Tülökhang, hidlánc-csörgés. Ki jöhet?
Izgatott rosszkedvvel vetett egy tekintetet a vár piacára.
– Mi az? – fölállt s az ablakhoz lépett.
Izmos, nehéz német lovak párologtak a friss havon.
– Császári cursor? – kérdezte magától meglepetten. – Mit hoz, mit
vinne?… Ez az császár handbrief-je, rajta az kis titokpecsét… ez másikon
az nagy pecsét!
A szétbontott oklevél tartalmát egyszerre akarta megérteni s mégis
minden szót elolvasni. Halkan siklottak öntudata alatt a kalligrafiás
betűk s csak itt-ott lépte át öntudata küszöbét teljes világossággal
egy-egy kifejezés: kitünő hűség és dicséretes szolgálat… Magyarország
szent koronájának és ő felségének… a török… a végek… a szent római
birodalom háborúiban… a svédek… jövőben is… hűség… a báni hivatalra
emelve… felruházza… méltósággal és hatalommal, melyekkel a horvát bánok
élnek. Azért a báni hivatalra emelve felruházza mindama joghatósággal,
tisztességgel, kiváltsággal, méltósággal és hatalommal, melyekkel a
horvát bánok élnek.
Mindent felejtő büszke nevetéssel dobta az asztalra az oklevelet:
– Ihon, kit megmondék: sors bona, nihil aliud!
(Vége az I. résznek.)