Norrison. Köszönöm. Nos? Most pedig csináljon valamit.
Antal. Mit csináljak?
Norrison. Csengessen. Egy elnök csenget.
Antal _csenget_.
_Lind kisasszony belép, blokkal kezében._
Antal. Kérem Lind kisasszony, mielőtt a fotográfiákat elküldik a
lapoknak, okvetlenül látni akarom őket.
Lind. Igenis, elnök úr. _Feljegyzi_.
Norrison. Bravó! Óvatos ember. Kitűnő.
Antal _kissé bizonytalanul, közben Norrisonra nézegetve._ Tovább. Ezt a
két levelet azonnal küldönccel kézbesíttetni, az egyiket a Golfklubnak,
a másikat az Autoklubnak. Tovább. Ön majd megkéri Norrison urat, hogy
diktálja le önnek szombati vendégeim névsorát. Ön kinyomatja és
szétküldi a meghívókat.
Norrison. Bravó!
Antal. Tovább. _A Chambertin-borra mutat._ Ezt az üveget vigye ki, írja
le a pontos címét és ezentúl ilyen bor állandóan legyen itt huszonöt
üveggel. Schluss. Köszönöm. A kék ruha jól áll önnek. Olaj. Mehet.
_Lind kimegy, kiviszi a borosüveget és a leveleket._
Norrison. Kitűnő. El vagyok ragadtatva. Második sebesség. Csak bátran
kapcsolni tovább.
_Titkár belép és mondani akar valamit, de a berohanó Lydia félretolja.
Titkár kimegy._
Lydia _Norrison felé rohan_. Norrison úr, boldog vagyok.
Norrison _szívén a kezével_. Nos? Nos? A szülei? A szülei?
Lydia _lihegve a sietségtől_. Ők megjöttek. Ők boldogok. Ők most
fürdenek a kádban… Norrison úr, én mindent elmondtam, amit ön
parancsolt. Anyám boldog. Ők nem maradnak itt, ők egy óra mulva utaznak
vissza, csak Antalt akarják megölelni és megcsókolni. Önt üdvözlik, ön
csak menjen nyugodtan a családjához. _Antalhoz_. Gyere te Antal… gyere
te elegáns elnök és főkonzul… gyere galambom, öleld és csókold meg az én
boldog szüleimet!
Norrison _csenget, a belépő szolgához_. Az elnök úr őméltósága kabátját
és kalapját! _Szolga a fürdőszobába rohan és azonnal hozza a tárgyakat,
melyeket rásegít Antalra. Antal sárga kesztyűt húz._
Lydia _ezalatt_. Anyám boldog! Azt mondta: áldás Norrisonra. Azt mondta,
neki mindig ideálja volt egy zseniális fiatalember, aki gyors karriert
csinált!
Norrison. Na, gyorsnak elég gyors volt. _Gonddal köti meg Antal nyakán a
shawlt._
Lydia. Ilyen gyorsan még nálunk Amerikában sem csinálják. Ott ez
legalább egy egész napig tart!
Norrison. Látja, ez az egy az, amit nem szeretek az amerikaiakban: ez a
példátlan lassúságuk! Semmi tempó!
Lydia. De most aztán már igazán mondja meg, miért utazunk éppen
Sankt-Moritzba?
Norrison _Szolgához_. A virágot! _Lydiához_. Hogy most eleinte ne legyen
az elnök úr sokat együtt az ön szüleivel. Majd aztán, ha maga jól
beletanította mindenbe. _Átveszi a virágot._
Lydia. De ha odajönnek velünk?
Norrison. Nem mennek. A maga mamája a szíve miatt nem mehet hatszáz
méternél magasabbra. Sankt-Moritz pedig ezernyolcszáz méter. Most már
érti? _Átadja Antalnak a virágot._ Maga pedig fogja a virágot, amelyet
hőn szeretett anyósának visz.
Lydia. Orchidea… anyám kedvenc virága!
Norrison. Illatos olaj.
Lydia _kezet ad Norrisonnak_. Norrison, tündérkirály, mit mondjak
magának? _Antalt nézi boldogan._ Én ezt az egészet még mindig nem
hiszem.
Norrison. Én sem. De az emberek hinni fogják. – No, minden jót, kedves
Antal. Minden jókívánságom kíséri az új életbe. Csak még pár kérdésem
volna gyorsan.
Antal. Tessék.
Norrison _mint a tanító, aki leckét hallgat ki._ Mi a véleménye a
Népszövetségről?
Antal. Jobb, mint semmi.
Norrison. Amerika?
Antal. Nagy lehetőségek.
Norrison. Spanyolország?
Antal. Pardon, azt nem tanultuk!
Norrison. Igaz. Tovább. Oroszország?
Antal. Várjuk meg a végét.
Norrison. Einstein?
Antal. Fiatal vagyok, nincs rá szükségem.
Norrison. Nem jó. Az Woronoff.
Antal. Pardon. Einstein: épp most kezdtem olvasni.
Norrison. Úgy van. És Woronoff?
Antal. Fiatal vagyok, nincs rá szükségem.
Norrison. Modern zene.
Antal. Nevetséges.
Norrison. Jazzband?
Antal. Pfuj, de rossz.
Norrison. Freudizmus?
Antal. Komplexek.
Norrison. Modern szerelem?
Antal. Begonia. Azaz pardon: főszabály: gyorsan kell tudni felejteni.
Norrison. De még milyen gyorsan. Tovább. Gazdasági viszonyok?
Antal. Rosszabbak, mint tavaly.
Norrison _Lydiához_. Voilà!
Lydia. Elragadó! Hiszen ez egy kész intellektuel! Norrison úr… ön egy
szép tündérkirály! _Kezet nyujt neki, mereven nézi._
Norrison. Mit néz úgy? És miért szorítja olyan nagyon a kezemet?
Lydia. Norrison úr, én azt hiszem, én bele tudnék szeretni magába.
Norrison _rémülten_. Isten ments! Csak ezt ne! Még csak ez hiányzik! _Az
ajtó felé tolja._ _Magában_. Micsoda kárpótlás Begoniáért! Menjen,
menjen!
Lydia _nevetve_. A viszontlátásra! Ha meggondolom, hogy meg voltunk
ijedve mindnyájan három órakor!
Antal. Én nem!
Lydia. Azt elhiszem, te szemtelen Antal! Gyere, gyere! A viszontlátásra,
kedves Norrison úr! Kellemes utazást! Csókoltatom a feleségét,
csókoltatom Mária lányát, csókoltatom Olga lányát, mulassanak jól és
legyenek mind nagyon boldogok! – Olaj! _Kirohan_.
Antal _utána indulva_. És kérem Norrison, gondoskodjék a
helyettesítésemről.
Norrison. Parancsára, elnök úr. Bravó! Harmadik sebesség.