A szultán visszatért Sztambulba, pusztulást, inséget hagyva maga után
mindazon a vidéken, a melyen táborával végigvonult.
Pesten és Budán háromezer jancsárt és besliát hagyott a török nagyvezér,
Kászon vajda és Momyn vajda vezérlete alatt, a kik fölött parancsnokolt
a szultán kegyencze, Gritti Alajos.
Ezek pedig olyan istentelenül viselték magukat a városban, hogy
asszonynak, leánynak veszedelem nélkül nem lehetett kimenni az utczára
fényes nappal. A templomokat és temetőket is megfertőztették.
Ezeknek a barátsága miatt olyan gonosz hire futamodott János királynak
és a pártjának, hogy a pápa excommunikálta mind a királyt, mind a vele
tartó magyarokat.
– Így mi nem öröködünk meg Magyarországon. Monda Fráter György a
királynak, midőn egy este egyedül maradának.
– Hát mit cselekedjem?
– Gyűjts hadsereget a magyarok közül, hogy a magad erejével védhesd meg
magadat s a törököket haza küldhesd.
– Ahhoz elébb országgyűlés kell, mely a nemesi fölkelést elrendelje.
– Ne várj te a nemességre, azzal már megpróbáltad a harczot Ónodnál,
Tokajnál, Szinnánál. Fordulj a parasztokhoz, a kikkel bejöveteled
napjaiban győztél.
– A parasztnak meg zsold kell. A kincstár üres. Az arany, ezüstbányákat
az ellenkirály bírja. Adót, füstpénzt senki sem fizet, mert senki sem
jár utána. A sóbányák Athinay Deák Simonra vannak bízva, de az csak ad
calendas græcas biztat a jövedelemmel. A harminczadok jövedelmét Gritti
veszi által, de annak a kasszájában alig gyűl össze annyi, a mennyi az ő
saját pompás udvartartására s a török had zsoldjára elég: annak is a
nagy része hamis pénz.
– Bízd rám a kincstartást s én megtöltöm a hadi pénztáradat.
A király rábizta Fráter Györgyre a kincstartóságot, teljes hatalmat
adott neki a király nevében intézkedésre.
Fráter György azon kezdte, hogy lement Kolozsvárra, a hol már volt egy
könyvnyomtató intézet s ott nyomatott sok százezer forintra menő
papirosjegyeket: aranyra és ezüstre szólókat. Kétféle pénzjegyeket
nyomatott. Külön a pápistáknak, külön a kálvinistáknak. Amazokét díszíté
a kereszt, emezekét a kakas jelvénye, mind a kettőt Magyarország
czímere. Az egyiken felül ez állt: «Dicsértessék a Jézus Krisztus»,
alul: «Minden lélek dicséri az Urat.» A másikon pedig felül: «Az erős
Isten uraknak Ura!» alul pedig: «Erős várunk nekünk az Isten.»
A jegyek szóltak aranyakra és forintokra és ki volt rajtuk írva, hogy
azok minden adófizetésnél elfogadandók s a harminczadoknál és
sóhivataloknál kész aranynyal és ezüsttel beváltandók.
Akkor aztán szétküldé a biztosait Fráter György bort, buzát vásárolni.
Azon évben ugyan meghallgatta a teremtő azt a zsolozsmát, hogy:
«Ez esztendőt megáldjad!
Bő zsírral ékesítsed!»
Olyan termés volt buzában és rozsban a Tisza és Temes közt, hogy nem
győztek elég vermet ásni az áldásnak. A gerezd is ontotta a levét:
hitelben is adták a bort.
Fráter György pótom áron felvásárolta a fölösleget.
Lengyelországban pedig ugyanazon évben nagy volt a szárazság. Magas ára
volt az életnek. Fráter György nagy társzekerekkel hordatta át Halicsba
a magyar terményeket s ott készpénzt kapott értük: teljes értékű jó
lengyel aranyat és tallérokat.
Rövid időn megtelt a király hadi pénztára. Zápolya azonnal megbízta
Nádasdy Tamást és Czibak Imrét a hadtoborzással. Volt ember elég, a ki
fegyvert fogjon, csak fizessék a zsoldját. Nádasdy a Dunán túl, Czibak
Imre Erdélyben gyűjté a zászlóaljakat, maga János király Pesten, Budán
alakitott magyarokból, ráczokból derék csapatokat. Nem nézték már le a
királyt, mert tudott fizetni.
De annál nagyobb volt a morgolódása a két kincstárnoknak: Diák Simonnak
és Gritti Alajosnak, mikor a kasszáikat tele látták keresztes és kakasos
papirosokkal. A nép fizette már az adót nagy buzgósággal, csakhogy
szabaduljon a czédulájától; vették a sót mázsával, a kiknek máskor
fonttal mérték; rengeteg jövedelme lett a sóbányáknak. Csakhogy az mind
papiros volt.
Azt ugyan Fráter György megint mind átvette készpénz gyanánt s aztán
ismét bort, buzát, vágómarhát, posztót, sáfránt, füszerszámot vásárolt
rajta: maga volt pék, korcsmáros, szatócs, olajkáros. S az üzlet
pompásan sikerült. A király hadi pénztára mindig aranynyal, ezüsttel
volt tele, a tavernicus, pisetarius, kamarás és bérlő ládája pedig
töltekezett czédulákkal. Ezek aztán kénytelenek voltak az ország
jövedelmével beszámolni, mert a papirospénzből nem csináltathattak
kelyheket, tálakat, miként a hajdani boldog időkben. S ez volt a
fődolog: hogy Fráter György rendszere mellett nem lehetett lopni! Az
érczpénzt ő vette át a terményekért s azt a király fordította az ország
czéljaira. Ők ketten nem loptak.
Hullott is a szidás a barát fejére, mint a jégeső.
Hanem János királyon segítve lett.