért csipett fel dr. Márk.
– 2. A mellék örökülés előtt nálam tett összes adósság 240,000 p.
forint.
– Nem foghatom meg, hogy jöhet e pont számadásba, holott 40,000
termesztmény, és lábas jószágok árával rovaték le abból; 200,000
értékben pedig kilencz év előtt átbocsátám ős uradalmim kettejét, miknek
ön, habár nevem alatt, birtokában van, s jövedelmét húzza.
– Tán feledé excellentiád, s ha igen, ime az átadó okirat, hogy
biztosítá az átvett javak száztóli hatos jövedelmét. Tiszteim
számadásait saját kormányzója vizsgáltatá meg, s azokból kisül, hogy
bevételem néha öt, néha ötödfél kamatra rugott. Az innen kilencz év
folytában eredt, megtérítendő hiányzék: 11,500 p. forint. S e
tekintetből hozaték combinátióba az ó adósság… Ha kétkedik excellentiád,
itt vannak a számadási kivonatok, kormányzója aláirásával; s egy
harmincz fontnyi papircsomót nyujta át.
Gróf Szalárdy visszataszitá azt; s a pamlag vánkosáról odébb vetve egy
csomó zsiros gyapju-mutatványt, helyét megtörlé, hogy rákönyökölhessen.
Aztán egy száraz cabanára gyújtott szivartárczájából. Lehet folytatni;
utasítá Lőblt szokott kicsinyléssel.
– 3. Márk úrnak fizettem a melléköröködés után excellentiád rendeletére
20,000 p. forintot.
– Fájdalom; mondá mintegy magának a főispán.
– Ki az embernek 25–30,000 évi jövedelmet ad kezébe, annak oly potom
ajándék, alig több napszámosi borravalónál.
Vámos a bódéban aláhuzást inte az esküdtnek, mint minden haszonvehető
igéknél.
Lőbl huzamosan nézett szemüvegén felül észrevétel után; de a gróf
hallatlanná tevé tolakodó szavát, szivarfüsttel rejtve el arczain a
sárgitó haragot, azon bántó meggyőződés miatt, hogy zsidó szövetségben
semmi titok nincs, sőt oly rejtelmek is fecsegésbe jőnek, miket sem
meghatározni, sem annál inkább bizonyítani nem lehet.
Lőbl tovább olvasott.
– 4. Ennek négy évi hátramaradt kamata, száztól tizenkettejével: 9,600.
– Akkor nyolcz kamatra igérteték e pénz: mondá foga közül György gróf,
lenézve félszemmel a köhentést színlő uzsorást.
– Igen, azon feltét alatt, ha pénzemhez egy év alatt visszajuthatok. De
csak nem kivánja nagyméltóságod a zsidókat á la Pharao sanyarni, hogy
tőkéjét évtizedekig követelje nyolcz kamaton magánál heverni. Kivált
most már, midőn a váltótörvény, mint József eleinket, kiszabadított a
rabjáromból. A gróf (e czim jól esék a főispánnak), magasabb ponton áll,
de magasb lelkű is, hogysem egy zsidó írgalmát igénybe vehetné; hiszen
váltót adott a kérdéses kamatról.
– Tudom, mondá a főispán, miközben irtózattal vonult odább a szennyes
ingtől, mely a kanapé alul lábaig nyujtózott. Csak saját jellemére
akarám Lőblt emlékeztetni, mert egy év alatti visszafizetésről, a
kamatláb megállításakor szó sem volt.
A tőzsér nehányat köhintett, melylyel magát becstelenülésnél rendesen
fedezte, s mely neki a tétlen megvetéssel büntetendő gentelmaneknél szép
tőkéket hozott. Aztán olvasá:
– 5. Különféle pincze- és konyhaszállítmányok külföldről, mik az utolsó
négy évben fizetetlenül maradtak 9600 p. frt.
– Jegyzetemben csak 8000 áll; monda Szalárdy, a kezében tartott papirra
tekintve.
– Azon ezerhatszáz értékű küldemény nincs tán beszámolva, mely
nyolczszáz negyvenben, a bécsi szállitásnál Dunába merült. Pezsgő és más
külhoni borok, szeszek, saftok, olajok, eczetek, mustár, tengeri halak,
rákok s több efféle. Emlékezik excellentiád, midőn oly rögtön tőn újabb
megrendelést, de a tisztújítószék aztán kedvére ütött ki… Nem remélném,
hogy a vakeset kárát törvény ellen nyakamba kivánná sózni; holott casus
nocet domino.
– Ez maig sincs hitelesen bebizonyítva.
– A bécsi harminczadkönyv kivonatát még azon évben leküldém
excellentiádnak. Ha elveszett, párban ime itt van, melyből kitűnik,
miszerint a szállítmány ugyanazon czikkekben ismételtetett.
– Az nem többet bizonyít, mint hogy czimem alatt vámmentesítteték a
másoktól elfogyasztott első hozomány.
– Tanúiratokat is küldék, mik a megrendelt ládák elsülyedését igazolják
– felelé sanda szemmel Lőbl, a nélkül, hogy jogot venne az alacsony
csempészgyanúért megneheztelni.
– Azt hiszem Lőbl, azon ládák az akkortájban vajudott, de születése
előtt megidétlenült emanczipáczio keresztelőjére előlegeztettek.
– Nem, kegyelmes uram; mi minden illető bábát és keresztkomát
készpénzzel szoktunk fizetni – viszonzá a tőzsér előkelő mosolylyal,
feledve, hogy a becstelenítő kétely ismételteték.
– Tovább, tovább, – utasítá Szalárdy, nem akarva oly csekély összegért
ingerültebb surlodásba jőni a horgas körmű hébermágnással, kit bár
mélyen gyűlölt, mig körme közt van (pedig mindvégig ott marad),
szeszélyétől telhetőleg kimélni tartozék.
Lőbl folytatá:
– 6. Ezen szállítmányok időarányú kamata száztól tizennyolczczal: 1728
p. frt.
– Hisz a negyedik pont alatt csak tizenkét száztólit követelt.
– Jaj, kérem alássan, az régibb adósságra szól, midőn excellentiád
hitele még jó lábon állt, de bizony most már egy kis lábcsúzt kapott; s
csak nem követeli, hogy oly háznak, mely négy év óta fizetéseit
megszünteté, tizennyolcznál olcsóbb kamatra hitelezzek. Ez kegyelem
lenne, azt pedig mágnás, ha épen ma lett volna is azzá, zsidótól nem
fogadhat el.
Szalárdy ajkába harapott a szemtelen szómerény miatt, s hátat fordíta a
pamlagvégnek, hogy ne lássa a neveletlen pénzaristokratát, ki új
fensőségét oly nyersen gyakorolja a felette állókon… Lőbl sértő
közönynyel folytatá:
– 7. A kegyelmes grófnő utóbbi rendeletére: konstantinápolyi shawlok,
boroszlói és schweiczi csipkék, indiai tollak, lyoni selymek, külországi
bársony- és kasemirkelmék stb., stb., 10200 p. frt.
Semmi észrevétel.
– 8. Ugyanannak párisi illatszerek, öltözékeszközök, divatárúk, kilencz
tánczöltöny, keztyűk, czipők stb. 1356 p. frt.
Semmi észrevétel.
– 9. Ugyanannak melegégalji növények, négy darab persaszőnyeg, különnemű
becses régiségek, érczöntvények, norinbergi díszművek, majmok papagályok
s több apróság: 17500 p. frt.
Semmi észrevétel.
– 10. Az ezüstnek és ékszereknek csak vámja és portója jő számadásba,
mert azokat személyesen rendeli meg és fizeti ki a grófnő, párisi
kirándulásaiban. Tehát a fizetetlen vám és portó összesen: 2161 p. frt.
Semmi észrevétel.
– 11. Ugyancsak a grófnő részére vétetett négy angol hintós ló: 3000 p.
frt.
– Ezret sem értek – megjegyzé kedvetlenűl Szalárdy.
– Hitelbe az is jó – válaszolá alázatos gúnynyal a kopasztó; s a főispán
pirulva némult el, hogy ily lelketlen pénzfaló fulánkjait viselnie kell.
– 12. Excellentiád számára egy angol csődör, fegyverek, úri és cseléd
formaruhák Bécsből, amerikai szivarok, bécsi lószerszámok stb. stb. 8075
p. frt.
– 13. Lajos úr… akarám mondani az ifjú grófnak… kérem átosan, midőn e
jegyzék készült, még nem vala gróf; innen a tévedés. Tehát az ifjú
grófnak excellentiád jóváhagyása mellett, külön hozatmányok a jegyzékek
szerint: 3956 p. frt.
14. E fizetetlen bizományoknak időarányos kamata, tizennyolczával,
összesen tészen 15900 p. frtot.
– Ez mégis szörnyűség, kitört a főispán, e bőrnyúzó telhetetlenségén.
Annyira egy aristokrata sem élt vissza hatalmával, mint a pénz. A zsidó-
és mórüldöző spanyolszak, az inquisitió, a velenczei tizek, a népsanyaró
római patricz, mind semmi aránylag azon kínzó és fosztogató
kihágásokhoz, mit a magyar uzsorások klubja kényszerítő körülményeink
közt törvény mellett és szerint büntelenül űz és feljebb rugtat.