Dubois. Köszönöm. _Elveszi_. Ajánlom magamat. Szervusz Bubi. _Elmegy_.
Antal. Pá, papus. _Norrisonhoz_. Nagyon szép kiállású ember.
Norrison. És milyen olcsó! _Petrovics felé fordulva._ Petrovics
kisasszony, az ön ajkai úgy vibrálnak, mintha mondani akarna valamit.
Petrovics. Meg akarom köszönni a végtelen jóságát, elnök úr.
Norrison. Ne köszönjön semmit, tudja, hogy ezt nem szeretem. Inkább
vigye ki, kérem, ezt a Golfklub-levelet és másolja le szóról-szóra az
Autoklub címére. És ne sírjon gyermekem, én garantálom magának, hogy
minden rendben lesz.
_Petrovics kimegy._
Lydia. Szegény erkölcsös kisasszony! Én őtet is sajnálom.
Norrison. Ez nagyon szép öntől. – Uraim, bemutatom Önöknek
Dubois-Schottenburg barátomat. Osso úr, Ciring úr, dr. Wolff úr.
_Meghajlások_. Nos, uraim.
Osso. Röviden.
Norrison. Még rövidebben.
Osso. Tehát legrövidebben. Mindent indokol befelé és kifelé az, hogy a
jelölt egy zseniális autó-konstruktőr. Találmányok kellenek. Jelölt
kösse ki, hogy találmányaiért nemcsak pénzt, hanem vezetőállást is
követel. Ha nem volnának találmányai, azok rövid úton szerezhetők.
Lydia. De hiszen vannak találmányai.
Norrison. Bravó. Halljuk, gyorsan, jelezze nagyjából őket. _Antal
nyugodtan beszél, Norrison igen gyorsan felelget neki._
Antal. Direkt éppen amiket találmánynak nevezünk, azok nincsenek. Csak
eszméim vannak.
Norrison. Hány eszméje van?
Antal. Három.
Norrison. Gyorsan, gyorsan, halljuk.
Lydia _súgva_. Hengerek.
Antal. Igen. Tíz henger a motorban. Mondok, ha lehet nyolc, miért ne
lehetne tíz?
Norrison _az urakhoz_. Nagyszerű! _Antalhoz_. Marhaság. _Az urakhoz._
Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább.
Lydia _súgva_. A lámpa.
Antal. Igen. Lámpa, amely az elülső kerékkel együtt fordul.
Norrison _az urakhoz_. Zseniális! _Antalhoz_. Marhaság. _Urakhoz_. Meg
van véve. _Antalhoz_. Tovább.
Lydia _súgva_. A csengő.
Antal. Igen. Csengő, amely jelzi, ha a pneumatik felreped.
Norrison _urakhoz_. Jobb későn, mint soha. _Antalhoz_. Marhaság.
_Urakhoz_. Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább.
Antal. Több nincs.
Norrison. Hála Istennek. Nekünk ez is elég. _Csenget és írja az
utalványt. Belépő titkárhoz._ Kérem ezt az utalványt Holstein igazgató
úrhoz. _Antalhoz_. Ezzel befizetünk az ön számlája javára harmincezret
találmányai vételára fejében. _Titkár kimegy._ Osso úr, kérném
legrövidebb idő alatt a három eszmét technikailag kidolgoztatni és a
titkos irattárba tenni, abban is legalul, hogy soha senki meg ne
találja. _Kezében a csekk-könyvvel._ Ez pedig az ön csekk-könyve, kedves
barátom. _Átadja neki._ Köszönöm az uraknak bölcs és gyors munkájukat.
Kedves feleségeiknek kézcsók. A viszontlátásra Osso úr, Ciring úr, dr.
Wolff úr.
Wolff _édeskésen_. Remélem, nem haragszik… a gyomor-elbeszélés miatt?
Norrison. Ellenkezőleg, kedves Wolff, nagy élvezettel hallgattam.
Szervusz. _Az urak kimennek jobbra az ülésterembe, meghajtván magukat._
Épül, épül, a fiú szépen épül, csak továbbra is tempó, tempó!
Titkár _belép_. Itt van Lind kisasszony.
Norrison. Mi van Félix vezérigazgató úrral? Megijesztette?
Titkár. Meg én, ahogy parancsolni tetszett. Azt mondtam: siessen, elnök
úr egészen odavan!
Norrison. Nagyon helyes. És?
Titkár. Ez használt. Már úton van.
Norrison. Tanuljon tőlem, Graef: mindenkivel a saját egyénisége szerint
bánni. – Hát addig is kérem Lind kisasszonyt. És a sofőröm jöjjön fel.