Egy huszonkét éves királyné és egy két hónapos csecsemő maradt
Magyarország trónján.
A királyné maga is gyermek volt még: szép és okos; de mégis csak gyönge
asszony. A legtúlcsapongóbb költői képzelet nem találhat ki ennél
viszásabb helyzetet, mint a minőt a sors szeszélye előteremtett: egy
szétbomlott ország sorsát egy fiatal nő kezébe letenni, a ki még alig
két éve, hogy leánya lett a nemzetnek; a ki senkivel nem rokon népei
közt: még a nyelvüket sem érti, a ki még az élet örömeit sem ismeri, nem
hogy a rémeit ismerné; a kinek még azt az időt sem engedték nyugodtan
eltölteni, a mit egy gyermekágyas asszonynak az egészsége végett ágyban
fekve kell átpihenni; felköltötték, hogy öltse fel a gyászruhát, vegye
karjára a gyermekét, vigye ki azt magával a Rákosra: mutassa fel ott az
egybegyült rendeknek s fogadja azoknak a riadó «vivát» kiáltását, a kik
gyermekét királynak választák s őt magát ez ország regensnőjévé tették.
Verancsics püspök így ir a királynéról: «Fiatalsága, a gyász által emelt
szépsége, ékes beszéde és nyájassága által mindenkit annyira elbájolt,
hogy «az erények és kegyelmek tárházának» neveztetnék.»
A rákosi országgyülés Fráter Györgyöt, Török Bálintot és Petrovics
Pétert a kis király gondnokaivá, s a királyné országtanácsosaivá nevezte
ki, Fráter Györgynél hagyva meg a kincstárnokságot, Török Bálintnál az
ország hadainak főkapitányságát, Petrovicsnál a temesi bánságot.
Fráter György egy országkormányzói főméltóságot is tervezett s ezt
Perényinek szánta. Hogy a többi főurakat meg ne sértse, a szabácsi
szandzsákot kérte fel, hogy kinálja meg ezzel Perényit, a kivel benső
barátságban volt; Bali basa szabadítá ki Perényit keserves török
rabságából.
De Perényi már akkor nagy fordulást tett. Mikor meghallá János király
halálának hirét, meghuzatta a harangokat, Te Deumot rendezett, ökröt
süttetett, bort osztott a népnek: mintha valami nagy diadal volna. A
Bali basa levelét pedig elküldé Ferdinándnak. (Ez később nagyon torkára
forrott szegénynek!) Ferdinánd örömmel fogadta a visszatérő elpártolt
főurat s őt bizta meg a főkanczellársággal s a Ferdinándpárti magyar
hadak főkapitányságával.
Másnap a rákosi országgyülés után összegyüjték a budai polgárságot a
Szentgyörgytéren s felesketék a királyné és a kis király hűségére. János
király ugyanezen évben adá ki azon rendeletét, mely a budavári
polgárokat egyenkint és egyetemesen magyar nemesi rangra emeli.
Izabellának meg kellett érni azt, hogy az a Perényi, a ki őt, mint János
király násznagya, Krakkóból idehozta, a ki az egész uton, és még azután
is, rajongó cavalièr servantja volt, most ostromló hadsereget hoz
ellene. Ágyukkal folytatja a courtoisieját.
Hát Majláth mit csinált? Az még hagyján, hogy a mint Fogarasból
kiszabadult, rögtön feltámasztotta az elpihent lázadást Erdélyben s
magát kikiáltatta Erdély fejedelmének: de menthetetlen az az árulkodása,
a mit egy védtelen nő, és egy csecsemő ellenében elkövetett. Sztambulba
küldött követe által azt a hirt terjeszteté el, hogy Izabella gyermeke
nem valódi szülötte a királyi párnak. Az csak aféle «zabi gyerek», a kit
az utfélen szedtek fel s most kiadják királyfinak.
A szultán ennek a hiresztelésnek a kiderítésére nem sajnálta felküldeni
Budára Rusztán béget, a csauszagát, hogy saját szemeivel győződjék meg
az igazságról.
Fráter György megértve Rusztán bég küldetését, odavezette őt az ifju
özvegy királyné elé.
Izabella, fekete bársony gyászruhájában, trónusán ülve, fogadta a török
követet. Ölében tartá kis fiát, István Zsigmondot, a ki már hat hónapos
ember volt s négy hónapos király.
Rusztán bég üdvözlő szavaira a királyné válaszolt, s az alatt, míg a
tolmács ide és oda átfordítá a beszédeket, a kis király rákezdte a
követelő sirást.
És ekkor a bájos királyi özvegy, nem gondolva az országnagyok
jelenlétével, kikapcsolá keblén a ruháját s szemérmes anyai gondossággal
megkinálá a gyermekét az élet kutforrásával.
Ennél a bűbájos jelenetnél Rusztán bég, a milyen hosszu volt, úgy vágta
magát arczra, a királyné lábaihoz, s a kis gyermek meztelen lábacskáit
összecsókolva, fogadá a prófétára, hogy pártfogója fog lenni teljes
életében.
A szoptató királyné diadalmaskodott a diplomaták minden ravasz
fondorkodásai felett. A szultán arany süvegecskét, arany almát és arany
buzogányt küldött a csecsemő királynak s biztosítá nagyuri oltalma
felől.
A bécsiek nem voltak ilyen érzelgősek. Rögtön megindítának egy erős
hadat Fels Lénárd és Perényi vezetése alatt az özvegy királyné és a
csecsemője ellen. Elfoglalták könnyű szerrel Visegrádot, Váczot, Pestet,
Székesfehérvár önkényt kapitulált Perényinek (Nostras volt!) és
megszállták Buda várát.
Török Bálint állt velük szemben.
Könyv nélkül lehet tudni a többit.
Török Bálintnak Perényi Péter régi esküdt fegyvertársa volt. Azzal csak
nem verekedhetett.
Ámde voltak a bécsi hadseregben németek is. S ezek szorgalmasan
portyáztak szerteszélylyel a Budavidéki falvakban zsákmány után.
Török Bálint huszárjai aztán megtették azt a barátságot, hogy a midőn
Fels Lénárd labanczai prédával megrakottan jöttek visszafelé a táborba,
lesből kirohantak rájuk, jól elpáholták őket, s a vett zsákmányt
elvették tőlük.
Ez pedig a Perényi alatt levő magyar vitézeknek nagy gyönyörűségére
szolgált. Még ők kiabálták jobban a Török Bálint huszárjainak: «üsd! nem
apád!»
Ezen aztán a Fels Lénárd labanczai, meg a Perényi magyarjai olyan szépen
összevesztek egymás között, hogy a szép római fürdők völgyében valóságos
csata fejlődött ki a Ferdinándpárti magyar és német ezredek között. A
két fővezér, Fels és Perényi személyesen siettek a veszedelmes
czivakodás lecsillapítására; de biz az ő katonáik nem hajtottak a
vezéreik szavára. Fels Lénárd kapott egy kopjadöfést a tomporába,
Perényit pedig úgy üték nyakszirten egy nagy kővel, hogy felbukott.
Utoljára a Dunán álló hajóhadról kellett előhozni a spanyol muskétásokat
és dalmata naszádosokat, a kik egypárszor közé durrantván a puskáikkal a
német-magyar viaskodó hadnak, azokat szépen kibékiték egymással.
A budai várban nagyot nevettek ezen, hogy az ellenség hogy öldökli
magamagát, háromrészre válva, s Izabella királyné is ezen tréfás
bevezetés után, kezdett gusztust kapni a háboruhoz.
Hiszen ha mindig ily mulatságosan végződnék.
Ferdinánd király azonban gyorsan futtatá Andronicus Tranquillust, hajdan
Gritti titkárát Sztambulba: «repülj! rohanj! Itt az ideje a nagy urnak
bejelenteni, hogy Magyarországon nincs már több király, csak Ferdinánd.»
A szultán azonban nagyon rosszul fogadta ezt az üzenetet.
– Mit nekem a nagyváradi békekötés? felelé Laszkónak. A te urad és János
király tudtom nélkül szerződtek. Magyarország és a korona nem Jánosé,
hanem az enyim: ő csak az én hűbéresem volt. Ha nem tetszik a
magyaroknak, hogy általam megerősített királyuk legyen, akkor majd adok
nekik basát helytartónak, csinálok az országukból szandzsákságot, mint
Boszniából s Budából lesz török város, Szent Zsigmond templomából ozmán
mecset, a saját törvényeik helyett megkapják a Khalilt. A te királyodnak
pedig mondd meg, hogy a midőn ő Buda várát hadsereggel megtámadta, az én
országomat támadta meg, s ezért én őt meg fogom fenyíteni, csak azt
várom, hogy a télvíz ideje elmuljon.
S midőn még egyszer visszatért Laszkó, nagy ajándékokkal, színe elé sem
bocsátá a szultán; hanem bezáratta a Jedikulába. E nevezetes alakja a
történelemnek ott is végezte be nyughatatlan életét. Ugyanekkor a
szultán maga elé hivatta Izabella követeit, Verbőczyt és Eszékyt s a
divántanács előtt biztosítá őket, hogy János király fiát teljes erejével
meg fogja tartani a magyar trónon, s küldött neki zöld erszénybe kötött
megerősítő okmányt, aranynyal átszőtt ruhát, arany paizst és kardot.
Ennek a helyzetnek a tökéletes felfogása képezi a megoldását Fráter
György rejtélyes politikájának. Ezt nem ismerték se Ferdinánd
tanácsadói, se a magyar főurak, se az európai fejedelmek; még Zsigmond
lengyel király sem, ki két követet is küldött leányához, Kvarkovszkyt és
Gorkát, a kik Izabellát rábeszéljék, hogy mondjon le fia nevében a
koronáról, adja át Ferdinándnak Buda várát, s kárpótlásul fogadja el
Ferdinánd ajánlatát, a szepesi herczegséget, özvegyi tartást, nagy
pénzbeli évdíjat, s fia részére (a bölcsőben) Ferdinándnak egy leányát
(a pólyában) feleségül. E kecsegtető ajánlatokat Bécs legdaliásabb
lovagja, Salm Frigyes, adta elé behizelgő szóval az ifju özvegynek. S
Izabella bizony hajlandó lett volna kezet adni rá. Egy fiatal asszonynak
többet ér egy vidám farsang egy szomoru háborunál. De Fráter György
szüntelen az oldala mellett állt, s visszautasítá a deli lovagot.
– Mondd meg az uradnak, hogy a királyné nem vesztette el az eszét, hogy
a nyomorult szepesi herczegségért elcserélje a magyar királyságot.
A kedélyes háboruskodás tehát csak tovább folyt.
A közös táborbeli magyar és német harczosok összeverekedése után Fels
Lénárd beérte azzal, hogy körül zárta Buda várát, azt hitte, majd
éhséggel kényszeríti feladásra.
Egy délután a Ferdinánd-párti táborból Bánffy Boldizsár, magyar
kapitány, egy portyázó csapattal a fehérvári kapuig hatolt, a hol a
bástyafokon álló Török Bálint ráismert. «Adjon Isten, fogadj Isten» szót
váltottak egymással.
– No hát gyere fel hozzánk egy pohár borra! kiálta alá Török Bálint.
– Fel is megyek, ha paroládat adod, hogy visszabocsátasz.
A fővezér kinyittatá a kaput s bebocsátá a hajdani jó czimborát a várba
kiséretestül.
Odabenn azután nagy disznótort készíttetett a számukra. Odakerült Fráter
György is, s karon fogva a kedélyes ellenséget, körül hordozá őt a
bástyákon, megmutogatta neki hűségesen az új védműveket, melyeket olasz
fortifikátor készített; az öreg ágyukat, a golyó-piramidokat, a spanyol
lovasokat és lábhorgokat, a boltozatos lőportárakat, tele robbanó
szerrel; azután körülhordta a rengeteg nagy bástyapinczékben, a melyek
szinig voltak rakva lisztes zsákokkal, másokban szalonna garmadákban,
zsiradék vendelyben, füstölthus és kolbász füzérszámra, kétszersült
kenyerek, tarhonya és perecz hombárokban, hagyma halomszámra s óriási
hordókban a betaposott káposzta. Hát még azután a boros pinczék, egész
hosszú sorával a száz akós hordóknak. Azokat sorba kóstolták. Azonkívül
voltak a só és füszer raktárakban. A bástyák mentében a tulokistállók és
disznóólak, tele barommal. Majd a vízművet is megmutatta neki, melyen
taposó malommal hajtják fel a vizet a Dunából földalatti uton. El vannak
itt látva egész esztendőre, még azon is túl. S a várbeli katonaság előtt
nagy a rend, felvigyázat; maga a polgárság mind fegyverbe öltözött s a
kapuját strázsálja.
Bánffy Boldizsár tele lett bámulattal, még jobban tele budai veres
borral, s mikor késő este, a vidám dáridó után csapatostul nagy
dalszóval visszakerült a maga táborába, vége-hossza nem volt a csodának,
a mit a várban járt vitézek a táborbelieknek elmeséltek a nagy
készületről odafenn. Másnap már az egész tábor zajongott, kiabált, hogy
nem ők éheztetik ki a várbelieket, hanem azok őket. Fels Lénárd
elkergette a táborból Bánffyt egész csapatjával együtt. De már későn
volt; az egész seregét megrontotta a hir, hogy Budavár bevehetetlen. A
labanczok kurta ruhájukban fáztak; nyakukba hullott az őszi eső, tele
voltak az ispitályok, úgy, hogy Fels tábornok kénytelen volt az
ostromzárt abbahagyni, s egész seregével téli szállásokra oszolni.
Fráter György ezuttal visszaverte az ostromot nem tüzokádó, csak
borstörő mozsarakkal, palaczkdugókkal és hurkatöltőkkel.
Fels Lénárd csupán Pestet hagyta megszállva cseh és spanyol ezredekkel,
s a Ferdinándhoz pártolt királynaszádosokkal, meg a magyar huszárokkal.