«De most már hova»?
Igen! A bérkocsis kérdezte azt Richardtól, ki alant várt rá, midőn
Edithtel karján az utczára lesietett.
Ez ám a főkérdés: most hová?
– Ismerősöm, rokonom, se nekem nincs, se neked, a kihez vigyelek, a míg
esküvőnk napja elérkezik. Bécsből pedig távozni nem szabad.
– Hát vigy magadhoz, mondá a leány. – Nem voltam-e már nálad a bivouacon
is? Nappal együtt leszünk, este jó éjt kivánunk egymásnak.
– És közöttünk fekszik Seif Almuluk herczeg kardja.
Sheherezade szultána regéinek egyik hőse ez, ki menyasszonyt visz haza
egyedűl egy tutajon, s mikor egymás mellett alusznak, kettőjük közé
fekteti kivont kardját.
Mert az életben nem úgy megy az, mint a színpadon: a hol a mint a
szerelmes párt megáldották, vagy megátkozták, egymásnak dobták, vagy
kezeiket összetették, azzal megvan minden.
Hát a pap!
A dráma után jön még egy három felvonásos vígjáték: a comedie of errors,
a tévedések vígjátéka.
Mert hiszen legegyszerübb volna a felelet egy fiatal pártól, a ki
vőlegény és menyasszony, erre a kérdésre: «de most hová?» az, hogy
«egyenesen a paphoz!»
Egyenesen! Oda nem járnak egyenesen.
Azért csak tessék elébb kinyittatni a «magyar királynál» (vendéglő) azt
a két egymásba nyiló szobát; egyiket Edith, másikat Richard számára. És
azután még sok napot eltölteni azzal a mulatsággal, hogy egy bezárt
ajtón keresztül mondjanak egymásnak édességeket, nevezzék egymást
kedvesemnek, egyetlenemnek, és küldjenek egymásnak csókokat a deszkán
keresztül. Köztük fekszik – Seif Almuluk herczeg kardja.
Mert a szent házasságnak sok czeremóniája van.
Elébb a bécsi papnak ki kell hirdetni háromszor egymásután a szeretők
neveit. Még pedig nem három parasztnapon egymásután, hanem három
úrnapján. Mert csak a vasárnap az authenticus nap.
Azután bizonyítványt kell hozni a nemesdombi paptól, hogy itt is
megtörtént a háromszori kihirdetés.
De még elbocsátó levelet is kell adni a nemesdombi papnak, melyben
megengedi, hogy a nyájához tartozó juh Bécsben kelhessen össze. Részint,
mivel a menyasszony ott lakik, részint, mert nem eresztik onnan.
S minthogy most Nemesdombon nincs rendes pap: az öreg meghalt, a káplán
elbocsátása pedig nem találtatik elég érvényesnek, tehát folyamodni kell
az espereshez, hogy hatalmazza fel a káplánt az elbocsátási engedély
kiadására.
Az esperes pedig úgy találja, hogy ez fölösleges, ennek semmi nyoma a
komjáthi kánonban: aztán, hogy megmutassa, hogy neki nem parancsol a
bécsi pap, nem ád felhatalmazást.
Akkor aztán Richard arra fakad, hogy elhiszi, hogy a házasságot az Úr
Isten szerzette, hanem hogy a czeremoniákat az ördög csinálta hozzá, az
meg bizonyos.
Pedig még azzal mind nincs vége.
A törvény még azt is akarja tudni, hogy szülők és gyámok mit szólnak a
házassághoz? És e kérdésben szép mutatiókat és variatiókat enged meg
magának.
A katholikus házasulandónál nem lényeges a gyámi engedély; de viszont
nincs is kötelezve gyám és szülő a kiházasításra; a protestánsoknál
kötelezve van a kiházasításra s annálfogva megkivántatik az engedély.
Ezt a pap előtt mind be kell bizonyítani; elismervényekkel,
nyilatkozványokkal, lemondványokkal s más képtelen okmányokkal
eligazítani.
S talán már akkor aztán czélhoz jutottak?
Dehogy jutottak.!
Akkor következik még az országos veszekedés a fölött, hogy be szabad-e a
templomba ereszteni s a papnak összeesketni egy olyan párt, melynek az
egyik fele a keresztvégű, másik fele a csillagvégű torony templomában
imádja az Istent és vallja a szentháromságot?
A bécsi pap azt állítja, hogy az nem lehet.
A polgári törvénykönyv azt állítja, hogy lehet.
A bécsi pap nem akarja őket másként megesketni, mintha a vőlegény
reversálist ad magáról, hogy minden törvényadta jogairól lemond, mely
szerint leendő családjának fele ide, fele oda járjon imádkozni s
valamennyit egy vallásra adja, ha lesz.
Erre aztán dühbe jön a vőlegény s felfogadja, hogy rögtön megy a
rabbinushoz s zsidóvá lesz menyasszonyostól.
Akkor aztán azt mondják neki: hogy no hát vigyen el az ördög, gyertek
ide, megesketlek, de meg nem áldalak, s valahol egy magánszobában,
pipával a szájában, elmondja a pap előttük az esketési formulát. «No,
már most férj és feleség vagytok, elmehettek!»
Hát hiszen mindjárt azon kezdhette volna.
. . . . . . .
Richard még szabadulása estéjén megirta anyjának a vele történteket.
Sok szép feljegyezni valója volt arról a napról. Reggel halál, este
menyasszony, közben megkegyelmeztetés és megátkoztatás.
Belekerült egy hét, míg választ kapott rá. (Bizonyos levelek akkor nagy
ellenőrségen mentek keresztül.)
A levél igen rövid volt. Az öröm Richard életben maradásán, házasságának
helyeslése s az igéret, hogy e napokban fog a tiszttartó felmenni
Bécsbe, az majd elmondja a többit.
Azt a napot türelmetlenül várta Richard.
Annál nagyobb volt öröme, midőn a tiszttartó feleségestől toppant be
hozzá. Mindjárt azon kezdte, hogy feleségét itt fogja hagyni addig Edith
kisasszonynál, míg átesnek az esküvőn; hiszen szegény kisasszonyt az
sincs, a ki menyasszonyi köntösébe felöltöztesse.
A menyasszonyi köntöst természetesen ő szerezte be Pesten. Azt ugyan jól
tette, mert Edith egy váltani való ruhát sem hozott el
Plankenhorstéktól.
A jó öreg aztán elmondta Richardnak az eddig történteket. A nagy
veszélyt, mely Ödönt és Jenőt kicserélte. (Most már értette Richard, mi
az a szőke hajfürt? Szegény fiu! Míg élt, az egész embernek nem volt
Richard előtt az a súlya, mint annak a nehány szál hajának most.)
«Megtette magát bátyánknak!»
Azután elmondá a tiszttartó az otthoni állapotokat. Az özvegy asszonyság
maga akart feljönni Bécsbe Richard menyegzőjére; de mikor útlevelet kért
(mert most a szomszéd faluba is útlevél kell), tudatták vele, hogy
internálva van Nemesdombra s onnan kimozdulnia nem szabad. Akkor a
fiatal úrhölgy akart eljönni, de annak meg úgy megbetegedett a kis fia,
hogy azt nem hagyhatja otthon. Testvérének pedig jó okai vannak Bécsbe
nem jönni. Igy csak a tiszttartó jöhetett el násznagynak és neje
örömanyának.
Richard annak is örült nagyon.
Még azt is tudatta vele a tiszttartó, hogy egész vagyonuk le van
foglalva hatóságilag. Az ugyan nem marad úgy véglegesen, mert csak a két
fiu részére tehetik rá a kezüket: a harmadikat ki kell bocsátani; hanem
hogy az sokáig elhuzódik s addig minden jövedelmet, mely bárhonnan
bejön, a financzdirectiónak kell beszolgáltatni, az ád ki azután
havonkint nyugtatvány mellett a család számára szűkre szabott
tartásdíjt. Azért Richard úrfi is eleinte szabja a költségeit e
körülményekhez.
Richard ezt mind igen természetesnek találja.
A hatalom megajándékozta az élettel. Ugyan örülhet, hogy csak a vagyonát
vette el. Az Isten rendelte azt így. Legalább az iskolában azt tanítják.
Csak hogy végre-valahára hozzá juthat az élete párjához.
Mert az tudnivaló, hogy két házasulandó ember: két gonosztevő. Azokat
először rendőri felügyelet alatt kell tartani szülőknek, gyámoknak; –
azután üldözni, fegyelem alá venni a köztársaságnak; – végre elfogni,
meggyötörni, megkötözni, kivallatni, megesketni, halálra itélni az
egyháznak, hogy annál jobban megérdemeljék a mennyországot.
Richard legalább elnyerte vele a mennyországot!